Pécsi Lapok, 1922. március-június (1. évfolyam, 1-97. szám)
1922-05-14 / 61. szám
I. évfolyam. 61. szám Egyes szám áré 3 korona* Vasárnap, 1922. május 14. SZERKESZTŐSÉGES KIADÓHIVATAL: MUNKÁCSY MIHÁLY UTCA 10. SZÁM. . KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA. SZERKESZTŐSÉGI TEL. 109. * KIADÓHIVATALI TEL. 27. ELŐFIZETÉSI ÁRAK HÁZHOZ SZÁLLÍTVA VAGY POSTÁN: EGÉSZ ÉVRE 500 K, FÉL ÉVRE 250 K, NEGYED ÉVRE 130 K, EGY HÓRA 45 KORONA. HIRDETÉS DÍJSZABÁS SZERINT. A választások előtt. Átka a magyarnak a politika. A választások mindenkor a legszélsőségesebb dolgokra ragadtatták az emberi szenvedélyeket, így akarván a „meggyőződésnek és igazságnak” kifelé megnyilatkozást adni. Amióta a sajtó a tettleges agitáció munkáját átvette, a különféle lapok azok, melyek más és más megnyilatkozásban akarják egyéni, avagy pártállási nézetüket mint helyeset és igazat a nagyközönségre ráaktiválni. A jelenlegi választás nem kevésbé fontos lerongyolódott állami és közgazdasági életünkben. Épen ezért a választások előtt, mint teszik ezt többi laptársaink, leadjuk meglátásainkat mi is legjobb meggyőződésünk szerint, függetlenül minden pártpolitikai állástól. Képviselőválasztásaink mindenkor a különböző pártok érdekharcában folytak le. Képviselőket választottak velünk s pártokat nyertünk bennük. A jelölt személyében alkotó munkát, termelést ígért, helyette pedig idejét és tevékenységét a meddő pártharcok sokszor kicsinyes megnyilatkozásaira használta fel. Ha az a képviselő terve lett volna is a legjobb akarattal, nem cselekedhette azt amit szándékozott,hisz kötötte a pártfegyelem, mely nem egyszer, sajna nagyon sokszor nem az igazságnak megfelelőleg szavaztatta le tagjait, hanem saját pártpolitikai céljai szerint. Pártok jöttek, pártok mentek, hol atomjaira bomlott egyik, hol többekből akartak egy egységet összekovácsolni, tény az, hogy a sok pártérdek között legutolsó maradt, avagy szóba se került a magyar szent haza, a polgárság érdeke. Voltak képviselőink, de épen azért nem volt köszönet bennük, mert a párt kisajátította őket, magának és saját céljai szolgálatába állította őket. Ezek a tények felett a választások előtt szemet hunynunk nem szabad. Eredményes választást csak úgy remélhetünk, ha megkíséreljük oly férfiakat nemzetgyűlésünkbe beküldeni, kik egyéni tudásuk, akaratuk és rátermettségükön kívül emancipálni tudják magukat a pártok disszonáns harcaiból, kik tudásukat, polgári meggyőződésüket kellőképen mérlegelve a helyzetet a „tárgyilagosság” szolgálatába tudják állítani s nem a „pártfegyelem” igájába hajtani. Ezek előrebocsájtásával nézzük a pécsi helyzetet. Jelöltekben hiányunk nincsen. Vannak, kik egy párt „súlyával” akarják személyükben a polgárságot képviselni, vannak kik egyéniségükkel számítanak bizalmunk elnyerésére. Vegyük először a pártokat. Kereszténypárt! Két jelöltje van. Melyik az igazi, melyik a valódi ? A most választás alkalmával az a vád hangzott el, hogy a keresztény egységet egy a kis emberek által óhajtott jelölt bontotta meg, mert a ,,hivatalos” jelölttel szemben régebbi jelölését tartotta. Ma nem ez a helyzet, mert mind a kettő „hivatalos”. Az igazabbat egy nyilatkozat akarja megmutatni, odavetvén a politikai koncot , a királykérdést, oly kijelentést lévén, melyet nagyon — de nagyon sokan nem vallunk és vallhatunk, mert azt még sem mondhatjuk, hogy a szent korona, mely ezer éven át tartotta s sugározta be fényével Kárpátokövezte hazánkat ,,külpolitikai kérdés”. Politikai fogás e kérdésnek kimagyarázása anélkül, hogy feleletet kapnánk az eredeti kérdésre. Programja, melyet megjelölt „ipari termelés megindítása”, „pénzügyi leromlásunk megjavítása”, „drágaság letörése” „tisztviselők és munkások anyagi és politikai helyzetének javítása” eredeti koncepcióján, amiért a párthoz catlakozni kell? Nem , ezt vallja saját szülöttjének minden párt, minden jelölt, minden akarnok ? Szociáldemokrata jelölt ! Bírja-e bizalmát annak a munkástársadalomnak, melyet alig pár esztendeje a legborzalmasabb politikai kalandba sodort bele, mely elpusztította legszebb ékeink, elveszíttette velünk kincsesbányáink, tengerünk ? A munkásság befelé ma már nem engedi magát oly szolgamódra kezelni,a mint kifelé tán még megteszi. Pártonkivüliek! Egyéniségükkel, múltjukkal akarnak bizalmunkhoz férkőzni, s hogy erre mily esélyük van, legjobban bizonyítja az, hogy a korteskedés nem személyükben kezdi ki őket, bekényszerítik egy pártba s azon keresztül akarják őket választóik előtt kellemetlen színben feltüntetni. Megteszik őket „liberálisoknak”, majd „kormánypártiaknak”, mert mint ilyenek, nem jók és nem alkalmasak a megbizatásra. Személyükben igen, képviselőknek valók, mert az ellenpárt szívesen fogadta volna őket,ha az ő,, pártjukkal” léptek volna fel. A választások közeledtével egyik helyi lap vezető helyen, komoly cím alatt mérlegeli a pécsi választási helyzetet. A cím után tárgyilagos véleményt várt a közönség s helyette kapott egyoldalú kortesbeszédet. Bár az igazolt nyomdatechnikát kimagyarázza, beállításait nem hagyhatjuk rektifikálás nélkül. Csak szórványos kitételek: „Kacérkodott a szocialistákkal“. Nemde ugyanezt tette az a párt, amelynek nevében ezt ma diffonálónak nyilvánítja. „A zsidóságot iparkodott megnyerni“, tán megveti a keresztény ellenzéki párt a zsidószavazatokat, avagy megválasztásához nem fogadja el ? „Sikerült elterelni a figyelmet a szerb megszállás alatt történtekről“. Mit akart ezzel mondani ,kérdezzük nagyon sokak nevében azok közül, kik tán olvasták a cikket ? Kétértelmű kijelentés, politikai trükk. „Ismerünk urakat, akiknek nevei az aláírók között szerepelnek, anélkül, hogy előzetesen kikérték volna erre engedélyüket”. Nem ugyanezt tette 500-as bizottságával az a párt, amelynek érdekében korteskedik a cikk. Mert ismerünk urakat, kik közül egynek neve kétszer is szerepel — megkérdezése nélkül. A szálkáról és gerendáról szóló közmondás még nem avult el teljesen. Megemlítettük ezeket, mert kénytelenek voltunk tenni. S amikor a választások komoly mérlegelését nem folytatjuk ez esetben, nehogy az a látszat merüljön fel, hogy a leadott vélemény az az Archimedesi pont, amelyből ki lehet emelni a tényleges esélyeket, s leszögezzük azt újból, még a hangzatosnak vélt név alatt, ajánlott pártok jelöltjei sem képesítettek arra, hogy bizalmukat megnyerjék. Több kell ahhoz. Sok idő, sok munka, sok eredmény, mit láthatunk és nem pillanatnyi leereszkedés, hogy annál magasabban lehessen felszállnia. A pécsi választások a pártoktól megcsömörlött választópolgárok lelkében már helyesen el vannak döntve. A pártonkívüli jelöltek győzelme nem lesz nagyobb, mint a pártok kudarca. Miért, magukban keressél. tt magyarost élete Szlovenszkóban. (IV., befejező közlemény.) — J1 magyar felvidék ipari és társadalmi keresztmetszete. — Legutóbb az uj állam kereskedelmének keresztmetszetét igyekeztem nyújtani s azt a mohó fináncrendszert aposztrofáltam, amely a legdemokratikusabb ország szabadkereskedelmét is megfojtja — előbb-utóbb. A bürokrácia nagy apparátusáról szóltam, ahol minden magyar lélegzésre egy külön hivatalnok vigyáz s levezettem azt a konklúziót, hogy nyugodt,egészséges fejlődés nem tud kikristályosodni az olyan atmoszférában, ahol az állam nem tud polgáraival érzelmi és gazdasági közösségbe forrni. A magyar érzés forradalmi bujkálása szolgáltatja a parazsat ehhez a szunyókáló nyugtalansághoz s nagy gondot okoz a magasabb cseh politikának ezt a nyugatlan erőt állandóan sakkban tartani és eliminálni. A nagy sakkművésznek, ki az államgépezet kormányrúdját nagy lélekjelenléttel szabályozza — Benescit tartják, akiről a magyarok is elismerik, hogy kivételes koncepciójú államférfi. Noha Benesch Magyarország legnagyobb s egyben legveszélyesebb ellensége, mindenütt úgy beszélnek róla — a magyarok körében is, mint kivételes koncepciójú diplomatáról, aki Génuában is bebizonyította, hogy döntő súlyban igen sok esetben Lloyd George és Barthou mellé küzdötte föl magát. De míg Benesch a cseh-szlovák állam külpolitikájának ecsetjét kezeli — nem jut ideje az államegyensúly másik vonatkozásának, a gazdasági koncepciók részleteinek irányítására. Mert nagy vonásokban ezen a téren is irigylendő kontúrokat vázol, a megvalósítás részleteire nincs elegendő ideje s nagy elfoglaltsága föltétlenül kihat a gazdasági helyzet legutóbb beállott hanyatlására, amelyre ezen befejező közleményemben akarok kitérni. A jó valuta átka ma már erősen érezteti hatását az új államban, amely úgyszólván egészségtelen tempóban indult el a jólét labilisnak bizonyult útján. Amit a tengerentúli és a kontinens jó valutájú országai már elméletté tömörítettek, kis méretekben bebizonyította Csehország is. A „Was fiel, ist ungesund” elmélet a valutára vonatkoztatva ma virágzó és produktív gazdasági rendszerek visszafejlődését magyarázza. Mióta Csehország valutája Zürichben úgy felszökött, megszűnt,illetve ijesztően csökkent az export lehetősége. Az antant dédelgetett protezsáltja pár hónap alatt visszaesett a kedvező gazdasági viszonyokból, melyeket az antant pártfogása mellett impozáns ipara tett számára lehetővé. A cseh ipar produktivitásban és szívósságában elsőrangú fejlettségű s amerre csak kanyarog a vonat, mindenütt kémények és gyártelepek régiói hirdetik az ipari élet eleven lüktetését. Ez a berendezkedés tette lehetővé,ahogy amíg a termelés számára befogadó piac állt rendelkezésre, nagy gazdasági föllendülés s ennek nyomában nagy pénzbőség keletkezett, mely az elmúlt évben érte el tetőfokát. A gyárak teljes ütemben dolgoztak s a fejlett export a kereskedelmet s ezzel az egész gazdasági életet nagyszerű vérkeringésbe hozta. De 1921 őszétől apadtak ezek a föltételek, mert a cseh korona zürichi ugrása apasztották a szomszéd államok fölvevő piacát s előkészítették a depresszió folyamatát, amely ma már ijesztő pangásban jut kifejezésre. . A hanyatlás első stádiumában a gyáripar teljes üzemmel dolgozott még s nagy raktári készleteket produkált. De ez a munka nem jelent vérkeringést s gazdasági élet számára s mikor a raktárak megteltek, a gyárak kezdték üzemeiket redukálni. Ez a körülmény természetesen a munkaalkalmakban is nagy hanyatlást jelentett s ma bekövetkezett a stagnációnak az az állapota, amely a legtöbb európai államot, de főleg a kisantant gyűrűjébe szorított, a háborúban legtöbbet veszített országokat gazdasági vonatkozásban jellemzi. A redukálás után már komolyabb jelei mutatkoztak a gazdasági krízisnek. Régi üzemek és cégek szűntek meg végleg , vagy szünetelnek átmenetileg. Hogy két szemléltető példát említsek, a híres Stolllwerk-cég pozsonyi csokoládégyára az elmúlt évet 12 millió szokos deficittel zárta, ami azzal magyarázható, hogy munkásait annak ellenére foglalkoztatta, hogy nem volt szükség rájuk. A világhírű Grüneberg kefegyár, amely a békeévekben Japánba és Kínába exportált, kezdetben félárbocra engedte, majd végleg beszüntette üzemét. Munkásai belementek az 50%-os bérredukcióba s a gyár ma is fizeti őket, noha nem tudja őket foglalkoztatni. S olyan fejlett ipari országban, mint amilyen Csehország, a kereskedelem vérkeringését az ipari élet tempója adja meg. A visszaesés teljesen átharapódzott a kereskedelemre is, amelynek ezenfelül a már említett fináncrendszer, a súlyos vámbéklyók is nehéz tehertételek. Egyetlen adat szemlélteti talán a kereskedelmi élet egy év óta történt hanyatlását. Egy textilgyárossal utaztam Prágától Pozsonyig, aki elmondta, hogy az ősszel még utazója látta el a piacot. Most már maga kénytelen utazni s amíg azelőtt egy nap alatt 20—30.000 cseh korona megrendelést könnyen lehetett szerezni, most tíz napos útjának eredménye 15.000 korona. A koldus szomszéd is sokat árt Cseh-Szlovákia kereskedelmének. Ez alatt az egykori császárvárost, Bécset kell érteni, amely a Pozsony-Bécs villamoson két óra alatt elérhető. Ez a két órás távolság valutában kifejezve irreálisan nagy távolságot mutat. És az a Csehország,amelynek, koronája 134 osztrák koronát ér, nyomasztóan érzi a koldus szomszéd közelségét. Bécs kereskedelme súlyos konkurrenciát jelent Szlovenszkónak mert a lakosság határátlépési igazolvánnyal Bécsbe jár bevásárolni s ha lefizeti a behozatali vámot is, lényegben olcsóbban vásárol Bécsben magas valu-