Orosházi Hírlap, 1973. április-június (18. évfolyam, 38-73. szám)

1973-05-29 / 60. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! 1973. MÁJUS 29., KEDD óra: 1 forint XVIII. ÉVFOLYAM, 6«. SZÁM Kettős öröm egy ünnepségen Felavatták az ifjú úttörőket • Átadták a KISZ Központi Bizottság vándorzászlaját A Nemzetközi Gyermeknap­ alkalmából május 27-én, va­sárnap délelőtt ünnepélyes keretek között került sor Orosházán az úttörőavatásra. A Petőfi Művelődési Központ előtti térségen már jóval ki­lenc óra előtt gyülekeztek az érdeklődők: szülők, hozzátartozók, isme­rősök és maguk az érdekel­tek: az avatásra felsorako­zott fiatalok. Kürtszó jelezte az ünnepség kezdetét, majd elfoglalta he­lyét az elnökség. A vendégek között ott volt Ambrus Pál, az MSZMP városi bizottságá­nak titkára, Dankó Pál, a KISZ Békés megyei bizottsá­gának titkára, Licsicsányi Ist­ván alezredes, Mészáros Jó­zsef, a KISZ városi bizottsá­gának titkára, Antali Gábor, a városi úttörőelnökség titká­ra, Szokodi Sándor, a dísz­szemle parancsnoka, valamint a társadalmi szervezetek több képviselője. Elsőként Dankó Pál kö­szöntötte az avatás résztve­vőit, majd Antali Gábor szólt a fiatalokhoz. Ezután Licsicsányi István alezredes vezetésével 300 negyedik osztályos gyerek tette le az úttörőesküt. Az ünnepélyes pillanatok után az avató szülők felkötött­­ék a vörös nyakkendőket, majd Mészáros József gratu­lált az ifjú úttörőknek, sok si­kert, eredményes munkát kí­vánt valamennyiüknek. Újabb felemelő pillanatok következ­tek, Dankó Pál ismertette a KISZ Központi Bizottságának határozatát, mely szerint a legjobb munkát végző út­törőcsapatnak járó vörös vándorzászlót az Orosházi 2-es számú Általános Iskola Kulich Gyula Úttörőcsapata nyerte el. A vándorzászló átadása után kitüntetéseket adtak át a legjobb munkát végző úttö­rőknek. Büfé épült a Rózsa fürdőben A­­ tótkomlósi ÁFÉSZ a vendégek jobb ellátására új büfét épített a népszerű Rózsa- fürdő területén. Felvételünk az épít­kezés fe­jén készült, íFffltő: Pokoládi) Nyugdíjas találkozó a járási hivatalnál Az elmúlt héten, május 25- én nyugdíjas találkozót tar­tottak a Járási Hivatalnál a Közalkalmazottak Orosházi Járási Szakszervezeti Bizott­sága rendezésében. Most első alkalommal került sor itt ilyen jellegű eseményre. A ta­lálkozón kevés kivétellel, va­lamennyi meghívott megje­lent. Az idős embereket köz­vetlen, meleg hangú beszéd­del köszöntötte Boros József­­né, a szakszervezeti bizottság elnöke. Ez alkalommal alakult meg a szakszervezeten belül a nyugdíjas bizalmi csoport. Tótkomlós Társadalmi összefogás a községért Tótkomlóson az üzemek, in­­­­tézmények összefogása révén sokat változik, fejlődik és szé­pül az idén a község. A helyi gazdasági egységek vállalták ugyanis, hogy az általuk fog­lalkoztatott dolgozók arányá­ban — évente és dolgozón­ként 80 forinttal — hozzájá­rulnak a község fejlesztésé­hez. Egyik üzem­anyagot, a másik készpénzt adott a nagy­községi tanácsnak vagy mun­kaerőt biztosított a feladatok végrehajtásához. A példás társadalmi össze­fogás eredményeként most el­készült, és­ a héten átadják a forgalomnak a gépjármű­­parkolót, melynek építésében részt vett a Tótkomlósi Ve­gyesipari Szövetkezet, az ÁFÉSZ, a SERKÖV és a TÖVÁLL. A Széchenyi úton nagyarányú parkosítás folyik, ez a munka a következő hó­napban fejeződik be. Május végéig hozzávetőlegesen a 80 százaléka épült meg a terve­zett parknak. Itt a helyi Al­kotmány, a Haladás, a Vihar­sarok Tsz, valamint a házi­ipari szövetkezet, a tojáster­melő közös vállalkozás és a malom vállalta, illetve a vég­zi a munkát. Érettségi az új m­űhelyben Az orosházi Táncsics Mi­hály Gimnázium és Szakkö­zépiskolában több éve folyik már a géplakatos szakközépis­kolai oktatás. Hosszú ideig csak kis műhelyben tudták megtartani a gyakorlati fog­lalkozásokat, s a felszerelés is hiányos volt. A közelmúltban elkészült az új műhely, amely a korábbinál jóval kedvezőbb lehetőségeket biztosít a gya­korlati képzéshez. Így ma már két műhely is rendelke­zésre áll, s ez azt is jelenti, hogy javultak a géplakatos szakközépiskolai oktatás lehe­tőségei. Az érdeklődés várha­tóan növekszik majd, hiszen nem csupán a városból és a járásból, hanem a megye más területeiről is tanulhatnak itt a fiatalok. Felvételeink a most végző osztály gyakorlati vizs­gáin készültek. Gyakorlati számadás a négy év alatt elsajátítottakról. Szépen kidolgozott munkada­rabok kerültek ki a fiatalok keze alól. (Fotó: Somogyi) Hogyan lehet több, jó minőségű libát tenyészteni Libatenyésztési ankét az ÁFÉSZ-nél Az Orosházi Általános Fo­­­­gyasztási és Értékesítő Szö­­­vetkezet a Békéscsabai Ba­romfifeldolgozó Vállalat oros­házi gyárával közösen libate­nyésztési ankétot tartott má­jus 26-án, szombaton. A ren­dezvényen, amelyre egyéb­ként minden évben sor kerül, az ÁFÉSZ libatömő szakcso­portjának a tagjai vettek részt, valamint azok a tenyésztők, akik nem szakcsoport-tagok, de rendszeresen adnak át nagyobb mennyiségben jó minőségű hízott libát. Az ankéton Demcsák Lajos, az ÁFÉSZ osztályvezetője kö­szöntötte a megjelent 70—80 tenyésztőt, majd dr. Sándor László, az orosházi állatkór­ház igazgatója tartott elő­adást állategészségügyi kérdé­sekről. Ezután a tenyésztők vették át a szót, elmondták a szállítással, ál­lategészségüggyel, és ha­sonló kérdésekkel kapcsola­tos véleményüket, kérései­ket, javaslataikat. Ezen az ankéton adták át a legeredményesebben dolgo­zóknak az értékes ajándéko­kat, illetve okleveleket. Har­mincan kaptak ajándéktár­gyat, és negyvenen oklevelet. A legjobb teljesítménnyel di­csekedhet az elmúlt szezon után Udvardi Imre, a libatö­mő szakcsoport elnöke, és Baksa Istvánné, mindketten több mint 400—400 darab jó minőségű hízott libát adtak át. Tavaly összesen közel har­mincezer darab hízott libát vásárolt fel az Orosházi ÁFÉSZ, az átvett közel 25 vagon baromfi zömét a hí­zott liba tette ki. 1973-ra 26 és fél vagon ba­romfi felvásárlását tervezte a szövetkezet, s ezen belül a hízott liba mintegy 35 ezer da­rab. A szerződéskötés már április elején megkezdődött, és eddig több mint 17 és fél ezer libára kötött megállapo­dást az ÁFÉSZ­­ a tenyésztők­kel. Eredményes munkaverseny a baromfifeldolgozónál A Békéscsabai Baromfifel­dolgozó Vállalatnál több éves hagyománya van már a szo­cialista munkaversenynek. Ez nem csupán a mozgalom szer­vezettségére, hanem az ered­ményességre is vonatkozik. Bizonyítja ezt, hogy a negy­venhat versenyző kollektíva közül negyvenhárom elnyerte a megtisztelő szocialista címet. Ezen belül arany fokozatot 13, ezüst fokozatot 10, bronz fokozatot 12 kollektíva ért el. Oklevéllel kettőt, zászlóval nyolcat jutalmaztak. A negy­venhárom szocialista brigád összesen 756 dolgozót tömörít, ami azt is jelenti, hogy a vál­lalat két gyára dolgozóinak mintegy kétharmada vesz részt eredményesen a szocia­lista brigádmozgalomban. Tel­jesítményük elismeréseként százhuszonnégyezer forint jutalomban részesültek. Ami a gyárankénti eredményeket illeti, az orosháziak büszkél­kedhetnek mind mennyiségi, mind p­edig minőségi elsőbb­séggel. Példa erre, hogy a ti­zenhárom aranykoszorús bri­gád közű­­tt orosházi.

Next