Pesti Hírlap, 1921. április (43. évfolyam, 69-93. szám)
1921-04-20 / 84. szám
Budapest, 1921 XLII. évfolyam, 84. (14,501) szám. erda, április 20 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre iiltti. 440 „ Félévre ... )tii*. 320 „ Negyedévre .«»».. 110 „ Egy bóra. . . , i . . . 40 „ Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 2 K Hirdetés és apróhirdetés díjszabás szerint. PESTI , RÍM^Ó tulajdonosok. VÉG^j^y TESTVÉRE* SZERK&ÍTŐSÉG. KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: Budapsai f Vilmos császár-úrc?8 FIÓK KIADÓHIVATAL Budapest, Erzsébet-körút 1. és Bethlen István programmja. Bethlen István a régi politikusok iskolájában nőtt fel. Ebben az iskolában tanulta meg a parlamenti kormányzás formáit. Maga is szép és érdemes államférfiúi múltra tekinthet vissza. Mai bemutatkozásán meglátszott a jó iskola és meglátszott a guvernamentális értékű államférfi mérséklete és tapasztalatokkal támogatott érettsége. Programmbeszéde formás, jól megszerkesztett beszéd volt. Mindvégig nívós és érdekes, elmondotta mindazt, aminek a szükségét látta. És egy szóval sem mondott többet, mint amennyi okvetetlenül szükséges volt. Ez pedig nagy szó a magyar nemzetgyűlésen, ahol már nagyon terjedelmes és vegyes gyűjteményét lehetne összeállítani a káros és fölösleges elszólásoknak. Mit hoz a Bethlen programmja ? Lényegében semmi újat. Azt, amit ő ígért, ígérték már az előtte való kormányok is. Az új kormányzat értéke fölött csak akkor tudunk majd ítéletet mondani, ha a cselekedetek következnek és az elméletben tetszetősnek látszó programmpontok gyakorlati megvalósítására kerül a sor. Leltári programul az új kormány programmja. De az, ahogyan Bethlen a beszédét elmondotta, ahogyan a programm különböző pontjait hangsúlyozta, az már az ő egyéniségét és jövő terveit tükrözte vissza. Ebből talán — azí végleges ítéletmondás felfüggesztésével, — lehet előlegezni néhány kritikai megjegyzést. Nagyon helyesnek tartjuk azt a határozottságot, amelylyel Bethlen a királykérdés kikapcsolására kérte a pártokat Magyarországnak tényleg nem érdeke az, hogy az ország újjáteremtésének legnehezebb munkája közepette a trón sorsának eldöntése ellentéteket teremtsen magyar ember és magyar ember között. — Előbb legyen ország, királyt majd találunk hozzá! — kiáltotta közbe valaki és ennek a valakinek igaza volt. Előbb legyen ország. Előbb hajtsuk végre azt az építő programmot, amelyik újjáteremti Magyarország gazdasági életét ,és megint kiépíti csonkán maradt közjogi rendjét. Nagyon helyeseljük, hogy Bethlena Hegedűs pénzügyi javaslatainak kiemelése mellett programmjába vette az alkotmányjogi reformokat is. Itt azonban fájdalmasan nélkülöztünk valamit, aminek benne kellett volna lenni a beszédben: az alkotmánybiztosítékok megalkotását. Lehet, hogy ezt az alkotmányreformok gyűjtőneve alatt értette Bethlen István. Lehet az is, hogy egyszerű feledékenységből maradt ki az egész. Az alkotmányos biztosítékok megalkotását azonban olyan fontos dolognak tartjuk, hogy ebben a kérdésben ez egy kis világosság nem ártott volna. Nem mehetünk végig a programmbangazdag beszéd minden egyes pontján. Itt azonban még egyet örömmel kell megállapítanunk: sezt a határozottságot, amelylyel Bethlen beszéde folyamán több ízben is az ország rendjének a kiépítéséről, a hatóságok hatásköri túllépésének a megszüntetéséről és arról szólott, hogy apolitikai életet meg kell tisztítani az itt-ott hozzátapadó salaktól. Amikor Bethlen a konszolidációról beszélt, mellette a fejével bólintgatott Ráday Gedeon belügyminiszter. Ráday Gedeon a nagy rendcsinálók nemzetségéből való. Az országban úgy tudják róla, hogy erős kezet és erős akaratot hoz magával a belügyminiszteri székbe. A miniszterelnök és a belügyminiszter egyetértő munkája elé várakozással néz az ország: amíg demagógia van, addig nem lehetséges a konszolidáció, a forradalomnak pedig vége van, legyen tehát vége a forradalmi szellemnek is, mert különben züllésbe jut országi, az ujj kormány bemutatkozása. Gr*óf Bethlen István programmbeszéde. — A destrukció megfékezd* sér*öl, a szabadságjogokról, a demokráciáról, a választójog, a förendiház és a közigazgatás reformjáról. — Egyesülésre hivja fel e pártokat. — Vita a kormány programm felett. Pontosan tizenegy óra. Az ülés már megnyílt. A piros bársonyszékek még üresek. A jegyző a múlt ülés jegyzőkönyvét olvassa. Az egyhangú szódarálást egyszerre szórványos éljenzés szakítja meg. Lukovich háznagy bevezeti az új kormány tagjait. Elöl jön Bethlen István. A gyengén morajló éljenzést egyszerre harsogó éljenek váltják föl a kisgazda-padokon. Bethlen István mögött fölbukkan a nagyatádi Szabó István alakja. Hosszú sorban utána a többi miniszter, Bethlen már ott ül a Teleki helyén. Jobbján Vass József, balján az új belügyminiszter: Ráday Gedeon. Minden pirosszéknek akad gazdája, egynek a kivételével. (Az uj külügyminiszter: gróf Bánffy Miklós később és észrevétlenül telepedik a helyére.) A szárnyait gyengén próbálgató éljenzés hamarosan elül. A jegyző tovább darálja a mult ülés jegyzőkönyvét. Azután elkövetkezik az a fontos pilanat, amikor Rakovszky István hangja belesüvít az ülésterem csöndjébe: — A miniszterelnök úr kiván szólani . . . És a miniszterelnök beszél . . . Fekete zsákott egy szikár középtermetű alakon. Nagyon magas fehér dupla gallér. Domború, hatalmas homlok és világító kopasz fej. Ezek a külsőségek ötlenek először az ember szemébe. Bethlen hangja egy kissé fátyolozott Istenem, hát csoda? Mennyit beszélt, kért, magyarázott, kapacitált és erélyeskedett addig, amíg idáig elérkezett ! Hangosan, minden szót egyenletes érthető hangsúlylyal ejt ki. Azzal kezdi, hogy dicsérő szavakkal búcsúztatja az elődjét. Teleki Pál ugyanerről a helyről mindig úgy beszélt, mint egy rögtönző, aki unja a maga dolgát és nemsokat törődik sem azzal, amit mond, sem azzal a formával, ahogyan azt elmondja. Bethlen István épen ellenkezőleg: belső tartalomra és külső csinosságra törekedő gondossággal építi föl a beszédét, amelyik a retorika szabályainak szigorú tiszteletben tartásával tagolódik. Először a volt kormányt elbúcsúztató lendületes bevezetés. Majd a tárgyalás három hiba okozta a nemzet katasztrófáját. És rendre fölsorolja őket: első hiba . . . második hiba . . . harmadik hiba ... És négy főfeladat . . . első föladat . . . második föladat . . . harmadik föladat . . . negyedik föladat . . . Időnkinti papirosaira tekint, hogy fölfrissítse az emlékezetet És a beszéd hatása? Ez a beszéd olyan volt mint a vegyészek híres lakmuszpapirosa, amelyül megkékül vagy megpirosodik aszerint, amint savakkal vagy alkáliákkal hozták érintkezésbe. Egy-egy kijelentés után kivörösödve tapsolnak a kisgazdái és elkékülnek a kereszténypártiak. Ezután pedig megfordítva. Beszél a konszolidációról, arról, hogy a kormányzatot meg kell tisztítani a rájatapad salaktól, a túlkapásra hajlamos hatóságokat vissel kell szorítani a maguk jogkörébe. Ez a kisgazdáknak tetszik. Beszél arról, hogy a régi politikai irányok nem illenek be a megváltozott viszonyok közé és az új politikát össze kell kapcsolni a maittel, a régi tradíciókkal. Most a kereszténypárt oldalon tapsolnak. Folytatja azzal, hogy a keresztény politika nem jelenthet osztálypolitika vagy felekezeti politikát, amire viszont a kisgazdapárton hangzik föl sürü „Ugy Van! Ugy van* Elismeri az 1920. évi I. törvénycikket, aaneb il kimondotta a pragmatika szankció megszűntét Hatalmas taps a kisgazda-padokon, ellenséges némaság a kereszténypárton. A királykérdés megoldását azonban ki kell kapcsolnunk addig amíg a nemzet külföldi befolyás nélkül szabadon dönthet ebben a kérdésben. A kisgazdák esték múlnak a hirtelen támadó gyanútól és a kereszténypártiak éljeneznek. Mit lehet olvasni ebből a váltakozó és egymással dacoló éljenzésből? Azt, hogy a bemutatkozó kormány mindenkinek tetszik, mert mindenkinek hozott valamit? A tanácskozást Rakovszky István elnök vezette, a elftfjáróul bemutatta a k kormányválozással járó miniszterelnöki és kormányzói átiratokat. A miniszterelnök programmja: Gróf Bethlen István miniszterelnök tartotta meg ez után programmbeszédét. Mindenekelött a lelépő kormáns érdemeit méltatta a jogrend megszilárdítása, a konszolidáció,a földreform és a pénzügyi konszolidáció megindítása terén. Az új kormánynak feladata, hogy szilárd politikai irányt adjon a nemzetnek, megtisztítsa az irányzatot az itt-ott még hozzátapadó salaktól, elvi alapot nyujtson annak a politikának, amelyet a nemzet magáévá, tett, ezt a politikát itt benn a parlamentben megszilárdítsa éskint az országban megszervezze, népszerűsítse. Nem elég azt mondeni, hogy nemzeti, keresztény és agrár irányzatot kövt e a kishirdetés. Irta: Szemere György. Kati, aki máskülönben műveit és szemérmetes hajadon volt, beront a hálószobámba, mint a zivatar és Jézus Máriát kiált. Még a kontya is felbomlott az ijedtségtől. Későn feküdtem le, szemem tele volt álommal, azt hittem, a ház ég a fejem felett. — Mi baj? Tűz van? — Ila csak a vóna! Keresik a naccságos urat. — Hát aztán! Mondja meg az illetőnek, hogy alszom, jöjjön két óra múlva. — Ne tessen viccelni, a likthofban van egy párkány, oda tessen bújni, míg nem késő. Az álom kiment a szememből, de vele ment az eszem is. — Szót sem értek az egészből. Mért bújjak el? Meg akarnak gyilkolni? — Azt nem vallották be — lihegte a hűséges cseléd — de mi egyéb szándékuk lehetne. — Hát többen vannak? — Kétszázan. De már erre kiugrottam ágyamból, ahogy voltam, egy szál hálóingben. A szemérmetes Kati nem szaladt ki a szobából, rémületében nyilván megfelejtkezett róla, hogy leány. Tehát csakugyan életveszedelemben kellett forognom. Meg is ijedtem, pedig tiszta volt a lelkiismeretem. Egyébiűnt nem tudtam közelmúltamban felfedezni, mint hogy tegnap a Hungáriából kijövet rátapostam egy ügyetlen ember tyúkszemére, de ezt is elintéztem mindjárt helyben: ezer bocsánatot kértem a sziszegő úrtól, aki a kutyafámat szidta, de a végén mégis kiengesztelődött s kezet fogott velem . . . Hát mit csinálhattam tudtomon kívül! Mi olyat, amiért kétszáz ember halálra keres? — Katalin! — Tessen parancsolni. — Nem vett rajtam észre valamit az utóbbi napokban? — Semmi különöset. — De azt tudja, hogy holdtölte van? — Azt tudom — válaszolta a kisasszony —s bámulatában nyitva maradt a szája. És most más csakugyan megfigyelés alá vett: nem hibbant-e meg az eszem, hogy a holdtölte iránt érdeklődöm, midőn fel akarnak koncolni. — Azt is tudja, hogy a holdkórosok aházt©etején szeretnek sétálni holdtöltekor? — Jesszus Máriám, csak nem holdkóros a nagyságos úr! — Annak kell lennem — jelentettem ki keserűen — csak másképen csinálom, mint a többit nem a ház tetején mászkálok, ha rám jön a kórság, hanem verekszem az utcán vagy lopok vagy betörök-Hát ez az! Most már tudhatta Kati, hogy miért akarnak meglincselni. Elkezdett, keservesen zokogni. — Megmagyarázom az embereknek, hogy nem akarva bántotta őket a nagyságos úr, hogy mindennek a hold az oka. Csöpp nevethetnékem sem volt, de erre mégis elmosolyodtam. Ez a bolond leány komolyan elhitte, amit akasztófahumorból magamra fogtam. . — Köszönöm, Kati, de a holdat talán mégse keverje bele ebbe a botrányba. Egyéb eszmém van! — Mi? — Szaladjon a sarki rendőrért, azt hiszem, va-lami tévedés lehet a dologban, tisztázni kell a helyzetet. Nem kellett rendőrért szaladni, végszóra helyben toppant az magától is. Még pedig a házmester tár-saságában. Bejelentés nélkül, mint a foxik. És elkeztek rám csaholni. Először a burkus. • — Mit mivelt megint a nagyságos úr! Mióta a házamban lakik, pillanatnyi nyugta sincs a portásnak, a fél ház felmondott a jövő negyedre . . . — Megálljon — szólt közbe a rendőr — aa