Pesti Hírlap, 1888. március (10. évfolyam, 61-91. szám)

1888-03-16 / 76. szám

1888. március 16. PESTI HÍRLAP A vidéken, Kolozsvárit, ma d. e. tiz órakor vette kezdetét az egyetemi ifjúság által rendezett fényes ünnepély. Az egyetem előtt gyülekeztek az ifjak s in­nen lobogókkal és a Rákóczy indulót énekelve indultak a főtérre, hol ezrekre menő nép várakozott. Az ifjúság a himnuszt énekelte, melynek végeztével Inczédy Samu báró szavalta a „Talpra magyart“, Incze Béla pedig alkalmi beszédet tartott Kossuthot éljenezve vonult ezután az ifjúság a temetőbe, hol Bene István az ott eltemetett hősök emlékét dicsérte egy lelkes beszéd­ben. Innét a főtérre indultak vissza s itt Gresko­­vics Béla joghallgató „Kossuthhoz“ irt költeményt szavalta el, melynek reframnjét az egybegyült tömeg lelkesen ismételte. A délelőtt folyamán a reformá­tus, unitárius főtanodákban és a kereskedelmi aka­démiában is ünnepélyességek voltak. Az egyetemi ifjúság üdvözlő sürgönyt menesztett Turinba is. A délután rendezett emlékünnepély óriási lel­kesedéssel folyt le a redouse-épület helyiségében. Előkelő közönség töltötte meg szorongásig a termet. Az emlékbeszédet Sándor József tartotta szűnni nem akaró éljenzés közt. Ezután Fáy Szeréna Dit­ói Mórné és Malonyai Dezső nemzeti színházi tagok szavaltak alkalmi költeményeket élénk tetszést aratva. A polgári dalegylet hazafias dalokat énekelt. Bideskuty­afia zongorázott és Salamon jónevű zene­kara hazafias dalokat játszott tetszés, lelkesedés közt. Este az iparos ifjak helyiségében ünnepély, a nemzeti színházban alkalmi díszelőadás volt. Szabadka, márc­­lő. A mai nagy nap emlé­kére délelőtt 10 órakor ünnepélyes szent­mise volt a szt. Terézia templomban. Este 8 órakor a Hun­gária szálloda nagytermében közvacsora, melyen az alkalmi beszédet Varga Károly, volt országos képviselő tartotta. Arad, márc. 15. A magyar szabadságharc évfordulóját Arad városa impozánsan ünnepelte meg. Délelőtt 10 órakor a városháza dísztermében fényes emlékünnepély tartatott, a város előkelősé­gei, u. m. a főispán, az alispán, a polgármester, a törvényszéki elnök stb. jelenlétében, h. különböző egyesületek, elnökeikkel élükön zászlójuk­­ alatt je­lentek meg. Az ünnepélyt Lukácsy Miklós nyitotta meg rövid beszéddel, mire Pulszky Ferenc tartott lélekemelő és lelkes beszédet, melyben a rég elmúlt idők képeit eleveníté fel, s annak egy-egy korszak­alkotó mozzanatát tárta elő. Ezután Barabás Béla szavalta el hévvel a „Talpra magyar“-t. Délben a kereskedő ifjak társulata Pulszky tiszteletére, nagy­számú résztvevők jelenlétében fényesen sikerült díszebédet rendezett. — Délben és este a színház­ban hazafias díszelőadások voltak. Az ország számos más városából — így Brassó, Szeged, Székesfehérvár, Deb­recen, Eger stb. — kaptunk jelentést március 15-ikének kegyeletes megünnepléséről. 7 Március 15. A fővárosban. Az öreg „paraplésok“ (már t. i. a negyven év előtti március részesei) lelkesedve kiáltottak föl ma: — Hurrah! ma megint paraplés forradalom lesz. Elő veled régi kardunk ... azaz esernyőnk. De csak délelőtt ültek esős komor felhők az égen. Délután már ragyogott a nap s csókdosta a zászlókat a házakon, besugározva az ifjúság go­­molygó tömegeit az egyetem­ téren, a fellobogózott utcákon s Petőfi ércszobra lábainál. Zászlódiszt azok az utcák öltöttek, melyeken a menet elhaladt. Drapériák, trikolorok lengtek a házakról, az ablakokból, sőt egy helyen a belga ki­rályi ház zászlaját is kitűzték. (Ez még a Rudolf lakodalmára készült.) De a legbüszkébben a nem­zeti színház bérházáról lengett egy zászló, rajta nagy betűkkel: Éjen Kossuth Lajos! Az ünnepély elő része délelőtt a Vigadóban folyt le, hol az egyetemi ifjúság tartotta márciusi matinéjét. * * * Márciusi hangulat. Forradalmi szellem. Vigadó­beli kis terem. Jókai Mór. Szabad bemenet. Talpra magyar! — Mi ennek a következése? Ennek következése uraim bordák kínszenve­dése, lábak halálfaja, kalapok agyonnyomatása, fér­fiak, asszonyok ájuldozása s mindez hazafias lelke­sedés közt éljenrivalgástól kísérve. Ritkán volt olyan tolongás, mint ma a Viga­dó termében a matiné alatt. Lázas hullámzás a teremben, fej fej mellett a karzaton, áradat a folyo­són, lépcsőn. Magam, a Pesti Hírlap tudósítója bátor elő­nyomulással szerencsésen eljutottam a terem ajta­jáig s igy abban a helyzetben vagyok, hogy vala­melyes tudósítást még is csak irhatok a lapnak. A hangulat lelkes. A közönségben tömérdek hölgy, és pedig szép hölgy. A­kik a bálokban ta­­podták a vigadó parkettjét, megjelentek a vigadó­beli nemzeti ünnepélyen is. Louis Ulbach ezt írta a magyar nőről: „Hazaszeretetét önszeretete fölé he­lyezi.“ Mintha a mai vigadói reggélyről írta volna ezt a derék francia. Annyi bizonyos, hogy ma ha­­zaszeretüket a lábaik szeretete fölé helyezték a nők. No a hazafiaságon kívül Jókai fölolvasása is nagy vonzerőt gyakorolt. De térjünk a tudósításra. Valami bájos züm­mögés hangzik ki a folyosóra. Az egyetemi dalkör énekel. ... Itt élned és meghalnod kell! Tehát a „Szózat“ volt. Pompásan adta elő a dalkör. Nagy taps. Most meg egy ifjú lép a pó­diumra és szaval. — Hallottsd-e szót, rendületlenül! Ez Arany János gyönyörű költeménye. Ke­rekes Ernő egyetemi hallgató szavalja nagy ha­tással. Viharos éljenzés hangzik utána s e lelkes zajban megjelenik az ajtóban az első sebesült: egy elájult fiatal hölgy. Szolgálatkész ifjak hozzák ki és viszik az öltözőbe.­­• Orvost, orvost! zúg a folyosón. Odabenn pedig a taps, az éljenzés freneti­kussá, tombolóvá válik. A kendő lobogtató tömeg­ből kiemelkedik ünnepelt alakja a márciusi nap egyik vezérének, a nagy költőnek, Jókai Mórnak. Az ifjak, a nők lelkesen üdvözlik a „márciusi ifjat“, kinek ezüstbe vegyült parókája élénk ellenté­tet képez a hajzattal dúsan benőtt fejtengerrel, mely körülötte hullámzik. De azért ő ma mégis az ifjú­sághoz tartozik. — Éljen Jókai! Éljen a márciusi ifjúság! hangzik folytonosan. Végre nagy nehezen csillapul a zaj. A költő halk hangon beszél, mely csak töredezve jut a tö­meg füleibe. A márciusi napokról olvasott föl azon a nyelven, melynél szebb még nem csendült meg a magyar író tollán. De boldog lehetett, a ki hallotta! Én már beszéltem három olyan emberrel, a­kik harminc szavat hallottak belőle, de a harmincadik szó szerencsés ellesése után már félig agyon voltak nyomva. A­ki az egészet hallotta volna, olyan nem találkozott. De azért folyton hangzott az ováció, a taps, mely végül tombolásba ment át. — Nem hallani kell azt, hanem érteni! mondta a Kossuth beszédét éljenző süket csizma­dia, így volt ez ma is a vigadóban. (A felolvasást egész terjedelmében közöljük lapunk mai számában első helyen.) Ezalatt pedig a teremből sorra hozzák ki az ájultakat. Az öltöző már valóságos lazarethhez ha­sonlít. Sebaj! Éljen a haza! Jókai után egy fiatal ember, V­á­m­o­s­s­y Zoltán orvosnövendék szavalta el Ábrányi Emil ünnepi költeményét zajos hatással. (A költeményt tárcánk­ban közöljük.) A közönség a költőt is látni kívánta s harsányan megéljenezte. Majd a „Talpra magyar“ eléneklése követke­zett s ezzel az ünnepély véget ért, az ifjúság szét­oszlott, zajosan éltetve a távozó Jókait, miben a már szerencsésen fölépült ájultak is részt vettek. * * * Az ünnepély másik része délután az egyetemi téren s a Petőfi-szobor előtt folyt le. Az egyetem tere lobogó­ diszkon. Jóval 3 óra előtt már zsúfolásig megtelt a tér óriási közönség­gel. Mintha az egész főváros megmozdult volna. Az öreg Alma mater és a környező házak ablakaiban női invázió szorong. Az ifjúság nagy tömegekben nyüzsög alant. Az ünnepélyt itt is az egyetem dalköre nyi­totta meg Ságh József zenetanár vezetése alatt. A Szózatot énekelte összevágón, szépen. Majd Garda Kálmán joghallgató lépett a díszes emelvényre a hosszas éljenzés közt Ábrányi Emil „Március 15-ikén“ c. költeményét szavalta el. Az alkalmi beszédet J­á­s­z­y Viktor egyetemi hallgató tartotta s a „Talpra magyar"-t egy ma­gyar díszbe öltözött ifjú, Bálint Béla szavalta el. A tömeg mindegyiket megéljenezte. Az egyetem­ térről a Petőf-szoborhoz indult a nagy néptömeg. Véget alig érő zárt sorokban hala­dott a tömeg a kigyó-utcán, városháztéren s kötő­­utcán át a Petőfi-térre, folyton a Kossuth-nó­­tát énekelve 8 Kossuth Lajost éltetve. A szűk utcák vén házai zúgva verték vissza a dörgő énekhangokat. „N­e sir­­, n­e sir ! Kossuth Lajos!“ — ezt a nótát kapta fel most az ifjúság. Igen szép, bús melódia, mely végül lelkesen tör ki. Ezt is sű­rűn énekelték. A szűk kötő­ utcában és a rendőri kordonnal elzárt Petőfi-téren veszedelmes tolongás támadt. Az összebonyolódott tömegből éles sikorok, kiabálás, zaj hangzott ki. A távolabb álló békés ünneplők riadozva néz­ték a vad tolongást. — Mi az ? Ott embereket nyomnak agyon. Szinte velőlrázók a sikoltások! — Sebaj! Ez csak márciusi deko­ráció. S csakugyan nem lett semmi baj — néhány ájuláson kívül. A nap fényében csillogó Petőfi-szobor előtt ezernyi­ ezer ember morajában Csem­asz Béla ol­vasó­köri elnök tartott ünnepi beszédet a szabad­ságharc Tyrtacusáról. S azután zugó éljenzés közt koszorút helyezett a szobor talapzatára. Majd a „Talpra magyar“ elszavalása s a ..Hymnus“ elének­lése után az ünnepély véget ért. A tömeg rendben szétoszlott. Az ifjúság ünnepélye a negyvenedik évfordu­lóhoz méltó díszszel folyt le. * * * Az orsz. függetlenségi és 48-as párt lakomával üte meg a nagy nap jubileumát. A lakoma délután 2 órakor kezdődött a Szikszay­­vendéglő első emeleti külön termében, hol mintegy negyven képviselő gyűlt össze. A harmadik fogás­nál felállott Irányi Dániel , ecsetelve Március 15-ikének jelentőségét, a párt lankadatlan küzdel­mét a nemzet függetlenségének kivívásáért, K­o­s­­s­u­t­hr­a üríte poharát. Utána H­el­fy Ignác Irá­nyi Dánielre, mint az orsz. függetlenségi és 48-as párt fáradhatatlan elnökére mondott fel köszöntőt. T­irs Kálmán szintén Irányira emelt­éke a szavak közt poharat. A lakoma folyamán Helly Kossuthnak egy leveléből, melyet e napokban kapott az agg száműzöttől, rendkívül érdekes részleteket olva­sott fel. Kossuthra — mint e levél bánatos alap­hangjából látszik — főkép Somssich halála, ki kor­társa volt, igen erősen hatott. „Mintha csak halla­nám — úgymond — hívását: jöjj, siess utánam.“ El is határozta, hogy mindenekelőtt irományait rendezi, nem akarván, hogy esetleges elhunytával, azok avatatlan kezekbe kerüljenek. Érdekesek voltak még azok a visszaemlékezések, a­miket társalgás közben Helfy és Irányi mondottak el a 48-as időkből. Végül a párt megbízásából Irányi Dániel üdvözlő sürgönyt menesztett a nagy számüzötthöz. * Az egyetemi ifjúság, ahol kezdte, ott is fejezte be a nagy napot — a vigadóban. Az első emeleti külön étterembe jöttek össze mintegy 120-an s a lelkes ifjúság soraiban megjelentek többen a régi idők vezéralakjai közül is, mint Irányi, Degré, Pálfy Albert. Víg cigányzene mellett kezdődött a bankett s az első fogás után felállott C­s­o­m­a­s­z Bála és a legelső alkotmányos embert, a királyt éltette. A felköszöntőt a jelenvoltak állva hallgatták végig. Szintúgy felállottak Gond­a De­zső beszéde alatt, ki lendületes szavakban Kossuth­­ért ürítette poharát. Felköszöntőket mondtak még Jászy Viktor­­— Jókaira, Irányi — a magyar ifjúságra, Kerekes Ernő —­ Ábrányi Emilre. A bankett vége felé megjelent az ajtóban Vasváry Kovács József, kisérve két öreg honvédtiszt által és szentori hangon adta tudtára az egybegyűlteknek, hogy őt a 48-as honvédek küldték az ifjúság üdvöz­lésére. A küldöttséget B­á­l­i­n­t Béla fogadta az ifjak nevében Végül felolvasták az ifjakhoz érkezett sür­gönyöket Magyar-Óvár és Kolozsvár főiskoláinak ifjúsága részéről. A lakoma kedélyes beszélgetés közben csak éjfél körül ért véget. * A főváros számos társasköre és asz­taltársasága ma este szintén víg­poharazás és lelkes felköszöntők közt ülte meg a történelmi nevezetességű nap emlékét.

Next