Orvosi Hetilap, 1883. november (27. évfolyam, 44-47. szám)
1883-11-04 / 44. szám
1161 súlyozott „visszafelé öltésre“. A fonal által leírt utat a mellékelt ábra mutatja. Ha az így körülírt görbe vonalban vezetett fonalat megcsomózzuk, a sebfelület mellűiről hátrafelé szükségképen meg fog hosszabbodni, s ezáltal nagy sebfelület fog érintkezni. E varrat ilyen irányú kivitele mellett a Köberlé által használt mély varrat, egyes nagyon ritka kivételeket nem tekintve, nélkülözhető lesz. hashártya 3. A felületes varratnak a bőrfelszínek együtt-tartása lévén feladata, annak csakis a bőrre kell alkalmaztatni. Azon félig mély varratok, melyek úgy csomós-, mint csapos- és lemezvarratnál az egyes mély varratok közeibe tétetnek, czélszerűtlenek, mennyiben megrövidítik azon sebfelületet, melyet a mély varratokkal — mellyből hátrafelé — megnyujtani sikerült. fonál Tauffer Vilmos tanár nőgyógyászati kórodájáról. Pótlás egy megszületett kocsányos rostosdaganat esetéhez. Közli Karafiáth Marius Jr. Lapunk múlt számában világrahozott kocsonyás rostosdaganat esetét közöltük, melyben gátrepedés, s azután kitünően sikerült gátképlés történt. Ezen műtétes véghezvitelének helyesebb érzékítésére pedig az idemellékelt ábrát közöljük. Ebben a seb felfrissítésének megfelelő ti, x, n háromszög a hüvely hátsó falában van, a középvonalban fekvő x csúcscsal. 2 cm-nyire a végbél-repedés mentén ejtett sebzés e csúcsától. n, n oldalti metszések a és b felé. Ezektől a végbéli repedés felé összetérő metszések vezetnek c és d/-ig. Az utóbbi pontok e, c, d ív alakú metszéssel vannak összekötve. Az egymásnak megfelelő (1—11) számok pedig azon pontokat jelölik, melyek egymáshoz rögzíttettek. Közlemények Charcot tanár kórodájából. Az aphasia nehány ritkább alakjai). Közli: Herczel Manó. (Vége.) Ha futólagos pillantást vetünk az aphasiának ez utóbbi esetére, hol a szóvakság tünete oly tisztán, menten minden más melléktüneményekről nyilatkozik, úgy azt találjuk, hogy már a megelőző évtizedekben is akadunk avatott kezektől származó kórleírásokra, habár csak elvétve, ahol a „szóvakság“ előtérbe lépve, a kórkép legmeglepőbb momentumát képezi. Különösen Trousseaunál* 2) találunk ilyenre, mely esetünkhöz feltűnően hasonlít. Beszédjében, melyről már megemlékeztünk, e híres clinikus az aphasiának legváltozatosabb képeit tárja elénk, következőkép nyilatkozva a beszédzavarról: Előttünk egy beteg, kinek értelmi tehetsége sajátságosan zavart. Mintegy négy hónap előtt szélhűdés érte őt, mint pedig maga most igen érthetően elbeszéli, a roham után jobb oldali béna volt, s nem tudott beszélni. A beszédképesség visszatér, de olvasni még most sem tud; az újság czímét sem tudja kibetűzni, jóllehet nem amblyopikus, mert egy tűt meglehetős távolságból is felemel. Ami alig hihető, ezen ember nem tudja azt elolvasni, mit maga egész folyékonyan és hibátlanul leírt. Midőn felszólításomra rendelőszobámban meglátogatott, e mondatot írta fel nekem: „Szerencsés vagyok, hogy önnel beszélhetek, remélem, hogy ön megszabadít bajomtól, de ezt elolvasnia teljes lehetetlenség volt. Szembeszökőbb példával nem is lehet illustrálni azt, hogy az olvasó- és az íróképesség egymástól teljesen független, s nem jár egymással karöltve mint ezt azelőtt hitték. Trousseau betege tehát, épen úgy mint a mienk néhány napig féloldalt hűdött és beszédképtelen volt. De már előbb is, mintegy 40 év előtt, pl. Gendrin „Médecine pratique“-jában találunk feljegyzéseket betegekről, kik nem voltak képesek olvasni, de kik, alkalmazott kézmozgásokra homályosan emlékezve, írni tudtak. De mindezek csak bizonytalan megfigyeléseknek mondhatók, s Kussmault illeti az érdem, hogy kimutatta, miszerint a szóvakság a kórodán minden más tünetektől elszigetelten is előfordul, s hogy ez valamely speciális tehetségnek bántalmától függ, nevezve ezt a beszédjegyek „látási emlékezetének“ (mémoire visuelle). Kussmaul tanai Francziaországban nem nyertek osztatlan tetszést és különösen Mathieu és Dreyfuss-Brisac3) azokat éles bírálat alá vették. De nem hiányzottak kedvező ítéletek sem és Charcot, valamint Magnan és tanítványai az „Asyle st.-Anne“ból különösen Schkwarzoff) kisasszony méltányolták Kussmaul nézeteit. Ezen idő óta úgy Franczia mint Németországban az aphasia ezen érdekes formájának számos esetét figyelték meg. Annak mintegy 16 megbízható leírásával találkozunk az irodalomban, s azokat összevetve Charcot a következő eredményre jutott : I. Általában mondható, hogy a bántalom hirtelen rohammal kezdődik: az első napokban féloldali büdös és mozgatag beszélőképtelenség van jelen. Mindkét tünet rövid idő múltán megszűnik, s csak itt-ott marad a szóvakság magában elszigetelten fenn. Épen úgy áll a dolog a mi betegünknél is; de vannak esetek, hol szóvakság mindjárt mint elsődleges bántalom lépett fel (Armaignac3) Mussy3) féloldali hüdés nélkül. 2. Látási zavarokról alig vagy csak kevéssé kifejezettekről létezik említés, s csak Westphalnál találkozunk, hasonlóan a mi esetünkhöz, hemianopsiával is. De még más érdekes jelenség is fordul elő betegünknél, mely Westphaléval azonos. Betegünk ugyanis írva olvas, azaz mutató útjával az egyes betűket a levegőbe rajzolja, miután a látási érzék által megszerzett képzetek nagyon bizonytalanok, s ő mintegy kényszerülve van e kézmozgások által azokat ellenőrizni. Hasonlóan van ez a Westphal által leírt esetnél is. 3. A mi esetünkben az ujjaknak ezen ösztönszerű mozga s) Lásd az OHL. 27. számát, 2) Archív, gén. de médecine. 1865. 3) De la cécité et la surdité verbales. Gaz. hebd. 1881. 4) De la cécité des mots dans Taphasie. 1881. 1162