Pesti Hírlap, 1901. november (23. évfolyam, 302-331. szám)

1901-11-01 / 302. szám

nagyon kívánatos — a megvesztegetési pon­tok alá. Semmiesetre sem közönséges az az érdek­lődés, amivel Magyarországon a törvényhozás faktorai, valamint egyáltalán mindenki a bír. Curiának ezen első államjogi­­debütje felé for­dul. Az a kifogás, hogy a Curia nem lesz elég független arra, hogy a kormánypárti mandátu­mokat kasszái­a, körülbelül meghaladott állás­pont. Nemcsak Széll Kálmánnak a választások során tanúsított törvényszerű állásfoglalása sze­relte le ezt az aggodalmat, de az is, hogy íme, a megtámadott mandátumok tetemes része nem is kormánypárti, hanem ellenzéki, nevezetesen néppárti. Különben a kir. Curiát erre való te­kintet nélkül sem lehet függőséggel vádolni s igy hiúnak fog bizonyulni a curiai bírák amaz előzetes aggodalma, hogy ezzel a törvénynyel a bírói tekintélyt is belerángatja a politikai szen­vedély a sárba. Más kérdés az, hogy a Curia miképen fog élni az 1899. XV. t.-c. fölhatalmazásaival? Hallottuk, hogy az ítélő tanács megalkotásánál a Curia kebelében a szigor álláspontját emle­gették. És ezt örömmel hallottuk. A törvény Őre a kir. Curia. Ha ott is a politikai amnesz­tia hangulata kapna lábra, a sutba lehetne vetni a törvényt minden tisztaságaival együtt. A Curia nemcsak mostanra ítél, hanem a jö­vőre is. Megállapításai határozzák el a jövő választások tónusát és­­ költségeit is. A sza­bad bírói mérlegelés pedig nagy jogosítvány a bíró kezében, amelylyel bizonyosan élni is fog.­­ Bárha a kir. Curia bírái az életet is úgy ismernék, mint a paragrafusokat. Itt azonban hézag van. Legfelsőbb bíróságunk túlságosan bürokratikus módon nyert kiegészítést s mivel tagjai legnagyobbrészt nem láttak közvetlenül választást, az abban előforduló tények, fogások, megkerülések és csalafintaságok igazi értelmét is nehezebben ismerik föl. Ereszben meg kell bízni abban a néhány bíróban, aki az életet is látta, mint korábban való ügyvéd, vagy más közállású ember. Ezek világosítsák föl kollégáikat, hogy miképen megy az ilyen mesterség s hogy pl. a jelölt miért szokott egyes kortesek kezére néhány ezer koro­n Kárt­ tesz, kárt tesz! akármerre jár ; akár­mire vár ! kár-kár­­a ... A pusztai tolvajnak kellemetlen a nagy zaj, de azok száját odafönt nincs módja befogni. Hátha meglapulna? Ha a zsombik árkába búj­nék? Ha úgy tenne, mintha megütötte volna a guta s nem mozdulna ?! .. „ Még lebolondulnának a káromkodók, hogy kivágják a szemét. Az kellene! Egy hirtelen kaffintás és megvolna estére a varjúpecsenye. Mindez csak ábránd, édes, de hiábavaló. A varjúnak is van magához való esze. Lám, alighogy kirajongta magát, bele is únt. A vezér megint előre kerül s magasabbra emelkedik; a sikoltó csau-t már nem hallani. „Sorakozz — sorakozz! indulj — indulj!“ — ez a legújabb vezényszó. Elhúznak a varjak, megint csak úgy libeg­­nek-hintáznak a levegőben, mint az imént. Ka­vargó fekete pontokká válnak lassan kint. El­hallgatnak. Ritkán száll vissza egy elkésett „kár!“­­— az is olyan inkább, mintha csak visszhang volna. A nap épen eljutott a felhőnyoszolyájáig, amelyet egyszerre bűvös varázslattal szépített meg. A szürkeségből középütt acélkékség lett; a g­ót-templom átváltozott lassan kint a tenger sík vizét járó hajóvá; a hajó mintha most indult volna el a parttól, amelyen görögtüzek égnek s azok visszaverődő fénye a búcsúzó­­­pályára hull, tűzeső permetegének a formájában. S a gálya bordái fölött végig rózsaszínű virágszalag­ot, mintha nászokra csinosították volna így föl. A menyasszonyt nem látni, az szemérmesen rejtőzik a hajó bársonynyal bélelt kajütjében, hanem a boldog vőlegény, a tüzes, szerelmes, mosolygó nap, épen most ereszkedik le a titkos nát bízni. Egyébiránt a törvény sokban meg­­könnyebbítette az eljárás sikerét, így a 189. szakaszban is, ahol pl a megvesztegetett válasz­tónak büntetéstől való mentességet biztosít, ha a valót megvallja. Ez igen becses paragrafus, ha élni tud vele a bíró. És igen veszedelmes a ludas jelöltekre való nézve. Egyet azonban különösen meg kell jegyez­nünk, amit mindenki vár. A magyar bíróságo­kat ugyanis (a Curiát is beleértve) gyorsasággal eddig még senki sem gyanúsította. Lehet, hogy ennek ők nem okai vagy nem egészen ők az okai. Azonban ez a procedura gyorsaságot kö­vetel. Lehető legnagyobb gyorsaságot. Maga a törvény is arra mutat, amikor a halasztásokat kizárja. A lényeg az, hogy az olyan képviselő­ház, amelynek 10 százaléka „lóg“, csonka kép­­viselőház tulajdonképen. Amellett az eljárás ébren tartja a választási izgatottságokat, ami politikailag nagyon egészségtelen. A legfelsőbb bíróság akkor fog jól eljárni, ha szigorral, he­lyes életismerettel és gyorsan jár el. A két utol­sóban fogyatékosabb, az elsőben nem lesz hiány. A legfőbb bíróság államjogi bírósági te­kintélyének megalapításáról van itt szó és ez az érdek sokkal nagyobb, sokkal becsesebb az országra nézve, mint akárhány összetört man­­dátum. PESTI HÍRLAP 2 1901. november 1., péntek. Belpolitikai hírek, belül egy héttel a bizottság tagjainak kiküldése után fogja a Ház megkezdeni. Megtámadott mandátumok. Székesfehér­vári báró Manndorf Géza, a kisebbségben maradt Kossuth-párti jelölt hívei elhatározták, hogy kérvény­­nyel támadják meg gróf Zichy Jenő mandátumát A petíció beadásával dr Saára Gyula ügyvédet bíz­ták meg. Gróf Tefeld Domokos deési képviselő mandá­­t­­umát Balog Ferenc és társai decsi választók támad­ták meg petícióval. A kérvény, amelyet dr Darvas Kilop és dr Farkas János decsi ügyvéd nyújtott be a kúriához, vesztegetéssel, etetéssel, itatással, erő­szakossággal és hivatali presszióval vádolja Teleki pártját. Örb­­s Kálmán mandátumát is petícióval támad­ták meg Szatmári Mór margittai választók A petíciót dr Erős Samu budapesti ügyvéd nyújtotta be a kú­riához. Rakovszky István csornai mandátumát Kisfalvi­ Vidor és társai csornai választók szintén petícióval támadták meg. A petíció, melynek beadásával dr Dar­­vas Fülöp budapesti ügyvédet bízták meg, azon a­i abszolút érvénytelenségi okon alapul, hogy a válasz-­­tás alkalmával a keresztény választókat a zsidó valag­­lású választók ellen gyűlöletre izgatták, amiben maga Rakovszky István is részt vett. A mai nap folyamán a kúriához petíciók érkez­tek a következő mandátumok ellen: Megtámadták Lá­zár Menyhért gyergyó-szent-miklósi mandátumát, be­nyújtotta Polonyi Géza ; ifj. Eggenhoffer József ne­­mes-ócsai mandátumát, benyújtotta ugyancsak Polo­nyi Géza; Konkohy-Thege Miklós tatai képviselő man­dátumát, egyidejűleg Csetkó Béla­ tatai választási el­nök ellen panaszt emelt Pék Antal és társai nevében dr Petz Ferenc budapesti ügyvéd, megtámadták to­vábbá gróf Dessewfk­y Emil szempei képviselő man­dátumát, beadta dr Tetétleni Ármin ügyvéd, báró Harkányi János faeseti mandátumát, beadta Fried­mann Bernát ügyvéd, Valasek János verbói képvi­selő, Wittmann János uj-szent-annai, Torm­ay Károly baranya-szent-györgyi, dr­ágny Dezső pécsváradi, Dókus Ernő sátoralja-újhelyi képviselők mandátumát, ez utóbbival egyidjűleg Csapó Lajos és társai panaszt emelnek idősb Meczner Gyula és Miklóssy István vá­lasztási elnökök ellen. Ezeken kívül panasz érkezett a kúriához Németh Elek körmendi lakostól, aki az egész körmendi választás ellen kér vizsgálatot. A felvinci kerület szabadelvűpárti képviselőjé­nek , Miksa Imrének a mandátumát is megtámadták. lőtt, m­íg teste többi része egybefolyik a növekvő homályban a környezetével. Az elhagyott nádas közt kis tóság rejtő­zik, ott halk gurrogás jelzi, hogy nincs ez a magányosságnak való világ egészen élet nélkül. Egy itt rekedt szárcsa bújdosik a nád közt; egy beteg szárnyú szárcsa, amelyre annyit vadászott már hiába róka koma. Most is hegyezi a fülét; kelepel, előre kúszik-csúszik; becsusszan a nád közé; csak annyi zizegés támad a nyomán, mintha hirte­len jött szellő szaladt volna át rajta. Egy dara­big csend van; most nagyot csappan valami a vízben; a locscsanás után megint az előbbi némaság következik. Ravasz úr vár-vár azon a ponton, ahova a tóba belerottyant; végre is dideregni kezd a hideg vízben s halk csobogás­sal kullog ki megint a szárazra. Újra lemond a­­ béna szárcsáról, amely egyszer valamikor még­­­­sem­­kerülheti el a sorsát. Majd­ majd­ ha jön a tél , befagynak a vizek, ha nem lesz a rókabolondító madár­­úszómesternek hova lebukni a hullámokba! ... Ravaszdi előre is nyalogatja a száját erre a reménységre. De azért ráér fülelni és hallga­­tódzni. Az ám, ez megint a nótás béres hangja!... „Hej, kis lány, kis lány, kis lány, Csókolom a szádat! . . .“ Most meg a róka az, aki nem törődik vele s ilyesmit gondol magában: „ezt is eleget hal­lottam már, ártatlan, pedig ember. Széll Kálmán miniszterelnök mind a két ün­nepnapot Rátóton fogja tölteni. A miniszterelnök vasárnap Budapestre érkezik. Apponyi Albert gr. valóságos belső titkos tanácsosi kinevezését, — mint értesülünk, — a hi­vatalos lap már legközelebb közzé fogja tenni. A felirati vita. Értesülésünk szerint a kép­­viselőház hétfői ülésében, közvetlenül a trónbeszéd­nek másodszor való olvasása után, javaslatba fog ho­zatni, hogy a Ház küldjön ki a trónbeszédre adandó válasz tervezetének a kidolgozására huszonegy tagú bizottságot. Ezelőtt öt évvel, a múlt országgyűlés ele­jén, Csáky Albin gróf tette a Házban ezt az indít­ványt. Ezúttal is a pártnak egyik előkelő tagja lesz az indítványozó. A felirati javaslat tárgyalását körül­tészek párnái közé, amelyek a sugarak alatt mintha gyöngén, puhán besüppedtek volna. Este van, este van. — Csálé, te, Idres! hej no, hej, Bodros! — Idres-Bodros! A béres biztatja az ökreit. Már nem törő­dik a lopedző rókával. Lát ő olyat gyakran. Az a karéjnádas sohasincs róka nélkül. Eszébe jut, hogy vakog néha a vörös huncut, szép, hideg, holdas téli éjszakákon, úgy februárius táján, amikor feleséget keres. Azt utánozza magában halkan, nagy egyedülisége tudatában: „vak-vakk! vakk-vakk-vasek!“ Elhallgat. Körülnézi Nem hallotta-e valaki, aki még bolondnak nézhetné ? Inkább nótázik egyet. Érdes, rajongó, el­nyújtott­ hangon, közönyös arccal, közönyös szív­vel, majdnem álmosan mondja: „Kis lány, kis lány, hallod-i! A szivedet adod-i!. . .“ (Hajsz’, te Bodros, hej! Az ördög vigyen el, isz’ nincs most légy, mit homolsz?!) Cserébe id' adod-i 1 (Idres-Bodros!!.,.) Kis lány, kis lány, hallod-i !* Az ökrök jobban lépkednek az egyhangú dallamra. Vagy tán kívánják a jászolt, ami eszékbe juthat, minthogy látszik már a tanya. A szekérkattogás nemsokára egészen el­hangzik; a „vörös huncut“ magára marad s most máig izgalom nélkül kuporodik föl egy zsombikpúpra, hogy onnan szétnézzen s meg­csinálja gonosz terveit a mai éjszakára. Fejét fölemeli és nagyot ásit; fehéres torka kivillan erre a mozdulatra a­­ zsombik fö­l -Itt a szürkület nyomában jön az éj. Most már semmit sem látni: sem rókát, sem ökrös szekeret. Ned.

Next