Népszava, 1995. április (123. évfolyam, 77–100. sz.)
1995-04-01 / 77. szám
2 1995. ÁPRILIS 1., SZOMBAT BELFÖLD RÖVIDEN Politikai vitanap a kormányprogramról Az Országgyűlés politikai vitanapot tart április 12- én a kormány gazdasági stabilizációs programjáról - jelentették be tegnap a szokásos parlamenti sajtótájékoztatón. Sztrájkot fontolgatnak az egészségügyben Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének országos vezetősége pénteken levelet intézett Horn Gyulához, amelyben azonnali egyeztetésre kéri a miniszterelnököt. A szakszervezet a tárgyalások eredményességétől vagy eredménytelenségétől teszi függővé, hogy sztrájkot hirdet-e az egészségügyben. A tárgyalásokon választ szeretnének kapni arra, hogy a kormány miként kívánja megőrizni az egészségügy működőképességét. Létszámcsökkentés a belügyben A belügyminisztériumi apparátusban, a kormány gazdasági stabilizációt szolgáló intézkedéseinek hatásaként, 15 százalékos létszámleépítést kell végrehajtani, de ez nem érinti a rendőrséget, a határőrséget, valamint a tűz- és polgári védelmet - hangzott el a Belügyi Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén. Demonstráció a török követség előtt Mintegy kéttucatnyian tüntettek pénteken Törökország budapesti nagykövetsége előtt az Európában Tanuló Kurdisztáni Diákok Magyarországi Szervezetének felhívására. A demonstrálók a török hadsereg észak-iraki behatolása ellen tiltakoztak. Csődbe juthat a Magyar Televízió Horváth Ádám tévéelnök az érdek-képviseleti szervezetekkel folytatott megbeszélés után utasította a szervezeti egységek vezetőit: április 10-ig állítsanak össze egy számszerű, de neveket nem tartalmazó létszámcsökkentési javaslatot. A tévéelnök úgy véli: ha a kormány által előírt ezer dolgozóval kell csökkenteni a létszámot, akkor valóban csőd fenyegeti a televíziót. Menesztették az Esti Hírlap főszerkesztőjét Dr. Molnár Péter, a Hírlapkiadó Rt. vezérigazgatója azonnali hatállyal felmondott O. Kovács Attilának, az Esti Hírlap főszerkesztőjének. Az indoklásban az szerepel, hogy O. Kovács Attila a lap március 30-i számában az Expressz újság eladásával kapcsolatos cikk megjelentetésével súlyos anyagi veszteséget okozott a Hírlapkiadónak. Új épület a siket gyermekeknek A siket gyermekek óvodájának, általános iskolájának és nevelőotthonának egyaránt helyet adó új épületet avattak fel pénteken a főváros XIV. kerületében. A 376 millió forintos beruházási költségét a Művelődési Minisztérium fedezte, a telket pedig ingyen bocsátották az intézmény rendelkezésére. ALAPÍTVA 1873-BAN Főszerkesztő: KERESZTY ANDRÁS Felelős szerkesztő: PALLAGI FERENC Főszerkesztő-helyettes: PUSKÁS CSABA Főmunkatárs-vezető szerkesztő: UNGVÁRI TAMÁS Lapszerkesztő: TÓTH JENŐ, TRIZNA ISTVÁN Rovatvezető: BARABÁS PÉTER (külföld), H. BÍRÓ LÁSZLÓ (belföld), BUZGÓ JÓZSEF (sport), LAKATOS MÁRIA (gazdaság) TAPOLCSÁNYI ÉVA (fotó), Rovatszerkesztő: KOVÁCS ILDIKÓ (levelezés), SZIGETI PIROSKA (szolgáltatás) Vezető tervezőszerkesztő: NYILASI GABRIELLA, KISS ILONA Kiadó: FENYŐ JÁNOS vezérigazgató Népszava Rt. Lapigazgató: FARKAS ÁGNES Terjesztési igazgató: DUBINYINÉ LÉNÁRD MARGIT Művészeti igazgató: CSÉVE GÁBOR Szerkesztőség és kiadó: 1022 Budapest, Törökvész u. 30/A. Postacím: 1539 Budapest, Pf. 785 Telefon: 202-7788, 202-2988, telefax: 202-7798 Hirdetés: telefon: 202-7788, 202-2988 telefax: 202-2988/71,212-4023 Terjeszti a Magyar Posta Rt., a HÍRKER Rt., az NH Rt. és a regionális részvénytársaságok valamint az alternatív terjesztők Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfizetési Irodánál (Helir) 1990 Budapest XIII., Lehel utca 10/A. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir 219-98636-02102799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 490 Ft, negyedévre 1470 Ft, fél évre 2940 Ft, egy évre 5880 Ft. Szedés, tördelés, kiadó: VICO PRESS Rt. Nyomás: CICERO-Lapnyomda Rt. Felelős vezető: HORVÁTH MIHÁLY igazgató Index 25005 ISSN 0133-1701 Bp ISSN 0237-3785 Vidék 1 2 4 816 A kormány nem enged Horn szerint nincs nyoma a maffia és a politika összefonódásának Tegnap Szegedre látogatott Horn Gyula miniszterelnök és találkozott a megye, a város vezetőivel, országgyűlési képviselőkkel, az MSZP vezetőivel. Részt vett azon a megbeszélésen, melyen dr. Salgó László Csongrád megye főkapitánya számolt be a megye közbiztonságának helyzetéről, a vám- és pénzügyőrség, a határőrség illetékes vezetői és országgyűlési képviselők jelenlétében. Hantos Nagy László NÉPSZAVA Horn a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nemzetbiztonsági, kabinet csütörtöki kibővített ülésén Kuncze Gábor belügyminiszterrel arra a megállapodásra jutottak: az áprilisi kormányülésen döntenek a rendőrség, a határőrség, a vám- és pénzügyőrség és az APEH szakmai, operatív létszámának megerősítéséről. Döntenek arról is, hogy az APEH kapjon-e nyomozati jogkört. A kormányfő a Népszava kérdésére elmondta: nem látja különösebb nyomát annak, hogy a maffia beépült volna a politikába, ám ennek megválaszolására a problémát másként látó Katona Béla hivatott. Arra a felvetésünkre, hogy a feketegazdaság elleni küzdelemben módszerként annak tűzzel-vassal való irtását vagy a megegyezést választják, hogy a pénz a legális gazdaságba visszaáramolják, a miniszeterelnök azt válaszolta, hogy a kettő között látja a megoldást. A kormány nem a lengyel piacok felszámolását tartja elsődleges célnak. A tényleges feladat a fekete- és a szürkegazdaság visszaterelése a legális gazdaságba, de nagyon komolyan fel kell lépni az adócsalókkal szemben. Horn Békési Joe fotógrafikája Nem lehetnek kíméletesek az olajszőkítőkkel, fantomcégekkel, a pénzmosásokkal szemben, hisz ezeknek szereplőivel nem lehet, nem szabad megegyezni. A gazdasági megszorító intézkedések kapcsán Horn Gyula elmondta, a gazdasági csomag felpuhulásának jelei nem láthatók. A kormány hajlandó tárgyalni, de sem az elvek, sem a keretösszegek tekintetében nem hajlandó engedni. Az érdekvédelem saját tervet készít Az ellenzék támogathatja a szakszervezeti javaslatokat György Bence NÉPSZAVA Az MSZOSZ tanácsának tegnapi ülésén előkészítették azt az alternatív cselekvési javaslatot, amelyet tárgyalási alapnak szánnak a kormány és a munkavállalók egyeztetéséhez a Bokros-csomagról. A hét végén szakértők dolgozzák ki a részleteket, s a kész dolgozatot a jövő hét elején tárják a nyilvánosság elé. A szakszervezetek programja a munkavállalók terhein próbál enyhíteni. Az ellenzéki pártok gazdasági szakértői szintén a csütörtöki kormányülésen elfogadottakkal kapcsolatosan fejtették ki véleményüket. A Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője, Varga Mihály üdvözölte, hogy nettó tízezer forintról bruttó huszonötre módosította a kabinet a családi pótlékra jogosultak egy főre jutó maximális jövedelmét. Ezt az ellenzék sikerének könyveli el. Varga úgy véli: az MSZOSZ alternatív javaslata vélhetően számos olyan elemet fog tartalmazni, amelyet az ellenzék is támogatni tud. Mindamellett helyesnek találja, ha egy kormány keresztülviszi elképzeléseit, hacsak nem végzetes hibáról van szó. Miért omlott össze három hónap alatt a költségvetés? - tette fel a kérdést Barsiné Pataky Etelka, az MDF gazdasági szakértője. Álláspontja szerint a hiányzó 60-70 milliárd forint egyértelműen a kormány számlájára írható. Ebből kifolyólag az MDF kezdeményezte a pénzügyminiszter meghallgatását a költségvetési bizottság ülésén, s értesüléseink szerint a szociális bizottság is vendégül látja Bokros Lajost. A szakszervezetek készülődéséről Barsiné lapunknak elmondta: visszafogott, de elkeseredett harc folyik, s még egyáltalán nem biztos, hogy nem tudnak elérni valamit, hiszen tart még az intézkedések részleteinek kidolgozása. A KDNP képviselője, Gáspár Miklós szerint rohamosan csökken a kormány tekintélye, ezért tulajdonképpen nincs is megfelelő legitimációja a tervezett döntések meghozatalára. Azt, hogy nincs más út, nem tartja igaznak. Mától drágább ezer importgyógyszer (Folytatás az 1. oldalról) Az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöksége legutóbbi ülésén úgy foglalt Zovirax krém 10 g állást, hogy az alaplistát az utolsó csepp véréig védeni fogja - válaszolta kérdésünkre Matejka Zsuzsanna főgyógyszerész. Ha semmiképpen sem kerülhető el a további áremelés, úgy próbálják megoldani, hogy az ne érintse az alaplistás gyógyszereket, sem az antibiotikumokat. Folyamatosan tárgyalnak a külföldi gyártók képviselőivel: azt szeretnék elérni, hogy a magyarországi gyógyszerárak ne haladják meg az Európában legolcsóbb franciaországi és spanyolországi árakat. Ezzel 0,8-1 milliárd forintot takaríthatna meg a biztosító. A Népjóléti Minisztérium is kidolgozza a maga javaslatait, hogy el lehessen kerülni a gyógyszerárak további emelkedését. Alábbi táblázatunk a pillanatnyi helyzetet mutatja néhány vény nélkül is kapható, a tb által nem támogatott gyógyszer példáján. Gyógyszer neve Régi ár Új ár Almagel A 200 mll szuszpenzió 200 Ft 240 Ft Aspro C pezsgőtabletta 20x 432 Ft 550 Ft Elmex gél 25 g 542 Ft 704 Ft Paracetamol-K szirup 100 ml 208 Ft 247 Ft Supradyn I pezsgőtabletta 10x 328 Ft 430 Ft 2680 Ft 3220 Ft Nincs választási csalás Bűncselekmény alapos gyanújának hiányában a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság megtagadta a nyomozást a helyhatósági választásokon Kazár községben történtek ügyében. A nyomozás megtagadását a Munkáspárt jogi képviselője megfellebbezte, melyet azonban a salgótarjáni városi ügyészség elutasított, további jogorvoslat hiányában tehát a nyomozás elutasítása jogerős. Erről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken tájékoztatta az MTI-t. Tiltakozás A kormánynak az a szándéka, hogy a honoráriumokat társadalombiztosítási járulékkal sújtja, előkészítetlen hatásaiban végiggondolatlan. Ellentételezést - a tiszteletdíjakból keletkező jövedelmek tb- és nyugdíjalapként való figyelembevételét - nem tartalmaz a tervezet. Olyan kötelező járulék bevezetését tervezik, amelynek fejében senki semmilyen ellenszolgáltatást nem kap, következésképpen a törvényjavaslat alkotmányellenes. A joggal elvárható előzetes érdekegyeztetés hiányában a tervezett intézkedések derékba törik a szellemi élet önkéntes társadalmi rendszerének az 1993-ban meghozott törvények alapján megindult kiépülését. Egy ilyen törvény oly mértékben növelné a költségeket, hogy a magyar kultúra intézményei kilátástalan helyzetbe kerülnének és finanszírozhatatlanná válhatnak. Ebben a formájában a tervezet elfogadhatatlan. A magyar kultúra érdekvédelmi szervezetének képviselőiként tiltakozunk az intézményeinket súlyosan terhelő, a szellemi élet egészét megbénító törvénytervezet ellen. Budapest, 1995. március 30. Artistaművészek Szakszervezete, Orlóczi Béla titkár, Írók Szakszervezete, Budai Katalin elnökségi tag Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Görgey Gábor elnökségi tag, Bródy János alelnök Magyar Film-TV Művészek Szövetsége, Gál László gazdasági vezető Képzőművészek, Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szakszervezete, Prókai Gábor elnökségi tag Magyar Írószövetség, Tornai József elnök Magyar Lapkiadók Egyesülete, Pető János főtitkár Magyar Színházművészeti Szövetség, Vajda Márta egyeztető titkár Magyar Színész Kamara, Nánási Ágnes ügyvezető titkár, Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Kereszty András elnök, Bencsik Gábor főtitkár, Dr. Orosz Balázsné jogi képviselő Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, Kozma Károly főtitkár Megyei Jogú Városok TV Egyesülete, Erős Péter programigazgató Városi TV Szekszárd, Kis Pál István Városi TV Miskolc, Soltész Rudolf Sajtószakszervezet, Dr. Baktai György vezetőségi tag, Szabadfoglalkozású Zenei Előadóművészek Szakszervezete, Sztevanovity Zorán Táncművészeti Kamara, Szurovecz Éva gazdasági előadó A térség gazdaságáért MTI-információ A határokon túlnyúló regionális gazdasági együttműködésről szóló kormányelőterjesztés kidolgozása már megkezdődött. Ezt Lábody László címzetes államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke jelentette be. A HTMH feladataként említette a magyar vállalkozók és a nyugati cégek arra való ösztönzését, hogy a határ menti régiókban és a határon túli magyarlakta területeken is építsenek ki kapcsolatokat. Hangsúlyozta azt is, hogy a szomszédos országokban élő magyarság életkörülményeinek javítására nagy figyelmet kell fordítani, s véleménye szerint a térség népességének gazdasági felemelkedése csak együttesen valósulhat meg. Kopátsy Sándor közgazdász rendkívül fontosnak tartotta, hogy a kisebbségi magyarság ügyével kapcsolatban végre az egzisztenciateremtés kérdésköre is felmerült. Úgy vélte, hogy a szegénység és a nacionalizmus elválaszthatatlanul összekapcsolódik, azok külön történő kezelése a kisebbségi politika eltévedését eredményezné. Figyelmeztetett arra, hogy Nyugat-Európa betegesen fél a térségünk országai közötti ellentétektől, ezért az érintett államoknak különkülön nincs esélyük az európai integrálódásra. Május 7-én próbaválasztás A Próbavoks Egyesület és Kaposvár megyei jogú város önkormányzata tegnap aláírta azt a megállapodást, amely szerint 1995-98 között próbaválasztásokat tartanak a somogyi megyeszékhelyen. Megegyeztek a költségekről és az idei rendezvény programjairól is. T. Katona József a NÉPSZAVÁNAK A próbavoks sajátos közvélemény-formáló és -mérő, Magyarországon jogszabály által még nem szabályozott módszer. Célja lehetőséget teremteni az állampolgároknak a tájékozódásra és az ellenőrzésre, a pártoknak a bemutatkozásra, a sajtónak pedig az elemzésre és a tájékoztatásra. A mintát az 1993-as lengyelországi próba adta: ott egy kisvárosban szerveztek próbavoksolást, s egy hónappal később, a valódi választásokon megismétlődött az eredmény. Ágh Attila, a Próbavoks Egyesület elnöke szerint a próbaválasztás jól jelzi majd az országos képet, hiszen Kaposvár polgárai magukban hordozzák az ország gondjait. Mivel 1998-ig minden évben megrendel választási játék sok tanulsággal szolgál Népszava-archívzik a somogyi megyeszékhelyen a próbavoksolást, felhalmozhatók a tapasztalatok, a pártok pedig politikai tőkét kovácsolhatnak belőle. Tíz párt jelezte, hogy részt vesz az előzetes megmérettetésen: az Agrárszövetség, a Fidesz, az FKgP, a KDNP, a Köztársaság Párt, az MDF, a MIÉP, az MSZP, a Munkáspárt és az SZDSZ. A próbaválasztások rendezésének helyszíneként már korábban felmerült Kaposvár neve, ám akkor az önkormányzat úgy döntött, nem fogadja el az ajánlatot. Véleményük megváltoztatását Szita Károly polgármester azzal indokolta: annak idején túl közel volt a valódi választások időpontja, s a pártok is egy későbbi dátumot javasoltak. A mostai próbavoks rendezvényei április 29-től május 7-ig tartanak. A szavazatok leadásának napjáig tartó kampányidőszakban többféle program várja a kaposváriakat.