Orvosi Hetilap, 1878. augusztus (22. évfolyam, 31-34. szám)
1878-08-04 / 31. szám
is.. . Tarr beolvadnának. Scheuthauer tr. nézete szerint a légbuborékok az edényekben nem lehettek rohadás terményei, minthogy egyfelől egyéb rohadási jelenségek a hullán hiányoztak, másfelől mivel más nagy viszerekben, így a torkolatiban, buborékoknak nyoma sem volt felfedezhető. A sebészek előtt régen ismeretes volt azon tény, hogy levegő behatolása műtét közben szándékosan, vagy akaratlanul megnyitott viszerekbe, névszerint a nyakon és a mellkas felső részén, nehéz összeesés (collapsus) tüneteit, sőt rögtön halált képes előidézni. Ugyancsak a légbehatolásnak veszélyességét az éllettani kisérlet is bizonyítá. A jelen század közepe felé közlemények merültek fel az irodalomban, melyek kétségtelenné tették, hogy levegő a szülő, vagy gyermekágyas méhnek nyílt edényein át is a keringésbe juthat, s szülőknek vagy gyermekágyasoknak rögtön halálát okozhatja. Midőn Olshausen’) 1863-ban egy idevágó esetet közölt, már 11, szülőkre és gyermekágyasokra vonatkozó hasonló esetet volt képes az irodalomból idézni, melyeket a bonczolás igazolt; továbbá 7 esetet, melyeknél a bonczolási lelet hiányzott, mindamellett valószínűen ide tartoznak. A rendelkezésemre álló irodalomban néhány újabb észleletet találok bonczolási lelettel, s azonkívül néhányat, melyek kisebb vagy nagyobb valószínűséggel szintén légbehatolásra vezethetők vissza a méh viszereibe. Hogy levegő a méh viszerein keresztül a vérutakba juthasson, ehhez két feltétel szükséges, először nyílt edények a méhben, másodszor levegő benyomulása a méhűrbe. Szülés alatt, valamint a gyermekágy első idejében az első feltétel mindig megvan : a lepény tapadása helyén nyílt viszéröblök vannak, melyeket a gyermekágy első napján csak lazán tapadó thrombusok zárnak. A terhesség alatt a lepénynek leválása, a gyermekágy későbbi idejében egyik thrombusnak meglazulása, és kiesése ugyanazokat a viszonyokat teremtheti. A második feltételnek megvilágítására, hogy mily módon jutt ki. levegő a méhűrbe és viszerekbe, nem látszik hálátlan feladatnak, az eddig közzétett eseteket csoportonként és vonatkozással tényleges kórszármazástani mozzanataikra áttekinteni. Elsősorban azon esetek volnának egybe foglalandók, melyekben a levegőt a méhbe erőszakosan beszivattyúzták. Ide következők tartoznak: Depaul() negyedszer terhesnél a hetedik hóban koraszülés előidézése czéljából méhzuhanyt alkalmaztatott, mely műveletnél a cső végét 1 cmnyi távolságban tartották a méhszájtól. Fecskendős közben ismételve bugyborékoló zörej hallatszott a hüvelyben, miért a csövet kivették és a terhest felengedték kelni. Ez azonban 12 percz múlva halva volt. Az azonnal véghezvitt császármetszéskor a méh bemetszett sebéből véres hab ömlött ki, s midőn a méhükig hatoltak, a sebből sziszegéssel rohant ki a levegő, mely a burkok és a méh fala közt volt. A lepényt részletesen leválva találták, s teljes leválasztása alatt közte és a méh közt levő számos léghólyag pattant szét. Olshausen másodszor szülőnél (ikerterhesség) a szülésnek több mint 24 órai tartama után az ujjnyira megnyílt nyakcsatorna tágulásának siettetése czéljából meleg méhzuhanyt alkalmaztatott dysopomp segítségével. Midőn a készülék harmadízben mintegy nyolc percig működött, a szülő mellszorongásról kezdett panaszkodni, miért a csövet a hüvelyből kivették. A nő az ágyban felült, de rögtön eszméletlenül kiesett belőle, s legfeljebb egy percz múlva néhány vonagló légzési mozgás és arcának eltorzulása alatt meghalt. Öt perccel halála után a hasnak tapirításakor elterjedt szercsegést lehetett észlelni. Bonczolat (8 óra halál után): A szív koszorúedényeiben, a jobb szívben, az alsó üres érben sok légbuborék; a méh falainak simítására kézzel mindenütt szercsegést mutat, edényeinek nagy része léggel telt. Hashárya megetti léggyürem jobbra felé. Egyik lepény kisebb, a másik nagyobb terjedelemben levált. Litzmann *) következő esetet beszél el: Miután hatodszor terhesnél, művi koraszülés eszközlésére szűk medencze miatt, ruganyos húgycsapon át meleg vizet eredmény nékül fecskendeztek volna a burkok és a méh fala közé, a Mayer-féle szivattyút alkalmazták zuhanyként. A zuhanynak negyedik alkamazásánál a terhes, mint közönségesen, a szülőszéken volt félig ülő, félig fekvő helyzetben, s a segédorvos a csövet a magasan felvonszolt méhszáj közepéig vitte, különösen ügyelve arra, hogy vége a nyakcsatornába be ne hatoljon. Bőven 10 perc múlva a terhesnek többször ismétlődő köhögési rohama a csövet lejebb taszította ; a nő külseje némi változást mutatott, s kérdezésre azt felelé, hogy „azt hiszi, hogy roszul van.“ Eközben a zuhanyozással azonnal felhagytak. De a terhes máris elvesztette öntudatát, arcza mind szederjesebb lett, végtagjai elhültek, érülése alig volt tapintható, lélekzése ritkált, s lég után néhány kapkodásra mély görcsös lélekzéssel egészen megszűnt. Bonczolási lelet (16 óra halál után): A has tapintásakor tisztán szercsegést érezni. A mellkas kültakarójának bemetszése alatt a viszerekből légtartalmú vér ömlik nagy buborékokban. A bélcsatorna viszerein és a verőezéren kívül az altestnek csaknem valamennyi viszere, helylyelközzel feszülésig levegővel telt (alsó üres viszer vékonybélnyire); hasonló egynéhány viszér a méh fenekén és mellső falán. A jobb szívben nagybuborékos habos vér. Lepény odatapadt, alsó szélének körülbelül 5 cmnyi részlete kivételével, mely alatt mintegy tenyérnyi légtartalmú alvadék fekszik a méh és burkok között. Nem szenved kétséget, hogy mind a három idézett esetben levegő a fecskendő folyadékkal jutott a méhbe. Depaul esetében fecskendés közben bugyborékoló zörejt hallottak . Litzmann külön kiemeli, hogy utólagos kísérlet szerint a nem szorosan záró dugó mellett levegő nyomult a szivattyúba. Olshausen végre köztudomásúnak mondja, hogy oly dysopomp, mely nincsen mindennapi használatban, igen könyen vízen kívül levegőt is szív, mely azután a folyadékkal együtt fecscsen ki. Egyik esetben sincsen biztos támpont arra, mintha a cső vége a nyakcsatornába nyomult volna. Sőt Litzmann úgy mint Depaul az ellenkezőt külön kiemelik, s csak Olshausen nem zárja ki a cső behatolásának lehetőségét a cervixbe, minthogy a bába saját vallomása szerint nem maga tartotta a csövet az egész idő alatt. Ha ezek szerint Olshausen esetében az a lehetőség nem zárható ki, miszerint a légtartalmú vizet egyenesen a méhbe szivattyúzták, a másik két eset azt látszik bizonyítni, hogy az egyedül a hüvelybe irányozott vízsugár képes a nyakcsatornán át a méhűrbe hatolni. Mind a három esetben a sugár elég erős volt a lepény részletes leválását eszközölni. Nincsen ugyanis ok a lepény részletes leválását O. és D. esetében egyéb körülménynek tulajdonítani. L. észleletében a zuhanyozást befecskendés a méh és burkok közé előzte ugyan meg, azonban sem a kathéteren visszafolyó víz véres nem volt, sem később vérzés nem mutatkozott, miből meglehetős valószínűséggel feltehetni, hogy itt is a zuhanynak vízsugara okozta a lepény leválását. Ha már most a vízsugár két esetben kétségen kívül, egyben pedig valószínűleg elég erős volt, hogy a lepény egy részét leválassza, az a feltevés igen közel fekszik, hogy a légbuborékokkal teli víz képes volt egyenesen a nyitott viszéröblökbe is nyomulni. *) Arch. f. Gyn. II. k. 178. 1. x) „Über Lufteintritt in cl. Uterusvenen“ Monatsschrift f. Geb. 24. B. 1869. 305 1. 2) L. Olshausen czikkét. — 650 — — 651 —