Népszabadság, 2002. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-31 / 203. szám

NÉPSZABADSÁG lenne a zsidókkal. De szerinte Hitler té­vedhetetlen volt. Kiderült: nemcsak hogy tanult héberül, de a Sámát (a leg­fontosabb zsidó imát - a szerk.) is kívül­ről tudja. Elmondta, hogy szereti a gye­rekeket. Neki is volt fia. Kérdezte: meg­öltük-e? - Miért öltük volna meg? - kér­deztem vissza. És akkor már feltettem Eichmann-nak egy másik kérdést is. Hogy van az, hogy az ön szőke, kék sze­mű kisfia életben van, az én nővérem szintén szőke, kék szemű kisfiát pedig megölték? - Zsidó volt? - kérdezte. Mi­kor igennel válaszoltam, azt mondta: nem ő döntött ezekről a dolgokról. Má­sok voltak. Ő katona volt, mondta, ő csak parancsot hajtott végre.” Milyen embernek ismeri meg Zvi Maikin Adolf Eichmannt? Amikor ugyanis később, egy magyar származású izraeli pszichiáter elvégzi a Szondi-féle ösztöndiagnosztikai kísérletet a náci ve­zetőn, s elküldi azt Szondi Lipótnak kiér­tékelésre Svájcba, a professzor azt vála­szolja: „Rendkívül veszedelmes ember van a kezükben.” Hannah Arendt viszont a „gonosz banalitásáról” értekezve pró­bálja megragadni az Eichmann-jelenség lényegét. Ebben az értelmezésben nem az ördögi figura, hanem a parancsnak en­gedelmeskedő hivatalnok-végrehajtó alakja lép az előtérbe. Ehhez adalék az a Gideon Hausner (Eichmann későbbi iz­raeli vádlója) által feljegyzett történet is, amely szerint az egykori SS-Obersturm­­bannführer a börtönben minden apelláta nélkül, azonnal tudomásul veszi, hogy a jövőben kettő helyet hat szelet kenyeret kell majd megennie - holott az őr téve­désből ad neki háromszoros adagot. „Se elvetemülten gonosz, se banális nem volt. És nem hiszem, hogy annak találgatása lenne a lényeg, hogy milyen is volt, ilyen vagy olyan. Ez az ember milliókat küldött a halálba. Mi számít ezen kívül? Amit tett, sikeresen tette. Az pedig szörnyűség volt. És önma­gáért beszél.” A spicces alkalmazott Tíz nap után Adolf Eichmannt konspira­­tív módon, repülővel juttatják ki Argen­tínából. Nyugtatok, maszkja és öltözéke segítségével egy spicces, napszemüve­ges, egyenruhás El A1 légitársasági csa­pat egy tagját alakítja - anélkül, hogy botcsinálta szerepének tudatában lenne. A gép - szintén konspiratív okokból - a meghirdetettnél két órával korábban száll fel. Épp jókor: az Eichmann keresé­sére indult helyi náci emigráns szerveze­tek már nyomon vannak. Izrael minisz­terelnöke, Dávid Ben-Gurion 1960. má­jus 23-án, a knesszetben bejelenti, hogy Eichmannt Argentínában elfogták, és Iz­raelbe szállították. A dél-amerikai ország felháborodik a főnáci elrablásán és ki­csempészésén. Az izraeli nagykövetet kiutasítják Buenos Airesből. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ellenszavazat nélkül elítéli a zsidó államot az akcióért. A fe­szültség hónapok múlva enyhül csak. Eichmannt Jeruzsálemben bíróság elé állítják, majd halálra ítélik hatmillió eu­rópai zsidó kiirtásában játszott szere­péért. 1962. május 31-én este közült ve­le, hogy kegyelmi kérvényét az államel­nök elutasította. Kér egy üveg bort, megír néhány levelet, a papot dacosan fogadja. Éjfél előtt kivégzik, hamvait másnap a Földközi-tengerbe szórják. Zvi Malkin háromgyerekes családapa 1976-ig a Moszad ügynöke, majd műve­leti főnöke. Kulcsszerepet játszik többek között Israel Beer, a jeruzsálemi kor­mánykörökbe beépült szovjet kém lelep­lezésében is. Fegyvere soha nincsen, azt is nehezményezi, ha fia játék­pisztolyt vesz az unokának. - Az amerikaiak úgy dolgoznak, mint az elefántok. Mi, izrae­liek meg észrevétlenül, mint a legyek. Az a lényeg, hogy fel ne cserélődjenek a sze­repek. Én magam akciókban vettem részt. Minden egyes akció olyan, mintha az első lenne. Nem szabad elvéteni - nyi­latkozza. Akárhol is dolgozik, a fedőtevékeny­sége: festőművész. Már Argentínában is festeget, egy Dél-Amerika útikönyv lap­jai rögzítik képeit. Lefesti magát Eichmannt - később pedig, fénykép után, Raoul Wallenberget is. A színkezelés mestere. Képeivel hazáján kívül Brüsz­­szelben, Tokióban, Londonban, Párizsban arat sikert. Nyugdíjazása óta több ideje van a festőállvány elé ülni, írogat is, a nagy sztorit Eichmann a markomban címmel veti papírra egy szerzőtárssal, Harry Steinnel közösen. (A könyv kapha­tó magyar kiadásban is, Kirschner Dávid fordításában­­ erről film is készült: Az ember, aki elkapta Eichmannt címmel.) Feleségével, Ronival együtt megosztja idejét Izrael és New York között. Jóté­konysági esteken vesz részt; internetes honlapján egy hetvenkét különböző elő­adásból álló „turnét” tüntet fel. Eichmann a háború alatt, és tárgyalására készülve a börtönben... FOTÓK: MTI-ARCHÍV nap kirúgja az APEH két elnökhelyettesét, s a há­rom kiszemelt alelnökével, köztük egy Kántor ne­vű úrral, aki a titkosszolgálattól érkezett, s koráb­ban Földi László leendő Defend-tulajdonos alatt szolgált, azon nyomban turkálni kezd az adótitkok között. A három alelnök úgy turkál, hogy még ki se nevezték őket, semmilyen jogi viszonyban nem áll­nak az APEH-hel, tehát éppen annyi joguk van az adótitkaink között kutatni, mint a szomszédunk­nak. Simicska néhány nap alatt kirúg vagy áthelyez mindenkit, aki a cégei adóügyeivel foglalkozott, s 27-én bejelenti, hogy az APEH nyo­mozati jogkört kap. Gyimóthy Gézának, az Országgyűlés és az FKGP alelnökének mázlija van: talál egy riportert a balliberális médiá­ból, aki jól érti őt. Ha jól értem, ak­kor a személycserék még csak elkezdődtek... - Nagyon is jól érti. És ez nem boszorkányüldözés. Azok ugyanis, akik a bolsevizmusban nőt­tek föl vagy az elmúlt álliberális, álszocialista kurzusban kaptak me­gyei és országos szintű beosztást, aligha értik meg az idők szavát... olyan személyeket kell a helyükre tenni, akik a nemzeti kormány célkitűzéseit mara­déktalanul elfogadják. Még egyszer az a tutyimutyi halogató taktika, ami az Antall-kormányt jellemezte, nem ismétlődhet meg. A személycseréket tehát nem­csak felső, hanem középszinten is nagyon gyorsan végre kell hajtani.” (Kompromisszumoké a fősze­rep, Bartha Szabó József interjúja Gyimóthy Gézá­val, Népszava, augusztus 10.) A gyorshajtással nem is volt probléma. Viharos sebességgel folyt a nagytakarítás a minisztériumok­ban, új vezetőket kapott a Magyar Posta, a Szerencsejáték Rt., a MÁV, a Malév, a szocialisták sajtótájékoztatót tartottak arról, hogy politikai tisztoga­tás folyik... tehát minden ment a maga útján, hogy a MIÉP-et visszatérítsék a kü­lön útról”. A MIÉP vissza is térült, bár - legalábbis nyilvánosan — nem kapott ígéretet főpolgármester-he­lyettesi posztra. Már javában folytak a tárgyalások az MSZP és az SZDSZ között Katona Béla visszalépéséről, amikor 27-én megjelent a napilapokban az „Együtt Budapestért! Dr. Katona Béla főpol­gármester-jelölt és a szocialista csapat programja”. E tárgyalá­sok sikerének köszön­hető, hogy a dél-pesti és a kelet-pesti kerüle­tek ma is tele vannak földes utcákkal. Katona programjában ugyanis többek között az állt, hogy „nem lesz földes út Budapesten”. És: „Nem emeljük a távfű­tési díjat, ha a kormány sem növeli a gáz árát.” (Mint tudjuk, növelte, csak nem any­­nyival, amennyivel a szocialisták in­dokoltnak tartották volna.) Sőt: ,Az egyedül élő nyugdíjasok decemberi közműszámláját a város fizeti.” Budapest lehetett volna a rendőrök paradicsoma: „Lakást és fejlett technikát adunk a budapesti rend­őröknek. Minden körzetnek lesz saját rendőre. Bér­pótlékot adunk az utcán dolgozó rendőröknek.” Csak egyről feledkezett meg Katona és csapata: a csúszásgátlóról. Hidniillik ebben a hónapban két kí­sértetiesen hasonló esetben is kiderült, hogy a fővá­rosi rendőrök el szoktak csúszni, mielőtt rálőnének arra, akire nincs joguk rálőni. A rendőr belelő a gya­núsítottba, s amikor érdeklődnek nála, hogy miért szíveskedett lőni, pláne célzottan, amikor nem álltak fenn ennek jogszabályi feltételei, akkor a rendőr azt mondja, hogy ő egyáltalán nem akart lőni, pláne cél­zottan, csak elcsúszott, és véletlenül elsült az a ra­vasz pisztoly. A jóhiszemű illetékesek pedig nem azt mondják, hogy az ilyen köz- és önveszélyesen ügyetlen rendőrök kezébe játék kardot sem szabad adni, hanem sejtelmesen mosolyognak, hogy bizony ilyen véletlenek esnek meg, ha a törvény nem hatal­mazza fel a rendőrt, hogy lelője, akit jónak lát. Augusztus 25-én a Fidesz választmányi ülésén Or­bán Viktor bejelentette, hogy a kor­mány birtokába jutott dokumentu­mok egyértelműen bizonyítják, hogy az a jól felépített rágalomhadjárat, amely a kinevezett állami vezetők (vagyis Simicska, Gansperger) és a Fidesz vezetői ellen folyik, az előző kormány idején lefolytatott, titkos, törvénytelen és nagyrészt a polgárok által fizetett, tehát állami pénzből fi­nanszírozott megfigyelésen alapul, melynek során egyébként egyetlen megfigyeltről sem sikerült terhelő adatokat beszerezni. Orbán felsorolt 26 megfigyelt személyt, hozzátéve, hogy ez még nem a teljes lista. Szájer József Orbán beszéde után nyomban bejelentette, hogy „a magyar Watergate-ügyről” van itt szó. Deutsch Tamás este az Aktuálisban a törvénytelen adatgyűjtés eredmény­telenségét közvetlen összefüggésbe hozta az MSZP vérszegény választá­si kampányával, másnap reggel pedig a Nap-keltében kijelentette, hogy „a rendelkezésre álló információk alap­ján az feltételezhető, hogy... már az előző kormány, az MSZP-kormány részéről érkezett a megrendelés”. Azt ígérték, az önkormányzati vá­lasztásokig lezárul a vizsgálat, és még azt is nyilvánosságra hozzák, mennyit költöttek az adófizetők pén­zéből ezekre a megfigyelésekre. Orbán Viktor főtanácsadója titkos­­szolgálati ügyekben Boross Péter volt. E sorok írójához közel álló pub­licista a megfigyelési ügy kirobbaná­sakor arra emlékeztette a Népszava olvasóit, hogy „az MDF kormányzá­sa, Boross Péter minisztersége majd miniszterelnöksége idején sok száz biztonsági ellenőrzést hajtottak végre a titkosszolgálatok szabálytalanul, úgy, hogy az érintettek a törvény sze­rint kötelező egyidejű tájékoztatása sohasem történt meg, hogy az ellenőr­zést törvényellenesen és célmegjelö­lés nélkül, nem néhány esetben, mint Orbán vádja szerint most, hanem százvalahány esetben terjesztették ki üzletemberekre, közéleti személyiségekre, ellenzéki újságírókra, politiku­sokra - azokra tehát, akiket 1990 óta csak törvény­­sértő módon lehet megfigyelni.” Annak idején az Antall-Boross-kormány pártjai a Fidesz és egy át­szavazó szocialista képviselő segítségével akadá­lyozták meg az illetékes bizottságban, hogy ezt a törvénysértést törvénysértésnek minősítsék. (Ré­vész Sándor: A törvénysértés szövedéke..., Nép­szava, augusztus 27.) Ekkor még én sem tartottam valószínűtlennek, hogy a Horn-kormány követte elődje példáját. Orbán Viktor és Boross Péter pedig alighanem elképzelhetetlennek tartotta, hogy sem­mit se találjanak, amivel a vádakat utólag legalább részben igazolhatják. Jobb híján egy szál fejléc nélküli dokumentum­ból idézgettek, amelyről azt állították, hogy a logi­kája pontosan megegyezik a Népszabadság cikkei­nek logikájával, hogy olyan, törvényes úton meg­­szerezhetetlen adatokat tartalmaz, amelyekkel a Népszabadság is operál, hogy a fogalmazásmódja profi titkosszolgálati megfigyelőre utal, s éppúgy Fidesz-cégekről beszél, mint a Népszabadság cik­kei. Ezt a papirost a sajtó pillanatok alatt elintézte, valamennyi adatáról kiderült, hogy nyilvánosan hozzáférhető dokumentumokból származik, a fo­galmazásmódja teljesen más, mint a titkosszolgála­ti dokumentumoké, hogy a Népszabadság cikkei­ben nem is szerepel a „Fidesz-cég” kifejezés. Or­bán bejelentése után öt nappal a távolról lobogtatott dokumentum már a napilapok birtokában volt, ki­derült róla, hogy közönséges, legálisan rendelhető és elkészíthető magánnyomozói tucattermék, amely ráadásul kiemelten foglalkozik szocialista és szabad demokrata politikusokkal is. Augusztus végére voltaképpen már mindent tud­tunk „a magyar Watergate-ről”, csak azt nem, hogy az a minden, amit tudunk. Augusztus elején még úgy volt, hogy a MIÉP Budapesten megbontja a jobboldal egységét, és önálló főpol­gármester-jelöltet indít az önkor­mányzati választásokon a Fidesz, az MDF és az FKGP által támogatott Latorcai Jánossal szemben. Ennek veszélyéről nyilatkozott Csapody Miklós, az MDF alelnöke a Népsza­vának 13-án: „...kevésnek ígérkezik a fővárosban Latorcai győzelméhez az MDF-Fidesz- FKGP összefogás, ezért az MDF is hajlandó lenne elfo­gadni, hogy a MIÉP támogatásáért cserébe megkapja a négy-öt főpolgár­mester-helyettesi poszt egyikét”. Csapody szerint „van még esély arra. Princz Gábor „Megfigyelési­ ügy”. Földi László és Kosztolányi Dénes a bizottsági ülésen Zámoly FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS FOTÓ: GÁRD1 BALÁZS HÉTVÉGE 2002. AUGUSZTUS 31., SZOMBAT 23

Next