Pécsi Napló, 1900. július (9. évfolyam, 147-172. szám)

1900-07-15 / 159. szám

r­ gyalása 1898-ban volt a Strausz-féle sajtó­perben. A vádbeszéd mindenkit meglepett s jogász-körükben is nagy elismeréssel nyilatkoztak Zsolnay e beszédéről. A „Pécsi Napló" VII. évfolyamának 272. száma azt irta, hogy „ritka szép vádat emelt." A vármegye és a város közigazga­tási bizottságának 1876 tól rendes tagja volt; a vármegyei köztörvényhatóságnak 1865 től válasz­ott bizottsági tagja. A­mikor a pécsi kir. ügyészség ve­zetését átvette, a mindenre figyelmes és gondos, messzire körültekintő ügyész, ar­ról győződött meg, hogy a régi földalatti körönök, az erkölcstelenség tanyái, nem alkalmasak arra, hogy a gonosszövők itt megjavíttassanak­. Czélal tűzte ki, hogy a kor követelményeinek megfelelő fog­házat építsen Éveken át húzódott az ügy, számtalan nehézséget gördítettek Zsolnay elé, de szívós kitartással mun­kálkodván, nagy nehesen megvalósította törekvését. Olyan ügyészségi fogházat épí­tett, a­milyen kevés van az országban. Néhai Kozma kir. főügyész nem győzte dicsére­tekkel elhalmozni Zsolnayt, a­ki a saját tervei szerint készíttette a fogházat s mintaszerű berendezéssel látta el. Az igaz­ságügyi kormány megelégedésének adott ki­fejezést. Az új fogházban munkatermeket létesített , meghonosította a rabipart. Is­kolát állított föl, a­hol a rabok elemi ok­tatásban részesültek. A vallási érzület istápolásiról se feledkezett meg; harmóni­­umot vett az imát­erem részére és a saját községén olajfestésű szent­képet vásárolt. Szóval, mindent elkövetett, hogy a fog­házat magas színvonalra emelje. Könyv­tárról is gondoskodott, melyet mintegy 200 kötettel a sajátjából gyarapított. Igen szép gondolat volt Zsolnaytól a rabsegélyző egyesület megalakítása, mely nemes és igazán humánus érzületéről tesz tanúságot. Az egyletnek ez időszerint mintegy 6000 korona vagyona van. Nagy buzgóságéról a legmeggyőzőbb tanúsággal szolgál az a körülmény, hogy 33 évi szolgálata alatt szabadságidejét mindössze egyszer vett­e igénybe. Bár sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a derék férfiú nyugalomba vonult s megszűnt az igazságszolgáltatás munkája lenni, örömünkre szolgál, hogy továbbra is körünkben marad s reményt nyújt arra, hogy a közélet terén fölmerülő munkából ezentúl is kiveszi a maga részét. Zsolnay a mienk volt eddig is, a mienk lesz ezután is. Júliusi prédikácziók. Pécs, julius 14. Éppen a kis dolgok körül előforduló igazságtalanságok a bántók. A nagy igaz­­talanságok megdöbbentők s épp ezért el­némítók. Az ember már a szót sem találja meg a kifakadthoz s azért csak int egyet a kezével és tovább hallgat. Hanem az apró dolgok szúrósak, mint a bogárcsipős, melyre följajdulunk, mig sokszor a húsba vágó sebzés alig szőrit ki belőlünk halk szisszenést. Bocsássák meg, ha én ilyen apró dolog miatt szívom most a fogamat. De engem lázít például az, hogy a fillérnek még ma sincs becsülete. Nincs. Pedig törvényczikkelyezett pénzünk , pénz­­számításunk alfája. És még se számít. Mikor a krajezár járta, sokszor meg­esett velünk, hogy a kereskedő is, leg­szívesebben pedig a mi legnagyobb keres­kedőnk : az állam, félkrajczárig szabta ki a portéka árát. Félkrajczár pedig nem volt. Forgott ugyan itt-ott néhány olyan állanavezette rézpiezula, amelyen „fél­krajcsár" felirás szerénykedett, de ez nem volt törvénybe czikkelyezett pénzdarab, csak amolyan kisegítő „egyenleg" pénz, aminek a kereskedelemben nem is vo­t köz­értéke. Akkor tehát a jó közönségen megvették a krajezírt kiegészítő másik „félkrajczárt” is: a közönség úgy tekintette a dolgot, hogy nem is fél krajezár annak a valaminek az ára, hanem egész krajczár­a nem érezte magát vesztesnek. A Virginia érát például 5 és fél krajezárra rugtatta föl az állam. Kapott érte hat krajezárt. A közönség szemébe is vághatta volna az államnak, hogy ez csúnyaság, mert hazug ■ág. Hazudni pedig az államnak: ezunya­­ság. Ée a közönség nem ezt tette, hanem azt, hogy hát Virginiát vett tizenegy krajezárért s azt mondta magában, hogy a hatkrajczáros Virginiát párjával öt és fél krajezárért kapta. Hát és megjárta a Virginiánál, s megjárta a krajezárnál, aminek igazában nem volt fele. Da már nem járja meg a fillérnél. Mert a fillér alappénz. A fillér nem félpénz, hanem pénzegység. Fele annyi értékű, mint a krsjczár, de krajczár nincs, az letűnt. Van fillér. Kevés forog ugyan közkézen, de több, mint hajdan a fái­kra­jczárból s éppen elég annyi, amennyi szükséges a fillérrel való fizetésekhez. Idővel több is lesz. De míg több lesz, addig is respek­tálni kell. Igen. A fillér tiszteletet követel ma­gának, mert a törvény adja meg neki erre a jogot. S ha a fillér kicsi, igénytelen pénzdarab is, de elég nagy tekintélyű maga a törvény. Tessék tehát annak a kereskedőnek, aki a czuker kilogrammját a régi pénz szerint 42 krajczárért, tehát a mi pénzünk szerint 84 fillérért adja, a negyed kilogram­mért elfogadni a 21 fillért. Pedig velem esett meg, hogy a ke­reskedő, aki még ma is krajczár szerint számít, a czukor negyed kilogrammját 11 krajczárral, vagyis 22 fillérrel számította, s a világ kincséért se akart egy fillért elfogadni, inkább elengedte volna nekem — mert ismer és tisztel — az 1 fillért, amire meg én nem voltam a világ kincsé­ért sem rávehető. Nem tudom ugyan, hogy mennyire rug a világ kincse," de egy fillérért sem akartam az ismeretséget bensőbbé tenni és ez irántam táplált tiszteletet apróra váltani, hát inkább megadom a 22 fillért azért a portékáért, amiért kifejezetten, számszerűleg és jog szerint csupán csak 21 fillér jár. Kicsinylen­ méltóztatik valakinek ezt az úgynevezett „akadékoskodást?" Kérem ! Hát az a kereskedő miért nem kicsinyli a ráadás-fillért ? Ugy­e, ha én fél kilogramm czukrot veszek, 42 fillér­ért kapom. Tehát én látszólag nem vesz­tek egy fillért sem. Pedig vesztek igenis 21 fillért. Mert szegény embernek 21 fillér „befektetés" is sok, mikor is a 21 fillér másra kellene. Hogy pedig bele ne kelljen fektetnie, vesztenie kell így fillért, amit a kereskedő pedig nyer. Nyeri, mert nem járna érte,s ő mégis megveszi. Tudja, hogy miért. Ók ő meg­becsüli azt a fillért a sokaságaiban. S az ő boltjába sok ilyen fillér jut, ami neki is tekintélyes nyereséget jelent (tessék kiszámítani), de ne feledjék el, hogy an­nak a szegény embernek is idővel tekin­télyes veszteséget jelent. Aki nem respektálja a fillért, az ha valaminek az árát úgy szabja, hogy a portéka részének ára fillérre oszlik, az cselt vet a közönség ellen. Mert vagy nem lehet valamit tisz­tességes kereskedői számítással 84 fillé­rért adni s mégis annyiért adja, hogy ez­zel konkurrencziát csináljon a szomszéd­jának ; vagy ha ennyire szabta, akkor a negyedéért el kell fogadnia a 21 fillért, mert ez a törvényes negyede a 84-nek. Az üzleti cselfogás miatt előállható veszteséget, mint például a czukornak negyed kilogrammonként való kimérésé­nél elkerülhetlen fecsérlést, a szegény ember fillérein megvenni nem illik. A krajczár idejében ez nem tűnhe­tett föl, szólni se lehetett ellene, mert félkrajczár nem volt. Da fillér van. Juliim. Budapesti levél. A Pécsi Napló számára írta: ■réf Vay Séitfor. A merre csak megy az utas ember, — elárasztja ország világát az Ansidits­­kártya. A­hol a gyorsvonat öt perczre megáll, őrületes sietséggel ugranak le az urak — hölgyek és képes levelező lapot vásárolnak. Beragasztják a két krejezárva bélyeget, aztán bedobják az állomáson a ládikába. Nem is előkelő, a­ki legalább is nem Scheveningen vagy a kendőből kap Ansichts-kártyát. Hát még a ki maga irhat onnan ! A tengerparti képes levelező­lapok rendesen a plage-t ábrázolják. Sé­tálgató fashionable hölgyekkel, gavallérok­kal. Óriási hullámok közelednek a part felé, a karmester pedig a zene pavilion­­ban fölemeli palctáját, hogy rázendítsék a Brabanconnet. (Már mint Ostendjeben t. i.) Vannak olyanok is, a­melyek kaczér fürdő toilette­ben tubiczkoló nőket ábrá­zolnak. Egyik hölgyecske éppen egy pom­pás per Kopfot csinál a trambulinról. Eze­ket inkább legény­emberek küldözgetik egymásnak. A Wampelichnél rekedt az­tán sóhajtozik, hogy ő is nem lehet ott és a dunai uszodával­ vigasztalgatja ma­gát, meg elernyedt idegeit. Az uszodákat, ha meleg van, ostromolják Budapesten. Egyáltalán nem esik kellemetes fürdés bennük s még legokosabban teszi, a ki áthajókázik a Császár-fürdőbe vagy a Lukács­ba. Kivált előbbi helyen igen ele­gáns az uszoda. Van külön medencze az urak, külön a nők számára s a természet­iül langy meleg hullámokban nagyon kel­lemes a fürdés. Nemsokára lesz egy óriási, remek Duna-fürdő. Hír szerint a Margit-szigeten építik, még­pedig nemsokára az új híd megnyitása után. A híddal, igaz, megszű­­nik a Margit­sziget arisztokratikus tiolusi­­vitása, de hozzáférhető lesz a fővárosnak ez a pormentes bűen retirója a nyaralni elmenni alig bíró emberiségnek is. Most, hogy a sziget hozzáférhetőbb lesz, érdekes elmondani egyet-mást a múltjából. Még IV. Béla király idejében állt ott egy kolostor, a­melynek főnöknője Szűz- Szent Margit, Béla király leánya volt. Erről nevezték el a tündér szigetet, ké­sőbb a Clarissa apáczák bírták, a nyír­lak­ szigetével együtt s azért a kis szi­getért nagy pöröket is folytatott a Cla-­­rissa-rend Pest vármegyével. Már a múlt­­ század elején, 1800 ban József nádor tu­lajdona volt a sziget, a mi abból is kitű­nik, hogy a múlt század első éveiben szőllőt létesített a szigeten e fiatal nádor, valamint fölépítette a zárdaromok közelé­ben máig is álló, úgynevezett sárga kas­télyt. Sokszor adott ott nagy szüreteket József nádor s mikor a bécsi kongresszus alkalmával Ferencz császár szövetséges társait Budára hozta, a porosz király és I. Sándor orosz czár is mulattak ott. Tisz­teletükre nagy szüreti ünnepélyt adott a palatínus. Ez alkalommal magyar népei- Pécsi Napló 1900. ju­lius 15.

Next