Népszava, 1966. április (94. évfolyam, 77–101. szám)

1966-04-21 / 93. szám

Elutazott Antonov szovjet elektrotechnikai miniszter Szerda délután eluta­zott Budapestről A. K. Antonov szovjet elektro­­technikai miniszter, aki a szovjet elektrotechnikai kiállítás alkalmából egy hetet töltött hazánkban. Búcsúztatására a Feri­hegyi repülőtéren megje­lent dr. Horgos Gyula ko­hó-­ és gépipari miniszter, a magyar villamosipar több vezetője, továbbá Ny. R. Seleh, a Szovjetunió budapesti nagykövetségé­nek követtanácsosa. A szovjet miniszter el­utazása előtt adott nyilat­kozatában méltatta azt a nagy érdeklődést, amely a szovjet kiállítás iránt meg­nyilvánul. — Ezt az al­gáimat is felhasználtuk — mondotta —, hogy to­vábbfejlesszük országaink villamosiparának műsza­ki-tudományos együtt­működését, a két ország gazdasági kapcsolatait. — Különös örömömre szolgál — folytatta —, hogy közelebbről megis­merhettem több magyar villamosipari üzem és tu­dományos intézmény te­vékenységét. Mindenütt eredményes, szorgalmas munkát tapasztaltam mind az új technológiák be­vezetésében, mind a gyár­tásban. Mindkét ország rendelkezik olyan­ ta­pasztalatokkal, amelyek­nek cseréje, a kölcsönös segítségnyújtás tovább gyorsítja ennek a fontos iparágnak a fejlesztését, a magyar és a szovjet vil­lamosipar együttműködé­sét — mondotta a szovjet elektrotechnikai miniszter. (MTI) »Sanyikát megmentet­ték ...« címmel január 12-én írtunk az ötéves Skornyák Sanyika meg­rendítő sorsáról, akit édesanyja érthetetlen mó­don már születése óta gyűlölt, s ezért kegyetle­nül bántalmazott, ütött, éheztetett. A példátlan szülői sanyargatás miatt a gyerek az elmúlt év de­cember 11-én olyan vál­ságos állapotba került, hogy csak a gyors orvosi segítség és több hetes gondos kórházi ápolás menthette meg. Eszméle­tét elvesztette, görcsök­ben fetrengett, mert szer­vezete már a végső tarta­lékokat is felélte. Ha nem kerül kórházba, néhány órán belül meghal. Írásunkban a szülők felelősségre vonását kö­veteltük, s ezt követelte a közvélemény azokban a levelekben, amelyeket szerkesztőségünkhöz, a keszthelyi tanácshoz és a bírósághoz írtak. A vizsgálatok alapján Skornyák Alajosné ellen különös kegyetlenséggel elkövetett szándékos em­berölés kísérlete, Skor­nyák Alajos ellen pedig ifjúság elleni bűntett miatt emelt vádat az ügyészség. A Veszprém megyei bíróság kétnapos tárgyaláson vonta felelős­ségre az elvetemült szülő­ket. Mindazok a tények, amelyekről a rendőrség és a saját vizsgálatunk alap­ján korábban beszámol­tunk, a tárgyaláson be­igazolódtak. Csak kiraga­dunk ezekből néhányat. Skornyákné 24 éves. So­ha nem dolgozott, csalá­sért háromszor ítélte el a bíróság, egy alkalommal több hónapi szabadság­­vesztésre. Sanyika a má­sodik gyereke. Még csak néhány hónapos volt, de már annyira leromlott a szervezete, hogy kórházba kellett szállítani. A tanács ezért állami gondozásba vette. A szülők kis idő után jelentkeztek Sanyi­kéért, de ezután sem bán­tak vele jobban. A hiá­nyos táplálkozás miatt a gyerek újra teljesen le­gyengült, Skornyákné édesanyja vette magához, s vitte kórházba. Ezután két évig volt állami gon­dozásban Sanyika. Szülei egyetlenegyszer sem láto­gatták meg. Már négy gyerek volt a családban, amikor Skornyákék újra kérték az állami gondozás megszüntetését. A tanács ilyen előzmények után is könnyen visszaadta a gyereket. Ettől az időtől kezdődött az ötéves Skor­nyák Sanyika életének legszörnyűbb időszaka. Skorny­ákné módszere­sen éheztette, s minden­nap kegyetlenül elverte. A sérüléseket csak több oldalas orvosi jelentés tudta rögzíteni. A bottal, fakanállal és kézzel oko­zott sebesülések között négy csonttörés van. A gyerek testén alig volt hely, amelyet ne borított volna seb, ütésfolt. Skor­nyákné édesanyja az el­múlt év őszén egy alka­lommal vérbe fagyva ta­lálta Sanyikét, ezért el akarta vinni a gyereket — a fia vállalta volna —, de a szülők nem adták. Nem tehetett mást, mint figyelmeztette lányát és vejét, hogyha így bánnak a gyerekkel, börtönbe jut­nak. Miután ez sem hasz­nált, lelkiismeretére hall­gatva feljelentette a saját lányát. Mire a tanács in­tézkedett volna, Sanyika sorsa már válságosra for­dult. Az anyában csak ek­kor ébredt fel a lelkiis­meret, és vitte orvoshoz a gyereket. Többi gyerekével a kö­rülményekhez képest ren­desen bánt, csak ezt az egyet gyűlölte. Gyűlöleté­re, kegyetlenkedéseire nem tudott mentséget, magyarázatot adni. Az Egészségügyi Tudomá­­nyos Tanács és az igaz­ságügyi orvosszakértő vé­leménye szerint, bár Skornyákné silány érzel­mi nívójú, primitív em­ber, nem szenved olyan tudatzavarban, amely cse­lekvéseit befolyásolná, ezért bűnéért teljes mér­tékben felelős. Az apa védekezésében arra hivatkozott, hogy mi­után munkája miatt rend­szeresen későn járt haza, nem volt tudomása a sa­nyargatásról. Védekezését a bíróság csak részben fo­gadta el, s az enyhítő kö­rülményeket —a büntetlen előéletét, s hogy öt gyerek eltartásáról kell gondos­kodnia — figyelembe vé­ve, tízhónapi szabadság­­vesztésre ítélte. Skornyák Alajosnét kü­lönös kegyetlenséggel el­követett szándékos em­berölés kísérletében mond­ta ki bűnösnek a bíróság, s nyolcévi szabadságvesz­tésre ítélte. Az ügyész súlyosbítá­sért, a védelem enyhíté­sért fellebbezett. Diósdi László A HITIN­MJH Ketten haltak meg Új magyar játékfilm Szocializmus felé tar­tó társadalmunkról gyak­ran jelentjük ki, hogy­­magasabb rendű, mint az emberek bármiféle társa­dalmi berendezkedése ed­dig a történelem folya­mán. A bizonyítást sok oldalról el lehet kezdeni és cáfolhata­tlanul végig lehet vezetni — gazdasá­gi, kulturális, morális, etikus vonatkozásban egy­aránt. Valamennyi nagy témákat kínál a szocialis­ta művészetnek. Természetesen ez a magasabbrendűség még semelyik említett vonat­kozásában nem kifejlett, nem abszolút. Két évti­zed alatt nem is lehet az. A ma művészeinek szük­ségképpen az ebből fa­kadó összeütközésekkel kell lépten-nyomon szem­benézniük. Talán minde­nekelőtt a múltból örök­lött és mélyen beivódott előítéletekkel, amelyek még ma és nálunk is gyakran lealázzák az em­bert — azt is, akivel szemben az előítélet lap­pangva jelen van, azt is, aki táplálja. Új játékfilmünk, a Mándy Iván forgató­könyvéből készült »Ket­ten haltak meg«, ezt a magasrendű, fontos és nemes témát vette célba. Jobb igét nem használha­tunk meghatározásul, mert csak célba vette — művészi értelemben egyál­talán nem találta el. Sőt, nem is találta meg, mert az alkotók nem is jó úton keresték a megpen­dített téma filmművészi kifejtésének útját. A tévedés alapvető oká­nak elemzése túl megy egyetlen alkotás értékelé­sének határain — mint általános, jelenleg főként filmművészetünkben ta­pasztalható jelenség, kü­lön kifejtést igényel és érdemel. Itt — szorosan az új filmnél maradva — csak annyit szükséges leszögezni: nem lehet egy ilyen horderejű témát felvetni, s azután oly mértékben idegen, pusz­tán formai h­atáselemek mögé, háttérbe szorítani, hogy a végén legfeljebb maga a néző szoríthatja magát az eredendő szép téma keresésére — az al­kotók elmulasztják ezt. Sőt, a kifogásolt eszkö­zökkel gyakran egyene­sen ellene dolgoznak. S az értékelő ismét a saj­nos, gyakori dilemma elé kerül — ami végső soron a művészet megítélésénél nem lehet valódi dilem­ma —, miként honorál­jon magukban tehetséget, határozottan filmszerű lá­tásmódot bizonyító eszkö­zöket, módszereket, ami­kor ezek célját, a témá­ból adódó irányát megha­tározni képtelen, s más is aligha lehet képes. A film, eredeti lényegé­re tömörítve, arról a fe­lelősségről szól, amelyet mindenkinek viselnie kell, ha bármiféle előítélettel (adott esetben a cigá­nyokkal szembeni faji előítélettel) emberek bol­dogságának, életük ter­mészetes folyásának útjá­ba áll. Ez az előítélet itt tragédiát okoz — egy ti­zenhét éves lányt és sze­relmesét, egy tehetséges cigányfiút közös öngyil­kosságba kerget. Ami a forgatókönyv egész építményét illeti: szokatlanságában rendkí­vül érdekes, tartalmas és nagy lehetőséget rejtő, hogy maga a vázolt »cse­lekmény­« végbe sem megy benne, még utólag sem — a film a követ­kezmények, a továbbélők, az állásfoglalásra, úgy is mondhatjuk, ítélkezésre hivatottak állapotában és szemszögéből vizsgálja a történteket. Az író úgy döntött — s ennyiben még nem tör­tént hiba —, hogy nem megy az egyhez-­ konkrét­ságban, hanem kissé el­vonatkoztatott, jelképes stílusban szól a kérdés­hez, mert ez közelebb áll írói alkatához. Ha azon­ban így döntött, követke­zetesnek kellett volna len­nie, mert elvonatkozta­tásnak és konkrétságnak a filmen látható keveré­ke zavaró, sőt helyenként nevetségessé válik. Min­den néző elfogad például egy seholsincs kastélyt, akár seholsincs emberek­kel is, ha mindez egy szép gondolat általánosí­tott jelképe. Nehéz ellen­ben tudomásul venni egy Állami Áruházzal, TEFU- autóval, kicsinyes igaz­gatóval stb. teljességgel meghatározott (ha nem is megnevezett) magyar köz­séget, ahol egy érthetet­lenül titokzatos, tizenhét szobás kastélyban egy ki­csit társadalmon kívül rekedt volt edénykeres­ke­­dő és műgyűjtő egyedül éljen a nejével. Ez nem kicsinyeskedés, és ez nem is stílus, hanem művészi hitel kérdése. Arról árul­kodik, hogy az alkotók nem találták el művük stílusát. Ennél is nagyobb hibá­kat követ el Palásthy György rendező, s vele, mondhatni automatiku­san, Forgács Ottó opera­tőr. A központban álló, a megtörtént tragédia nyomai után kutató lány­­figura beállítása, a vele kapcsolatos színészvezeté­­si munka (a fiatal és ta­pasztalatlan Torday Teri alakítja), tökéletesen el­hibázott. Valamiféle sem­mivel nem indokolt »spreen«, eredendő ide­gesség és ingerlékenység, majdnem hisztéria jellem­zi, aminek semmi köze ahhoz a humanizmushoz, amely az eredeti gondo­lat szerint ebben a lány­ban munkál. Hasonlókép­pen nincs köze az alap­vető mondanivalóhoz a keresett és titokzatos be­állításoknak, képszögek­nek és hatásoknak. Sok szép és érdekes képet lá­tunk — ez azonban ön­magában csak egy tanul­mánynak lehet érdeme. Kár volt az érték­-­ té­mát feladni, a differen­ciáit, de a lényeggel ke­vés helyen egybevágó hatásokért áldozatul dob­ni az egyszerű szépséget. A színészek a stílus­hi­nárból nem találják a ki­utat. Rajk András Nyomoz a vőlegény Kezdettől fogva tudtuk Danny Kaye-ről, az is­mert amerikai komikus­ról, hogy eredeti humoros tehetség, jól táncol és énekel, új filmje arról győzi meg a nézőket, hogy színészi képességei is átlagon felüliek, ő a főszereplője a Bill Blatty által írt és Fran­k Tashlin által rendezett filmnek, amely a szokványos ame­rikai vígjátéki szintet nem csupán a főszereplő egyé­nisége és kitűnő játéka révén haladja meg. A film anélkül, hogy maga is akarta volna, egy olyan országot mutat be, ahol az elgépiesedés, technici­zálódás folyamata már régen túlnőtt az embe­ren, a gigantikus karto­tékrendszerek, elektroni­kus adattároló gépek, fül­siketítő robajú nyilván­tartási automaták világá­ban az ember szinte el­törpül. Avagy, mint eb­ben az esetben is, vígjáté­ki szituációik tömkelegé­be jut, amelyből kimász­ni csak sok-sok mulatsá­gos poén árán lehet. Ne­vetünk a remek helyzet­­komikumban bővelkedő jeleneteken, a mulatságos figurákon, a gengszterek felsülésén, a bürokrata tréfás megbüntetésén — s közben egy-egy pilla­natra nyomasztó érzés ke­rít hatalmába bennün­ket. S amikor az ügyet­len kishivatalnok elsza­badítja a gépet, amely önálló életet kezd — már nemcsak a mulatságos je­lenet. A kissé naiv mese — különösen a szerelmi szál — némi fanyalgásra szol­gáltat ugyan okot, a film azonban egészében szóra­koztató, kellemes estét szerez a nézőnek. A ma­gyar szövegnek valahogy módot kellett volna ta­lálnia arra, hogy a film ötletének kiinduló pont­ját, egy sajátos amerikai klub tagsági kártyájának jelentőségét megmagya­rázzák. Galapagos Százharminc évvel ez­előtt ezen a távoli sziget­­csoporton talált eleven bizonyítékokat Darwin a fejlődéstörténet nagy igaz­ságaira. Itt látott élő pél­dákat arra nézve, hogy a növény- és állatvilág hosszú természeti fejlődés eredménye. Ezekre a szi­getekre kalauzolja most el nézőit Heinz Siel­­mann, a Galapagos című, nyugatnémet természet­film rendezője. A kifogás­talan technikával megal­kotott színesfilm kerüli a meseszerű cselekményesí­­tést, ragaszkodik népsze­rű tudományos céljához: a csendes-óceáni szigetek tájainak, élővilágának hi­teles bemutatásához. E ragadozók nélküli táj, ahol kézből esznek a szelíd le­­guáno­k, pelikánok és ele­fánt-teknősök, a különle­ges, ember nélküli élet megragadó képeit mutat­ja. Egzotikus természeti szépség és tudományos tanulság sikeres ötvözete a film, amely némi von­­tatottsága, lassú tempója ellenére is, bizonyára örö­met fog szerezni e műfaj kedvelőinek. (h. m.) Hangversenytermek: Demus,Zecchi, lljev, Erede, Dervaux Operaházak: Süss, Kabaivanska, Weathers, Scotto Világhírű vendégművészek május—júniusban A zenei évad a végéhez közeledik — az utolsó hó­napok azonban nagyon örvendetes és nevezetes eseményekben gazdagok. Világhírű művészek sora érkezik májusban és jú­niusban hangversenyter­meinkbe és operai szín­padainkra. Május 9-én és 11-én ze­nekari, illetve szólókon­certen hallhatjuk majd Jörg Demust, a többszö­rös nemzetközi díjnyertes zongoraművészt. Május 19-én Carlo Zecchi, 26-án pedig a neves bolgár kar­mester, Konstantin Iljev vezényli a Rádiózenekart. Másnap, május 27-én, Al­berto Erede, a kiváló olasz mester az Állami Hang­versenyzenekart dirigálja. Júniusban is naev nevű, hazánkban rendkívül nép­szerűvé vált karmester­vendégünk lesz, Pierre Delvaux június 5-én és 6-án ad koncertet az Álla­mi Hangversenyzenekar élén. Rendkívül érdekes ven­dégek szerepelnek május­ban és júniusban az Ope­raház és az Erkel Színház színpadán. Milka Stojano­­vics, a belgrádi opera szó­listája május 15-én és 19- én A végzet hatalmában és az Álarcosbálban, Rei­ner Süss és Harald Neu­­kirch, a berlini Deutsche Staatsoper művészei má­jus 22-én a Nürnbergi mesterdalnokokban (Süss 28-án is), Gino Bonelli, a Rijekai Operaház művésze május 21-én és 25-én az Otelló címszerepében és a Bajazzókban lép fel. Fia­tal olasz tenorista, Reden­­to Comacchio énekli má­jus 20-án A végzet hatal­ma tenorszerepét. A legnagyobb és telje­sen jogos érdeklődés há­rom szopránénekesnő ér­kezését előzi meg. A mai, fiatal énekesi gárda há­rom kimagasló egyénisé­gét hallhatjuk rövid egy­másutánban, májusban és júniusban. Elsőnek Raina Kabaivanska érkezik, aki oly emlékezetes sikert ara­tott ez év elején Budapes­ten is — akárcsak a világ valamennyi nevezetes ope­raszínpadán. A fiatal bol­gár művésznő a szófiai operaház tagja, szerződés köti a New York-i Metro­­politanhoz is. Május 4-én a Manon Lescaut címsze­repét énekli, 7-én Desde­­monát az Otellóban. Rö­viddel ezután, május 12- én, majd 15-én az Aidá­ban, illetve a Pillangókis­asszonyban napjaink ki­vételesen népszerű néger művésznőjét, Felicia Wea­­therst hallhatjuk. A mű­vésznő a közelmúltban a bécsi Staastoperben éne­kelte Aidát, kirobbanó si­kerrel. Az idén szerződ­tette a Metropolitan. Jú­nius 10-én, 13-án és 16-án újból Budapesten szerepel Renata Scotto, a milánói Scala és a Metropolitan egyik, napjainkban legün­­nepeltebb fiatal művésze. A budapesti közönség már meggyőződött rendkívüli énekesi adottságairól. Egyébként gazdag és szo­katlan műsora is erről be­szél: Lammermoori Lu­ciát, a Traviatában Vio­lettát, majd a Pillangókis­asszonyban Cső Csá­szánt énekel. Vendégművészek tekin­tetében igazán gazdag és sokszínű a szenzonvég. (r) Megválasztották a Képzőművész Szövetség vezető tisztségviselőit Szerda délután a Fészek Klubban megtartotta első ülését a Magyar Képző­művészek Szövetségének 48 tagú vezető testülete, s a szövetség elnökévé So­mogyi József főiskolai ta­nárt, Kossuth-díjas szob­rász, érdemes művészt, fő­titkárrá Tamás Ervin fes­tőművészt, képzőművésze­ti szaktitkárrá Raszter Ká­roly grafikusművészt, ipar­­művészeti szaktitkárrá Bú­zás Árpád textiltervező művészt választotta meg. (MTI) NÉPSZAVA A KÖZÉLET ESEMÉNYEI Szerdán Békéscsabán ülést tartott az MSZMP megyei bizottsága. A har­madik ötéves terv irány­elveiről Klau­kó Mátyás, a pártbizottság első tit­kára, a pártélet időszerű kérdéseiről dr. Szabó Sán­dor, a pártbizottság tit­kára tartott előadást. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja. A Bács-Kiskun megyei pártbizottság szerdai ülé­sén részt vett Nyers Re­zső, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titká­ra. Az ülésen Erdősi Jó­zsef, a megyei pártbi­zottság titkára adott tájé­koztatót a harmadik öt­éves tervidőszak főbb fel­adatairól. A pest megyei pártbi­zottság szerdán Budapes­ten ülést tartott; a 3. öt­éves terv irányelveiről Szakali József, a megyei pártbizottság titkára adott tájékoztatót. A tanácsko­záson részt vett és felszó­lalt Cseterki Lajos, az MSZMP Politikai Bizott­ságának póttagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. Az MSZMP Zala me­gyei bizottsága, szerdai ülésén Zalaegerszegen, Tóth Lajosnak, a megyei pártbizottság titkárának tájékoztatója alapján , megvitatta a megye har­madi­k ötéves tervének kiinduló irányelveit. Az ülésen részt vett és fel­szólalt dr. Korom Mihály, a Központi Bizottság tit­kára is. Sarlós István, a főváro­­si tanács vb-elnöke foly­tatja egyiptomi látogatá­sait. Találkozott Szaad Eddin Zayeddel, Kairó kormányzójával, megte­kintette a főváros neveze­tességeit, ellátogatott Alexandriába, ahol Ham­­di Ahmed Ebeid helyi közigazgatási államm­­­niszterrel folytatott meg­beszélést. Rácz Pál kairói magyar nagykövet foga­dást adott a tanácselnök tiszteletére. Baczoni Jenő külkeres­kedelmi miniszterhelyet­tes szerdán gazdasági tár­gyalásokra Teheránba uta­zott. Útközben megtekinti a milánói vásárt, majd Rómában megbeszélése­ket folytat a magyar— olasz kereskedelmi kap­csolatokról. A hazánkban tartózkodó mongol kulturális küldött­ség szerdán kétnapos lá­togatásra Szabolcs-Szat­­már megyébe érkezett, ahol több oktatási intéz­ményt keresett fel. Visegrád fejlesztéséről Visegrád fejlesztéséről tartott helyszíni vitát szerdán a Duna-kanyar Intéző Bizottság elnöksé­ge. A Városépítési Terve­ző Vállalat által készített program alapján Farkas Tibor irányításával állí­tották össze a tanulmányt , meghatározták, hol és hogyan építkezzenek a Duna-kanyar »fővárosá­ban«. A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a Duna-kanyart felkereső öt és félmillió látogató többsége útba ejti Viseg­­rádot. A tavaly elkészült fellegvári panoráma út az ország legszebb útvo­nala és ma már a hazai és nemzetközi autósturiz­mus egyik legfőbb cél­pontja. Ebben a szezonban már a vendégek rendelkezésé­re áll a Visegrád köz­pontjában felépített új ABC-áruház és önkiszol­gáló étterem is. Tovább korszerűsítik az útháló­zatot. Az egyik legfonto­sabb cél, hogy a panorá­ma út a Nagy villámig biztosítsa az autósturiz­mus lehetőségét. Elkészít­­ik a fellegvári százsze­mélyes szálló terveit, az ország egyik legszebb pontján elhelyezett hotel lesz ez. (m) Eltemették dr. Jancsó Miklóst Szerdán Szegeden nagy részvéttel temették el dr. Jancsó Miklóst, a Magyar Tudományos Akadémia tagját, a munkaérdem­rend arany fokozatával ki­tüntetett, kétszeres Kos­suth-díjas egyetemi ta­nárt, a Szegedi Orvostu­dományi Egyetem Gyógy­szertani Intézetének igaz­gatóját, számos bel- és külföldi tudományos tár­saság tagját. A Dugonics téri egyetemi épület elő­csarnokában felállított ra­vatalnál dr. Tóth Károly rektor, majd az Egészség­­ügyi Minisztérium, a Ma­gyar Tudományos Akadé­mia, a társegyetemek és a társadalmi szervek kép­viselői vettek búcsút az elhunyttól, majd a szege­di belvárosi temetőben, a városi tanács által ado­mányozott díszsírhelyen helyezték örök nyugalom­ra dr. Jancsó Miklóst. 1966. április 21

Next