Népszava, 1977. november (105. évfolyam, 257-281. sz.)
1977-11-13 / 267. szám
4 Időelemzés éss teljesítménybőr — Mégsem keresünk eleget — kapcsolódik ismét a vitába Lőrincz József. — Csak a túlórák segítenek az emberen. Az igazgató azonnal válaszol : — Az elmúlt évihez képest 6—7 százalékkal emelkedtek eddig a keresetek azonos túlóraszint mellett — érvel a tényekkel. A normák kialakításakor mintegy 40—50 százalékos veszteségidővel számoltunk. Éppen az volt a célunk, hogy mérhetővé, elemezhetővé tegyük a veszteségidőket. Átalakítottuk a karbantartást, a munka- és az anyagadagolást. A nagy értékű termelőberendezéseinket két műszakban, 82—85 százalékosan használjuk ki. A tényleges termelőmunkára már napi 200 perc jut. Az iparági átlag tudomásom szerint 240 —260 perc. — A normák mégsem reálisak — hajtja a magáét Balázs Mihály. — Az idén kétszer is korrigálni kellett a keresetveszteséget. Úgy kaparjuk össze a hónap végén az elszámolási lehetőségeket, mert azt senkinem vonja kétségbe, hogy mi dolgoztunk. Az igazgató is belemelegszik. — Legalább egy hétig függesszük fel a vitát és csak a tényeket, a veszteségidőket vizsgáljátok elfogulatlanul. Ha áramkimaradás miatt áll a gép, ha kihűl az enyvező, ha nem megy a porelszívó, az mind-mind elszámolható idő. Hiszen nem a ti hibátok, ezért nem járhattok rosszul. Éppen ezért idejében kell jelezni, csak így tudjuk az okokat megszüntetni. Ne a normákon rágódjatok, a hibaforrások felkutatása helyett. A bérfelelős tovább vitatkozna, de enged a becsületes őszinteségnek. — Óra méri, hogy menynyit működött egy nap egy gép. Bizony, nagyon szégyelljük, ha a nap jó részében állnak a gépek. Ez bánt minket jobban, de hát a normáról könynyebb beszélni. ,,Öreg fiúk ” — neheztelő szavak Az 5-ös gyárból kikerülő bútorlapok egy része a BUBIV újpesti gyárának szerelőszalagjaira kerül. Ott Csóka Ágnes főmérnök ismerteti a nemrég végrehajtott szervezési intézkedéseket. — Létrehoztunk egy üzemraktárt, ahol előre összeállítják a szerelőbrigádok napi anyagszükségletét. Sőt, bizonyos előszerelési munkákat is, mint például a tiplizést, itt végeznek el. Nem kell anyagra várni, reggel a műhelyben a napi adag, lakatban a bútorlap, konténerben a szerelvény, és ha a kapukat be is zárják, akkor is megvan a napi termelés. Két hónapig ebben a rendszerben a régi normákkal dolgoztunk. Igaz, közben időelemzéssel, munkanapfényképezéssel megállapítottuk az új normákat, s ehhez kapcsolódóan egy új, ösztönzőbb prémiummal kombinált csoportbéres formát alakítottunk ki. Prémium csak akkor fizethető, ha megtermelik, azaz, ha a műhely teljesíti a feladatait. A művezetők különböző objektív ismérvek és a munka minősége alapján pontozzák a dolgozók napi teljesítményét, s azt napra készen kifüggesztik a falra. A pontok forintokat jelentenek, átlagos teljesítésnél 400 forint a prémium. A szerelőszalag végén Nagy István, Füleki Ferenc, Herczeg Miklósa szekrényekre ajtókat csavaroznak, akasztanak. — Ha megszakadunk, akkor sem tudjuk a normákat teljesíteni. No és a pontrendszer . . . Nincs mindig anyag, nem viszik el a kezünk alól a szekrényeket — sorolják egymás szavába vágva panaszaikat. — És ha mindez megvolna? — Elméletben teljesíthetünk mindent. Miele László üzemvezető irodájában a munka NÉPSZAVA 1977. november 13. Az iparág állaga feletti időkihasználás A normát nem szeretni, teljesíteni kell Az elmúlt fél évtized alatt jelentős változáson ment keresztül a bútorgyártás. A hagyományos asztalosmunkát, s szimbolikus jelképét, a gyalupadot, száműzték a nagy bútorgyárakból. Így történt ez a Budapesti Bútoripari Vállalatnál is. Az 5-ös számú gyáregység— Ha minden összejön — mondja Lőrincz József —, akkor kidolgozzuk a nyolc órát. A gépek nem tűrik a lazsálást, a lógósokat. Szigorúan kialakított kényszerkapcsolat van a dolgozók és a gépek között. A sor csak akkor megy, ha mindenki a helyén van. Igaz, az utóbbi időben nem a legrózsásabb a helyzet. Eddig nagyrészt fóliázott bútorlapokat készítettünk nagy sorozatban, most viszont a piaci igények változásával előtérbe került a természetes furnérozás. Ez jóval munkaigényesebb művelet, így nehezebben hozzuk a száz százalékot. — A normákkal van a baj — emeli hangosabbra szavát Balázs Mihály, aki az üzemi szakszervezeti bizottság bérfelelőse Úgy érzi, igaza van. Így folytatja: — A darabbéres rendszerben pontosan tudtuk, ki, mennyit keresett. Most bonyolultabb a keresetek számítása. Az eddig csendesen szemlélődő gyárigazgató, Pajcsics József közbeszélőben járunk, Rákospalotán. A hatalmas műhelyben három gépsoron készülnek a bútorlapok, hogy aztán a vállalat további hat gyáregységében — a szerelőszalagokon találkozva az egri gyárból érkező alkatrészekkel — elnyerjék végleges formájukat. A normák pontosan kielemzett időértékek. Teljesen mindegy, hogy fóliázott, vagy furnérozott bútorlap készül, mindegyiknek megvan a munkaráfordítást kifejező műveleti ideje. Az 5-ös számú gyár a BUBIV központi lapalkatrész-ellátó üzeme. A gyáregységek a bútorlapok 90 —95 százalékát innen kapják. A műhelyrendszerű termelésről 1975-ben tértek át a szervezett, folyamatos, szalagszerű gyártásra. Kényszerpályán az alkatrész, nagy termelékenységű berendezéseken folyik a gyártás. — Az extenzív fejlesztés idején, amikor arra volt szükség, hogy a termelés gyors ütemben növekedjen, progresszív teljesítménybér-formát alkalmaztunk — érvel Balázsnak az igazgató. — Amikor elértük az optimális termelést, áttértünk az egyenes darabbérre. Most nem történt nagy változás, csak nem darabszámmal, hanem műszaki időnormák alapján számolunk el mindenkit. naplókból igyekszünk megállapítani, mi az igazság. — Tegnap — mutatja az üzemvezető — Fülekiék öten 14 garnitúrát akasztottak. A délutáni műszakban hatan tizenhetet. A hónap elején még élesebb volt a különbség. A 20—25 éves gyakorlattal rendelkező és sokat panaszkodó öregek hatan napi 15, a pár éves gyakorlattal rendelkező fiatalok öten 18 szekrénysort akasztottak. Igaz, ez kifejeződik a teljesítményszázalékok közötti különbségben is. Amíg a régi rendszerű termelés folyt, az öreg fiúk, a Fülekiék, szívesen használták a sűrített levegővel működő japán csavarhúzókat. Mióta az új , normák életbe léptek, mellőzik a gyors szerszámokat. Pedig a normák ezeket vették figyelembe. Természetes, ha lassúbb szerszámokat használnak, nehéz a normákat teljesíteni, de könnyebb szidni. A norma és a teljesítménybér tehát népszerűtlen fogalom Rákospalotán és Újpesten is. Pedig a BUBIV fizikai dolgozóinak több mint 60 százaléka dolgozik teljesítménybérben. Ez persze kényes ügy a bútoriparban, ahol azelőtt az időbér volt a jellemző. Viszont a BUBIV-nál a rekonstrukcióval együtt megvalósultak a szervezési intézkedések. Ennek köszönhető, hogy a vállalat az elmúlt hét évben mind értékben, mind mennyiségben megkétszerezte termelését. Tehát először a reális, megalapozott normák feltételeit teremtették meg, és nem fordítva, mint néhányan gondolják. Nem a teljesítménybérezés miatt gondoskodtak modern munkaszervezésről. Ahhoz azonban, hogy a normák népszerűvé váljanak — ha lehet népszerű normákról beszélni —, további finomításokra van szükség: a szervezési munka folytatására, a dolgozók meggyőzésére és a modern technológiára és technika kezelésére való tanításra egyaránt. így a sok szóbeszéd természetszerűen elhal, s a viták ismét a jó munkát akadályozó tényezőkről folyhatnak majd. Hiszen több pénzt keresni és ez minden dolgozó érdeke, a jövőben is csak több és jobb munkával lehet, amelynek jó értékmérője a megalapozott normákra épülő teljesítménybér-rendszer. Kimmel J. Emil Szervezett pályán a munka Elhunyt Dénes Leó Életének 81. évében elhunyt Dénes Leó, a munkásmozgalom régi harcosa, Szeged felszabadulás utáni polgármestere, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének nyugalmazott elnökhelyettese. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később történik intézkedés. AZ MSZMP BUDAPESTI BIZOTTSÁGA A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANÁCSA Gazdag, színes és keserűt alig hordozó életútjáról csak mozzanatok fölvillantására futja. 1897. május 16-án született a Nógrád megyei Mohorán, ahol — korán elhalt — apja körzetorvos volt. Mikszáth segítségével jutott ösztöndíjhoz, s így végezhette el a gimnáziumot. Dénes Leó hamar megismerkedett a szocialista eszmékkel, s az első világháború több éves frontszolgálata után már, mint képzett forradalmár tér haza és fegyverrel küzd a Tanácsköztársaságért, melynek leverése után Csehszlovákiába szökik a Somoskőújfalui bányászok segítségével (ezt a bányászbecsületet élete végéig nagyra tartotta). Szegedre kerül 1922-ben, gőzfűrészüzembe, majd az VMÖ nevű hitelintézetnél vállal munkát, s mint kommunista bekapcsolódik a szegedi munkásmozgalomba. A Hétvezér utcai munkásotthonnak hamarosan kiemelkedő személyisége lesz, a szocialista eszmék képzett, nagy műveltségű, sokoldalúan tájékozott terjesztője. Szeged fölszabadulása után — 1944. október 11-én — polgármester-helyettessé, majd polgármesterré választják. A tanácsok megalakulását követően tizenkét éven keresztül a végrehajtó bizottság elnöke és 1961től 1961-ig nyugállományba vonulásáig a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja. Több mint fél évszázadot töltött el a kommunista mozgalomban, a felszabadulás utáni tevékenységét népköztársaságunk magas kitüntetésekkel ismerte el. Dénes Leó kiváló tulajdonságokkal rendelkezett Három hónappal ezelőtt még adatokért járt a szerkesztőségünkbe, a szegedi munkásmozgalom egy-egy nagy személyiségének akart írott emléket állítani. Örökmozgó, nyugtalan természetű volt, aki mindig valami újat, többet akart, mint amit tegnap tett. Nyolcvanesztendős korában éppen úgy érdekelte az élet minden rezdülése, mint régen, amikor gyerekfejjel dolgoztam vele Szegeden és ő alig lépett túl az ötvenen. Ezért is őrizte meg egészséges életének utolsó percéig fiatalságát, fizikai, szellemi frisseségét. Akkor is szolgálatnak fogta föl a tisztséget, amikor az indokolatlan és kártékony hatalmi gőg egy időre a közéleti stílus rangjára emelkedett. Tisztelettudóan bánt,, beszélt a kendergyári szövőnővel és a miniszterelnökkel. A polgármesteri és később a V.B-elnöki szoba ajtaja, mindenki előtt nyitva volt. Valamiféle veleszületett és műveltsége által fölfokozódott alázatot hordozott, megértette az embert, a bajban, örömben, szenvedésben és kínlódásban letöltendő életet. Humánus beállítottsága segített abban, hogy a „nagy veszedelmek” (saját szavai) idején, nem teljesítette túl az embert méltatlanul sújtó, hellyelközzel méltóságában alázó parancsokat. Látni és érezni tudott a közélet hatalmi sáncain kívül élők szemével, lelkével. Nem rezignáció — inkább valami józan életbölcsesség — mondatta vele: „Az egzisztencia és az élet véges, gondolkozni kell azon, hogyan végezzük el a dolgunkat”. Kedélyes, adomázó természetével órákig lekötötte környezetét. Jó memóriával rendelkezett és az ötven évvel korábban történteket éppen úgy megjegyezte, mint a tegnapiakat. A szerencsések közé való, akiknek az életét nem keserítette meg az aktív évtizedekben összeszedett sebek nyoma, sem az öreg korral járó „befelé fordulás” és a magára hagyatottság, az elfelejtés. Dénes Leó nyolcvanesztendősen is jelen volt a magyar közéletben, erről ő maga és nagyon sok elvtársa, barátja gondoskodott. Nem merült föl benne: „Érdemes volt-e?”, mert hiszen a közösség tartotta fönn, abban érezte, hogy létezik, él. Félesztendeje még — születésnapján — a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel nyilvánítottak elismerést számára. Nem a temetésén kell elmondani azt, amit életében illett volna. Elmondták életében. Egy válasszal azonban én adós maradtam neli. Azt kérdezte tőlem, hogy megvan-e az esküvői fényképem, mert ő otthon a limbusban kotorászott és kettőt talált. Megvan a fénykép — ott vagy te is középen, anyakönyvvezetői nemzetiszinű szalaggal, általvetve rajtad — de azon fiatalabban néztünk a világba. Ez a válasz már nem jutott el hozzád. Nyugodj békében, SIKLÓS JÁNOS November 15-től felemelik a taxik fuvardíját Az Országos Anyag- és Árhivatal közleménye — Megszűnik a háromféle díjtétel — Fokozatosan állítják át az órákat A személytaxik fuvardíja november 15-től átlagosan 30 százalékkal emelkedik. A díjemelést az indokolja, hogy az elmúlt évek során a gépkocsik üzemeltetése veszteségessé vált és nagymértékű állami támogatást igényelt. A viteldíjak egyszerűbb áttekinthetősége érdekében a helyi forgalomban a fuvardíjemeléssel egy időben az eddigi kétféle díjszabást egységesítik. Megszűnik a külön általános és drágább (hegymeneti, éjszakai, pályaudvari) díjszabás. Az átlagosan 30 százalékos emelésen belül a korábbi drágább díjszabáshoz képest az emelkedés mértéke 20, az olcsóbb díjszabáshoz képest pedig 40 százalékos. A személytaxi-viteldíjak emelése következtében a taxiórákat az új tarifának megfelelően át kell alakítani, ez a munka azonban — lévén az országban több ezer taxi — hónapokig tart. Ezért átmenetileg a taxikban ártáblázatot helyeznek el, amely megkönnyíti az átszámítást, elejét veszi az esetleges vitáknak. A táblázaton a taxiórán megjelenő összeget kéri, a fizetendő díjat piros számmal jelzik. A taxivállalatok az új viteldíjak átmeneti elszámolásához kérik a közönség megértő támogatását és türelmét. Az új taxi-tarifa elszámolásához kiadott táblázat hivatalos bizonylat, amit azonnal visszavonnak azokról a kocsikról, amelyeknek óráját átállították. Az átállításig minden taxióra a most is drágább, ill. tarifa szerint mutatja a viteldíjat, amelyhez képest az emelkedés húsz százalék. A táblázaton 6-tól 99 forintig, külön 100-tól 1000 forintig, és 1-től 5 forintig feltüntetik a taxiórán látható összeget, s mellette a fizetendő díjat. A táblázat szerint például az órán megjelenő 10 forint helyett 12 forintot. 23 helyett 28 forintot. 59 helyett 71 forintot. 99 helyett 119 forintot míg a 700 helyett 840 forintot, a 3 helyett pedig 4 forintot kell fizetnie az utasnak. A fővárosi autótaxivállalat 2200 városi és 180 túrataxija kedden egyelőre még a régi tarifa szerint működő taxiórákkal, de az ártáblázattal ellátva kezdi a munkát. Az órákat folyamatosan állítják át oly módon, hogy ezentúl 472 méterenként ,,ugrik” két forintot — jelenleg 290 méterenként fordul a számláló egy forinttal. Az eddigi 2 percenként 1 forintos várakozási díj 2 forintra emelkedik. Az alapdíj változatlanul 6 forint marad. A taxiórák átállítási határideje nyolc hónap, a főtaxinál azonban megrövidítik ezt az időt, s várhatóan áprilisban már valamennyi kocsiban a fizetendő díjat mutatja az óra. Az állásidők csökkentése érdekében nagyobb mértékben emelkedik a várakozási díj, mint az utazás kilométereinek díja. A távolsági forgalomban alkalmazott úgynevezett túrataxi díja szintén emelkedik. (MTI) LEÁNYANYÁK Találkozásunk erelőszerc szinte minden mozdulatot és hangot elraktároztam emlékezetemben ... Ketten egykedvűen „torpedót” játszanak az asztalnál. A harmadik — keskeny arcú, szöghajú — mélázva üldögél a heverőn, válla a falnál talál támaszt. A negyedik a kézimunkáját teszi félre érkeztemre. Egy vékony csontú, fekete hajú s egy nehézkes mozgású, barna lány valamivel később csöppen közénk — a konyhából jöttek mosogatás után. Hat lány, húszon innen. Leányanyák. Eleinte mindenféle dologról esik szó, az új otthonról, ahová pár napja költöztek át, meg a tévéműsorokról, a Golgota című filmről. Azt mondja az egyik „torpedós”, a magas, szőke: — Nem értem ezt a pátyát. Nem szenved hiányt semmiben, mégsem tud boldog lenni.. . A vékony csontú fekete egy könyvbe mélyed, de fülel, mert amikor róluk — mármint a leányanyákról — kezdenénk beszélgetni, felkapja a fejét: — Mi ez? Újság? Akkor engem tessék kihagyni... Csak a keresztnevüket árulják el. Társnőjéhez hasonlóan a szöghajú is végleg bezárul. A nehézkes mozgású barna sem akar szerepelni. Mégis ő az, akinek később tán a legjobban megered a nyelve. Kapkodva mesél, magyaráz. A fiúról, akivel egy évig együtt élt... Az édesanyjáról, aki — ha találkoztak — gyanakodva méregette: „Lányom, nem vagy te állapotos?" Ma már mosolyog azon, hogy nem akart az lenni. Az anyaotthonra. Menedék a világ szeme, nyelve elől, az anyagi gondok, a zilált családi körülmények elől. Nekik biztonságosabb itt. Az őket így, ebben a helyzetben el nem fogadó, vagy vállalni nem tudó hozzátartozóknak pedig „megnyugtatóbb”. Napi négy óra könnyű munkát végeznek, takarítanak, mosogatnak. Most akad elég tennivaló. Az új otthon falai még csupaszok, az ablakokról hiányzik a függöny. Rendezkednek. Ezzel eltelik a délelőtt. Esténként tévéznek. A délutánok, mint mondják, iszonyúan hosszúak. Utcára — levegőzni, sétálni — akkor jutnak, ha orvosi vizsgálatra kell menniük. Látogatójuk ritkán akad. Olvasni kevés a türelmük, beszélgetni sincs nagy kedvük. Többnyire a saját gondjaikba merülnek. Györgyi, tizenhét éves, olajos szemű. Dús haja a tarkóján egyetlen varkocsira fogva. — Eladó voltam egy illatszerboltban. Korábban egészségügyi szakközépiskolába jártam, de az apám kivett, hogy pénzt keressek... A nyáron vált el a nevelőanyámtól. Az apámmal régóta nem vagyok jóba. A nevelőanyám inkább megért, ő ajánlotta ezt az otthont. Hiszen hozzá se mehettem így, mert ott is van két pici gyerek. — És a fiú? — Elismeri az apaságot. A kapcsolatot azonban nem tartjuk, és nem is kívánom felújítani. Egyedül akarom felnevelni a kicsit. — Hogyan? — Amíg szoptatom, a csecsemőotthonban leszünk mindketten. Közben olyan munkahelyet keresek, ahol van hetes bölcsőde. Én meg egy időre munkásszállásra mennék. Később mi lesz? Hogyan nevelném őt? Nem tudom. Úgy gondolom, majd ... A tor nincs lakásgondja. — A nagymamánál, ahol eddig éltem, lenne hely kettőnk számára — tűnődik. — Sőt, az anyáméknál is, bár oda nem szívesen mennék. A nevelőapám ugyanis inkább a nőt látja bennem, mint a „nevelt lányt”. Csak az a bökkenő, hogy nincs szakmám. Talán műszaki rajzot fogok tanulni... — A fiú, akit szerettem, nem ismeri el az apaságot. Majd eldönti a vérvizsgálat, ahhoz ragaszkodik. Meg is értem. Igen rövid ideig tartott a kapcsolatunk, s amikor öthónapos terhesen felkerestem, már réges-régen mással járt. Nem is lenne tisztességes, ha a nyakába akaszkodnék, hisz semmit nem érzünk már egymás iránt. — A nagymamára se támaszkodhatok mindig. Tőle eddig sokat kaptam, most már engem terhel a felelősség. Állandóan azt hajtogatom magamban, nem tudnám elviselni, ha a gyerekem egyszer a fejemhez vágná, hogy elmulasztottam valamit vele szemben. Szóval, nagyon nagy lelkiismereti gondot, szorongást okoz ez nekem. Mária tizenöt éves ... Margti köztük a legidősebb. Nehezen formálja a szavakat: — Én állami gondozott