Pécsi Lapok, 1868. október-december (2. évfolyam, 79-104. szám)

1868-10-01 / 79. szám

a­hol pedig a tized kiszolgáltatott ugyan, de a szőlő­­birtokos azt papi tizednek vitatja, az illető birtokos 1869-ik évi január 1-éig, igényeinek különben ele­­nyészések terhe alatt, a pert az illető törvényszékek előtt folyamatba tenni, a bíróságok pedig azt a fent­­irt mód szerint elintézni tartoznak. 26. §: Ilyképpen a szőlőkön fekvő adózások tisz­tába hozatván, a szőlőváltsági eljárás az alábbi intéz­kedések szerint azonnal megindítandó, s a­mennyi­ben fentebb a 23-ik §-ban érintett perek eldöntése után hátralékok lennének, a szőlő­váltsággal együtt ezek is felszámítandók és tőkésítendők lesznek. 27. §. Oly szőlőknél, a­melyekre nézve az adózás minősége nem képez a 23-ik §. értelmében vita tár­gyat, a hátralékok tőkésítésének helye nincs, hanem azok a jogosított által, mint világos tartozások, a tör­vény rendes útján külön behajthatók. 28. §. Mihelyt a jelen törvényben szabályozott váltsági művelet folytán a váltságtartozások jogérvé­nyesen megállapítva és telekkönyvileg biztosítva lesznek , a szőlők az illető birtokosoknak teljes tulaj­donává válnak. 29. §. A jelen törvényben elrendelt megváltás kényszererővel bir, s az eddig szolgálmányi viszony az érdekelt felek kölcsönös beleegyezése mellett sem tartható továbbra fen. 30. §. A szőlőbirtokon és járulékain fekvő szol­­gálmányoknak természetben kiszolgáltatása már a folyó 1868-ik évre megszüntetik. Minthogy azonban a kibocsátandó szőlőváltsági kötvények csak 1869-ik évi január 1-je napjától járó kamatszelvényekkel fognak elláttatni, ennélfogva az 1868-ik évi szolgál­­mányokra nézve rendeltetik, hogy minden váltság­­köteles tartozik a szolgálmányaiért kimunkálandó váltsági tőkének 5 százalék kamatait a váltságjogo­­sított részére azon állampénztárba, melybe törlesztési járadékai fizetendők, egyszerre külön befizetni, az ál­lampénztár pedig az illető váltságjogosultnak hala­déktalanul kiszolgáltatni. Ha azonban akármely szolgálmányköteles szol­­gálmányát­­. 1868-ik évre már lerótta volna, ez eset­ben az ezen évi szolgálmányok tekintetében további számításnak helye egyátalában nem leend, mely kö­rülmény a tőkefelszámitási eljárás alkalmával az el­járó biztos illetőleg a választott bíróság által világo­san megegyezendő. 31. §. Jelen törvény kihirdetésekor azonnal ha­tályba lép, és végrehajtásával a bel, igazság-, pénz­ügyi és közgazdasági miniszterek bízatnak meg. Az álgrófnő. Novella. (Folytatás.) — Felfogom rejtélyes anyámnak e jó és értelmes nézetét, — mondá Blanka — azonban mondja csak: Orsolya néne, nem beszélt a boldogult saját vagy atyám rokonairól önnel soha ? Irányomban e pontra nézve mindig hallgatag volt, valahányszor kérdést tettem felőlük, mindig könyükkel teltek meg szemei, mi végkép visszatartóztatott attól, hogy további nyilatkozatokra kérjem. — Irányomban is ezeket illetőleg igen elzártnak mutatkozott, és én azt hiszem, hogy doctor Girardin, sőt Innocenz atya, ki évekig anyád gyóntatója volt, sem tudnak sokkal többet mint én. Előttem csak annyi ismeretes, hogy anyád Blanka nevet viselt, minőt te is a keresztségben nyerél. Ugyan egykor azt mondá nekem, az épen julius 1-én volt, hogy édes­anyjának ma van születési évnapja. — Julius 1-én, ah, emlékszem, mint gyermek e napon rendesen egy virágcsokrot kelle a templomba vinnem, mely a szent Anna oltárára volt szánva. — Ez mind, mit tudok, kedves Blankám. A fiatal leányka nem szólt többet, csendesen sirt magában, mígnem könyüktől és fájdalomtól fáradtan végre elaludt. Orsolya intett az öreg udvarlónőnek s a leánykát ez utóbbi egyszerű ágyára vitték, hol csendesen to­vább szunnyadott, mig az apácza a halottszobába ment, hogy az elhunyt fölött imádkozzék. Orsolya nem rettegett, jámbor érzelmétől a halottak­ borza­­dály távol maradt, mint irgalmas néne sokszor állt a betegágyak és ravatalok előtt. Miután néhány év előtt súlyos betegségből lábadt fel, kijelente az or­vos, miként Orsolya nénének beteget ápolni továbbá nem szabad, ha élni akar. Felsőbbségi jóváhagyás után egy zárdába jön helyezve, hol társnőivel együtt az ifjúság nevelésével foglalkozott. A­mint a felkelő nap első sugara a csendes ha­­lovány arczra esett, felkelt Orsolya és megtekintette a holtat. Örült az égi nyugalomnak, mely még min­dig ifjudad szép vonásain pihent s nem kerülte el figyelmét a finom fekete szalag, melyet Leroy asz­­szony nyakán viselt, levette és ezen egy pecsétgyűrűt pillantott meg, melybe czimer volt vésve. A grófi korona alatt egy czímlap, ennek felső részén három csillag, az alsón pedig egy liliom volt látható. Hogy a boldogult ujján e gyűrűt soha nem hordozta, csak utóbbi bizonyítéka volt annak, miszerint Leroy asz­­szony származását szándékosan titkolta a világ előtt. Orsolya magához vette a gyűrűt és elhatározta, hogy később négyszemközt Blankának adja át. A jó apácza keveset élt a világban, nem királyi városból származott, nem is volt ismerete a czimer­­tudomány körül s tehát hiába gondolkodott a fölött, váljon e czimer Frankhon melyik nemes családját illeti. — Tán ismeri e czimert doctor Girardin, gondolá később Orsolya, vagy pater Innocenz, ki igen tudós ember, váljon megkérdezzem-e őt? Nem, határozó el­végre, Leroy asszony e czimert bizonyára nem akarta senkinek mutatni s én hallgatással akarom tisztelni akaratát. Blanka később intézkedjék vele tetszése szerint, ő jogos örököse mindannak, mit anyja hátrahagyott — kevés, fájdalom, kevés ! Talán némely erős próbát nem kellett volna Blan­kának kiállani, ha e gyűrű pater Innocenz kezeibe kerül. II. Egy nagy következményű találkozás. Két hó tűnt el azon nap óta, melyen Blanka édes­anyja élettelen arczára utóször csókot nyomott. A kedves lányka az utóbbi években ritkán látta édesanyját, fiatal társnői közt a zárdában nem volt boldogtalan, saját ifjúságából is már a derültség for­rása ömledezett,­­ mert hogy is lehetne az élet szenvedéseit, az áldozatokat és veszteségeket külön­ben eltűrni, elviselni? Blanka keserű fájdalma lassan­ként bús de enyhébb érzelemmé változott. Doctor Girardin, a zárda orvosa, anyja barátja és az övé, megemlékezett az elhunyt kívánságáról és Blankát egy értekezletre kérte. — Kedves Blankám, — mondá kegyesen — any­ja hagyományát rendbehoztam­, — valóban csekély. Ha még tovább él, a jóbarátok segedelmét kellett volna igénybe vennie. — Ó, fájdalom, pedig az én szegény anyámnak nem volt más jóbarátja mint ön, ki szinte maga sem gazdag. — Mindegy, barátnőmnek én eleget szerettem volna. Mégis hagyjuk ezt, Blanka. Anyjának utolsó kívánsága az volt, hogy ön vagy a fátyolt válassza vagy Párisba utazzék azon barátjához, ki, mint ő mondá, annyi akarat és tehetséggel rendelkezik, mennyi önnek egy biztos, gondtalan s meglehet bol­dog sorsot alapít. Azonban ezt én önnel már négy hét előtt közöltem. Ha önnek anyja többet hagyomá­nyozott volna, úgy még egy évet a zárdában lehetne töltenie, de a csekély összeg nem elégséges arra, hogy a díjt befizetni lehetne, különben ezt nem is látszott akarni, mert egykor azt mondá nekem: Ha csak pater Audoin nem hal meg, mielőtt Blanka Pá­risba érkezik, mert biz’ már nem fiatal. Gondolja meg tehát, gyermekem, hogy mit akar tenni, én nem akarok tanácsot adni, mert ön már azon korban van, melyben jövője fölött határoznia lehet. Ha pater Audoin nem lenne képes önért eleget tenni, úgy szer­zett ön, hála anyja bölcs intézkedésének, szép tapasz­talást és bír, mint tanítónője is beismeri, kellő ügyes­séggel a kézimunkákban; végre midőn édesen csengő hang jutott osztályrészéül, önnek az ég ritka és ér­tékes ajándékot adott. A színpadot nem ajánlanám önnek soha, de van más alkalom, hogy magának bű­vös énekével szíveket nyerjen és független állást. — Mindaz, mit ön mond, kegyes — válaszoló Blanka, mégis ennyi képességet jóllehet csak jó­akaróim előtt bírok. Hogy Párisba utazom vagy a fátyolt választom-e, azt a legközelebbi napokban fogom elhatározni. Doctor Girardin e válaszszal megelégedett, el­ment szokása szerint betegeihez, kik neki, miként kis városban szokás, sok fáradozást okoztak a cse­kély fizetésért; azonban doctor Girardin egyedül állt a világban, egyszerű életmódhoz szoktatta ma­gát, szerette a kies fekvésű festői kis várost, a he­gyeket s a fákat, melyeket édes atyja plántált s me­lyek árnyai alatt sokszor elégedetten pihent, miért sem hagyta volna el. A növendékek elhagyták a nagy termet, mely­ben a tanítónők vezénylete alatt dolgozni szoktak. Kellemes aprilest volt, —a ki Délfrankhont ismeri, tudja, mily igéző ott az april, — a leány­kák párosán járkáltak­ elégedetten csevegve a nagy zárda kert széles utain fel s alá. Blanka Orsolya néne karjába csimpészkedett, magával vonta a kert félreeső részébe és lassú han­gon mondá: — Tanácsát szeretném hallani, tisztelendő nő­ném, jónak látná ön, ha a fátyolt választanám ? — Kérdésedben, kedves gyermek, már válaszom is foglaltatik, felelé az apácza; ha csakugyan éreznél hajlamot és hivatást a zárda élet iránt, nem tennéd e kérdést. Blanka mosolygott és mély lélegzetet von, mint­ha nehéz tehertől szabadult volna meg. Az apácza szintén mosolygott és megsimogatá tanonczát. — Tehát ön nem tartaná helytelennek, ha nem tenném le az ájtatos fogadást? — Épen nem, minden hajadon nem választhat fátyolt, Blankám. — Nemde, tisztelendő néném, nem neheztel, ha kérdezem : nem bánta ön meg soha, hogy apáczává t­ett ? ! — Én ? O nem, gyermekem, soha ! (Folyt. köv.) Gazdászat. Baramegye borvidéke czim alatt a Kert. Gazd. követ­kező czikket hoz: Pécs gyönyörű szőlővidékén a pesti biztositó in­tézet megbízásából jégkárok becslésével foglalkoz­ván, az idén is alkalmam volt hazánk szőlészeti kin­cseit szemlélhetni és vizsgálhatni; de mivel ez iránt a magas kormány küldöttei által fogunk leginkább okulhatni, én csak amolyan igénytelen vázlatokat küldök a tisztelt szerkesztőségnek jegyzékeimből,s lehet, a külön használatra adhatnak alkalmat. A figyelmes szemlélő, úgy mint más tájakon, Pé­csett is a szőlészet irányában oly mozgalmaknak le­het tanúja, melyek az észszerű haladás jelei lévén, azoknak bizonyosan örvendeni fog; de figyelemre méltó leginkább nekünk dunamentieknek, mert azon szőlészeti ipar és mozgalom első leszen a vidékiek közt, mely terményeivel velünk concurrálni fog. — Termő talaj, jó fajok, kedvező klima, és azután még megállható jutányos napszám, kedvező közlekedési eszközökkel a tenger felé nemkülönben, mint a Duna mellé — mind­az, a mi után e vidék nagy mennyi­ségű és főleg finom boraival szép jövőre számolhat. Méltányos felismerés, ha a nagyratisztelt pécsi va­gyonos polgárságot, nemkülönben a mivelt szép bir­­toku nemességet és köztök a tudom­ánybúvár főpapot, ezen becses iparnak képviselőit szabadságot veszek magamnak felemlíteni, és ha szabad tisztelettel hó­dolni a felföldi szőlésznek is, azon búvárkodó, helyi és vidéki viszonyokat oly tapintattal felhasználó nagy szőlésznek, kinek Pécs maholnap milliókat fog kö­szönhetni, mint szerencsés irányadójának e szép és hasznos hazai gazdászatban. Méltóságos Daróczy helyettes püspök és kanonok ur védangyala és tutora a pécsi borászat­nak; kívánja minden jó hazafi, hogy azon kitartó ifjú lelkesedés kisérje a nemes tevékeny férfiú korát, mely még ezentúl intézendi leginkább áldásait az utó­korra, és mely már is e rövid idők folytán oly sokat alkotni ez irányban képes volt! A humanitás, a tudomány jellemzik a genialitást; szerencsés és gyönyörű élet, midőn az ily munkás­ság maga magának alkot halhatatlan monumentumot! Hivatalos fáradságaim közt nem hiányozva még­is sok érv, képzelheti­­, szerkesztő úr, hogy örömtel­jes figyelemmel nézgettem a pécsi szőlészet kincseit, mellékesen a kerti ipart, gyümölcs­ritkaságokat, és helybelieket. Föltűnt leginkább, a különben földal­kati okokból magyarázható sok forrás, melyek után a pécsi hegylánczolat egyetlen a maga nemében. Uton, útfélen és a szőlősökben majd mindenhol for­rások, és itt, ha a napszámos nehéz munkájában meg­izzad, közel a forrás, ha a szőlősben nem, az utakon bizonyosan talál olyakat, és sokszor helyesen befog­lalva védő ajtókával és kis vas csövekkel ellátva, melyek után szomját enyhítheti szép tiszta friss itallal. Méltóságos Daróczy püspök úrhoz felsétálva a meglepő kilátású kedves tusculumba, a kényelmes rend és feltűnő csinosság, a falaiban elkülönített, mintegy díszruhában, gyönyörű lombozat és termé­seiben pompázó ültetvények, a dicső kéknyelű mel­lett a sárfehér, a rierling, a hörcsög szőlő, a furmint (mely szerencsétlenül nem tisztán küldetett Hegyal­járól), a gamais blanc, az oporto, a kadarka és más fajok. Kiván e szerkesztő úr ennél szebb érvet, és van-e, hol az ipar ily példás szigor mellett oly gya­korlati tapintattal volna elrendezve ? Mellőzve más és több tisztelt nagybirtokos szőlő­jéről említést tenni, csak a kedves források végett, melyekkel föl s alá találkoztunk, vegyük jegyzékbe főleg­­. Kelemen Gyula mérnök úr villáját a szőlős­ben, hol a gyümölcsös kezdetén a dús forrás szakad levezetve egy körakatú csinos mederbe, melyből tisz­tán lefolyva a kristályos áldás házi szükségletekre, sőt, mint a nagyratisztelt nagymama Miczi néni mondta, fürdőnek is használtatik. Persze egy kissé Utálom az ittas embert . . . Utálom az ittas embert, Gyűlölöm, Mert ily képen nincsen se üdv, Se öröm. De volna az iszákosság Kárhozat, Mely örökre a léleknek Poklot ad, — Bűn, mely fölé mázsás átkot Mond a pap, S nem feloldást, tőle örök Böjtöt kap, — Bűn, melyet a törvény tilt és Ostorol, Es a világ gúnyt, megvetést Rája tol: Hogyha boldog addig volna Csak hazám, Mig ittasan fetrengnék a Föld porán — Gúnyolnának bár világ, föld, Vész, engem: Ott hevernék én holtomig .. . Részegen. N. Antal. 333 f1

Next