Pesti Hírlap, 1917. február (39. évfolyam, 32-59. szám)

1917-02-09 / 40. szám

Budapest, 1917. XXXIX. évfolyam, 40. (13,337.) szám. Péntek, február 9. ILOFIZETÉSI ARAKI Egé­s évre 88 K — 1 Félévre 19 „ —„ Negyedévre 9 „ 60„ Egy hóra 3 „ 30„ ülgyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 f. Apróhirdetések ára: szavanként h­d&iwpon 30 f. vastag betűkkel 40 L — vasárnap 39 és 00­­ SZERKESZTŐSÉG­EK KIADÓHIVATAL : Budapest, Vilmos császár­ út 78. TELEFON­­ 123—91 122—92 122—91 122—94 122—95. (Éjjel 122—91 122—92 hívandó.) FIÓKKIADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet­ körút 1. Telefon: József 82— A gyászintések. Rip van Winkle átaludta a világ­háború harmadfél esztendejét s mikor most az ellenzék minden árnyalata egyaránt kö­veteli a választójogot a harcoló katonák­nak, ő a szemeit dörzsöli s azt feleli: de hisz csak az imént volt, hogy én az urak legtöbbjével együtt küzdöttem a fenyegető radikalizmus általános választói jogának nemzeti veszedelme ellen. Rip van Winkle aludt, vagy legalább­­is úgy tesz, mintha aludt volna. Mikor volt az, hogy a fenyegető radikalizmus általános választói joggal akarta a tömegeket a par­lamenti pártok ellen sorakoztatni? A da­rabont-korszak elmúlt, a koalíció korszaka­­is elmúlt, jött a munkapárti feltámadás és az ellenzéki pártok megállapodtak egy kö­zös választójogi tervezetben, amelynek megvalósítása érdekében Tisza István már nem küzdött az „urak legtöbbjével", mert akkorára már ő egy külön választójogi ter­vezetet dolgozott ki magának s azt a parla­mentnek fegyveres darabontokkal való ki­takarítása után a magára maradt munka­párttal el is fogadtatta, törvényerőre is emeltette. Ez is már régen volt, hihetetle­nül régen, jóval a világháború kitörése előtt. Aztán jött a nagy világégés, jött az ellenzéki pártok hallgatag megállapodása, hogy a világháború füstjéből fátyolt rak­nak a történtekre s az élethalálharc idejére nem ismernek belső háborút, jött a ma­gyarság lélekemelő viselkedése, mely meg­lepetés volt künn és benn, a trónnak, a kül­földnek, nekünk magunknak is, jöttek ennélfogva egészen új értékelései a magyar nemzeti és polgári erényeknek és támadt egy új helyzet, melyben mindenki másként ítélte meg legközelebbi szomszédját és min­denki másként ítélte meg a magyar népet is. A trón felől melegebb hangok áradtak a felismert magyarság felé. A külföld más szemmel kezdte nézni a magyarságot. Re­videálta a maga álláspontját a magyar ellenzék is és egyszerre kórosban követelte, hogy a magyar katonának, akit korra, intel­ligenciára, vagyonra és állásra való tekin­tet nélkül vittek a frontra, mert a legjobb katonának bizonyult, ugyanilyen tekinte­tek nélkül meg kell adni a legkevesebbet, a­­választói jogot legalább. Ha a húszéves magyar fiú érett a hazáért való halálra, érett a választói jogra is. Az egész világ revideálta régi állás­pontját, csak gróf Tisza István és a munka­párt állott meg ott, ahol az erőszak, az ellenzék nélkül való törvénygyártás és a világháború előtt állottak. Most is, mint akkor, nemzeti veszedelemről deklamálnak és a párthatalom veszedelmére gondolnak. A katonák választójogáról volna szó s a haza nem fél tőlü­k, sőt bennük bízik leg­jobban, de Tisza István és a munkapárt azt merik emlegetni, hogy a katonáknak megadott választójog nemzeti veszedelem volna. Ha a magyar katonák a nemzet ve­szedelmét jelenthetik, hogyan merik rájuk bízni a nemzet védelmét, életét és szabad­ságát?. Tisza István, azzal a vakmerő na­gyotmondással, melylyel a munkapárt pró­fétájává avatta magát, azt mondja, hogy „ha megszavaztatnák a lövészárok népét, a választójog nem kellene nekik." De merné csak ezt a megszavaztatást megkísérelni. Mi történnék akkor? Ha a katonák elég éret­lenek volnának, hogy ne akarják a választó­jogot, akkor Tisza értelmes és megbízható elemeknek mondaná őket, ha pedig termé­szet szerint szívesen fogadnák érettségük elismerését, akkor pálcát törne­­felettük. Dehogy kockáztatná ő a próbát Ellenkező­leg. Fellázad még a gondolat ellen is, hogy a párturalom biztonságát a legcsekélyebb választójogi kiterjesztéssel is kockáztassa. Minden szabad a magyar katonának. Sza­bad élnie, halnia, szabad egész Európa tér­képét megváltoztatnia, de a munkapárt hatalmi mappáját még egy szavazattal sem szabad veszélyeztetnie. Az egész világ változhatik a világháború következtében, de a többségi párthatalomnak érintetlenül kell maradnia. Ez fölötte áll a nemzetnek, az egész világnak. Szánalmas és megszégyenítő volt a miniszterelnök állásfoglalása a harcoló ka­tonáknak követelt választói joggal szemben. A párthatalomnak ez a leplezetlen féltése szégyene marad a magyar parlament több­ségének. Ha nem volna előtte a német példa, az angol példa, akkor is megkövetelhetné a magyar katona a magyar parlamenttől, hogy olyan kivételesen bánjék vele, ami­lyen kivételes a magyar katona viselkedése a világháborúban. Német, angol tudja köte­lességét a harcoló katonával szemben. A­ magyar parlament többsége nem. Valóban, jól tette az ellenzék, hogy név szerint való szavazást követelt. Az emléktábla mellett, melylyel a hősök emlékét örökítjük meg, maradjon meg a szégyentábla is, melyre a gyászvitézek neve, a katonák választójoga ellen szavazó munkapártiak listája kerül Emlékezzék a nemzet­i hősökre is, a gyász-­ vitézekre is . . . Dél-Amerika is elutasította az Unióhoz való csatlakozást. Wilson megállapodása a hadügyi és tengerészeti államtitkárral az em­entenek nyújtandó segítségről. — Az Unió elvállalja az Atlanti-óceánon az őrszolgálatot — Február 6-án 52.000 tonnát sülyesztettek el a német tengeralattjárók. — Sikeres felderítő előretörések a keleti és nyugati fronton. — Wleghiusult angol támadások. „Mint a humanizmus szószólója sür­getően kérem, vesse latba egész befolyását, hogy békekonferencia üljön egybe ... Ne vegye a felelősséget magára a háború foly­tatásáért. Döntése az emberek millióinak életet vagy halált jelenthet . . Bryan írja ezt nyílt levelében Loyd­ Georgenak. Mikor a minap hírt adtunk arról, hogy Bryan az amerikai semlegesek konfe­renciáján a háború ellen beszélt, már érin­tettük a szomorú tényt, hogy az Unió ösz­szes neves államférfiai közt ő az egyetlen, akinek békeszeretete megbízható. Bryan következetes maradt elveihez, önmagához s következetessége ujabb, tündöklő dokumen­tuma az a nyilt levél, melyet Lloyd­ George­hoz intézett s melyet­, sajnos, egész terje­delmében még nem ismerünk. Bryan meg­maradt békeapostolnak s az emberi lélek­nek mindig emelkedettebb perceket szerez az, mikor egy békeapostol szól egy diktátor­hoz. Mert Bryan a diktátorhoz szólt, mikor Lloyd-Georgehoz nyilt levelet intézett. Igaz ugyan, hogy a kételkedők azt kérdezhetnék, miért Lloyd-George-hoz s mi­ért nem inkább Wilsonhoz, aki ha nem is diktátora a világháborúnak, de akitől mil­liók élete és halála harminc hónapon át még inkább függött, mint Lloyd­ George-tól. Hi­szen Wilson tűrte, hogy az Unió harminc hónapon gyilkoló szerszámokkal lássa el az entente-ot . Wilsoné a felelősség, hogy a vi­lágháború egyáltalán eljuthatott a harminc­egyedik hónapjáig is. Miért nem írt hát Bryan inkább Wilsonhoz nyílt levelet? Emlékeztetni kell rá, épen Bryan elv­hűségének dokumentálására, hogy az Luto volt külügyi, államtitkárát nem érheti ez irányban sem mulasztás vádja. Mert 1915 júniusában Bryan még az Unió külügyi ál­lamtitkára volt s Wilson Lusitania-jegy­zéke után mondott le s kisérte lemondását oly kiáltványnyal, mely a világháborúnak tollal harcolt cselekedetei közt mindig a leg­szebbek közé fog tartozni. „Valójában itt két rendszer ütközik össze — írta Bryan már húsz hónap előtt —, az erőszak és a megfontolás rendszere". És ráolvasta­k­ Til­gonnak már akkori jegyzékére, amely pedig a diplomáciai viszony megszakításával még nem is fenyegette Németországot, hogy az erőszak rendszerét követi. Iszonyattal látta, hogy már „az Unió jingóit is elfogta a háború utáni vágy". Mint a béke alázatos híve és buzgó hivője annak a jóslatnak, hogy azok, akik kardhoz nyúlnak, kard ál­tal vesznek el, sürgette, hogy Wilson jelent­se ki félremagyarázást nem tű­rő módon, hogy Németországgal a diplomáciai tárgya­lásokat legalább is addig meg nem szakítja, míg az európai háború folyik, míg tehát a háború nyomása tart. . . Húsz hónappal ké­sőbben Wilson az európai háború lélekölő nyomásának nemcsak engedett, hanem fo­kozni is akarta, a földkerekségnek még sem­leges államait mind a Németországgal való diplomáciai szakításra, a háború örvényé­nek szélére akarta vezetni. „A nemzetek kötelessége, hogy a durva erőszakot a há­borúk sötét éjszakájából fölvezessék a béke napjának világosságára, ahol a háború kardja békés munkát végző ekévé alakul át. Miért ne vállaljuk mi el egy napon ezt a megtisztelő feladatot? S miért ne mind­járt?" — kérdezte Bryan már 1915 június-á­ban . . . Másfélévi háborúskodás után .Wil- A Festi Hirlap mai száma 20 oldal

Next