Pécsi Közlöny, 1905. április (13. évfolyam, 55-79. szám)

1905-04-01 / 55. szám

a­ madni készül. Nehezen megy a ki­­cihelődés, sokáig tart a színpadi maszkírozás. Egyszer a képviselőházban mond­tam : aki az absolutizmust kívánja, gazember, de aki fél tőle, az gyáva !! Hozzászoktunk mi már ehhez a történelmi kísértethez, és ha újból lesz szerencsénk hozzá, kétségbeesé­sünkben nem futunk el előle. Fo­gadni fogjuk őt, mint ismerőst, aki bizonyára rosszabbul fogja érezni magát közöttünk, mint ahonnét ide hozzánk elküldetett. Osztrák bölcseség fundálta ki, hogy úgy kormányozzák hazánkat is, mert ahogy Ausztriát már 7 év óta ve­zetni sikerül. Törvény nélkül, alkot­mányos többség nélkül, alkotmányos kormány nélkül; parlamenttel, amely néha-néha beszél, de törvényt nem hoz ; kormánynyal, amely a beszédre fittyet hány; ha leszavazzák, annál kevesebben dolgozik és rendeletekkel kormányoz, így szed adót, így kerít újoncot. Nagyon közel a feltevés, hogy ha ezt Ausztriában 7 év óta csinál­ják, megpróbálják Magyarországon is. Egy kis alkotmányos absolutiz­­mus ! Ne mondják, hogy a monarchia államférfiai nem találékonyak ; ők — miután Kolombus, sajnos, már fel­fedezte Amerikát — felfedezik a fá­ból vaskarikát, és próbálnak parla­menti kormány nélkül, a többség el­lenére absolut akarattal kormányozni. És ez lesz az a »teljes és töké­letes alkotmányosság!“, a mely a ki­egyezési törvény 1867.­ XII. 25. §-a előtt és a melyre a király megeskü­dött ! Sebaj ! — mondják a hű Lá­zárok — egy kis formasértés és semmi más ! Nem tudom, hogy a mivel fenye­getnek, ez a rendszer tényleg a nem­zet nyakába fog-e szakadni ? De ha tényleg bekövetkeznék, sokkalta na­gyobb szerencsétlenség lesz az ural­kodóházra, mint a nemzetre ! Vidtimus iám alios ventos! Át­éltünk mi már nehezebb időket is. Az absolut rendszer soha sem a ma­gyar nemzetet törte meg, hanem tönkretette a monarchia nagyhatalmi állását és elpusztította az uralkodó­ház tekintélyét és a királyi megbíz­hatóság erősségébe vetett hitet. Ferenc József — a sok keserű tapasztalatokban részes — higgadt államfő mondotta : „az alkotmányos kormányzás növelte birodalmam nagy­hatalmi állását!“ Ez így is van ! Forrongó nem­zeti közérzület ellenére, az állampol­gárok vágyakozásainak eltiprásával nem volt és nem is lesz soha nagy­hatalmi állás ! Az absolutismussal bennünket meg nem törnek, de ők szükségsze­­rűleg oda jutnak, a­hova 48—67-ig jutottak ! A belső közigazgatás terén majd lesznek ismét Eynatten tábornokok, dr. Revoltellák, akik a katonai szál­lítókkal együtt börtönbe kerülnek és egyenruhájuk zsinórával, a fényes portopéval akasztják fel magukat; majd lesznek Brunk-féle miniszterek, kik főbe lövik magukat; midőn bűn­­részességük kiderül , szóval mint minden absolutismus, úgy ez is a corrupció és erőszak szégyenletes me­legágya lesz. A külpolitika terén­­ majd lesznek elbukott hadjáratok, züllő hadseregek futó, elrongyolt katonák , vagy dia­­­dalmas csata után is elvesztett or­szágrészek. Úgy, mint akkor, a­midőn a­­ felséges császár is uralkodott! Lehetetlen, hogy aki ilyen kez­detet átélt, uralkodását így akarja bevégezni ! Az absolutizmus bennünket meg nem tör, hanem elpusztítja a dy­­nastia tekintélyét, nagyhatalmi állá­sát és tönkreteszi azt a prestiget, a­melyet hosszú uralkodói tevékenysé­gével egy becsületesen gondolkozó és nemesen érző államfő az egész világ előtt megszerzett! Kergesse tehát a felség pokolba azokat a tanácsosokat, a­kik őt ily esztelen politikára akarják rábeszélni és maradon azon az útón, a­mely neki és házának hatalmat, tekintélyt szerzett: az alkotmányosság egyenes és becsületes útján. Ettől függ, igaz, a mi nézetünk jóléte és boldogsága, de ettől függ sokkalta inkább a dynastia bizton­sága is !! Diákéveimből. Irta : M­­észáros Gyula. A kollégiumot is kivetkőzteti az idő lassan kint ősi eredetiségéből. Nem is any­­nyira magát az „alma mater*-t, mint a benne lakóit, azt a jóizű kálomista diák­népet. Az a sok átkozott új meg új iskolai rendszer, megölője ,a romantikus diákélet­nek, a kollégiumi humornak, amelyet most már jóformán csak mende­mondából isme­rünk. Mint valami orákulumot, úgy hallga­tunk egy-egy ősdiákot, ha megereszti mesemondó nyelvét, a régi kollégiumi vi­lágról. Nekünk mese talán, neki az elmúlt arany­ ifjúkor színes zománca, édes emléke a tüneményes időkből. A kollégium a szomszédos szentegy­házzal olyan még most is, mint valami féltve őrzött reformáció korbéli ereklye. Azt mondják, hogy a régi pénznek csak akkor van értéke, ha rajta van érintetlenül az idő bélyege ; a kékes zöld rézrozsda, egy-egy csorba vagy horpadás. Nos, akkor az a két épület valóban értékes történelmi emlék. A református templom bástyával van körülvéve. Azokat az öreg időket juttatja eszünkbe, amikor még országos kérdés volt egy-egy magyar vallású templom kőkerítése. Királyi pátenseket adtak ki mellette és ellene, elcivakodott rajta az egész ország­gyűlés, csináltak miatta háborút, belevették a békekötések pontjai közé. Lekoppadt már róla régen a vakolat. Ahol még ma­radt egy egy tenyérnyi nagyságban, vörös égési foltjaival, kormos színével, szomorú krónikát regél. Valami garázda török, vagy labanc horda gyújtogató kézimunkája van megörökítve ezeken, a kormos, mohorult templomfalakon. Mert a seregek Ura gyakran erős kipróbál­tatásokban részlelteté az ő népét. Ilyen pogány támadások alkalmával termé­szetesen az Isten hajléka volt az ő legerő­sebb váruk, mint ahogy a zsoltáros ihletett , ajka versekbe foglalta. A bölcs egyháztanács dehogy is va­­s­koltatná be újra a templomtorony mohos,­­ füstös oldalait ! Csak fenn az oromzat te­tején ragyog fényesen a buzogány formájú, jujra aranyozott csillag, hanem mintha az is azt hirdetné, hogyha ut is is a cégér, odabenn még mindig aszú színbort mérnek. Ha a hordó külseje penészes, podvás is, az ó­bor benne olyan tiszta, mint a perge­tett méz. A templom belseje hófehérre van meszelve. Egyszerű, mint a benne elhangzó zsoltáros ének melódiája, de tiszta is, mint a zsoltáros érzeménye, Istent dicsérő szen­tek­ áhítata. A templom árnyékában húzódott meg az iskolaépület, hajdan az Úr tudományának kathedrája. Valamikor theológia is volt a kollégiumban, most már kiszorult belőle. Az épület ósdisága egy ivásúnak mu­tatja az iskolát a templommal. Az emelet kiszögellő párkányain megterem a kövi rózsa, meg a pásztortáska virágja, amely­nek a leveles szárából a szerelmes diák­gyerek ki tudja olvasni, hogy szereti-e még az a bogárszemű kislány, akinek az ablakja alatt Isten a megmondhatója, hogy hány­szor elénekelték már azt a régi siró nótát, hogy : „Csak egy szép lány van, a világon . . . Az iskola homályos belső világossága, az elkoptatott lépcsők, tér és folyosók, a fe­hérre meszelt bolthajtásos termek, a hasz­nálatból kifogott karcer . . . mindmegannyi religuája a régi világnak. Hanem az ósdi csarnokokban már a PÉCSI KÖZLÖNY. 1905. április 1. NAPI HÍREK. Pécs, 1905. március 31. A negyedév küszöbén. Most, hogy évnegyed változáshoz ér­tünk — alkalma van olvasó közönségünk­nek ítéletet mondani eddigi pályafutásunkról és aszerint, amint beváltottuk a zászlóbon­táskor hangoztatott ígéreteket, aszerint, amint ha harcosai voltunk a függetlenségi elvek­nek, támogat bennünket továbbra is, vagy megvonja tőlünk bizalmát. Kezdettől fogva tántoríthatatlan hívei voltunk 1848-nak és azok maradunk to­vábbra is. A 48-as eszmék diadalra jutta­tásáért harcolni fogunk mindaddig, míg ke­zünkből a toll ki nem esik. A politikai és egyéb napi események­nek mindenkor hű tükrét nyújtotta lapunk, amely kíméletlenül ostorozott minden bűnt — bármely oldalról tapasztalta is, de min­dig igazságos volt! Egyéni célokért soha sem küzdöttünk, egyéni érdekért való küzdelemre tért lapunk soha sem nyújtott — minden sorunk meg­írására bennünket a közérdek megvédése késztetett.

Next