Nulladik Típusú Találkozás, 1993 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1993-07-01 / 5-6. szám

4 Irány a Mars M­ inden évben össze­gyűlnek, s Mars­­konferenciát tarta­nak az Egyesült Államokban, a Colorado állam­beli Boulderben az American Ast­ronomical Society tagjai. Megvitat­ - ■ ják a vörös boly­góval kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket, s manapság már szó esik a Marson való hosszabb tartóz­kodás lehetőségeiről is, a legmegfele­lőbb szkafanderről, az optimális ide­iglenes településekről is. Kim Stan­ley Robinson (képünkön) sci-fi író és elszánt környezetvédő rendszeres résztvevője a tanácskozásoknak, s szorgalmasan jegyzetel, ennek ered­ményeként jelent meg fantasztikus cselekménybe ágyazott „tankönyve”, amely a Mars kolonizálásáról szól. Arthur C. Clarke szerint Robinson Mars-trilógiája a jövő telepeseinek ajánlott olvasmány lesz. (A Starleg nyomán: T. J.) M N­EMERE ISTVÁN AZ INDIÁNOK KÖNNYE A történetet Danuta Gowin lengyel festő­művésznő írta meg nemrégen. A művész­nő sokat járt Latin-Amerikában, és feltűnt neki, hogy az indiánok gyermekarc-ábrá­­zolásain milyen gyakran látni egy-egy könnycseppet. Más kutatók erre nem for­dítottak figyelmet, pedig - mint később kiderült - ilyen könnycseppeket látni nemcsak gyermekarcokon, de nők, sőt férfiak arcképein és szobrain is! Talán azért nem figyeltek fel rá, mert ezek a könnycseppek nem túl szembeszö­­kőek. Nem tulajdonítottak nekik jelentő­séget azok sem, akik észrevették. Azt hit­ték talán, egy újabb indián szokással áll­nak szemben ...? A festők másképpen nézik az emberáb­rázolásokat, mint mások, ez természetes. Egy idő után - amikor már sokadszor for­dult meg Latin-Amerikában - Gowin asz­­szonyt elviselhetetlenül kínozni kezdte a rejtély, és úgy döntött, nem nyugszik, míg megoldást nem talál rá. Az utolsó lökést az adta, amikor egy csodaszép, színes idegenforgalmi óriási plakáton egy indián férfifejet látott, és an­nak szeme sarkából is csurrant egy diszk­rét kis könnycsepp ... Könyörgött, adják neki a plakátot. Aztán egy utcai képárus és portréfestő került eléje. Az illető minden ember arcá­ra odafestett egy könnycseppet. A mű- Ingajárat - leértékelt űrállomáshoz Hamarosan űrhajózásra csá­bíthat a leszállított árú privati­zált űrállomás. A világűrt ke­reskedelmi felhasználók szá­mára megnyitni kívánó prog­ram részét képező projektről egyik támogatója, a NASA, februárban úgy nyilatkozott, hogy műszaki szempontból kivitelezhető. Most a Global Outpost (Globális Előőrs) vállalatnak 100 millió dollárt kell beruházóktól elővarázsol­nia. A jelenlegi gyakorlat szerint az űrhajó 3 millió dolláros tar­tálya a kilövés után leválik és visszaesik az óceánba. A Glo­bal Outpost ezzel szemben keringési pályára akarja jut­tatni a tartályt, ahol asztro­nauták a tartály külső felüle­tén keretszerkezetet szerelné­nek össze. A létrejövő űrpe­ron személyzet nélküli, nem hermetizált struktúra lenne, ahol kísérleteket és kicsinyí­tett léptékű gyártási folyama­tokat lehetne önműködő földi irányítással végrehajtani. A hasznos terheket kis fém­dobozokba építenék be, majd az űringajárattal vagy más űr­járművel szállítanák az állo­másra és onnan vissza. Thomas Taylor, a Global Outpost elnöke olyan kor­mányzati ügynökségektől, egyetemektől és magántestü­letektől várja a megrendelé­seket, amelyeknek kísérlet vagy gyártási folyamat végre­hajtásához nulla nehézségi erőre, vagy nagyfokú vá­kuumra van szükségük. Ez az űrperon nem fog a le­génységgel ellátott, NASA ál­tal tervezett igényesebb űrál­lomással versenyezni. Ez egy egészen egyszerű peron, leg­alább egy nagyságrenddel egyszerűbb szolgáltatásokkal. Nem vagyunk ugyanazon a piacon - mondja Taylor. A peron olcsóbb is lenne: átlagosan napi 540 dollár. A napi költség körülbelül egy tizede lesz egy ötnapos űruta­zásnak. További előny, hogy a fémdobozok akár egy évig is az űrperon fedélzetén marad­hatnak. Bob Tucker, a NASA űrre­pülési irodájának tervezési igazgatója szerint a Global Outpostnak most részletes pénzügyi tervvel kell előállnia. Ezután kezdődhetnek a tár­gyalások az űringajárattal kapcsolatos előirányzat telje­sítéséről. A Global Outpostnak eset­leg gondot okozhat az ingajá­rat teljes rakterének megtöl­tése, vagyis az ingajárat mo­­nopolizálása. „Ki kell talál­nunk, hogyan tudjuk ezt tá­mogatni", mondja Tucker. Op­timista: az állomás 1997-ben már a világűrben lehet. Kurt KLEINE New Scientist (Fordította: Nagy Endréné)

Next