Orvosi Hetilap, 1999. november (140. évfolyam, 45-48. szám)
1999-11-14 / 46. szám - Zallár Andor: Emlékezés dr. Purjesz Béla professzorra (1884-1959)
Szegeden az egyetem 1921. október 21-i ünnepélyes megnyitása után, a Kálvária téren ideiglenesen elhelyezett belgyógyászati klinika beindításában Purjesz Béla mint tanársegéd vett részt. A „Szív- és vérkeringési szervek kór- és gyógytana” című tárgy mellett a „Belgyógyászati diagnosztika” című kötelező tárgy előadását is megkezdte. 1926-ban adjunktussá nevezték ki és elnyerte a ny. rk. tanári címet. Fontos szerepe lesz 1928-tól, midőn id. Jancsó professzor betegeskedni kezdett, ellátta a vezető helyettesítését. Az új, Tisza-parti klinikasor elkészülése után, 1929- ben ő látta el a klinika költöztetése és berendezése irányítását. Jancsó professzor 1930. július 19-én elhunyt, ezért a klinikát Purjesz Béla mint megbízott igazgató vezette 1931. július 27-ig. 1931. július 28-án ny. r. tanárként az újonnan létrehozott Belgyógyászati Diagnosztikai Klinika igazgatójává nevezték ki. Ezen tisztséget 1950. április 1-jén történt nyugdíjazásáig látta el. Purjesz professzor szakmai és emberi tulajdonságairól a tanítványok és munkatársak közül dr. Buday Margit főorvosnő visszaemlékezését idézzük: „A klinika szellemét egyénisége szabta meg.” Dr. Petri Gábor prorektor megemlékezésében 1984-ben így jellemezte őt: „Purjesz Bélát rendkívül mély és alapos tudása, kiváló memóriája, műveltsége sem tette jó előadóvá. Számos tanítványa ugyanakkor megcsodálta óriási tapasztalatát, 41 évi egyetemi működése során alapuló kiemelkedő diagnosztikai érzékét, orvosi gondolkodásának célratörő egyszerűségét és logikáját, mely a laboratóriumot nem a diagnózis kiindulópontjának, csupán igazolásának tekintette. Tanítványait végtelen türelemmel, odaadással, figyelemmel oktatta és főként nevelte. Legjobb példáját mutatta a klasszikus orvosi erényeknek, a beteg iránti emberségnek, tapintatnak és lelkiismeretességnek. ... Akinek az ágyánál megállt és akihez szólt, mindjárt jobban érezte magát és bízott a gyógyulásban. Márpedig minden beteg ágyánál megállott. Jóságos magatartást tanúsított munkatársai iránt is. Finoman figyelmeztette őket, de nem korholta. Ez a szelídség és türelem nem jelentett engedményt a munkarend és az intézeti fegyelem rovására... Klinikai dolgozószobájában elhelyezett magánkönyvtára mindenki számára bármikor rendelkezésre állott. Ha olykor eltűnt egy-egy könyv, bölcs mosollyal azt mondta, hogy a kultúrának ez is egyik terjesztési módja.” A munkafiziológia mint modern tudomány, az 1920-as években kezdett elterjedni a világon. Hazánkban munkafiziológiai és sportorvosi kérdésekkel először a szegedi egyetemen kezdtek el foglalkozni. 1928-ban Purjesz Béla rk. tanár tervei és irányítása szerint a Belgyógyászati Klinikán és az Élettani Intézetben (vezető prof. Veress Elemér) indultak meg az első hazai, tervszerű sportorvosi vizsgálatok. 1935. március 29-én engedélyezték a szegedi sportorvosi Vizsgáló Állomás felállítását Csinády Jenő tanársegéd vezetésével. Az 1941. évi fajvédelmi törvény érzékenyen érintette az orvosi kar professzorait, meghurcolták Purjesz Béla és Rusznyák István nemzetközileg elismert professzorokat is. Mentesítésük érdekében az orvosi kar kiválóságai petíciót írtak. A beadványt Vidakovits Kamilló, Ditrói Gábor, Baló József, Rávnay Tamás, Jancsó Miklós, Kanyó Béla, Ivánovics György, Veress Elemér, Szent-Györgyi Albert, Kramár Jenő, Gellért Albert, Batizfalvy János, Kulcsár Ferenc és Dávid Lajos írta alá. A magyar állami vezetés szintjére eljutott „mentesítési” ügy eredményeként Bécsnél, a deportáltak vagonjából kiemelték Purjesz Bélát, aki csak akkor volt hajlandó kiszállni a marhavagonokba bezsúfoltak közül, ha Rusznyák Istvánt is kiengedik. Rusznyák István Budapesten élte meg a háború végét, Purjesz Béla egy ideig nem mert Szegedre visszatérni, Budapesten bújkált. Purjesz professzor 1944 októberében visszatért Szegedre. Az orvosi karból egyedül maradt Vidakovits Kamilló sebészprofesszor, valamint négy bölcsész-, matematika-, természettudományi kari professzor segítségével már november 1-jén megindították az egyetem életét s így folytatódhatott a háborús események miatt megszakított 1944/45-ös tanév. 1944 decemberében Purjesz Bélát is megválasztották azon 25 szegedi küldött közé, akik a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány által összehívott nemzetgyűlésen Szeged városát képviselték. A szegedi küldöttség a téli hidegben nyitott teherautón utazott Debrecenbe. Purjesz Bélát az 1944/45-ös tanév II. félévében az Orvosi Kar dékánjává, 1945/46-os tanévben rektorrá választották, az 1946/47-es tanévben prorektor volt. Érdemei elismeréseként abban a kivételes elismerésben részesült, hogy 1946-ban a saját egyeteme díszdoktorrá avatta. Purjesz professzor támogatott mindent, ami szép és jó volt, például a menza és a diákszociális ügyeket. Kiemelkedő humánumát az is igazolja, hogy saját költségén egy kollégiumot is berendezett. A külföldi orvosi szakirodalom hiányát azzal kívánta pótolni, hogy 1947-ben megindította az Orvostudományi Beszámoló néven megjelentetett referáló szemlét, amely eredeti cikkeket is közölt. Mindezek ellenére főleg 1946-ban sajtótámadások indultak, amelyek egyik célpontja Purjesz Béla a volt fasizmus üldözöttje, és a debreceni nemzetgyűlés szegedi képviselője, akinek oly sokat köszönhetett a város és az egyetem. Purjesz professzort a megaláztatások után 1950. április 1-jén váratlanul idő előtt nyugdíjazták. A kényszernyugdíjazás visszavonásáért a professzor tisztelői és barátai több száz aláírásos kérelmet küldtek el Rákosi Mátyás irodájába. Rákosi nem akart sem emlékezni, sem intézkedni. Pedig adósa volt Purjesz profeszszornak, amint azt Annus néni - a professzor házvetője és gondozója - visszemlékezésében elmondta. A harmincas években Rákosi Mátyás a Csillag-börtönben raboskodott, s mivel egy tuberculosis fertőzés nagyon legyengítette, a börtön vezetése Purjesz professzort kérte fel konziliátusi teendőkre. A vizsgálat után a professzor a gyógyszereken kívül jobb ellátást, napos cellát és sok sétát javasolt, amit a fogoly meg is kapott. Purjesz Béla türelemmel viselte el a méltánytalanságot, akárcsak egészségi állapotának fokozatos romlását, a magányosságot. Tanítványai és hűséges segítője, Anna néni hozták el számára a szakirodalmat, amikor már lakását nem tudta elhagyni. Ez időszakban készítette el „A belgyógyászat és határterületiének syndromái” című nagy kézikönyvét, amely Kelemen Endre professzor - a hűséges tanítvány - szerkesztésében 1965-ben jelent meg. Látogatói mindig könyveket és folyóiratokat láttak a professzor körül dolgozott, míg csak ki nem hullott kezéből a toll.