Pécsi Közlöny, 1902. május (10. évfolyam, 44-46. szám)

1902-05-10 / 44. szám

­J 2 „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1902. május 10 A Pécsi Egyházi Zene­­egyesület. Tegnap d. e. fél 11 órakor tartotta meg közgyűlését a „Pécsi egyház, ének és zeneegyesület közvetlenül a székesegyházban bemutatott szentmise után a Katholikus Kör földszinti termében. Erreth János orsz. kép­ . A kétévi szolgálati idő. Összeült a delegáció, hogy Ausztria — Magyarország közös­ügyeit tárgyalja. A három­­közös ügy közül a legfontosabb a hadügy. A közös hadügy az a teher, mely ólom sulylyal nehezedik népünk vál­­laira s azt fejlődésében megakadá­lyozza, hátráltatja a közművelődés előrehaladását, megbénítja közgaz­daságunk kifejlődését. Hogy mily káros befolyást gya­korol az ország lakosságának testi szervezetére, azt megdöbbentően mu­tatja a katona állításokról szóló statisztika. E szerint az újoncozó hatóságok kénytelenek voltak a ma­gasság követelésével alább hagyni, az 1889-iki katonai törvény pedig azt is megtette, hogy a sorozás kezdetét a 20-ik év helyett a 21-ik évre rendelte, de azért mégis egyre kevesebb és kevesebb a beválók száma. 1867-ben még csak 21,56%-ot tettek ki a visz­­szavetettek, 1879-ben már a jelent­kezettek 59 61% volt alkalmatlan katonai szolgálattételre, 1891-ben pedig 64­ 886/o, tehát jóval több mint, fele. Azóta is nálunk akárhány város­ból a nélkül kellett elmennie a so­rozó bizottságnak, hogy egy ember­rel is szaporíthathatta volna a ka­tonaság létszámát. S ennek az oka ? Erre vonatkozólag előre bocsá­tom Haekelnek egy ide vágó mon­dását: minél erőteljesebb és egész­ségesebb az ifjú, annál több kilátása van, hogy robbanó golyók, vont­csövű ágyuk és más­­féle kultur szerszámok fogják megölni. A beteg, gyönge vagy testi fo­gyatkozásokkal megvert fiatal­embe­rek ellenben menten maradnak a ka­tonáskodástól, háború idején otthon vannak, megházasodnak s fiaik már elernyedten születnek a világra. Az öröklés törvényei szerint azonban fogyatkozásaik nemcsak hogy átszár­maznak utódaikra, de még fokozot­tabban jellentkeznek bennök a testi és szellemi gyöngeségek. Igaz, hogy ma kevesebbet hábo­rúskodnak a katonák, de a háború szerepét eléggé pótolja a tiszteknél, a kaució, a közlegényeknél pedig­­hogy a kaszárnyákban és a szolgá­lat közben mindenféle betegséget sze­reznek. (Már az alkoholizmus is ta­pasztalható). A tisztnek nehéz csalá­dot alapítani, a közlegényként ki­szolgálók jelentékeny része pedig nem való házasságkötésre. „ . . . Mind elvitték a legények elejét, mindinkább veszít igazságából. Ha I. Frigyes Vilmos porosz király most akarná hét láb magas legényekből álló híres gárdáját ösz­­szeállítani,­­ akkor ügynökeinek ugyancsak nagy területeket kellene átkutatni, míg a nagypipájú és nagy­ivó felség részére csak egy tanglich legényt is lophatnának. A katonai szolgálat megkönnyí­tése jótékony hatással van az emberi test kifejlődésére. E tényt már Dar­win „Az ember származása” c. mun­kájában konstatálta: az Egyesült­ Államokban a nagy háború óta a nyugati államokban, hol a gyári 15 órai munkaidő (akkor még annyi volt) sem nyomorítja meg az embereket, a lakók magasabbra és erőteljeseb­bekké fejlődtek. Tehát a katonáskodás megköny­­nyítése égető szükség. Hadügyi re­formok nélkül magyar népünket dob­juk könnyelműen oda az osztrák Molochnak. Első­sorban a három év leszál­lítását a minimumra követelik han­gosan a fent elsoroltak. Ha a honvédségnél elég a két év, miért ne volna elég a közös had­seregben ? Az a harmadik év arra jó, hogy a baka kitanulja mindazon fogásokat, melyek segélyével a szol­gálat komoly oldalát elkerülje ; a harmadik évet szolgáló baka előtt a vele egy szolgálati időt töltő sarzsi tekintélye a fagyponton áll, pláne a suba káplár vagy füzer szava annyi mint Németországban a „niksz“ ! Tehát, hogy a fegyelem és ki­képzés érdekében szükséges a három év , az semmit mondó hang és gége gyakorlat, még ha a honvé­delmi miniszter mondja is azt. A helyet egész mást is mond­hatna, pl. azt, hogy azért szükséges a három évi szolgálat, hogy a baba többször kérhessen Urlaubot. Ha a harmadik évet eltörlik, mennyi munkaerőt nyerne nemzet! S akkor nem kell annyi nőt és gyere­ket alkalmazni a mezőgazdaságnál, mint most, mikor a gyerek a korai munka miatt nem fejlődhetik s a nő hivatásának nem tehet eleget. Hogy elég a kétévi szolgálati idő, bizonyítja a honvédség, mely az eddigi nagygyakorlatokon mindig fé­nyesen megállta helyét. Sokkal na­gyobb baklövések fordultak elő a közös hadseregbeli csapatoknál a nagygyakorlatok alatt, mint a hon­védségnél, csakhogy a nagy K. u. K. Heerben elenyészik a legnagyobb hiba is; az aránylag kisebb számú honvéd csapatok elkövetett legkisebb hibájára is mindig az volt a meg­jegyzés „Ja freilich, scow wien zum die Honvéden.“ Az illetékes köröknek van még egy másik szitács cégérük, melyet a 3 évi szolgálat szükségességének bizonyítékául a „hadseregéhez cím­zett szórakozón kitűznek: a fegyelem. „A magyarnak szüksége van fegyelemre“ mondta a miniszter. Fegyelem ! A párisi kiállításon sétált egy a legénységi állományhoz tartozó csomó katona, szemben velük jött egy főtiszt. Tisztelegtek neki s mi­közben ő vissza tisztelgett, leejtette keztyüjét; nem vette észre, tovább ment. Az egyik közlegény francia udvariasággal s párisi dialektussal utána szólt: Meszjő elvesztett vala­mit, é­s folytatta útját társaival. A főtiszt felvette keztyüjét s tovább ment. Mit szólna hasonló esetben ? a hadsereg tisztje, kinek kenyere a fe­gyelem ? Menjünk még tovább. Az oszt­rák sógorunk szomszédja, a porosz ráírta a közös hadsereg hátára a legújabb kor történetét. Pedig volt fegyelem, quantum satis. Csakhogy nem a fegyelem a fő, hanem a fegyver ! Ha a fegyelem annyira függ a szolgálati időtől, hogy van az, hogy a 3 évnél sokkal tovább szolgáló tiszteknél is mindennapi a fegyelem­sértés ? Az angol fegyelemről és a bur­­fegyelemről nem is beszélek ! Nekünk a viharvert öreg harco­soknak mondják, hogy 3 évre van szükség, hogy fegyelmet tanuljon a magyar ? Hát majd, ha fegyverbe kell áll­ni s behívják a tartalékosokat, kik a szocialista tanok következtében fe­gyelemről hallani sem akarnak, ak­kor ezeket egytől- egyik agyon lö­vik ? Akkor többet kell a belső ellen­ségre lőnni, mint a külsőre ! S meg nagy kérdés, fognak-e lenni mind­azok, kikre számítanak. Nem is ezért hangoztatják a fegyelmet, mert azt is akarnak. Nem ! Hanem igenis félnek attól, hogy ha engednek a magyar köve­cseknek, akkor az osztrák tekintély csorbát szenved ; mit is szólna ahhoz a világ, ha a hadsereg ügyében ide­gen (értsd magyar) akarat is érvé­nyesülne ? S ezért nem megyünk semmire a Gotterhaltés osztrák szel­lem kiirtásában sem. Tűrnünk kell, hogy a Gotterhalte hangjai mellett tegye katonai esküjét, végezze imá­ját, temesse bajtársát és köszöntse zászlaját az a magyar, kinek első független miniszterelnökét eme gyász­dal mellett végezték ki. Mi csak olyan hadseregre biz­hatjuk hazánkat mely át van hatva attól a független magyar érzéstől, melyet bennünk annak tudása kelt, hogy azt a földet, melyet apáink véren szereztek, melyben mieink pi­hennek, melyen mi az életet végig küzködjük, hogy benne majdan nyugodtan alhassuk álmunkat. Akkor két évi szolgálat mellett és fekete­sárga zászló nélkül is lesz fegyelem és kiképzettség és hűség a legfőbb hadúrhoz, a királyhoz.

Next