Pécsi Közlöny, 1905. április (13. évfolyam, 55-79. szám)
1905-04-01 / 55. szám
a madni készül. Nehezen megy a kicihelődés, sokáig tart a színpadi maszkírozás. Egyszer a képviselőházban mondtam : aki az absolutizmust kívánja, gazember, de aki fél tőle, az gyáva !! Hozzászoktunk mi már ehhez a történelmi kísértethez, és ha újból lesz szerencsénk hozzá, kétségbeesésünkben nem futunk el előle. Fogadni fogjuk őt, mint ismerőst, aki bizonyára rosszabbul fogja érezni magát közöttünk, mint ahonnét ide hozzánk elküldetett. Osztrák bölcseség fundálta ki, hogy úgy kormányozzák hazánkat is, mert ahogy Ausztriát már 7 év óta vezetni sikerül. Törvény nélkül, alkotmányos többség nélkül, alkotmányos kormány nélkül; parlamenttel, amely néha-néha beszél, de törvényt nem hoz ; kormánynyal, amely a beszédre fittyet hány; ha leszavazzák, annál kevesebben dolgozik és rendeletekkel kormányoz, így szed adót, így kerít újoncot. Nagyon közel a feltevés, hogy ha ezt Ausztriában 7 év óta csinálják, megpróbálják Magyarországon is. Egy kis alkotmányos absolutizmus ! Ne mondják, hogy a monarchia államférfiai nem találékonyak ; ők — miután Kolombus, sajnos, már felfedezte Amerikát — felfedezik a fából vaskarikát, és próbálnak parlamenti kormány nélkül, a többség ellenére absolut akarattal kormányozni. És ez lesz az a »teljes és tökéletes alkotmányosság!“, a mely a kiegyezési törvény 1867. XII. 25. §-a előtt és a melyre a király megesküdött ! Sebaj ! — mondják a hű Lázárok — egy kis formasértés és semmi más ! Nem tudom, hogy a mivel fenyegetnek, ez a rendszer tényleg a nemzet nyakába fog-e szakadni ? De ha tényleg bekövetkeznék, sokkalta nagyobb szerencsétlenség lesz az uralkodóházra, mint a nemzetre ! Vidtimus iám alios ventos! Átéltünk mi már nehezebb időket is. Az absolut rendszer soha sem a magyar nemzetet törte meg, hanem tönkretette a monarchia nagyhatalmi állását és elpusztította az uralkodóház tekintélyét és a királyi megbízhatóság erősségébe vetett hitet. Ferenc József — a sok keserű tapasztalatokban részes — higgadt államfő mondotta : „az alkotmányos kormányzás növelte birodalmam nagyhatalmi állását!“ Ez így is van ! Forrongó nemzeti közérzület ellenére, az állampolgárok vágyakozásainak eltiprásával nem volt és nem is lesz soha nagyhatalmi állás ! Az absolutismussal bennünket meg nem törnek, de ők szükségszerűleg oda jutnak, ahova 48—67-ig jutottak ! A belső közigazgatás terén majd lesznek ismét Eynatten tábornokok, dr. Revoltellák, akik a katonai szállítókkal együtt börtönbe kerülnek és egyenruhájuk zsinórával, a fényes portopéval akasztják fel magukat; majd lesznek Brunk-féle miniszterek, kik főbe lövik magukat; midőn bűnrészességük kiderül , szóval mint minden absolutismus, úgy ez is a corrupció és erőszak szégyenletes melegágya lesz. A külpolitika terén majd lesznek elbukott hadjáratok, züllő hadseregek futó, elrongyolt katonák , vagy diadalmas csata után is elvesztett országrészek. Úgy, mint akkor, amidőn a felséges császár is uralkodott! Lehetetlen, hogy aki ilyen kezdetet átélt, uralkodását így akarja bevégezni ! Az absolutizmus bennünket meg nem tör, hanem elpusztítja a dynastia tekintélyét, nagyhatalmi állását és tönkreteszi azt a prestiget, amelyet hosszú uralkodói tevékenységével egy becsületesen gondolkozó és nemesen érző államfő az egész világ előtt megszerzett! Kergesse tehát a felség pokolba azokat a tanácsosokat, akik őt ily esztelen politikára akarják rábeszélni és maradon azon az útón, amely neki és házának hatalmat, tekintélyt szerzett: az alkotmányosság egyenes és becsületes útján. Ettől függ, igaz, a mi nézetünk jóléte és boldogsága, de ettől függ sokkalta inkább a dynastia biztonsága is !! Diákéveimből. Irta : Mészáros Gyula. A kollégiumot is kivetkőzteti az idő lassan kint ősi eredetiségéből. Nem is anynyira magát az „alma mater*-t, mint a benne lakóit, azt a jóizű kálomista diáknépet. Az a sok átkozott új meg új iskolai rendszer, megölője ,a romantikus diákéletnek, a kollégiumi humornak, amelyet most már jóformán csak mendemondából ismerünk. Mint valami orákulumot, úgy hallgatunk egy-egy ősdiákot, ha megereszti mesemondó nyelvét, a régi kollégiumi világról. Nekünk mese talán, neki az elmúlt arany ifjúkor színes zománca, édes emléke a tüneményes időkből. A kollégium a szomszédos szentegyházzal olyan még most is, mint valami féltve őrzött reformáció korbéli ereklye. Azt mondják, hogy a régi pénznek csak akkor van értéke, ha rajta van érintetlenül az idő bélyege ; a kékes zöld rézrozsda, egy-egy csorba vagy horpadás. Nos, akkor az a két épület valóban értékes történelmi emlék. A református templom bástyával van körülvéve. Azokat az öreg időket juttatja eszünkbe, amikor még országos kérdés volt egy-egy magyar vallású templom kőkerítése. Királyi pátenseket adtak ki mellette és ellene, elcivakodott rajta az egész országgyűlés, csináltak miatta háborút, belevették a békekötések pontjai közé. Lekoppadt már róla régen a vakolat. Ahol még maradt egy egy tenyérnyi nagyságban, vörös égési foltjaival, kormos színével, szomorú krónikát regél. Valami garázda török, vagy labanc horda gyújtogató kézimunkája van megörökítve ezeken, a kormos, mohorult templomfalakon. Mert a seregek Ura gyakran erős kipróbáltatásokban részlelteté az ő népét. Ilyen pogány támadások alkalmával természetesen az Isten hajléka volt az ő legerősebb váruk, mint ahogy a zsoltáros ihletett , ajka versekbe foglalta. A bölcs egyháztanács dehogy is vaskoltatná be újra a templomtorony mohos, füstös oldalait ! Csak fenn az oromzat tetején ragyog fényesen a buzogány formájú, jujra aranyozott csillag, hanem mintha az is azt hirdetné, hogyha ut is is a cégér, odabenn még mindig aszú színbort mérnek. Ha a hordó külseje penészes, podvás is, az óbor benne olyan tiszta, mint a pergetett méz. A templom belseje hófehérre van meszelve. Egyszerű, mint a benne elhangzó zsoltáros ének melódiája, de tiszta is, mint a zsoltáros érzeménye, Istent dicsérő szentek áhítata. A templom árnyékában húzódott meg az iskolaépület, hajdan az Úr tudományának kathedrája. Valamikor theológia is volt a kollégiumban, most már kiszorult belőle. Az épület ósdisága egy ivásúnak mutatja az iskolát a templommal. Az emelet kiszögellő párkányain megterem a kövi rózsa, meg a pásztortáska virágja, amelynek a leveles szárából a szerelmes diákgyerek ki tudja olvasni, hogy szereti-e még az a bogárszemű kislány, akinek az ablakja alatt Isten a megmondhatója, hogy hányszor elénekelték már azt a régi siró nótát, hogy : „Csak egy szép lány van, a világon . . . Az iskola homályos belső világossága, az elkoptatott lépcsők, tér és folyosók, a fehérre meszelt bolthajtásos termek, a használatból kifogott karcer . . . mindmegannyi religuája a régi világnak. Hanem az ósdi csarnokokban már a PÉCSI KÖZLÖNY. 1905. április 1. NAPI HÍREK. Pécs, 1905. március 31. A negyedév küszöbén. Most, hogy évnegyed változáshoz értünk — alkalma van olvasó közönségünknek ítéletet mondani eddigi pályafutásunkról és aszerint, amint beváltottuk a zászlóbontáskor hangoztatott ígéreteket, aszerint, amint ha harcosai voltunk a függetlenségi elveknek, támogat bennünket továbbra is, vagy megvonja tőlünk bizalmát. Kezdettől fogva tántoríthatatlan hívei voltunk 1848-nak és azok maradunk továbbra is. A 48-as eszmék diadalra juttatásáért harcolni fogunk mindaddig, míg kezünkből a toll ki nem esik. A politikai és egyéb napi eseményeknek mindenkor hű tükrét nyújtotta lapunk, amely kíméletlenül ostorozott minden bűnt — bármely oldalról tapasztalta is, de mindig igazságos volt! Egyéni célokért soha sem küzdöttünk, egyéni érdekért való küzdelemre tért lapunk soha sem nyújtott — minden sorunk megírására bennünket a közérdek megvédése késztetett.