Pesti Hírlap, 1841. január-június (1-52. szám)
1841-01-02 / 1. szám
A’ woolwichi fegyvergyárban szakadatlan mozgás van a’ középtengerre kiállítandó hadi hajók készítésében. Indiák felé is léteznek hadi készületek. Az angol „Fairy“ 10 álgyus brigg az éjszaki tengeren Télelő 13-kan minden hajósnépével együtt elmerült. Párisi levelek írják Londonba, mikint az ott tartózkodó külföldiek száma nagyon megcsökkent, ’s ez által a’ város naponta 3000 font sterlinget (30000 pontot) veszt. Azt írja egy angol Párisból, hogy egy ottani ház a’ hadilármák ideje alatt hónaponkint 60 ezer frankkal kevesebbet vett be, mint azelőtt. Hát még ehez a’ statuspénzügy vesztesége! Figyelmet gerjeszt jelenleg Londonban egy különös fenyítőpörbeli vizsgálat: Wallace Patrick és társai hajójokát és a’ szállítási terhet biztosíttatták, ’s aztán maguk önként összerombolták. Mihelyt Wallace Mihály a’ hajó kapitánya, testvérének elfogattatásáról értesittetett,azonnal megszökött. A’ biztosítási pénzöszveg 8000 ft.stre megy, mit a’ bevádlottak magok közt felosztottak. A’ kapitány elfogatására nagy sommá pénz létetett, ’s büntetése, ha elfogatik, bizonyosan örökös száműzés lesz. FRANCZIAORSZÁG: Ama’ roppant parlamentáris csatában, melylyel harcz vagy béke fölött Thiers és Guizot kilencz napon át küzdöttek, a’ kölcsönös vádak, szemrehányások és mentegetések sorában Guizot egy beszélgetést is említett, közötte, akkor még londonbani követ, és Palmerston lord között; ’s hogy e’beszélgetéskor a’ lordnak ezeket is mondotta: „Canning ur egykoron egy igen szép ’s igen szives beszédben megmutatá, mikint hatalmában van a’ barlang, hol a’ szélvészek benzárvák, és birtokában a’ kulcs eme’ barlanghoz. Francziaországnak is van egy illy kulcsa, pedig — úgy hiszem — ezé a’ nagyobb. Ne adjon ön a’ franczia népszenvedelmeknek komoly tárgyakat, irtózatos rugalmat.“ És midőn e’ szavakat mondá Guizot úr, a’ pártokra szakadt követkamara feletté politicai rokon- és ellenszenveit, ’s egyetemes helyeslést kiáltott. — Valóban úgy látszik, e’ vészbarlangnak dühös foglyai gonosz egy csoport, csak a’ kulcscsörgést hallják meg, ajtajok zárva maradjon bár, nehezen csillapulnak újólag. Ám a’ „békeministerség“ (a’ mint ne-vezik) többséget nyert a’ „harczministerség“ ellenében. Mehemed-Ali —mint tudjuk — alkura lépett Napierral, lemondott Syriá-ról,hadserege maradványaival visszaparancso i rá Ibrahimot, a’ nagyúri hajóhad kiadását lekötelezé, mihelyt Egyiptus örökös kormányában a’ szultán által meghagyatik, a’ szövetséges hatalmak által biztosíttatik; ’s bár némelly angol lapok Napier commodorenak békekötő hatalmát kétségbe veszik; bár konstantinápolyi hívek Mehemed - Alinak az egyiptusi passaságba visszahelyzetétöl a’ divánt idegenkedni állítják; ’s Anglia ajánló tanácslata Ponsonby lordban nehezen fog igen buzgó végrehajtóra találni, igen valószinű mégis, hogy a’ háborúnak pillanatnyilag elejét vették. De hogy áll a’ dolog egyébiránt? A’ békeministerség győzött. Béke van tehát? megszűntek e a’ harczkészületek? ’s a’ félig kivont kard hüvelyébe tán visszalöketék? Koránsem. Itt van legelőbb is a’ párisi várfalazás kérdése. Ehhez a’ békekormány szorosan ragaszkodik. A’Constitutionnel hirlelni kezdé, hogy az erösítvényi munkák fölfüggesztették, de a’Moniteur ezt nyomban (Télelő 19.) megczáfolá, mondván, hogy a’ rkomány elhatározá, minden erösítvényi munkákat a’ hadügyi ministeriumban összepontosítani, mellynek e’ szerint a’ közmunkák ministeriumánál volt osztalék által adatott; de a’ dolog felfüggesztve nincs, sőt a’ hadügyi minister parancsot adott, a’ munkát minden ponton folytatni. És e’ részben sem az ingerült népszenvedelmek , sem a’ kamarák nem ellenkeznek. Néhány év előtt egyhangúlag síkra keltek minden hírlapok, és egyhangúlag l’árisnak egész tömege, midőn az egyes bástyákról szó vala; most még egyetlen ellenző felszólalást sem olvashatunk. A’ kamara pedig bureaux-iban igen nagy többséggel határozottan kedvezőleg nyilatkozék, ’s az illető törvényjavaslat vizsgálatára választott kilencz tag is egytől egyig az eszme pártolóihoz tartozik. Közöttük vannak Odilon-Barrot és Thiers is, sőt Thierst a’ választmány elnökének ’s előadójának is gyanítják — őt, kitől a’ terv eredeti, ’s ki még a’ válaszfelirati viták alkalmával is rész polgárnak mondá mind azt, ki Párist erösítni ellenzi. — Ez eléggé érthető nyilatkozás a’ kamara részéről. Mire azonban a’ német hírlapok, délszaki végvárak reményével ’s óhajtásával felelnek. — Másik a’ tevőleges harczkészület. E’ részben sem változtatott semmit a’ béke ministere; mondják ugyan, hogy Thiers 939.000 embert kívánt, Guizot pedig 500 ezerrel beéri, de a’ különbség csupán látszatos, mert nem kell felejteni , mikint Thiers kilencz száz ezrében 300,000 nemzetőr vala, kik háború esetében minden minister számára készen állanak; sőt — úgy látszik — a’ nemzetőrség mobilisatiójára a’ parancs immár nem csak kiadatott, hanem buzgóan végre is hajtatik. Az Allgemeine Zeitung egyik strassburgi levelezője Tétele 20-áról írja, mikint az alsó-rajnai megye részéről, a’ mobilisatio eredménye már ki is hirdetteték. Ez magában is elég fontos már, de még fontosabbá lesz, hahogy a’ többi megyékre számmértékűi nézetik. 28,606 ember a’ mozdítható nemzetőrség e’ megyében, mellynek népessége 561,859 lélek. Ha ez arányt követve meggondoljuk, mikint Francziaországot több mint 32 millió lakja, a’ mozdítható nemzetőrséget egy és fél millión túl tehetni. Vegyük még ehhez a’ hadi raktárak, fegyvergyár ’s öntőműhelyekbeni élénk mozgalmat, és figyelmezzünk a’ hasonnemű védkészületekre, miket Németföldön láthatni, emlékezzünk, mikint a' franczia népnek itt hallgatagot ápolt, amott hangosan kitörő véggondolatja, a’ „Kibleh,“ mellyhez sóvár kebellel fordul, mint Mekkához az imádkozó muzulmán, mindig és mindig a’ „rajnai határvonal ;“ más részről az igen természetes boszúságot ’s daczos ingerültséget, mellyel a’ németek imer ájtatos óhajtásra felelnek; a’ buzgalmat, mellyel Becker Miklósnak „Sie sollen ihn nicht haben, den freien deutschen Rhein“ dalát tanulják (mellyet már nem csak Derekum Ferencz Kölnben, de — mint halljuk — itt nálunk is, Pesten, egy érdemes valaki zenére jön) —mind ezekben meg annyi jelét látjuk, mi nehezen nyugszanak le ama „vészbarlang“ háborítni kezdett foglyai. Figyelmet érdemelnek e’ harczkészületi politica tekintetében a’ Revue des deux Mondes tanácsai; olly lapé, melly a’ franczia politicának még mindig fontos orgánuma. „Hihető , úgy mond, hogy Francziaországnak valamelly végszerződést elébe terjesztenek, a’ keleti eredmények egyesült kezességéül. De Francziaországnak nem lehet olly eseményekhez hozzá járulnia, mellyek nélküle, sőt ellenére , daczára történtek. Minket elkülönzött állásba helyeztek, miért vesztenék el annak kedvezéseit ? miért mondanánk le a’ határozás szabadságáról? Ezt ne tegyük, de fegyverkezzünk, állítsunk fel egy rettentő hajóhadat, és 500,000 katonát. Ez állapotot mi „fegyverzett békének“ nevezzük. Könnyedén bántak velünk, mert tudták , hogy tiz hónap kell, mig egy harczra kész hadsereg hegyéről alkudozhatunk. Hahogy a’ telegraph 300,000 embernek vihetett volna parancsot, indulni a’ határ felé, talán egy kissé tovább tartandott a’ fontolgatás. A’ kormány csak akkor bir határzati teljes szabadsággal, mellyre szüksége van, hogy Francziaország méltóságát ’s érdekét megóvhassa, „ha Francziaország kardját minden órán Europa mérlegébe vethetit“ — így a’ Revue. Mind ezek mellett a’ jövendőre nézve talán még legfontosabb jelenet amaz ingerült gyülölség, melly a’ francziákban Angolhon ellen fölgyuladt, ’s mellynek ellenében az angol szövetséget, bármelly ministerium is nehezen tarthatandja fen sok ideig. E’ gyülölség még a’ legfontosabb udvari lapokban is az elkeseredésig kifakad. A’ Journal des Débats (Telelő 20.) igy fenyegetőzik e’ tekintetben: „Ha az angol lapok minket idegen birtok bitorlásáral vádolnak , mivel előbbi ministereink egyikének a’ baleari szigetek tekintetébeni titkos gyakat, ’s változataival a’ nemzeti cselekvény és irány felett uralkodjék, de úgy,hogy tőle függjenek ezek; mert jövendőjét mélyen átgondoló, ’s minden tettének kiszámoló eredményeit. Két eleme van nemzeti életünknek; az egyik az alkotmány, mellyel illetnek inkább az eddig felhozottak, a’másik a’nemzetiség, mellyről szólani szándékozunk. Nemzetiségünk érzete korábbi mint az alkotmány javításé, de ez csak ösztönszeríűleg ered ki belőlünk, csak sejditése jövendőnknek , csak csillám, mellyel körülvesszük magunkat. Ezért nemzetiségünk körüli mozgalmaink eddig annak csupán bel terjedelmét, belső életét illetik; kifejteni nyelvünket literatura által, behozni a’ közigazgatásba a’ deák mellőzése által; ezek voltak a’ fogalmak a’ nemzetiségről. De az idő haladt, ’s ott állunk most, hol a’ nemzetiségnek áthatóbb, nagyobbszerű eszmét ’s mindent magába fogadó terjedelmet kell adnunk. Nemzetiségünket az enyészettől megmentők. Eredménye az érzetnek, mellynek hogy a’ legelhatározottabban, legelszántabban nyilatkozzék, csak ébredni kelle; de ezzel koránt sincs minden elérve. Nemzetiségünknek magasb statusczéljai is vannak, azok, mellyek a’jövendő nagyságra, boldogságra nemzeti egységet kívánnak meg. Az eddigihez hasonló cselekvényünk literaturánk körül még igen sokat tehet; de sem a’ feltoluló idegen elemeket feltartóztatni,sem a szunnyadókat sympathiákra költeni nem fogja. Arra, hogy az elemeket, mellyek körültünk csoportoznak — ’s mellyek nem épen elleneink — meleg barátainkká változtassuk; arra,hogy magunkba olvaszthassuk, hogy magyar hazánk csak magyar nemzetiséget ismerjen, egészen új pályára kell lépnünk. Buzgalmunkban átnézzük az önmegtagadást, nem ismerjük az áldozaot,mellyet nemzetiségünk elfogadása megkíván kárhoztatjuk ,a’ késleskedést. De ha követelünk, mit adunk? Mi az,mivel az ellent kibékíteni, a’ részvétlent fölmelegíteni, az alvót fölébreszteni akarjuk? A’ buzgalom, a’ lelkesülés saját nemzetiségünkért? Ennek magának ellennemzetiséget teendnek elébe. Mit teszünk ekkor ? kényszerekhez nyúlunk ? Ez a’ meghasonlás; ez a' viszálkodás épen ellentéte a’ nemzeti egységnek, mellyen jövendőnk boldogsága, dicsősége alapszik. Ennek elejét kell vennünk. Kössünk magunkhoz minden idegen elemet a’ rokonszenv édes lánczaival. Adjunk az adottakért, követeljük nemzetiségünk elfogadását egyfelől, másfelől nyújtsuk az alkotmány jótéteményeit, mit a’ javitva haladás eszméjét magáénak vallott kormányunk hozzájárultával tennünk jogunk is, hatalmunk is van. Nálunk a’ nemzetiség az idegen elemeknél nem érzett kincs, nem ismert saját, de követeljük el tőlök, ’s azonnal ismerni, érezni fogják. Ekkor a’ bár örömmel, bár készleg feláldozottért semmi kedvezést, semi jótéteményt nem nyújtunk e ? Legtermészetesb vágya az embernek a’ jólét, tegyük, mennyiben alkotmányunk által eszközölhető, hogy mindenki a’legnagyobb fokára jusson annak. Költsünk alkotmányos sympathiákat, ’s győzzünk meg mindenkit arról, hogy nemzetiségünk terjesztése