Pesti Hírlap, 1897. február (19. évfolyam, 32-59. szám)

1897-02-01 / 32. szám

2 __ P­ESTI HÍRLAP 1897. február 1. mivel ez hatalmi kérdés s amellett Fiume rend­­őrsége jobb, mint akármelyik magyar városé. Az igy fölvett közhangulat azután a munici­­pális választásoknál nagyon is érthetőleg demon­strált. Az eddig Ciotta ügyes vezetése mellett domináló u. n. liberális pártot teljesen megbuk­tatta a rappresentancában s a horvátok s egysé­gével az autonóm­ párt jutott teljes diadalra. De az nem igaz, hogy ez a párt nem hazafias. Zömét és javát legkifogástalanabb ha­­zafiak képezik. Maga Oelletich Miklós közjegyző is, aki jelenleg mint ad hoc elnök szerepel a municipium élén s kétségtelenül podesta lesz, a legmegbízhatóbb magyar érzelmű fiumeiek közül való; megbízhatóbb, mint akárhányan, akik a bukott sóit disant liberális párttal tartottak. Hogy az autonóm­ pártnak is vannak kétfelé néző hívei, az bizonyos , de nem többen mint a másiknak. Alapjában véve tehát Fiume haza­fiasságát a helyi krízis nem ejti homályba. A fiumei horvát pártnak, t. i. Barcsics Erazmus tartománygyű­lési képviselőnek és cse­kély számú embereinek támogatása azonban méltán kelt némi aggodalmat. A győzelmes auto­­nóm­ párt bizonyosan vissza fogja utasítani azt »díjat«, amit ezért a fiumei horvátok kérnek. Hiszen a képviselőtestületbe sem eresztett be kö­zülök senkit. Annál inkább el fogja utasítani azt a kívánságot, hogy Fiume Zágrábba is küldjön országgyűlési képviselőt, amihez a tör­vény szerint joga van, bár sohasem élt vele. De ebben az egész fordulatban mégis komoly figyelmeztetés van, amit röviden így kell kife­jezni : Fiuméval nem szabad experimentálni. Megnyugtató, hogy rövid idő múlva Fiume kormányzót kap Batthyány Tivadar gr. jelenlegi képviselője személyében. Az új kormányzó nem tartozik a „reprezentáló“ kormányzók közé, akik ott a drága méltóságban magánjövedelmei­ket is elkölthetik. Meglehet, az új s szinte ki­áltó fényűzésre számított óriási kormányzói pa­lotának csak egyik részében fog „lakni“, de a várost és népét régen, munkából és nagyon jól ismeri. Ha ehez még a podestakrízist is szeren­csésen megoldják, olyan lesz az egész, mintha semmi sem történt volna, sőt némely olyan dol­gok is „menni“ fognak, amelyek a mai állapot­ban szinte szóba sem hozhatók. Módot regisztrált a fáma Momus isten du­haj bacchanáliáin, melyek a régenskor minden bűnét és erkölcstelenségét mintegy megaranyo­zott keretben mutatják. Akkor egy fiatal és áldott állapotban levő hölgy esett áldozatául egy­­ rúgásnak, melyet nem ugyan mint Poppea, császári férjétől, de egy valóságos vérbeli ki­rályi hercegtől szenvedett el az álarcos bál to­longásában. Fontos politikai titkok, veszedelmes össze­esküvések leleplezésére is nem egyszer szol­gált alkalmas eszközül az álarc inkognitója, így rántotta le a fátyolt az orleansi hercegnő, a ré­­gens anyja, azokról a tervekről, melyeket bizo­nyos udvari körökben, Bouillon bibornokkal az élükön, ellene kovácsoltak. Egy megvesztegetett komorna elárulta a hercegnőnek ellenségei minden ármányait s ez megragadta a legelső alkalmat, hogy egy álarcos bálon, melyet a bi­­bornok rendezett, az álarc ismeretlensége alatt pontról-pontra szemébe vágja házigazdájának el­lene szőtt cseleit s mindazt, mit egy titkos ösz­­szejövetelen fölötte végeztek. A bibornok zavart meglepetéssel hallgatta végig s leleplezve látván magát, fölkiáltott: „Ördöge van ennek a maszk­nak, hogy ezt mind tudja?“ Azután hozzá­tette: „Maszk, megfeledkezel a nekem tartozó tiszte­letről.“ De a hercegnő tovább lebbenve, gúnyos mosolylyal vágta vissza: „Holnap majd megtud­juk, én tartozom-e tisztelettel, vagy ön?“ Az álarcos bálok zajos sokadalmába a far­­­­sang időtöltései közt kellemes változatosságot­­vegyítettek a Lajosok udvaránál a műkedvelő színielőadások is, melyekben maga a régens is nem egyszer közreműködött. Mellette Bourgogne hercegnő tűnt ki, a­kinek — írja az orleansi hercegnő—­­a korona minden ékköve díszítette termetét és ruháját, minden öltönye remek volt.“ Különben a régensség kora fényűzéséről már az is fogalmat nyújthat, hogy maga az egyszerűsé­gében oly józan orleansi hercegnő is hétféle par­fümöt tartott, melyeknek históriai érdekességű elnevezései itt következnek: „Spaton“, „Char­mante“, „Charmion“, „Toutille“, „Stopville“, „ Mille-Mille­tte-Millon“, és „Mione“. Paganini bűvös húrja halhatatlan emléket emelt a velencei karneválok százados hírének, melyből az olasz hév ömlengő lágysága, az olasz égalj verőfényes csillogása sugárzott ki, annyi év után. A pompásan stylizált paloták renais­sance díszítményei hány zajos ünnepélyt láttak lefolyni, melyekben a galambősz szakállu agg dögé reszkető kezekkel adta meg a jelt a menet elindulására s az ó­kor istenei, nymphái és sa­­tyrjai, tritonai és faunjai megelevenedve allegori­­zálták a költők és művészek ihletett gondolatait. Smyrna és Bagdad minden szőnyege, Golconda gyöngyei s a sötét sikátoraikban füstölgő olaj­lámpa világa mellett dolgozó velencei csipkeve­rőnők aranynyal­ felmért drága rongyai, a kelet puha bíborával együtt, egyszerre pazarták kin­cseiket a régi velencei karneválok pompás fel­tárására. 1673-ban egy ilyen álarcos meneten 12 ifjú nemes jelképezte a négy évszakot. Minde­­nik kíséretében három lakás és mindegyik cso­portnál két kürtös, díszruhában, magas tollbokré­tákkal. Az egész menet egy négy tó által vont diadalszekeren foglalt helyet, ott ültek a zené­szek is mindkét nemből, Marst, Vénuszt, az Irigy­séget és a Viszályt jelképezve. Négyszáz előkelő hölgy és beláthatatlan sokaság nézte végig a menetet. Jól illett az olasz szenvedélyesség lobbanó temperamentumához e ragyogó karnevál hátterébe az a pisztolylövés, mely egy ünnepelt operaéne­kesnő udvarlóját ugyanekkor leterítette, és ab­ban a pillanatban, midőn egy gondolába akartak ülni. A gyilkos fegyvert a féltékenység adta­­ merénylő, egy milánói marchese kezébe s­­ művésznő, meg kell adni, nem vette a ma divatos közönynyel ezt a véres intermezzot, hanem tűzbe dobta hangjegyeit s kolostorba vonult. így írják az akkori újságírók, mert olyanok is voltak: legtöbbször egy-egy pap, ki postanapokon össze­jőve egyik-másik kereskedővel, lejegyezte ma­gának, a­mit azok messze földről hírül hoztak, s aztán írásban tovább küldte; nem anélkül azon­ban, hogy lepecsételés előtt még egyszer föl ne olvasta volna csekély díjért azoknak, a­kik ösz­­szejöttek, hogy megtudjanak egyet-mást a nagy­világból. Így született meg a­ napi sajtó, mely lehe­tővé teszi ime, hogy a farsang thómájáról elmél­kedve, visszahelyezzük magunkat századok előtti időkbe, napi eseményekbe, melyek ha csekély jelentőségűek is a nagy világtörténelmi katasz­trófák mellett, de visszatükröztetik a régi farsang színét, hangulatát, illatát, mint egy ódon kö­nyvbe préselt szál virág. —*• Az igaz, hogy mindez csak kínlódás és ezt a fiumeiek is jól érzik, de Horvátország igényeivel úgy áll, mint a kőfal s a provizórium a kormányzás egyetlen alapja. így is jó, csak­ a kormányzás harmonikus és népszerű legyen a a kikötőváros olaszai előtt, akiknek megtartása és kímélése elsőrangú hazafias érdek. Belpolitikai hírek. Miniszterek Bécsben. Bécsi sürgöny je­lenti : Bánffy báró miniszterelnök, Lukács úr pénz­ügyminiszter és Dániel Ernő báró kereskedelemügyi miniszter vasárnap este Bécsből Budapestre vissza­érkeztek. A miniszterelnököt és a pénzügyminisztert ő felsége a déli órákban kihallgatáson fogadta. Lukács pénzügyminiszter elutazása előtt Bilinski osztrák pénzügyminiszterrel hosszasabban tanácskozott. Po­­povics dr miniszteri tanácsos a bankalapszabályok letárgyalása céljából Bécsben marad. Az ezekre vo­natkozó tanácskozások alkalmasint csak az osztrák­magyar bank rendes közgyűlése után lesznek végleg befejezhetők. A kereskedelmi tárca költségvetése a hét vége táján kerül napirendre a képviselőházban. Tár­gyalásának rendjén a kereskedelmi miniszter, mint értesülünk, tüzetes felvilágosításokat fog nyújtani az államvasutaknál szükséges és célba vett beruházások­ról, amelyek költségeinek fedezésére szolgáló hitelmű­velet tárgyában a kormány, mint tudva van, külön előterjesztéssel fog nemsokára a törvényhozáshoz járulni. Állami szolg­álatba lépő tanárok. A pénz­ügyi és közoktatásügyi miniszterek egyetértőleg ki­jelentették, hogy a felekezetek, törvényhatóságok, községek és társulatok által föntartott iskolák részére szervezett nyugdíj- és gyámintézet kötelékében álló igazgatók és tanárok abban az esetben, ha állami szolgálatba lépnek át, az új állásukkal egybekötött díjköteles javadalmazásnak csupán ama többlete után tartoznak szolgálati díjat fizetni, amely után a járu­lékot még nem fizették le a nyugdíj- és gyámintézet javára. S viszont, akik állami alkalmazásból a fen­­nebb említett tanintézetek valamelyikénél nyernek alkalmazást, a nyugdíj- és gyámintézeti járulékot fizetésüknek csak ama része után kötelesek fizetni, amely előzőleg szolgálati díj alá nem esett. Kaszinók közgyűlése. A főváros két előkelő társasköre,­­a Nemzeti kaszinó és az Országos kaszinó, tartotta vasárnap évi rendes közgyűlését, melyeken az évi jelentéseket ol­vasták föl és vették tudomásul, továbbá a választá­sokat ejtették meg. Az indítványok között a Nemzeti Kaszinóban Gsatáry Lajos tett némi tekintetben de­mokratikus jellegű előterjesztést, mely a kaszinó túl­ságos drágaságával szemben ennek a testületnek ere­deti rendeltetését hangsúlyozza, de érdemleges hatá­rozatot nem­ hoztak. A közgyűlésekről a következő tudósításaink vannak : A Nemzeti kaszinó. A Nemzeti kaszinó vasárnap d. e. tartott köz­gyűlésén gróf Esterházy Mihály elnökigazgató indít­ványára a gyűlés elnökéül Szlávy József koronaőrt választották meg, a szavazatszedő bizottság pedig Szlávay János elnöklete alatt ült össze. A gyűlésen Ilk Mihály egyleti titkár terjesztette elő az igazgatóság évi jelentését, mely konstatálja, hogy a kaszinónak 1896-ban 2 tiszteletbeli, 731 ren­des, 3 kedvezményes, összesen tehát 736 tagja volt. A múlt évi közgyűlésen nemzeti közművelődési cé­lokra megszavazott 10,000 frtot 14 hazai kultur­­egyesület közt osztották ki. Az egyesületek közül a máramarosi és ungmegyei kulturegyesületek még nem vették föl az alapítványokat s az így visszamaradt 1300 frtot a jelen évi költségvetés terhére írták át. Elismeréssel emlékszik meg a jelentés arról, hogy gróf Zichy Jenő Pállik Béla festőművészszel meg­­festettette gróf Széc­henyi István lovasképét s azt a kaszinónak ajándékozta. Az elmúlt évben 160,353 frt 47 kr volt a bevétel és 150,101 frt 76 kr a kiadás, tehát 10,251 frt 76 kr a pénztári maradvány. Ezután elhatározták, hogy a február 7-én tandó Széchenyi-lakomán az ünnepi emléke Szemere Miklós fogja tartani. Tárgyalták aztán Csatáry Lajosna­k vében beadott indítványát. Az indítván a kaszinó, mely Széchenyi Istvánr­.E tikot­t nagyobb mértékben eltér eredeti , tét nem volt és nem lehet egyéb, mi­n­t­­r­öbitiek­nek oly társaskörbe való egyesü­nn ,­­ tagjá­nak mentős könyebben és jutányosabban­ szerezhető és vezetéket nyújtson és melyből a politika telj­­­en ki­legyen zárva. Tizenöt évig ez irányelvek t­­­szteletben tartották, de a második tizenöt év alá - sajnos átala­­kulást kellett tapasztalni. Kifogásolja az indítvány, hogy az étkezés igen drága, a mulatságok, színházak és a kártya igen sokba kerülnek, ami csak oly klu­­bokban lehet helyénvaló, melynek nincs más létfelté­telük, mint a turf és a kártya. Nem bánja, ha éjfé­len túl kétszeresen, vagy háromszorosan számítják az étkezést s ha a nagynyereségű játéknál nagyobb kártyapénzt vetnek ki, de egyébként szolid árakat kellene behozni. Régebben a nemzeti­ kaszinó tagjai az erkélyszékért egy forintot fizettek, most 4 forin­tot fizetnek egy támlásszékért az operában. A kaszinó­

Next