Pesti Napló, 1856. január (7. évfolyam, 1743-1767. szám)

1856-01-15 / 1753. szám

130-1*53. 3-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása: Egyetem-utcza 2-ik 6zím , 1­­*5 emelet, Angol ®*^zett 9lSlleds* A lap szellemi részit illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő, érmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. ______ Kiadó-h­ivatali ▼ incH.ro , postai­: Évnegyedre . . . . 5 fz. p. p. Félévre...........................10 „ „ 1856. Kedd, java, 15. Előfizetés föltételei: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Tu­rdfítm­ények Hi­a • & fissSbos Petit sor 4 V­­kr­ Bélyegdij, külön, 10 p. kr. Hirdetményeit adja . Magán v­ti 5 ha5ibo8 petit sor 5 p­kr Pesten , njibo­s­n­o­r­a­v­a . Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ PEST, jan. 15. Távirati magán­­tudósítás a „Pesti Napló 44 szerkesztőségéhez. Feladatott Bécsben : jan. 14. d. u. 3 óra 15 p. Érkezett Pestre: i­­ro­­­s 3 óra P. Bécs: január 14. Öszhangzó jelen­tések szerint az oroszok a javaslato­kat egyrészben elfogadták, mindazál­­tal Bessarábiábani birtok-átengedést visszautasitottak. Az itteni börze iz­gatott állapotban van. Még egyszer az uzsoráról.*) — Azon erősségen, melylyel magokat az uzso­ratörvény védői vértezik, hogy a szokott phrasis­­sal éljünk, nagy rést nyitott az állam azon kedve­zése, minélfogva az ausztriai nemzeti bank, a hy­­potheka-bank adósaitól követelendő kamatokra nézve nem esik az uzsorapatens szigora alá. Las­­sankint, mint multi c­ikkünkben is említek, a meg­gondolás, a közérdek tisztább felismerése legyőzi azon korlátokat, miket a pénzforgalom s a hitel fogyatkozására előítélet és a rendkívüli körülmé­nyek kényszerűsége előidézett. Mindinkább terjed azon meggyőződés, miként a kamatvétel korlátlan jogának megtagadása a nemzetek műveltségi fejlő­désének első stádiumaiba tartozhatik. Az uzsora­­­törvény pártolói, kik hiedelmök szerint conser­­vatív elvekből indulnak ki, feledni látszanak azt, miként ép az újkor socialistái és communistái azok, kik hitelt kamat nélkül követelnek s a kamatkövetelést, mint a dolgozó osztály elleni jogtalanságot bélyegzik meg. A kamat merőben azon egyszerű elven alap­szik , hogy t. i. minden szolgálatért viszonszol­­gálat követelhető s hogy e szerint nagykorúak között a kölcsön a viszonyok természetéből eredő s a hitelt kereső és adó érdekeivel megegyező fel­tételek mellett megköttethetik. Az idő- és állami viszonyok, valamint az üzlet különfélesége szerint *) Lásd P. N. 94 —1617. számát. különböző kölcsönök természetesen nem eshetnek a törvény azon provisioja alá, mely minden köl­csönre egyenlő kamatot szabott meg. A kézi zá­loggal biztosított kölcsön p. o. más tekintetek alá tartozik, mint az oly kölcsön, mely minden reális biztosítás nélkül nyerészkedő üzlet alapjául szolgál. Mi azonban nem akarjuk a magas kamatot oly ese­tekben védeni, midőn a szegényebb osztály a há­ború vagy a drágaság napjaiban kölcsönhöz folya­modni kényteleníttetik. Tudjuk, hogy az ily idők­ben vett magas kamatok támaszták a törvényes­nél magasb kamatra hitelezők ellen azon gyűlöle­tet, melynek nyomaira nemcsak az egyházi ira­tokban, hanem a világi törvényhozás codexeiben is akadunk. De mind e tiltakozás és szigorú rendszabály sem hárítható el a körülmények kényszerűségét. A szigor eredménye lett, ott, hol e szigor végre­hajtatott, minden kölcsön - üzlet megszüntetése, vagy a hitel rendkívüli drágasága. A­mint azonban a hitel lényege kellőleg felis­mertetett, mind jobban feltűnt a tiltó rendszabály czélszerűtlensége és hasztalansága is, így kelet­kezett az államokban a törvényes kamatláb, mely azonban a kamat bizonyos fokának törvényesítése mellett ismét nem egyéb, mint a szabad kölcsönüzlet korlátozása. Eredményében ez is hasonlít azon tiltó rendszabályhoz, mely minden kamatot tör­vénytelenségnek tartott. Megnehezíti szintén a hitelt vagy azon veszély arányában, melynek magát a magas kamatot követelő kiteszi, emeli a kamatlá­bat. Mert, miután az állam nem képes a hitelt ke­­resők igényeit kielégíteni, az üzletek jelen korá­ban főleg, a hitelt kereső még­is kénytelen leend azokhoz folyamodni, kik pénzzel kereskednek s ha elegendő biztosságot nyújtani nem képesek, ma­gnak kamatot, fizetni még akkor is , ha a kölcsönt nem azon lovagiatlan és csúfos utógondolattal kö­tik meg, hogy a lejárat idejében az üzlet fentar­­tására a hitel biztosítására kért kölcsön­ öszvegét az uzsora­per fenyegetése mellett le fogja alkudni. A legtöbb kölcsönnél nem a hitelt adó hanem a hi­telt kereső fél az, mely az üzlet megkötését sür­geti; ennélfogva ha nem is minden esetben, de mondhatni általában a magas kamatot tiltó rend­szabályok káros következései az adósra nehezed­nek. A tapasztalás mutatja, miként az oly üzletek, melyek a törvényes kamat mellett meg nem­ köt­hetők, mindig, és azon abnormis magas kamat biz­tosítása mellett jönek létre, mely a törvény szigo­rából eredő risk­ának felel meg. Nézetünk szerint tehát az állam legeszélyeseb­­ben, legczélszerűbben csak akként cselekszik, ha nem önálló és tudatlan adósok ellen elkövetett csalási esetekre tartja fen az uzsoratörvény szigo­rát, s ha jól szervezett hitelintézetek felállítása és ilyen nézetek gyámolítása által a tőkék versenyét elő­idézi, s ha a népet azon gazdászati viszonyok isme­retéhez juttatja hiteles statistikai kimutatások és más intézkedések útján, mik a pénzforgalomra s a hitelre lényeges befolyással bírnak. Midőn tehát ismételve az uzsora­törvény el­törlése mellett nyilatkozunk, kijelentjük egyszer­smind, miként koránsem hiszszük, hogy e tör­vény eltörlése pénzviszonyaink tökéletes javulá­sát fogná rögtön előidézni. A mostani állapot nemcsak a verseny hiányának tulajdonítható. E verseny mindenesetre csökkentheti a kölcsön árát, s tetemes lendülést adhat a hitelnek, a pénz­­forgalomnak, de a várt eredmény csak akkor re­mélhető, csak akkor fog­ bekövetkezni, ha, mint mondok, jól szervezett és elegendő alapú hitelin­tézetek által az állam e verseny főtényezője leend. A hitelre, régen tudjuk s naponkint jobban érez­zük, földmivelésünknek van legnagyobb szüksége. Ép azon osztálya az államnak, mely a kölcsön legbiztosb alapját képes nyújtani, nélkülözi azon forrást, honnan hasznos beruházásokra meríthetne. A magas kormány, mely e szükség felismerésére jutott,a hypothek-bank engedménye által kíván ez osztály igényeinek eleget tenni. De várjon, ismé­telve kérdjük, e bank meghatározott emissiója mellett képes teend-e csak hazánk igényeinek is megfelelni? s e bank versenye a földbirtok által keresett hitelnél képes teend-e a szükségelt köl­csönök kamataira leszállítólag hatni,és főkép midőn e bank hitelét az uzsoratörvény alá nem eső ka­matok fizetéséhez kötheti s midőn a hitelt kereső birtokos osztálynak csak igen csekély töredéke részesülhetene azon hitelben, melyet a földbir­toknak a bankalap 2/3-ad része nyújthat? Minden­nél fogva nem áll e tehát elő a külön országos ban­kofe szüksége és főbb birtokosainkra nézve nem támad-e következőleg azon kötelesség, hogy a magyar földbirtok biztos alapján hitelbankot ál­lítsanak fel? Az európai érdekek képvise­lete, mely főnemességünk egy részét a Budapest­től távol elvonuló zimony-győri vaspálya-vállalat élére állítá, hisszük,nem zárja ki még azon érde­keltséget, melylyel a leggazdagabb birtokos is a magyar földgazdászat emelkedése, felvirágzása s igy az ország közjóléte iránt viseltetni tartozik. Hisszük tehát, hogy ez érdeknél, valamint a pénzverseny, illetőleg a hitel érdekénél fogva fő­­birtokosaink egy magyar országos hitel­­intézet felállítása iránt, a siker nélkül nem ma­radható lépéseket, a magas kormánynál bizonyo­san megteendik. POMPÉRY: A pest-kanizsai vasútvonal ügyében. Az ipar és kereskedelem virágzása mindig biz­tos emeltyűje szokott lenni a nemzetek emelkedé­ AZ ÖRDÖNGÖS ORVOS. REGÉNY. Irta SUE JETVÖ. VERNEUIL ADÉL. vagy az ágy- és asztaltól elválasztott nö. MÁSODIK RÉSZ. (Folytatás.) *) Verneuil asszony sir, még gondolkozik, s lázas föld­lengzéssel ismét kezdi : — S mégis , nem, nem , azon gondolat erősebb mint én, nem tehetem, soha meg nem tudnék szokni azon eszméhez, hogy Ernő más nőt szeret! Öreg barátunk, a szív körüli tapasztalatának daczára csalódik; bizonyos lévén Ernő hűségében tán bátran elfogadom e lemon­dást. De hogy minden pillanatban ezt mondhassam ma­gamnak : „Florence, mert én akartam, Florence most nála van!“ nem, ez lehetlen! ezt nem tehetem, ezt nem akarom, nem. Ernő e nőt nem fogja szeretni; azt aka­rom, hogy ő engem szeressen, különben, érzem, megha­lok a kétségbeesés miatt, s én még nem akarok meg­halni. Élni kell gyermekeimért! Én nem fogok elüttök pirulni : Lajos az iskolában van, és Emma . . . legyen! A kedves gyermeket nevelőébe küldöm. Miért ne? Miért se fogadnám el Florence tanácsát? Gyengítendi-e az alantiben leányom iránti szeretetemet ? Ez utczában, mindjárt a szomszédban, jeles nézet van. Elmegyek immár mindennap kétszer inkább n­int egyszer látni, s után a szegény gyermek itt nagyon elszigetelve, kor­­trsak nélkül él! Oly boldog , midőn Luxembourgban étálván, a fiatal növendékekkel találkozik* velek játsz­atok! Max orvos nem gyakran ajánlotta-e számára a Lásd Festi Napló 1751. számát, gyakori testgyakorlást? Végre, én nem tudom mindazt, mi egy nevelőnőnek szükséges . Emma neveltetése, ha egyedül magam végzem be, nem tökéletes; ha mindig magam mellett kívánom tartani, valami önzésnek enge­dek; inkább szeretem őt magamért, mint magáért. Is­tenem! én nem csalódom; az ily elválás, — mert, úgy­szólván, ez tulajdonkép nem is megválás, minthogy Em­mát naponként egyszer kétszer láthatom, — eleintén neki némi fájdalmat okoz; de az ő korában a benyomá­sok múlékonyak, ő hamar megszokik életmódjának vál­tozásához. Barátnéi szeretete ... ők annyira fogják őt szeretni, szegény angyal! . . . nyájas vidorságuk nem sokára kitörlendi a bu nyomát. Minden vasárnapot, minden szünnapot itt, velem töltend­­­ő napokon Ernőt soha nem fogadom s nem látandom . Lajos eljő minden­nap, szokása szerint. Igen, igen, igy mindent kiegyen­líthetni. Florencenak igaza volt, százszor igaza volt! . . . Szegény asszony mi lesz belőle? Oh! én őt isme­rem , ő más szerelemben vigaszt találand, ő nem azon nők közöl való, kik sokáig csüggedeznek ! Verneuil asszony eddig csüggeteg, zavart vonásai azon mértékben merültek föl, a­minő mértékben engedve az ellenállhatlan szenvedély elragadásának, megerősö­dött ezen az anyai kötelességeket, s szerelme vágyait kibékítő elhatározásban; azok azonnal a boldogság ér­zelmeit fejezék ki, melyet semmi lélekfurdalás nem za­var, minthogy Adél, újabb megfontolás következtében, szilárd, könnyebbülést kifejező hangon újra kezdi : — Kérlelhetlen szigorral kérdezem magamtól : elha­tározásom távol hogy változtatná, sőt kétszerezi gyer­mekeim iránti szerelemmel; én oly jó anyának érzem magamat, mint a múltban. Ab! én jól mondom , hogy lelkemben két szeretetnek van helye. Ernő, Ernőm, ne busulj, ne csüggedj tovább ! . . Istenem, ő boldog lesz ! Ő még ma este elhagyandja Párist, ha ma este tőlem le­velet nem kap ! Verneuil Adél, sugárzó, jóllehet örömkönye által félig fátyolozott tekintettel az íróasztalhoz közeledik, s kéjes fölindulás közt reszkető kézzel írja a következő sorokat:­­ „Ernő ne menj el, légy holnap a Luxembourg-kert­­ben, a csillagda rostélyzata előtt. „Holnap, örökre! „ADÉL.“ Verneuil asszonyé levelet begyöngyöli, lepecsétli, ajkához nyomja , szenvedélyesen megcsókolja, mámoro­san e szavakat suttogva : — Menj, kis papír, boldogság hírnöke, Ernő vissza­adja a csókot, melyet neked adtam. verneuil asszony a kandalló felé megy, kezét a csen­gettyű kötelére teszi, hogy Josephinet híjjá s meghagy­ja, hogy a levelet azonnal vigye Beaumont Ernőnek. Emma rögtön a terembe lép s igy szól vndoran any­jához, ezt megölelve : — Nézd anyám, e szép másolatot, melyet Max orvos számára bevégeztem, miután kétszer kezdem­ újra; re­mélem, hogy barátunk meg lesz elégedve. Vdél, lányának látására elhalaványult, megborzadott; tértei oly erősen reszketőnek, hogy egy székre le kel­­lett ülnie; azután csak most derült tekintete elborul . . . S a fiatal nő, szemét folytonosan Emmára függesztve, ki őt nyugtalan meglepetéssel szemléli, lassan széttépi a levekét, mit irt, a levél darabjait lába elibe hullatja, s nem tartóztathatván tovább halvány arczán legördülő kélveit, kezét nyújtja leányának. Emma fölindulással borul anyja nyakába, s rémülve kiál : — Istenem! anyám, te sírsz­­ mi bajod ? — Semmi. ... Szeretlek! — felelt Verneuil Adél magas egyszerűséggel. A derék nőt lányának jelenléte emlékezteté a szen­­vedéy miatti elragadtatásában egy pillanatra feledett kötvességeire. Az áldozat be volt végezve ! Beaumont Ernő még ez este elhagyta Párist, anélkül hog,’ Verneuil asszonyt látta volna. VÉGE A MÁSODIK RÉSZNEK. (Folytatjuk.) --­sének, hogy pedig az ipar és kereskedelem — mely szüli a jólétet, népszorgalmat s szellemi ha­ladást is nagy mértékben — virágzásra jusson, — ennek főrugója az áruczikkek gyors és biztos szállításában rejlik, mit gőzösök s vasútvonalak által nyerhetünk el. Mintha valami magasabb ösztön sugallaná e nemzetnek, hogy lerázva a tespedés bilincseit, a szellemi és anyagi haladás terén biztosítva vannak számára az európai nagy nemzetek részére te­remtett babérok. Mintha érezné magában, hogy főszerep vár reá a kelet és nyugat testvéresülé­­sében. Vasutat! vasutat! hangzik szerte a hazában! mintha belátta volna az ivadék, hogy az apák ha­nyagságát haladással kell megbüntetni. . . . Mindenféle sürgés-forgás az iparmezőn, s szo­katlan részvét. A birodalmi vasútvonal már behatolt Soprony, Győrig, le Pest felé, az ország szivéhez, hogy a szív körül minél nagyobb legyen a vérkeringés, s igy a nagy test ép, erős és egészséges minden szép, jó és nagyban ! Marburgtól Kanizsáig már a közel­jövőben vas­útvonal. Sopronyban egy épen oly gazdag, mint nagy társaság a soprony-kanizsai vonal hosszab­bítását sürgeti, mely m még tán messzebb Kanizsá­nál — Nándorfejérvár felé gravitálna. Győrből Tata vidékének, Kassa tájékáról Gallicziának szinte tervek merültek fel az illető vonalak létesithetésére s közelebbről élénken foglalkoztatta a közfigyelmet a Győrtől Zimonyig vezetendő vasútvonal, mely kapcsolatban a konstantinápolyi vonallal Keletet Nyugattal akarná összekapcsolni.*) Midőn az egész haza mozog az ipar és keres­kedelem mezején, tehát a hazának mind regényes­­ség, mind földtermékekre nézve egyik kiegészítő legszebb része, csupán Somogy maradna ki e di­csőséges iparharczból, mely mind 100­0 m. f. nagyobb kiterjedése, mind 231 s néhány ezer la­koságára, termékei s népszorgalmára nézve egy­­irán­t megérdemli, hogy ott legyen a küzdhomo­­kon, hol az ipar, kereskedelem s népszorgalom mezején egyesek úgy, mint az egész birodalmi nép tördeli a megelégedés és jólét borostyánál. Somogy, ló, marha és juhtenyésztésével az első megyék közt áll. Gr. Hunyady gyapjúját nem egyszer bámulták meg London, s más külföldi vi­­lágpiaczokon. Földterméke annyi, s oly jó minőségű, hogy Zala s Veszprém megye egy része, sőt Horvát­ország és Stájer is nem egyszer töltik meg mag­táraikat vele. Vörös és fehér boraink (zákányi, kőhegyi, sur­i) Buda-Pest kikerülésével. S­z­e­r­k. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Felvilágosítások a magyar egybehasonlító nyelvészet ügyében. II. Kifogás a magyar egybehasonlító nyel­vészet gyakorlati alkalmazása ellen. Nádaskay úr kimondja, hogy a magyar egybehason­­lító nyelvészetnek kétségtelen tudományi elve van , de azt állítja, hogy az elv gyakorlati alkalmazásában kö­vettem el hibát, s ez által „hívők helyett tamások tá­madtak, kik kétségbevonták a hirdetett tudományt.“ — Semmi sem lehet sajnálatosabb reám nézve annál, hogy igaz lévén annak elve , a miért buzgakodom, mellékes dologgal rontom el a jót. Mert a nyelvtudomány minden bizonynyal azon tudományokhoz tartozik, melyek lóere­je az elvben és elméletben fekszik, nem a gyakorlati alkalmazásban, tehát a­mit ebben eltaláltunk véteni, azt az elv és elmélet helyes voltánál fogva minden pillanat­ban helyre lehet hozni, senkinek legkisebb kárával nem járván a helyrehozás. Igazán nem lehet eléggé sajnál­nom, hogy épen miattam nem győzhet az egybehason­­­lító nyelvészet elve! — De hát mivel hibáztam el a dol­got? — Azzal hibáztam el, úgymond Nádaskay úr, hogy igen nagy szavakat használtam, s hogy igen sokat ígértem. A nagy szavak pe­dig ezek , hogy mondogatom : Magyar nyelvtudo­mány nincs, szótárunk, nyelvtanunk nincs, mind­ezt csak nyelvhasonlítás utján szerezhejük. — Úgy de az­zal hadat üzenek minden nyelv mivelé­s­­nek, megtagadom a magyar nyelv nyolczszáz éves fej­lődését; „gyanússá teszek mindent, mit a múlt alapján a nyelv önmagából kifejtett, kételked­vén azon, ha vájjon a most élő magyar nyelv az a magyar nyelv-e, melynek lennie kell, s mely csak a rokonnyelvek tanulása által lehet.“ (Buda-Pesti­ Hirlap 886. szám.) — Bizony igaza van Nádaskay urnak; ha ezeket valaha mondtam, lehetetlen hívőket találnom. — De lássuk egyenként a kifogás és vádban foglaltakat. Igaz-e, hogy azt állítgatom: nincs nyelvtudományunk

Next