Orvosi Hetilap, 1925. január (69. évfolyam, 1-4. szám)

1925-01-11 / 2. szám

1925. 2. sz. ORVOSI HETILAP pontosságával mondott el. Két év előtti éjjeli álmából arra ébred, hogy jobboldali hemiplegiája és teljes aphasiája van. Meggyújtja a villanyt, megnézi az óráját és konstatálja, hogy a roham pontosan tíz per­cig tartott. Utána nyugodtan alszik reggelig és megy operáink. Majd megismétlődnek, komolyabb jelleget öltenek e rohamok és lassan kint kifejlődik az a kór­kép, amely megtévesztésig utánozza a progressiv para­­lysisét. Nem a serologiás és liquor-vizsgálatok negatív volta, hanem a kórlefolyás megfigyelése az, amely bizonyítja, hogy — legalább az aetiológia szempontjá­ból — nem igazi paralysis borította árnyékba e ki­váló agyvelő működését. A francia irodalomban talál­juk e kórkép leírását, amelyet ott az angiospastikus végtagmegbetegedés analógiájára az agyvelő inter­­mittáló claudicatiójának neveztek el. Ahogy a Ray­­naud-féle betegségben végeredményben elhal a végtag, úgy pusztul az agyvelőerek egyre ismétlődő görcsös szűkülésére az agy­velő kérge is. Pseudoparalysis angiospastica ex abusu laboris orta. Ha, végigtekintünk szakadatlan munkában eltöl­tött életén, az elszigetelt ember régi tragédiáját látjuk annak minden phasisában. Csak hasonlattal tudom egyéniségét a távolabb állóknak érzékíteni. Olyan volt az ő élete és egyénisége, mint a lomberdő rengetegébe véletlenül elhullott magból kicsirázott fenyőfáé. A terepért való nehéz küzdelem után sudárrá fejlett fenyő törekszik a nap felé. Egy-kettőre áttör a lombos fák koronáján, és gyorsan föléjük nő csúcsával. Mi­nél magasabbra tör, annál jobban vékonyodik sudara. És végül, mint idegen, idegen talajon elárvultan áll egyedül, segítség, rokonlélek nélkül, míg az első nagy vihar le nem töri nem védett koronáját. Mannninger Vilmos dr. LAPSZEMLE Bel­orvostan. Tapasztalatok a szívműködés erejéről. Sobolovski. (Med. Kimi. 1924. 44. sz.) Katzenstein 1904-ben a szívműködés erejének vizs­gálatára a következő eljárást ajánlotta: Ha fekvő beteg artéria femorálisait két percig leszorítjuk, akkor két perc múlva egészséges emberen a szívműködés szapora­­sága változatlan vagy csökken, betegszívű embereken pedig szaporább lesz. Ha ez a szaporulat percenként csak 2—6 érlökésnek felel meg, úgy a szív ereje csök­kent, ha ennél több, akkor a szív izomzata rossz. Szerző ezen eljárás szerint végzett sorozatos vizsgálatai alap­ján azt véli, hogy ezzel különösen műtétre kerülő bete­gek szívmunkájáról értékes felvilágosítás nyerhető, de carcinomás és sepsises beteg toxinos szívbántalmának súlyossága is megítélhető vele. Neurastheniás betegek vizsgálatakor m­orphiumot ajánl. Sok esetben egyébként negatív lelet mellett egyedüli jele volt a súlyos szív­­izombántalomnak. Kaltstein dr. A galócamérgezés. L. Welsmann. (D. Arch. f. kimn. Med. 45. k. 151. 1.) 41 észlelt, ezek közül 19 halálos eset alapján ismer­teti az Amanita phalloidessel történt mérgezés lefolyá­sát. Teljes jólétben eltelt 7—40 órával a gomba meg­­evése­ után a mérgezett hány és heves hasmenést kap, széke nem véres. Súlyos esetekben mindjárt kezdetben nagy gyengeség fogja el, de öntudata zavartalan, csak az exitus közeledtével homályosul el; ekkor az ín­reflexek eltűnhetnek. Babinski-reflex jelenhet meg. Görcs nem fordult elő. Ikterus csak egy esetben támadt, de ez éppen könnyű lefolyású volt; lázas is csak ez az egy beteg volt. Ezt az ikterust más okból származtatja a szerző. A máj megduzzad és érzékeny lesz, gyakran főképen a bal lebenye; a gyógyult esetekben a máj­­duzzanat hamar elmúlt. A lép megnagyobbodása nem volt megállapítható. A vizeletben kevés fehérjét min­dig, urobilint és urobilinogént csak az egyetlen ikteru­­sos esetben talált. Cukor sohasem volt kimutatható, indikan- és diazoreactio negatív volt. Csecsemők mér­gezett anyjuk tejétől nem betegedtek meg. A mérgezett sorsa a vérkeringés romlásán fordul meg, melyet a szerző feltevése szerint az érmozgató központ bénulása okozhat, mert sem a szívizom elzsírosodása, sem a has­menéssel járó vízvesztés nem magyarázza meg kielé­gítően. A súlyos, legtöbbször halállal végződő esetek­ben az érverés szapora, üres, utóbb nem is tapintható: az exitus a gombaevés után a 2—6. napon következik be. Az öt esetben végrehajtott boncolás a máj, a szívizom, a vesecsatornák, valamint a rekeszizom és a hasizmok elzsírosodását mutatta. Azok a betegek, akiknél az ér­velés romlása nem állott be, mind teljesen meggyógyul­tak. A szerző azt gondolja, hogy a mérgezés klinikai képében a máj b­á­n­ta­l­m­a­z­o­tts­á­g­á­na­k nincs jelentős része. Szerinte az elzsírosodás nem degenerálás, hanem zsírvándorlás a zsírraktárakból a parenchymás szer­vekbe és az izomzatba. Sem atrophia flava, sem cirrhosis kifejlődését nem látta; a máj súlyosabb functiozava­­rára utaló tünetet nem észlelt. A súlyos vérkeringési zavarral járó esetekben sem cukorinfusiótól, sem cam­­phortól, strychnintől, adrenalintól nem látott biztos ha­tást; a könnyebb esetek maguktól meggyógyultak. A prognosis mindig bizonytalan, hirtelen rosszabbodás bármikor beállhat. Mivel a mérgezés sem a gombában kimutatott haemolysin, sem a muscarinszerű alkaloid hatásából nem érthető meg, a szerző feltételez egy har­madik mérget, mely az érbénulást okozná és melyet baktériumtoxinszerűnek gondol. A gomba méregtar­talma tenyésztése első heteiben a legnagyobb. Az egyet­len sikert ígérő gyógyító eljárást az immunizálásban látja. Perémy dr. Golyvaprophylaxis Svájcban. Eggenberger H. (Münch, med. Wochenschr. 1924, 29. sz.) A bajor golyvabizottság és orvosegyesület előtt f. évi június 2-án tartott ezen előadásában megállapítja, hogy a teljesen golyvamentes vidékek átlag-pajzsmirigye kisebb, mint a golyvás vidékeken rendesnek ismert pajzsmirigy. Klinikai szempontból az a rendes pajzs­mirigy, mely nem tapintható és semmi hyperthyreosisos tünetet nem okoz. A golyvásokra vonatkozó statiszti­kai adatokból kiderül, hogy a svájci újszülöttek 50—70%-ának pajzsmirigye megnagyobbodott, az összes iskolásgyermekek fele láthatóan strumás és a hadköte­lesek 2%-a struma miatt szolgálatképtelen. Legalább 5000 kretin van állandóan állami intézetekben. A golyva aetiológiájára vonatkozó számos elmélet közül 1915-ben Hunziker H. alapozta meg a golyva bio­lógiai keletkezésének új felfogását, amit 1919-ben Bayard egészített ki, hangoztatva a jódszegény táplálék jelentő­ségét a struma keletkezésében. 1851-ben már Chatin kimutatta, hogy a tengerparttól a golyvás vidékek tele fokozatosan kevesebb jód található a természetben, de ezen megállapítását nem vették akkor kellő figyelembe. Újabban Svájcra vonatkozóan Feilenberg, az Egyesült­ Államokra nézve Mac Clendon vizsgálatai erősítették meg Chatin észrevételének helyességét: mindkettő vizs­gálatainak eredménye az, hogy a jódszegény vidék egy­úttal golyvás vidék is. A pajzsmirigy tartalmaz leg­több jódot minden szervünk között s tudott dolog, hogy jódot nem tartalmazó pajz­smirigykészítmény hatásta­lan. S minthogy a jelentős jódtartalmú pajzsmirigy hormon nélkül nem is létezhetik az ember, a jódot élet­­fontosságú elemnek kell mondanunk, mely a szervezet többi szervetlen alkotórészétől abban különbözik, hogy rendkívül kis mennyiségével szerepel. E fontos szerepe és kis mennyiségével kifejtett intensív hatása miatt a jód a nemes tápszer jellegével bír. Elenyésző kis mennyi­ségű jód sok tápszerünkben van: legtöbb a csukamáj­olajban, aztán a halakban, citromban, vajban, tojásban és a zöldfőzelékekben. Jódszegény a liszt, marhahús, há­mozott alma és burgonya. A jódhatás sokban hasonlít a vitaminhatáshoz. Nem a mennyiségével járul a jód a szervezet felépítéséhez, hanem mint katalizátor szere­pel. Feilenberg kimutatta, hogy az A-vitamint tartal­mazó tápszerek egyúttal dús jódtartalmúak is. Nem lehetetlen, hogy a vitaminok titokzatos hatása mögött hasonló módon még ismeretlen, mikrochemiai mennyi­ségű nemes, anorganikus anyagok rejlenek. A Felten­­bergnek sikerült kimutatnia a jódot az anyagforga­lomban, amit csekély mennyisége miatt mikrogramm­­ban milliomodgramm­i­y) fejez ki. Vizsgálatai szerint egy emmenthali lakos napi jódfogyasztása tápszerei út­ján 11—13 y jód, míg a rendes pajzsmirigyműködés napi 40—80 g jódot kíván. Ha a táplálék s így a vér nem tar­talmaz elég jódot, a pajzsmirigy megnagyobbodik, erei kitágulnak, hogy így nagyobb munka árán a hígabb oldatból lehetőleg mégis visszatartsa a szükséges jód­­mennyiséget. A golyvva tehát — mint azt Hunziker már 1914-ben hangoztatta — a pajzsmirigynek munkaszapo­rulat okozta hypertrophiája, nem azért, mintha a goly­vás vidéken több hormonra volna szükség, hanem mert az exogen jódszűke miatt annak előállítása kerül na­gyobb munkába. A golyva oka ezek szerint exogen, vagyis a környezet jódszegénységében keresendő. A 33

Next