Nimród, 2018 (106. évfolyam, 1-12. szám)

2018-12-01 / 12. szám

lőtt álmában/révülésében, betakarva őt szárnyai­val, majd megjövendölte a leendő dicsőséges di­nasztiát, amely a hamarosan megszülető Álmossal kezdődött. Fontos tudni: a turulnak itt őrző szere­pe van, nem ő ejti teherbe az asszonyt. Hogy az ilyen „égi kapcsolat” megnyilvánulása Emese álmánál is régebbi, azt az egyik nagyszent­­miklósi (szkíta-avar) aranykincsen látható jelenet szemlélteti: a turul lábai között gyengéden tartja a várandós nőt, aki egyik kezével italos serleget, a másikkal kürtben égő fáklyát emel a turul fejéhez. Az alakok mellett jobbról-balról közrefogja az élet­fa (1. kép: a 7. számú korsó mindkét oldalát díszíti, mintegy tükrözve). E jelkép alighanem több ezer évre nyúlik vissza. A domborművön jól látható a fattyúszárny, amely csak egyes sólyomfélékre jel­lemző. Hasonló domborműveken férfialakot tart a turul. A nagyszentmiklósi leletet több hazai ré­gész, történész is III—V., ill. V-VI. századi eredetű­nek tartja (Bakay). Ilyen eredetmondát olvashatunk a Manasz kir­giz hőseposzban is. Az ég és a föld közötti közvetí­tő szerepet a népek hitvilágában általában a nemes ragadozó madarak látták el. Az égbe törő, majd on­nan visszatérő sólyom szimbolizálja a fényt, a me­leget, az életet adó Napot (Bogyai). Ősi nyelvünk több szót használt a solymászma­­darakra: turul, zongor (zombor - a Zsombor név eredete), ráró. Más közép-ázsiai, kis-ázsiai nép­eknél a turul (toghrul) sunkár (sumkár, zombor), tógán, csakir és krecset nevek ismertek. Az orosz krecsetről könnyen gondolhatnánk, hogy a kere­csen szavunk megfelelője, netán a forrása, de nem így van. Ez az altaj sólyom Falco cherrug altaicus orosz neve, amely az Altaj hegység és a Szajánok vi­dékén fordul elő. Elterjedési területe szomszédos vagy részben átfed a kerecsen (F. cherrug) sólyo­méval. Egyesek szerint az északi sólyom (F. rusti­­colus, 2. kép) és a kerecsen hibridje. A rokonsági vi­szonyok azonban máig sem tisztázottak, dacára a Solymászat: turul - sólyom - karácsony A turul a csodaszarvas mellett, olykor hozzá kapcsolódva, ősi jel­képeink (szimbólumaink) egyike. Ezek a jelképek az égi világgal való kapcsolatot jelzik: égig érő fa, cso­daszarvas, fehér ló, turul, párduc, hatágú csillag, griff, kör... A két fontos jelkép kapcsolódik például: „A téli napforduló idején a csodaszarvas az agancsszárai közt tartja az elgyengült Napot. Turul sólyom az ég­be emeli szarvasunkkal együtt az égitestet, így mégsem köszönt be a végtelen éj, a fény ismét győ­zedelmeskedik a sötétség felett! Ezt a küzdelmet segítették őseink, akárhol is voltak a világban, mi­kor a napforduló éjszakáján tüzeket gyújtottak a hegygerinceken!” (Karacsun) Sorozatunkban a vadászathoz kapcsolódó és ma is élő jelképekk­el, hagyományokkal kapcsolatos is­mereteinket részletezzük. Milyen madár lehetett a turul? Sokféle madár szerepel a turul (régiesen turul) megszemélyesítésére ősi legendáinktól az újkori el­képzelésekig. Aligha tévedünk, ha úgy látjuk, több madár(faj), sőt olykor több állat egyes testrészeiből alakított jelkép is képviselte a turult. Utóbbira pél­da a griff és a sumér tur­ullu (az utóbbi helyreállí­tott szobrát Csodaszarvas írásunk elején mutattuk be a Nimród márciusi számában). Több közép-ázsiai lovas nép, így például a burját és a mongol-gold mondája szerint is az első táltos nemzője sas volt, ez a sas pedig Tengri - a Teremtő - megtestesítője. A magyarság ősi mondájában azonban a turul sólyom. A várandós Emesére szál­­ l a te­l 1. kép. „Égberagadási” jelenet a nagyszent­miklósi (szkíta-avar) aranykincs 7. sz. korsóján 72 [vadászati KULTÚRA]

Next