Népújság, 1998. július-december (42. évfolyam, 26-52. szám)
1998-08-27 / 34. szám
NÉPÚJSÁG 1998. AUGUSZTUS 27. Mignific a Mták Hétfőn megkezdte munkáját a VIII. Nemzetközi Levéltári Kutatótábor. Az ünnepélyes megnyitón több hazai és határon túli tisztségviselő méltatta a tábor jelentőségét. A moderátor szerepét vállaló Göncz László a tábor életképességét annak a jövő orientáltságával hozta összefüggésbe. Nem másodlagos szempont az sem, hogy azok a fiatalok, akik részt vesznek a gyűjtésben a tudományos munka alapjaiba nyernek betekintést. Idén a fiatal kutatók Zsitkócban és Dobronakon, a határ túloldalán pedig Zalaszombatfán, Reszneken és Lendvajakabfán gyűjtenek. Miroslav Novak a Maribori Levéltár igazgatója többek között kitért a Lendván létesítendő kirendeltség ügyére. Novak elmondta: jelenleg az alapítási okiratok elkészítése folyik, s nagyon ügyelnek arra, hogy a kirendeltségként működő fiókintézet megkapja mindazt a szakmai és egyéb támogatást, amire a jövőben szüksége lesz. Peter Pavel Klasnic, a tábor “gazdája” már a jubileumi 10. táborra készül. Mint elmondta az elmúlt évtizedben rengeteg anyag gyűlt össze, ennek a feldolgozását két éven belül el szeretnék végezni, és egy kiadványban közzé tenni. Bilkei Irén, a Zala Megyei Levéltár igazgatója pedig kifejtette: a tábornak az elmúlt időszakban kettős célkitűzést sikerült megvalósítania. Az egyik hidat képezni a két terület között, a másik a fiatalok tapasztalatszerzése. Örvendetesnek nevezte azt is, hogy a jövőben a szomszédos Vas megye is be kíván kapcsolódni a munkába. A megnyitót a zsitkóci népdalkor és Maja Kostric szavalása tette hangulatossá. 9-re MURAVIDÉK• III. Kársz-mencei Napok Köröskörül sötét felhők az égen. Egy magányos csillag ragyog középen. Az a csillag ott a magyar nép képe, Kit idegen népek vettek középre. (Petőfi Sándor: A székelyekhez) Ezekkel a szavakkal, dallal nyitotta meg a harmadik Kárpát-medencei Napokat a hetven tagú Kárpát-medencei kórus. A Magyar Kultúra Alapítvány Székháza a Budai Vár szívében, a Mátyás templom és a Halászbástya szomszédságában immár harmadik éve adott otthont a határon túli magyarságnak. A Régiók Találkozója résztvevőit Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója köszöntötte agusztus 17- én. Köszöntőjében a kultúra megtartó, közösségteremtő erejét emelte ki, a négynapos találkozót pedig Zelnik József nyitotta meg. A Csóri Sándor elnökségével meghirdetett rendezvény Szent István - napi közös ünnepléssel és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára emlékezve kívánta a kárpát-medencei magyarság megosztani az anyaországgal. A négy nap minden programja az Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Vajdaságban, Szlovákiában és Muravidéken élő magyarok életét, szokásait mutatta be. Az Ősi kincstárunk című fotókiállításon a fényképek és tárgyi anyagok révén felelevenedtek előlünk a különböző munkálatok, a használati eszközök pedig a Magtól a kenyérig témakörben megrendezett néprajzi kiállítás törzsanyagát képezték. A Szentháromság téren felállított színpadon a nyár jeles népszokásai kerültek bemutatására. Különböző népviseletekben sajátos hagyományaikat dalaikat, táncaikat és szokásaikat naponta kétszer mutatták be a csoportok. Muravidéket a zsitkóci Gyöngyvirág Művelődési Egyesület népdalköre képviselte egy Aratás című műsorával. A lendvai Versmondó Stúdió is sikeresen szerepelt a Szabadság, szerelem... című zenés irodalmi műsorban. Egyidőben velük a radamosi asszonyok bemutatták, hogyan készül a perec. A Régiók Találkozásának ez a legszínesebb és legatraktívabb programjához tartozott, több százan nézték végig a bemutatókat és több hivatásos idegenvezető is megjelent csoportjaival ezeken a műsorokon. A régiókat egy-egy alkotó népművész is képviselte, akik szőttek, fontak, faragtak és hímeztek. Tőlünk Császár Ilona a hetési hímzést mutatta be. Könyv és történelmi fotó: Petőfi jelenléte a határon túli magyarkönyv- és lapkiadásban c. kiállítás megnyitására is sor került. Muravidékről a Népújság régebbi számaiból váltogatunk egy összeállítást. A Petőfi-jubileumra megjelentett könyvek bemutatójára az Irodalmi Kávéházban került sor. Varga József és Göncz László a Muratáj 98 ünnepi számát mutatták be, valamint a kiadók és szerkesztők találkoztak az olvasókkal. A rendezvény egyik fénypontja az Identitás - klub kerekasztal-beszélgetés volt. A Hagyományszerveződés-önmegtartás c. beszélgetésen jelen volt Német Zsolt államtitkár is. A Fidesz politikusa annak a reménynek adott hangot, hogy több száz esztendő sorscsapásai után a magyar nemzet most a megerősödés jegyében ünnepelheti meg az ezredfordulót. A kerekasztal-beszélgetésen a határokon túli magyar közösségek beszámoltak a kulturális örökségeikről, tevékenységi körükről és legfontosabb céljaikról. A beszélgetés végén zárónyilatkozatott fogadtak el. A régiók találkozói mindenkor azonos üzenetet közvetítenek: nem vagytok nem vagyunk egyedül! - akkor sem, ha Trianon óta nincs a magyar nemzetnek folyamatos történelmi fejlődése. Van közös történelmi múltunk, de nincs közös jelenünk - s akarjuk-e, hogy legyen közös jövőnk? Erre jobb válasz, mint a Régiók Találkozása, nem szükséges. • K. L. A kiállítás anyaga A Szentháromság téri színpad muravidéki szereplői