Orvosi Hetilap, 1874. június (18. évfolyam, 23-26. szám)

1874-06-07 / 23. szám

435 436 net. A húgy a következő 24 óra alatt vérfestenyt tartalmaz vértestecskék nélkül. Az állat élénk, semmi baja. 6. kísérlet. 1040 grm. nehéz nyúl bal vena jug. externájába 3 kctm. fagyasztás által lakkszínűvé tett vér 3 perez alatt, miután bruralisából 5 kctm.-nyi vér kibocsáttatott. Fecskendős vége felé nehéz légzés, mely folytonosan erősbö­­dik; negyven percz múlva asphyxia, convulsiók. Vivisectio a haldokló állaton. A tüdőütér ágaiban tömeszek, míg annak tör­zsében és a vena cava superiorban folyékony vér mellett kevés rostonya-alvadék. A bal szívben és többi edényekben csak is folyékony vér. 7. kísérlet. 850 gr. nehéz nyúl vena jug. externa-jába 2 kötm.-nyi lakkszínű vér Pravaz-féle tűn át két perez alatt. Azonnal nehéz légzés, öt perez múlva convulsiók, légzés minden segítő izom igénybevételével. Bonczolatnál a jobb szívben töme­ges alvadék, mely egyfelől a cava superior és inferiorba, más­felől a tüdőütérbe és ennek legvékonyabb ágaiba nyúlik. A tü­­dőütérben több, verés által nyert fibrinhez hasonló, kevés vértekecset tartalmazó alvadék. Bal szívben néhány csepp folyékony vér. Hogy az alvadás már a fecskendős alatt, az első meny­­nyiségek bejutásakor megkezdődik, különösen bizonyítja e két utolsó (6. és 7.) kísérlet, hol a véralvadékon kívül a vérből kiváltott rostonyaczafatokat találtunk a szívben és a tüdőütér ágaiban. A vér ez esetben tehát, mint látszik, a mozgó szív által még az élő állatban defibrináltatott. 8. kísérlet. 1100 grm. nehéz nyúlba 2 kctm. lakk­színű vér négy perez alatt. Azonnal asphyxia, rángások, halál. Bonczolatnál ugyanazon lelet. 9. kísérlet. 900 grm. nehéz nyúlba 2 kctm. lakkszínű vér két perez alatt. Ugyanazon eredmények. 10. kísérlet. 800 gr. nehéz nyúlba 2 kötm. lakkszínű vér. Ugyanazon eredmények. 11., 12., 13. és 14. kísérlet. Nyulakon az előbbiekhez hasonló módon, hasonló eredményekkel. Ezen kísérletek után N a u n y n eredményeit az ellen­tétes adatokkal szemben eléggé igazoltaknak tekintve, azok­nak továbbfolytatásáról lemondtunk. Mint hisszük, e kísérle­teknek pozitív többségéből biztosan következik az, hogy fagyasztás vagy aether által lakkszínűvé tett vér élő állat edényrendszerébe fecskendve bizonyos körülmények között az állat véré­nek rögtöni meg­o­lvadását idézi elő. Az emlí­tett negatív esetek (4. és 5. kísérlet) e következtetésen sem­mit sem változtatnak; csak azon lehetőségeket, melyek között kimutatható tömeszelések képződnek, szorítják szűkebb határok közé, s azt bizonyítják, hogy a szív gyors thrombo­­sisa csak különös kedvező körülmények között jöhet létre, s hogy e szerint a N a u n y n által hangsúlyozott kísérleti rendszabályok, melyeknek czélja a lakkszínű vérnek gyors és bő keveredését eszközölni a vérárammal, nagyon is iga­zoltak. A negatív esetek ezenkívül még másnemű következ­tetésekre is vezetnek. Lehetséges, hogy ezeknél a megakadás kimaradását nem a kedvezőtlen keveredés, hanem a vér mi­nősége is okozta. Alex. Schmidt1) vizsgálatainak nyo­mán ugyanis felveendő, hogy nem minden vér bír ugyanazon akasztó erélylyel, s e szerint talán minden lakkszínű vér­oldat sem. Ennélfogva kisebb erélyű vérek használatánál épen e vérek lassúbb akasztó képessége miatt a nyaki viszertől a szívig vagy a tüdőüzér elágazásáig tartó rövid úton nem képződhetik alvadék. Ez esetben vagy más helyeken történik alvadás, vagy épen sehol sem, mely utóbbi eset azon körülményből lenne értelmezhető, hogy az edény falainak alvadást akadályozó befolyása, főként a hajszáledényekben, túlsúlyra emelkedik és meggátolja azt, daczára annak, hogy nagyobb mennyiségű alvadást elősegítő anyag fecskendez­­­tetett be. A hajszáledényeknek ezen rendes állapotban meglevő tulajdonsága magyarázatot nyújthatna Naunya azon negatív eredményeire nézve is, melyeket főként a térbe tett befecskendések után többször észlelt, valamint mások nega­tív eredményű kísérleteinek legalább azon részére nézve, melynél thrombosis és halál nem következett be (Schiffer 1. ugyanott). Schiffer és Hőgyes negatív eredményeinek az a része ellenben, melynél halál állott be a nélkül, hogy alvadékok képződtek volna, a mi kísérleteinkkel, valamint a Namngnóival, megoldatlan ellentétben áll. Mi egy esetnél sem észleltünk lakkszínű vér befecskendése után halált thrombosis vagy embolia nélkül. Ily esetek értel­mezésére azt kellene feltenni, hogy a lakkszínű vér a tömesze­­lésen kívül más módon is hat ártalmasan a szervezetre, vagy hogy a tömeszek oly helyeken képződtek, hol kimutathatók nem voltak. Azon felvétel, hogy a lakkszínű vér alvasztó hatásán felül még más módon is hat a szervezetre, további támaszt nyer Panum és a mi alább közlendő kísérleteinkben, miért is e kérdésre ott vissza fogunk térni. Hőgyesnek azon kísérleteit, melyeknél 50 C. fokra melegítés vagy folytonos áram által lakkszínű tett vért hasz­nált, mi nem ismételtük, de azt hisszük, hogy ily kezelés mellett a vérnek alvasztó hatása, ha talán nem is vész el egészen, mégis erősen gyöngíttetik, a­mint ez a melegítést illetőleg, Alex. Schmidt (1. id.) vizsgálataiból kitűnik, ki úgy találta, hogy már 50 C. foknál hosszabb ideig tartó melegítés által a fibrinoplasticus anyagnak alvadást előidéző hatása tetemesen gyengül. A felsoroltak mellett tettünk még néhány kísérletet annak kimutatására, hogy valóban a lakkszínű vér okozza-e a megalvadást és nem más, talán a befecskendéssel járó mellékkörülmények. A kikészített jugularisba vizsgáló szúrcsap tűjét szúrtuk be és 5 — 10 perczig tartottuk benne, a­nélkül hogy alvadék képződött volna; hasonló negatív eredménye volt légbefúvásának is a nyaki viszerbe. Végre hogy megtudjuk, minő módon gyorsítja lakkszínű vér a rendes alvadást az edényrendszeren kívül, több párhu­zamos kísérletet tettünk. Élő nyúl carotisába vékony kétágú csövet kötve be, vért fogtunk fel egyszerre két edénybe, melyek közül egyikbe minden kísérlet előtt 2 kctm.-nyi lakkszínű vért tettünk, míg a másik hol üres volt, hol 2 kctm.-nyi 0,75%-os NaCl-oldatot, defibrinált nyúlvért, vagy párolt vizet tartalmazott. Mindenik edénybe 4 kc­m-nyi vért bocsátottunk, mit az edényen levő jegy jelzett. Mindenik kísérletnél legelőbb az a vér alvadt meg, mely a lakkszínű vérrel vegyült. Az alvadási idők közt akkora különbségek voltak, hogy azokat daczára azon nehézségeknek, melyekkel az alvadás egyes stádiumainak meghatározása jár, könyen ki lehetett mutatni. l) Reichert und Du Bois-Reymond, Archiv, f. Anat. und Phys. 1861. Heft. V.

Next