Pannonhalmi Szemle 1931

2. szám - Tanulmányok. - Dr. HEIN TÁDÉ: Zilahy Lajos.

nak visszakívánása és az a keserű gond, bizonytalanság miatt, hogy vajon a másik fogoly az övé-e? És amikor a szabadulás pillanatában látja, hogy nem érdemes arra a másik fogoly, hogy utána törje magát, megroppanik, kiszaad belőle az­ élet kívá­nása, elveszik az akaratereje, az élet követelése. És hogy a másikon segítsen, hogy ne álljon a másik boldogulásának az útjába, meghal. Olyanformán, hogy evvel kikerül az élők sorá­ból és az életet elpusztítja a maga számára is, bármennyire beleilleszkedik is az új körülmények közé, bármennyire próbál is új alapot teremteni életének, még egyszer visszaszerezni az élet szeretetét, az élethez való ragaszkodást, és bár víziójában szétszakadnak egy pillanatra a hómezők, egy pillanatra előtör a virágnyílás, de ahol a virágnak nincsen illata, nincsen színe és messze, idegen tájakról kerül erre a részre, csak azért, hogy egy pillanatra önmagára leljen, lássa az élet értékét, és annál nagyobb legyen az ellentét, amely az élő világban a halált je­lenti : a maga készítette halált. Az elgondolás romantikus voltával és a távolságokat áthi­daló intenzív érzelmi életet kívánó összeköttetésben van ennek a halálnak a lényege. De ahogyan peregnek a napok, ahogyan a két ember körül ott nyüzsög Európa két végső része, reális színeiben, életvalóság ábrázolásaiban maga az élet tombol kö­rülöttünk. Ezek a romantikus motívumok közben csak azért kí­sértenek, hogy az élet örömeiben vagy a pokol kínjaiban az ellentéteket fokozzák, az életet mélyítsék, de sem az élmény­kibontás, sem a jellemrajzolásban, sem az előadásnak az élet­ből fakadásában és a mindennapi élet fölé emelkedésében nin­csen gátló hatalmuk ; művészetté engedi szélesülni azt a két embernek hatalmas, életátfogó tragédiája, amelyben így mesz­sziről nézve nem is a két embernek, hanem az életsorsoknak sokszor ötletszerű szétszakadása s összetalálkozása, kölcsönös emberi gyarlóságokon múló széttörése teszi mélyebb jelentősé­gűvé, hatalmas értékké ezt az alkotást. Az író a meseszövésben, hangulatrajzolásban, esemény­kibontásban mindig az élet ütemével hangsúlyozottan bontja szét a történést. Van ugyan néhány bele nem illő epizód, ille­tőleg a realitásnak felesleges hangsúlyozása, de ez inkább a kortörténeti, világnézeti könnyebb fajsúlyúságnak a bemutatása akar lenni, és nem igen érezzük ezeknek a részletjeleneteknek önmagukért való kiélezését. A kompozíció igazi művészete a második kötetre esik, a a két élet párhuzamos bemutatására. Itt mindig érezzük, hogy ez a kettő ezer mérföldes távolságok ellenére is egymás mel­lett él ; de amikor úgy érezzük, hogy az egyik helyzete a másik­nak életszerű továbbfolytatása, akkor meg viszont a tér áthi­dalhatatlan akadálya vonja szét az egymás mellett és együtt élő két fogolyt, hogy evvel térbeli és lélekrajzi rabja legyen egyik a másiknak. És amikor maguk akarták is a börtönüket.

Next