Pápai Lapok, 1883 (10. évfolyam, 1-54. szám)

1883-03-11 / 11. szám

M­­egj­elenik­ minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Szerkesztőség és kiadó hivatal főiskola u t­c z­t 215. szám. mert vérmentetlen levelek, csak is­1 kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő: Dr. FENYVESSY FERENC w p 1 1 Pápa város hatóságának és több pápai s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Előfize­tési díj­ak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám­ára 15 kr. Hirdetések 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krral számíta­nak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő : HORVÁTH LAJOS. Veszprém megye az uj kataszterban. Előttünk fekszik a szombathelyi halas­iéti kerület, s ebben Veszprém megye uj ka­taszteri munkálata, s ha itt tekintjük az egyes mivelési ágak tiszta jövedelmi fokozatait, első tekintetre némi büszkeség fel bennünk, hogy megyénk érzete támad fel mezőgazdaságat már­is ily magas fokra emeltük, s oly ma­gas tiszta jövedelmet tudunk előállítani , a melylyel a természettől sokkal inkább megál­dott, s forgalom tekintetéből sokkal kedve­zőbb viszonyok közt létező vidékek velünk nem versenyezhetnek, vagy legalább az uj kolosterben versenyezni nem kívántak. Ezen büszke fennhéjázás azonban csak rövid ideig tart, mert midőn tüzetesen szem­ügyre vesszük a rovatokat, s ott egy hold szántóföld után 12 frt 50 krt, — egy hold kert után 27 frt — egy hold rét után 19 frl, sőt egy hold legelő 11 fán 6 frt 25 kr legma­gasb tiszta jövedelmi megállapitást, illetve ez idő szerint még csak tervezetet találunk, és ez nem csak kecsegtetőül, vagy ijesztésre van oda áru­lva, hanem egyes községekből ezen legmagasabb, vagy az utánuk következő, s nem nagy összegben különböző rovatokba ezer holdakat besorolva látunk, büszkeségünk alá­zatos megbánássá változik, mely helyenként az elkeseredésbe megy át, s szomorúan gon­dolunk arra vissza, hogy mint községi, vagy járási bizottsági tagok, mert nem működtünk szorgalmasabban, s mert nem igyekeztünk már a helyszínelés után megtenni észrevételeinket, melyeket a törvény, és a méltányosság meg­engedett. Azon viszásságnak," mely Veszprém me­gye rendkívül magas tiszta jövedelmi fokoza­taiban feltűnik, első­sorban maguk a községi bizottságok okai, kik küldetésüket — mondjuk ki őszintén — hanyagul, és közönyösen vé­gezték, talán nem is gondolva arra, hogy a becslési munkálatokból kihozott számokban na­gyobb veszély rejlik mezőgazdaságunkra, mint­az elemi csapásokban, mert ez ritkábban for­dul elő, amaz pedig állandó lesz. De oka maga a becslési eljárás is, mert oly évek átlagai, illetve átlag­árai vétettek törvény szerint számítási alapul, melyek az egész országra is átalában, de Veszprém me­gyére különösen kedvezők voltak, — továbbá a többi facsorok, költségek, napszámok úgy vétettek számításba, mintha az évek mindig normális viszonyok közt jönnének egymás után , holott tudjuk, hogy 6 gazdálkodási év közül csak egy jól, s egy középszerül lehet szá­mítani, s mert a termelési misériák oly sok­félék, hogy azok nem csak a hozamot csök­kentik, de sokszor ugyan­azon időben az elő­állítási költségeket megemelik: a holdan­kénti átlagos termést legalább 15 °­()-al és a holdan­kénti mivelési költséget legalább 20 %-al kellett volna, az előbbit alacsonyabbra, az utóbbit magasabbra venni, hogy az ered­mény a valóságnak megfeleljen. Végre még sújtja Veszprém megyét föld­rajzi fekvése is, melynél fogva a szombat­he­lyi katasteri kerülethez kellett tartoznia , s arányosittalolt olyan megyékhez, mint a gaz­dag Sopron és Vas­ — és kultur viszonyai, piacza Sopron, Szombathely, Győr és Nagy-Kanizsával egyenlőnek vétetett. A kerületi bizottság enyhített, ugyan egy kissé a túlságokon, hol azok nagyon szem­beötlők voltak, de ez még nem minden, az orvoslás legnagyobb része az egyéni recla­máliókra marad. Talán az országos bizottság is fog tenni valamit, mert azt csak igazság érzetében el nem nézheti, hogy Veszprém megye az ország legtermékenyebb, s legnagyobb tiszta jöve­delmet adó megyéi közt szerepeljen. Most pedig minden összehasonlítás nél­kül nézzük meg, minő helyet foglal el me­gyénk a kalasteri tervezetben. Veszprém megyének négy becslő járása van, 12 osztályozási vidékkel, és ugyan a veszprémi becslő járás I. osztályozási vidé­kébe soroltatott 13, — a II. oszt. vidékébe 13, - III oszt. vidékébe 8, — IV. oszt. vi­dékébe 9,— V. oszt. vidékébe 6 község. A pá­pai becslő járás I. oszt. vidékébe soroltatott 22, - II. oszt. vidékébe 10, — III. oszt. vi­dékébe 13 község. A devecseri becslő járás 1. oszt. vidékébe soroltatott 42, — a II. oszt. vidékébe 9 község. A zirczi becslő járás 1. oszt. vidékébe soroltatolt 22, —— a 11. oszt. vidékébe 15 község. A 182 községnek, vagy­is a megyének termő területe mivelési áganként következő: szántóföld 330.435 hold, kert 8.576 hold, rét 44.519 hold, legelő 82.279 hold, nádas 1.496 hold, szőlö 8.908 hold, erdő 158,356 hold, mely összesen 634.599 holdat lesz, s melynek tiszta jövedelme 2,901787 frlra emel­tetett, esik átlagosan egy holdra 4 frt 57 kr, vagy az erdő és szőlő elhagyásával 5 frt 53 kr. Nézzük most a régi halasiért, a mint az a helytartó tanács által 1865-ben összeállt­laloll, akkor volt Veszprém megyében 272,317 h. szántóföld, 64,762 h. rét, 94,356 h. legelő, 212,021 h. erdő, 11,441 h. szőlő, 1,603 h. nádas, mely összesen 656,500 holdat tesz, s melynek tiszta jövedelme 1,731,020 frtra vé­teleit­­ esett átlagosan egy holdra 2 frt 63 kr, va­gy az erdő és szőlő elhagyásával 4 frt. A tapasztalás mutatja, hogy a régi tiszta jövedelmi adó alap mellett sem gyarapodtunk, mi történik, ha az most 1,200,000 frttal többre vétetik ? A szombathelyi kalasseri kerületben Vesz­prém megyén kívül még négy megye van: Zala, Vas, Sopron, Győr. Ezek tiszta jöve­delme 1865-ben 8,200,000 frt volt, most pe­dig 12,255,000 frtra terveztetik, tehát ezen megyékben a tiszta jövedelem csak felével emelkedett, Veszprém megyében pedig több mint 2/3 résszel, — hol van is a helyes arány és igazság? Talán azt mondhatná valaki, hogy a szán­tóföld mivelési ág tetemesen több, mint 1865­ volt, és ez igaz, de Vas megyében is több 60,000 holddal, Győr megyében 80,000, Za­lában 45,000, Sopronban 53,000 holddal, itt tehát az arány meg­van, de a tiszta jövede­lem emelkedésben nincs; nem az következik azonban ebből, mintha a négy megye tiszta jövedelme alacsony volna, hanem csak az, hogy Veszprém megyéé igen magas, és­pe­dig aránytalanul magas nem csak a jövedelmi fokozatok nagy tariffája miatt, hanem a­miatt is, hogy a szántóföldek magasabb osztályokba teleltek, mint a­melybe igazságosan, még a minta terek szerint is tartoznának. A szántóföldeknél legnagyobb hiba, hogy magasabb osztályokba helyeztettek,­­ a lege­lőknél pedig az a hiba, hogy magas tiszta jövedelemmel rovattak meg. Ennél a két mi­velési ágnál segíteni kell, ha egyebet nem is, csak igazságos arányosítást akarunk. Nem óhajtjuk hogy az egyéni reclama­l­ok tömegesen adassanak be, vizsgálja tehát meg a kerületi bizottság Veszprém megye helyzetét, s tegye meg azt, a­mi igazságos, és méltányos, vegye különösen a legelők fel­csigázott tiszta jövedelménél azt tekintetbe, hogy az összes marhaállománynak szarvas­mar­hára redukált számából Veszprém megyében egy D­élfre csak 1900 drb esik, mert töb­bet táplálni nem hir, s köves, oldalas vagy homokos legelői mégis oly magas tiszta jö­vedelemmel rovattak meg. No de legyen elég egyelőre ennyi hely­zetünk ismertetéséről az uj kalasterban, ezen ügyre még lesz alkalmunk többször visszatérni. V. K. L vendékét jókor reászoktatja figyelmének, akara­tának egy czélra irányzására, s lankadatlan ki­tartásra, egész a kellő eredményig. A siker re­ménye hatalmas buzdító. Ha az ifjú tapasztalja, hogy összpontosított akarata végül is diadalt arat, akkor jutalmazónak, édesnek találja a mun­kát, s a növekvő tettvágy, akadályról-akadályra, de egyszersmind győzelemröl-győzelemre viszi őt. Igy majdan az életharcz nem leverni, ha­nem emelni fogja, örömmel vallja be egykor azon állitásnak igazságát, hogy: »a küzdelem« szigorú tanítónk, s ezt oly szerető kalauz ren­delte mellénk, ki önmagunknál jobban ismert. A velünk viaskodó edzi izmainkat, élesíti ügyessé­günket, így válik aztán ellenfelünk legjobb bará­tunkká. Erő nélkül nem mutathat az ember jel­lemet, az erőt azonban a munkásság, a vívódás a gondokkal adja meg. Találja bár a küzdelmek kereszttüze a jellemet s talentomot a szegénység­porában, a­mig azt ostromolja oly fényt lehel reá, hogy környezete mint ékkövet emeli fel és ka­rolja kebelén. Aristides oly szegénységben halt meg, hogy hagyatékából nem lehetett eltemetni sem. A honmentő Epamm­ondás mint ifjú oly egyszerűségben élt, hogy nem volt több egyetlen darab felső ruhájánál. Ámde az az életharcz, melyet e férfiak a szentügy szolgálatában kitar­tással vívtak, a dicsőség sugaraiból ol­­y ragyogó palástot font nekik, mely fényt áraszt nem csak önmagukra, hanem nemzetükre is. Newton, Lap­lace szegény párok gyermekei, Herschel egy ko­pott ruhájú klarinétos, Franklin egy szegény be­tűszedő, Munkácsi árva asztalos inas, Petőfi egy tönkrejutott mészáros fiú, és megfeszített mun­kásságuk, tehetségük oly hírnevet vívott ki, me­lyet egy félvilág kincseivel sem lehetne megsze­rezni. De továbbá a nevelésnek a jellemképzésnél gondot kell fordítnia a takarékosság elvének éb­resztésére is. Rendes viszonyok közt, a takaré­kosság a munkának a leánya, a jólétnek pedig anyja. Ez biztosítja a maradandóságot a küzde­lem értékének. Ki munkálkodik ugyan, de nem takarékos, az lyukas hordóba töltögeti a bort s jogtalan panaszkodik, hogy ezért soha nem ér. — A takarékosság nevezetes befolyást gyakorol még az ember erkölcsi életére is az által, hogy önuralomra szoktat, a mi nélkül a jellem mindig csak egy befejezetlen mű marad. A takarékos ember megtanulja vágyait korlátozni, nem rabja a hiúságnak, divatnak, igényeit szigorúan alá­rendeli jövedelmének, így a szó nemesb értel­mében gazdag is. Nem kénytelen irigyelni más­nak szerencséjét, nem kénytelen hunyászkodva másnak zsámolyához hordani önérzetét. Szabad és független; a milyen a könnyelmű tékozló nem lehet soha. Adósság és függetlenség resz lakó­társak; hová az első behurczolkodik, onnét a TÁRCZA. MERENGÉS, Elmereng a lelkem, mint a bérczlako sai E kopár jelennek rideg szikla ormán. Körötte a bánat fellegei szállnak, Kósza film­cikkel setétén, mogorván. Majd — a képzeletnek aranyos sugara Tarka szivárványt sző­, a libegő ködbe . . És mint szűz jegyesét a szerelmes ifjú Hétszinü szalagból font pártával föd be. — Lent a láthatár mint álmodó menyasszony Elpirulva váltja gyöngy hímezte leplét: S tova lebben lelkem — tündér völgy ölére, Hol kanyargó csermely, tarka barka lepkék, Tavasz verőfénye, hűs berek magánya, Csillag sugáros éj, bús csalogány ének, Mormoló hullámok, titkos árnyú lombok, S rózsa lúgosai nyílnak a reménynek. — Édes itt pihenni — álmodva a múltról, Boldog szerelemnek kéjtől duzzadt keblén . . A jelen keservét, a jelen siralmát Mintha nem is volna, — egyszerre feledvén. S álmaim tündére gyöngyöző serleggel kínálja Karjaiban meg, — hevült, csókra szomjas ajkam; ringat, és selyem palástját Gyöngéd szeretettel vonja végig rajtam. S fellebbenti titkos fátylát a jövőnek A hová a múltból aranyhidat épit Két kis anygyal testvér: Emlékezet- Remény Oh I mily gyorsan megy e kedves munka nékik . S be­lépve a jövő fényes csarnokába Szerelmem leánya kezembe kis kezed .­­ Mely a boldogságnak igazgyöngyei hintett, Világokkal hímzett, ösvényein vezet .... — Én merengő lelkem sződd tovább az álmot! S koszorúba fűzve légyen •minden emlék, Amely egykoron a boldog szerelemnek Kéjtől duzzadt keblén virágzott, ssülemlék, S majd, ha álmaidból a valóra ébredsz, Midőn a csalódás hidegszele rádnyit: Csókold sorba köny­ed hulló harmatával Vesztett üdvösségem széttépett vir­ágit . 1 Soos Lajos: Pénz jellem. és 11. (Vége.) Ki jól fogja fel az emberi hivatást, az mel­lőzhetlen feladatnak is ismeri el a növendékben a munkakedvnek rendszeres fejlesztését. — Ezt a nevelő leginkább az által eszközölheti, ha ne­ BEATRIX. — Életkép. — Dourdon Matild után francziából fordította RADA ISTVÁN. I. Körülbelül tiz éve, a számos utas, kiket B . . . be­vonzott vidékének és sziklapartjainak szépsége, a város csinossága és Boulonnais fes­tői természetének kelleme, irigy szemekkel pillan­tott meg egy kis fehér házat, az utolsót a vá­rosban, mely közelebb volt a hullámokhoz, és melynek ablakai nyitva vagy tárva, a tengert látták, a nagy tengert; e ház ábrándozóvá tette az embert, annyira arra látszott teremtve, hogy csak boldog embereket rejtsen magában. Csinos, kecses és takaros volt, semmi közönséges, a ház­tartási rendetlenségnek semmi nyoma sem csú­fitá el; ha az olasz modorú ablakfüggönyök meg­nyíltak, az üvegen át szép kényes növényeket lehetett megpillantani, melyek féltek a nyugoti szél cirógatásaitól j a félhomályban csillogtak a képek keretei, hallani lehetett a madarak csi­csergését, és néha a nyári estéken az elkésett fürdők megálltak az erkély alatt egy tiszta és megindító női hangot hallgatni, a­mely egy-egy dallamot énekelt Mozarttól vagy Rossinitől. — Beh szeretnék itt élni! mondák a nők; itt boldognak kell az embernek lennie. — T_£ kis laknak igazán regényes külseje van, felesé néha egy férfi; valami titkot kell ma­gában rejtenie. A­mi az idegeneknek titokzatosnak látszott, korántsem volt az B . . . lakói előtt; ők tudták, hogy a fehér házban már régóta Dangers úr és neje laktak; mindenki ismerte Dangers urat, s azt is tudták, hogy író volt; többször olvasták könyveit, hírlapi cikkeit; szintúgy ismerték nejét is, s észrevették, hogy habár még szép volt, de idősebbnek látszott, mint férje. Midőn a nap szép­sége által vontatva, esetleg a tengerpartra ment sétálni, mindenki csodálta a hajlékony és fiatal termetet, melynek körvonalai átszűrődtek a sálon, melybe burkolva volt; az a szabályos és hibát­lan vonásokkal bíró, talán kissé büszke, de hosszú pillák által árnyalt barna szemeinek méla és át­ható tekintete folytán kedves arc, azok a szép szemek mindig szomorúaknak látszottak, gyak­ran lezáródtak s a ki mélyére tekintett, eltalálta, hogy sokat sirtak, s hogy a fehér homlokon át­vonuló redőket inkább a búbánat szülte, mint az évek; Dangers-né nem ismert senkit; látogató nem lépte át háza küszöbét. — Rátartónak, vadnak látszik, mondák a franciák; — sajátságos, monda valamelyik flegmatikus utazó angol. II. Hideg és ködös tavaszi estén volt, minő északi Franciaországban nem ritkaság. A nap­éjegyeni szél dühösen fölkavarta a hullámokat és a parthoz csapkodta, melynek szikláit lassankint kivájták. A tenger panaszát messziről lehetett hallani, elhatott az üvegházig, mely Dangers-né termét egy nagy kerttől elválasztá, de a zaj, mely oly rettenetes a hullámokon, oly durva a tengerparton, itt csak szomorú és dallamos só­hajnak tünt föl, miként az ifjúkor bizonyos bá­natai az érek távolságán és az emlékezet priz­máján át tekintve költőieknek és édeseknek lát­szanak előttünk. A tenger távoli zaja csak nyu­godtabbá tette a virágos magányt, hol minden lebilincselte a szemeket: a golgota-virágok és jázminok fölkúsztak a könnyű oszlopokra, durva kosarakban levő orchideák csüngtek le az üveg tetőzetről, az üvegház két oldalán két terjedel­mes csoport állt, hol összekeverve voltak a fehér rózsák, a kaméliák, a legtisztább fehértől a ki­rályveresig, a bársonyos pelargoniumok, az illa­tos myrtusok és a fényes zöld narancsfák; vio­lákkal és télizölddel szegélyzett homokos ut ve­zetett egy tóhoz, melyben nefelejcsek kék szemei tükröződtek vissza; egy nagy asztal s néhány­könnyű szék állt az üvegház közepén, melyet este két félig virágokkal elfödött lámpa világí­tott be. Itt töltötték­ Beatrix és Lucián estéiket, s most is, szokás szerint, itt voltak együtt. Beatrix karszékében hátradőlve ült, mozdu­latlanul, csendesen, gondolatokba mélyedve; hím­zése lábaihoz esett, a­nélkül, hogy észrevette volna; merev tekintetével távoli zajt látszott kí­sérni, pedig nem hallott semmit. Csak gondolatai zajongtak lelkében; kétségkívül szomorúak vol­tak gondolatai, mert két könycsepp gördült le arcain, s hogy azokat elrejtse kezével félig el­li

Next