A Pesti Hirlap Nagy Naptára, 1933 (43. évfolyam)
IRÓK ÉS KÖLTŐK - Georges Duhamel: A zöldruhás hölgy
I A ZÖLDRUHÁS HÖLGY sten tudja, miért szerettem Rabot-t. Minden reggel kerestem szemeimmel, s alig láthattam fejét, illetőleg szemeit, melyek a lepedők összevisszaságában bújtak meg. Egy kicsit hasonlított szinte a tengerimalachoz, mely a szalma alá bújva, nyugtalan félelemmel lesi az ember mozdulatait. Ahányszor csak elmentem előtte, barátságosan intettem, összehúztam az ajkaimat és a balszememmel kacsintottam. Rabot szeme is behunyódott, ezernyi ráncot húzva elgyötört, beteg arcán ; ez volt a mi bizalmaskodó köszönésünk. Sose mosolygott. Árva gyerek volt, lelenc, s az ember szinte leolvasta róla csecsemőkorabeli éhségeit; az elmulasztott anyatejet nem pótolja soha semmi. Vörös haja volt, sápadt arca szeplős. Olyan kis koponyája volt, hogy szinte nyúlra is, meg madárra is hasonlított. Ha valaki szólt hozzá, alsó ajka remegni kezdett s az álla olyan ráncos lett, mint a dió. Szinte meg kellett neki magyarázni, hogy nem akarják bántani. Szegény Rabot! Isten tudja, mit adtam volna, hogy mosolyogni lássam. De hát minden összeesküdött, hogy megkinozza: a hónapok óta mindennapos kötözések, a kényszerű mozdulatlanság, mely miatt nem kártyázhatott mint a többiek, főkép pedig az, hogy Rabot nem is értett semmilyen játékhoz és nem is érdekelte semmi. Nem dohányzott. A dohánykiosztásnál megkapta az adagját, hosszú, sovány, betegségtől eltorzult ujjaival eljátszott egy darabig a cigarettákkal. Milyen idétlen csúnyákká torzulnak a munkáskezek, ha a betegség elveszi keménységüket, durvaságukat. Azt hiszem, szívesen odaadta volna cigarettáit a szomszédoknak, de hát olyan nehéz beszélni, különösen, ha adni akar az ember, így hát a cigaretták ott porosodtak a polcon és Rabot továbbra is soványan és mereven feküdt a hátán, mint egy kis szalmaszál, melyet elragadott a háború árja, s mely nem is érti, mi történik közötte. Egy nap egy vezérkari tiszt lépett a terembe és Rabot felé ment. — Ez az? A katonai érdemrendet és a hadikeresztet hozom neki. Egy elismervényt íratott vele alá, aztán otthagyta, szemtől-szembe az GEORGES DUHAMEL a mai francia irodalom vezető egyéniségei közé tartozik. 1884-ben született, orvosnak készült. Abban a költői csoportban tűnt fel, mely a francia szimbolizmus egyre üresebbé váló álomvilág csillogásából kiábrándulva emberibb, magvasabb ideált tűzött maga elé: a valóság költői megértését és meghódítását. Cicomák helyett az őszinte egyszerűség jelszavával indult útnak költői pályáján. S minden munkája ennek a nemes, erkölcsileg is megalapozott egyszerűségnek jegyében született meg. Írt verseket, drámákat, regényeket, kritikák egész sorát. Nemes értelemben harcos író, aki mindennel szemben állást foglal. Mint szanitéc orvos szolgálta végig a világháborút , két nagyszerű könyvben megírta a háború emberi borzalmait. Úttörője volt a később oly nagy népszerűségre emelkedett háborús írásoknak. A mélységes emberszeretet írója Duhamel. A szenvedő emberről szól minden írása. A kitaszított emberek keserű sorsának sötét titkait fürkészi. Leghíresebb munkája az a regényciklus, melynek hőse Salavin, a francia regényírás legeredetibb figurái közé tartozik.