Pesti Hírlap, 1879. január (1. évfolyam, 1-30. szám)
1879-01-09 / 8. szám
Budapest, 1879.___________________________________8. szám.__________________________________Csütörtök, jan. 9. Előfizetési árak: Hirdetések: Egész évre 14 írt kr. B| H| a kiadóhivatalban vétetnek fel. I ar.:S: DPATi IJllI | W% Egyes szám 4 kr. B| ifak ||| |É| Sí® Ülfl Jjfff| |É|fhf Budapesten, nádor-uteza 7. — h ICL mM i 1 ill fi IL Mm I IL em-’15- ajtó-Kiadó hivatal: Q HHI BU ül BÜ ü m SÍ SIÉÜ1 lÉH&t fflt hova a lap szellemi részét illeti Budapest, nádor-utoza 7. tz. -------minden köztemény Intézendő. ., . . . Bérmentetlen level k csak is— —*5 POLITIKAI NAPILAI“ISSSZIL. tamlások intezendok. mád táp I Tát mT u ni Au d. a. az ásványgyüjtemény, vasárnapon teken 9—1-ig. Orsz. képzőművészeti tárvollétében mindig megtekinthető. Közre A r I A K. I LA IMNI VALÓK, d. e. 10—1-ig fölváltva a gyűjtemények sujat tárlata (Sugár-ut, saját ház.) Ma- vágóhíd: a soroksári út végén a vám Csütörtök: katholikus: Julián. Nemzeti múzeum (Muzeum-körút.) valamelyike; a könyvtár pedig 9—l-ig gyár tudományos akadémia (Ferencz-tó mellett. Városházak: a régi a városházprotestáns : Marcál. Nyitva: hétfőn d. e. 9—l-ig a képtár, mindennapon. Országos képtár (Eszterzsef-tér saját ház ) Iparmúzeum. Sugárút, téren, az út a Lipót utcában 24. sz. a. onnan itt( a régiségek; kedden, csütörtökön Kázy-féle)az akadémia palotájában. a képzőművészeti társulat háza. El- Városi vigadó (redoute) az aldunasoron. „ görögorosz : 20000 vert, és szombaton a természettársa néprajz. Nyitra: vasárnapon, szerdán ős pénzályi vár és várkert Budán, az udvar tó- Állatkert : a városligetben. Három béke s egy háború. A berlini szerződés, midőn a szansztefanói béke főpontjait megváltoztatta, a végleges békefeltételek megállapítását a kizárólag Török- és Oroszországot illető kérdésekre nézve e két hatalom külön egyezkedésének tartotta fenn. Fél esztendeig tartott, míg a szentpétervári és a konstantinápolyi kabinetek a vitás pontok felett megegyezni bírtak, és csak ma, január 8-án jelentik egy bécsi lap táviratai, hogy az orosz-török béke forma szerint megköttetett. Nem ismerjük még e béke föltételeit, sőt még azt sem tudjuk teljes biztossággal, adhatunk-e tökéletes hitelt a hírnek, mely létrejövetelét jelenti. De ha adhatunk is, azt hisszük, nem sokat változott általa a helyzet a Balkán-félszigeten. A civilizált Európában a békeokmányok aláírását a hadseregek visszavonása, a fegyver általános lerakása s a valódi béke szokta követni, mely ha nem tart is örökké, legalább eltart addig, míg a fegyver által eldöntött kérdések más téren, más alakban ismét fel nem merülnek. Nem így a keleten. Ez a bizantinizmus, a hazugság hazája, hol a győztes sohsem becsületes, a legyőzött sohsem őszinte, hol a deszpotikus uralkodók változó szeszélyei mellett a politika egyetlen állandó, századokon át változatlan elemét a politikusok megbízhatlansága, hitszegése, perfidiája képezi. Csalódnék, aki a most már hármas békeszerződés által befejezett háború után nyugalmas korszakot várna Európára. Nem ismerjük még az új orosz-török béke föltételeit, de ismerjük a muszka és a török diplomaták hagyományos modorát és előttünk fekszenek a szansztefanói és berlini szerződést intő példa gyanánt, nehogy azt higyjük, hogy amit a cár és szultán akár közvetlenül, legfelségesebb kezeikkel, akár közvetve, megbízottaik által aláírtak, azért íratott alá, hogy meg is valósíttassék. Az oroszok aláírnak mindent, ha muszáj , azon szilárd eltökéléssel, hogy nem fognak semmit megtartani, ha lehet. És példájukat követik a porta tanácsosai, így kötelezi magát Oroszország tettekre, melyekről előre tudja, hogy nem fogja őket végrehajtani akarni, így vállal a porta kötelezettségeket, melyekről előre tudja, hogy nem lesz képes nekik megfelelni. Oroszország abban bízik, hogy a döntő percben majd nem lesz, aki adott szavának beváltására kényszerítse , hogy Németország támogatni fogja hitszegésében, hogy Olaszországnak jó pénzért megvásárolhatja barátságát, hogy monarchiánkat az osztrákok gyávasága és rövidlátó önzése, melyet udvarképes nyelven „abszolút békevágynak“ neveznek, vissza fogja tartani az erélyes fellépéstől, és végre, hogy Anglia egymagában nem fog menni a szárazföldi óriással kikötni. A porta pedig erejét meghaladó dolgokra kötelezi magát azon reményben, hogy annak idejében, majd kimenti magát a „lehetetlenséggel“, s hogy ha ez sem használ, Anglia és monarchiánk majd csak síkra szállnak saját érdekeikért, s magukkal együtt megóvják Törökországot is az orosz általi elnyelettetéstől. Hogy ez igy van, bizonyítják a legkapom rajta magamat. Bámuljuk az idegent s elhanyagoljuk a magunkét. E vád amily igaz, époly könnyen menthető alóla lélektani tekintetekből bármely nemzet fia. Amit naponta látunk, bármily érdekes legyen, mihamar változhatik közönségessé, ha nincs eléggé mélyreható tekintetünk, mely az ezerszer látottban is tud mindannyiszor új és új figyelemreméltó vonásokra bukkanni. Tapasztalásból tudom, mily élvezetesen ecseteli a falusi ember a saját életének kellemeit, jellemző oldalait a városi előtt, s ha már jó ideje van távol csendes falujától s a város pillanatnyira nagyszerűeknek látszó szépségei iránt is lankadóban van már lelkesedésének lángja. A kölcsönkönyvet is sokkal buzgóbban szoktuk olvasni, mint a magunkét. Tekintetbe véve természetünk ez örök emberi hajhászatát az uj, még nem látott iránt, nem vagyok oly önhitt, hogy e séta közben a váci ut lakóját vélhetném mulat- t tatni, ki ezerszer futott végig a két szálloda közt elnyúló ut asphaltján s talán mégsem vette észre, hogy ő tulajdonképen vén Európánk két legnagyobb városa között közlekedik e sétáiban. újabb hírek, melyek a török és orosz katonai diszpozíciókról egyszerre érkeznek a békekötés hírével. A pénzügyi terhei alatt már-már összeroskadó Törökország nagyobb buzgalommal, mint a háború előtt, dolgozik hadserege kiegészítésén és felfegyverzésén. Az adriai és a feketetenger közt 200,000 török katona áll fegyver alatt, és ezek közül 120,000 Thráciában, a főváros fedezésére. Török mérnökkari tisztek lázas sietséggel vezetik az erődítési munkálatokat: a Drinápolyból Konstantinápolyba vezető úton a kedvező talaj felhasználásával három nagy szulü földmű-csoporton dolgoznak, melyek mindenike kiállhassa a versenyt Plevna véres sáncaival. Oroszország pedig hazaküldi beteg és elcsigázott katonáit s minden hasznavehetlenné vált ember helyett, két pihent éperejü harcost szállít a félszigetre s nyíltan és titokban, de megdöbbentő vakmerőséggel arra tör, hogy a legnagyobb konceszsziót, melyet Berlinben tett, a valóságban meghiúsítsa, Kelet-Ruméliát tényleg egyesítvén Bolgárországgal. t Aliig fegyverben néz farkasszemet egymással a török és az orosz hadsereg, s Oroszország serényen dolgozik a „casusbelli“ megteremtésén; — ez a helyzet a Balkán félszigeten. S e helyzetet egy darab papír, melyen török és orosz diplomaták nevei állnak, nem lesz képes jobbra fordítani? Minden arra mutat, hogy új, véres bonyodalmak küszöbén állunk, melyeknek aligha veheti elejét más, mint monarchiánk és Anglia — meghunyászkodása Oroszország előtt. Amit a sors hárítson el fejünkről ,a pesti hírlapi tárcája. Párisból Londonig gyalog. — Eredeti tárcacsevegés. — Ne ijedjenek meg, tisztelt uraim és hölgyeim, nem hurcolom meg önöket a Páris- Havre-Calaisi vonaton, mely itt meglehetősen egyhangú és unalmas is volna ; nem teszem ki önöket a Canal de la Manche-on az alig elkerülhető tengeri betegségnek, mely meg szokott lepni a hullámok által szilajon iányt vetett óriási bölcsőben; nem vezethetem át önöket a tenger alatti alagút sötétjén, mert ez alagút még legnagyobb felében csak terv, — de fölkérem a szívességre, kövessenek egy kis délelőtti gyalogsétára a . . váci után a „Hotel Parisától a „London“ szállodáig. Föltéve, hogy nem tartoznak fővárosunk azon legtöbbjei közé, kik a külföld minden parányiságát szeretik megbámulni s a magunké fölé helyezni s a külföld e kultuszában nem veszik észre saját életünk számos jellemző aprólékosságait, e rövid ut is elég érdekest tárhat figyelmök elé. Alig fogtam tollat, máris vádaskodáson A korzó egy önfeláldozó lakójának nyujtom karomat s azt hívom fel egy váci uti „sétára“. Hogy, bárki legyen is szeretetreméltó utitársam, velem először sétál a váci utón, azt biztosra veszem. Mint a váci után egyáltalán nem szoktak az emberek sétálni, erre van korzónk, váci és hatvani utcánk, kerepesi utunk. — Páris és London között dolgaik után járnak az emberek. Nem fogunk itt lassan ellépdelő sárga kabátú dandykkal, fiataloskodó öreg urakkal találkozni, nem bámulhatjuk meg az asphalt királynőit, nem nézhetünk szép szemeikbe, nem csalhatjuk le piros ajkaikról a csintalan mosolyt, — itt siet mindenki, nem ér rá látni, láttatni és tetszeni. A kocsik, teherhordó szekerek targoncák zaját és dübörgését itt nem fogja fel a sima asphalt s gyakran erősen igénybe kell vennünk hangunkat, hogy tulkiáltva a zajt, megérthessük egymást. Nem gyönyörködhetünk a kirakatok fényes tükörüvegeiben s ezer apró csecsebecséiben, a váci út világa sokkal realisztikusabb képeket tár elénk Ott egy sajtkereskedés gazdag kirakata csiklandoztatja az éhes munkás ínyét, emitt kis lebuj szerénykedik föliratával: „ZumHor Mai számunk ” oldalt tartalmaz.