Orvosi Hetilap, 1936. november (80. évfolyam, 45-48. szám)
1936-11-28 / 48. szám
1936. 48. sz. ORVOSI HETILAP ban gyanú van vesegengedésre, ne habozzunk, hanem tárjuk fel a vesét idejében s ekkor egyszerű decapsulatioval sokszor célt érünk. Az előbbi fejezetben leírtam, hogy az egyszerű decapsulatio útján a felületes tályogok megnyílnak, a vese a feszes toktól megszabadítva, benne a vér- és nedvkeringés megjavul s ha nem is tudjuk ez úton a tályogokat mind kinyitni, ezen beavatkozás után mégis gyógyulás szokott bekövetkezni. Coli infectionál, mi a leggyakoribb, a lefolyás enyhe és jóindulatú, staphylococcus alkusnál szintén kedvező. Súlyosabb fertőzést okoz a staphylococcus aureus vagy a streptococcus, de még ezen esetekben is, ha csak a beteg állapota nem olyan súlyos, hogy gyors és radikális beavatkozást igényel, meg lehet próbálni a nephrectomia előtt a decapsulatiot. Voltak eseteim, hol elzárt ureterkő mellett a vese feltárásánál akár körülírt helyen, akár az egész vesé, elszórva apró tályogokat találtam, coli vagy staphylococcus volt a genyből kitenyészthető. Decapsulatio után a beteg láza leesett s rövidesen 2 hét alatt meggyógyult. Egy 45 éves nőnél, kinél egy év előtt a jobb vesét köves genyedés miatt eltávolították, anulia és magas lázak voltak, melyeket egy a bal solitaer vesében megakadt ureterkő okozott. Feltáráskor a vese tele volt apró tályogokkal. Decasulatio, az ureterkő eltávolítása. A beteg simán meggyógyult. Legrosszabbak a kilátások a prostata túltengéshez csatlakozó vesegenyedéseknél, hol a folyamat észrevétlenül, lappangva fejlődik ki olyan betegeknél, kik hólyagbajuk miatt már sokat szenvedtek s legyengültek. Ezen idült genyedés kórismézésénél az öreg, leromlott szervezet már olyan állapotban van, hogy a műtéttől már nem sokat várhatunk, annálkevésbbé, mert a folyamat többnyire kétoldali s csak kevés esetben lehet arra remény, hogy a műtétből a betegnek haszna legyen. 494 pyelonephritis suppurativa esetem volt, ezekből operálva lett 434, nem operáltatott 60 (kétoldali). Az operált esetek közül ascendáló infectio volt 317 ebből a legtöbb (203) vese-, illetve ureterköves genyedés miatt ami 1478 vese- és ureterkő eseteimnek 14%-át teszi. _ Ezen pyelonephritisek közül 175 került nephrectomiára azért, mert a vesekő olyan pusztítást csinált a vesében, hogy azt konzerválni nem volt célszerű, jobb állapotban levő vesénél az ureterkő eltávolítása után 28 esetben decapsulatiot végeztem. A többi 114 esetben az ascendáló pyelonephritis Oka prostata hypertrophya, prostatectomia, hólyagdaganat, húgycsőszűkület, diverticulum-műtét, adnextumor, functios vesevizsgálat és pyelographia volt. Ezen esetekből 46 esetben végeztem decapsulatiot. Ismeretlen eredesű pyelonephritis volt 117, ezek közül 92 esetben nephrectomiát s 25 esetben decapsulatiot végeztem. Összesen elpusztult 10 beteg, vagyis az összmortalitás 4,3%. Külön említem fel a pyelonephritis gravidarum kórképét, melynél a helyes kezelés célja épen az, hogy lehetőleg megelőzzük a vesegenyedés kifejlődését. A betegség a terhesség második felében szokott kezdődni legtöbbször a jobboldalon, mert növekedése közben a méh úgy fordul jobbfelé, hogy a kismedence bemenetnél összenyomja a jobboldali urétert s benne pangást idéz elő. Az összenyomás tényleg csak ezen helyen keletkezik, amint azt pyelographiás felvételeken többször volt alkalmam látni. A pyelonephritisnek tehát kétségtelenül ez a pangás az oka, melyet a növekedő méh mechanikusan az uréterben előidéz, amihez járul még azon ureteratona is, mit a terhesség alatt keletkező toxikus anyagok hoznak létre az uréterben. A betegség keletkezése egyesek szerint legtöbbször haematogen, midőn szokványos székszorulás vagy bélhurutok kapcsán jut bele colibact., a véráramba vagy coccusok, melyeknek fészke rejtett tonsillagengedésben vagy régi foggyökércsúcstályogban található meg. Más szerzők ezen nézetet nem osztják s tényleg gyakran látni felhágó infectiókat is akár a hólyag felől, akár pedig a vulva, illetve urethra felől, midőn ezen helyeken a baktériumok nagyon felszaporodhatnak s feljuthatnak úgy, hogy a hólyagban csak csekély, a trigonumra szorítkozó elváltozás állapítható meg. Adott esetben nagyon nehéz annak az eldöntése, hogy az infectio ascendáló vagy descendáló volt-e, úgy mint a többi pyelonephritieknél, az én eseteim többségéiben apyelonephritist több hét vagy hónap óta fennálló hólyaghurut előzte meg. A betegség hirtelen hidegrázással s magas lázzal kezdődik, a kérdéses veseoldal érzékennyé válik, a vizelet erősen megzavarodik úgy, hogy a kórisme felállítása nem nehéz. Kétes esetben a gyanús oldalon felvezetett ureterkatheter azonnal tisztázta a helyzetet, mert ezen keresztül rendesen nagy nyomás mellett sűrű csepipekben, néha sugárban ürül ki a pangó vizelet, ami bőven tartalmaz genyt és bacteriumot, legtöbbször bacto colit. A felvezetett katheter nemcsak a kórismét biztosítja, hanem — ha fekve hagyjuk — a beteg állapotát is egy csapásra megváltoztatja, mert megszűnik a fájdalom, leesik a láz s a beteg közérzete lényegesen megjavul. Sok esetben megfelelő életrend előírásával s hogy antiseptikumok szájon át vagy intravénás adagolásával is célt érünk ; ha azonban így nem jutunk eredményre, úgy az állandó ureterkatheter a legjobb fegyverünk a bántalom gyógykezelésében s a vesegenyedés megelőzésében. Már 1901. és 1902-ben ajánlottam, hogy inficiált pyelumás vizeletpangás esetében az ureterkathetert használjuk fel mint természetes drainezést a pangás megszüntetésére, ami manapság már általánosan elfogadott eljárás. A kathetert a beteg oldalon felvezetjük cystoskon segélyével egészen a prelumig s a cystoiskorpot eltávolítva, a kathetert állandósítjuk 6—8 napig, mialatt sok folyadékot s valami belső antiseptikumot adunk a betegnek. Ekkor a kathetert eltávolítjuk. Sokszor látjuk, hogy ezen idő alatt a vizelet feltisztul, genymentes lesz, de a baktériumok megmaradnak. Egyes esetekben egy ilyen beavatkozásra megszűnik a betegség s az asszony a terhesség hátralevő ideje alatt egészséges marad, máskor azonban a bal izma kezdődik, amit ismételt hidegrázások s magas láz jeleznek. Ilyenkor a kathetert ismét vissza kell helyezni. Voltak eseteim, hol az ötödik hónapból kezdve a terhesség végéig rövid megszakításokkal többnyire benn feküdt az ureterkatheter, sőt egyes esetekben a hidegrázások, lázak erre sem szűntek meg, ami a folyamatnak a vesére aló ráterjedésére s vesetályogok jelenlétére mutatott úgy, hogy a kérdéses vesét fel kellett tárni s deconsulálni; de még ilyen súlyos esetben is többször sikerült a terhességet végig vezetni s az egészséges magzat megszületésével az anyát is megmenteni. Persze ebből nem az következik, hogy minden terhességi pyelitisnél azonnal ureterkatheterhez folyamodjunk. Sokszor sikerül belső antiseptikumokkal, bőséges folyadék adásával, a betegnek az egészséges oldalra való fektetésével a betegséget fékentartani. Ha azonban ezen eljárások célra nem vezetnek, alkalmazzuk az ureterkatheteres drainezést. Vesemedenceöblítésre szükség nincsen, sőt azt annyiban veszedelmesnek tartom, mert ha nem történik nagy óvatossággal, hanem a megengedettnél nagyobb nyomás mellett, úgy a pyelorenalis refluxus mellett az infectio könnyen bejut a vesébe. Az ureterkathetert 1—2 ccm folyadék kiöblítésével szabaddá lehet tenni, ha azt valami nyák vagy genyeafat eltömeszeli s nem jól vezet, de öblítésre szükség nincsen. Sajnos több esetben láttam hol a túlsóké tartó belső kezelés mellett súlyos vesegenyedéssel, vagy súlyos septikus ál 1129