Pesti Napló, 1870. május (21. évfolyam, 99-123. szám)
1870-05-04 / 101. szám
101. szám. Szerkesztési iroda: Ferencsiek tere 7. sírm. I. emelet. E lap szellemi révét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bémentyuen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. Szerda, május 4. 1870 21. évi folyam* Hirdetmények díja: A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre. ... . 11 frt. Negyed évre . . . 6 9 50 kr. Két héra................. 3 „ 70 kr. Egy héra .... 1 „ 85 kr. 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 nj kr. PEST, MÁJUS 3. Batthyány Lajos emlékére. — Negyvenedik kimutatás. — Lapunk szerkesztőségénél újabban begyült: Hirt Pál 5 ft, Boér János 33 frt 50 kr, Hajós János dömsödi birtokos 25 frt, Hruby Venczel 7 frt — összesen 70 frt 50 kr. — a 39. kimutatásban foglalt összeggel 7930 frt 10 kr, 9*/1 arany, 4 tallér, 5 e. frtos és 3 e. huszas. A honvédrokkantak javára : Csongrádi kaszinó 34 frt 30 kr, Hajós Zsigmond dömsödi birtokos 75 frt;a honvédmenház javára : Bartha Imre gyűjtése Kis-Vártán 37 ft, Takács Kálmán fősz.bíró gyűjtése Csallóközből (a postaköltség levonásával) 80 frt 4 kr. (A gyűjtések részletesb kimutatását közelebbi esti lapunkban.) Tóth József árvái javára : Nyíri Aladár 35 frt. — Fest, május 3. A Sajátságos jelenséget észlelhetni a szabadság fejlődésének történetében. Valahányszor a nemzet erkölcsi ereje és akaratának súlya megnyitá a szabadság s a politikai haladás útjait ; valahányszor az uralkodó,kötelességéhez híven számba és figyelembe kezdé venni nemzetének kétségtelen kívánatát, mindenkor találkoztak egyesek, gyakran egész factiók, kik néha dicsvágyból, néha pedig szellemi vakságból és fanatismusból megzavarták a békés munkát, vihart, keserűséget és átkot szórtak a társadalom rétegeibe, a positív tevékenység teréről az álmok, a politikai ábrándok örvényébe vezeték a nemzetet,mely ha magát a nemzetet nem, de mindenesetre szabadságának ifjú növényét eltemeté. A börzeszédelgés és szerencsejáték egy neme, mely a modern közgazdasági virulás egyik mételyét képezi, s mely az egyént a becsületes — és mindig eredményre vezető munkától elvonva, a véletlenség süppedékes talajára vezeti — a politika terére is át lön ültetve. Itt is ama hazug tant hirdetik, hogy nem a becsületes munka közepett a nemzetben megérlelődő politikai szellem és alkotmányos érzület a szabadság rugója, hanem egyszerre, egy éjen át kell meggazdagodni,egy nap folyamában kell a legradicálisabb alkotmányt decretálni,mely azután a nemzet minden szükségletének , minden vágyának eleget teeni. Ez az ultraradicalismus ölte meg nem egyszer csírájában az európai nemzetek szabadságát. Főleg Francziaország amaz állam, mely a túlzó eszméknek köszönheti azon sajnálatos körülményt, hogy az 1789-ks nemzedék alkotmányos óhajai még ma sincsenek megvalósítva. Az ő ultrái mindig gondoskodtak arról, hogy oly alkotmányt készítsenek számára, mely a művészet minden szabálya szerint volt ugyan alkotva, de mint a nagy forradalom egyik vezérfia mondá, sohasem akart „menni“, s neki zavarnál, a szellemi és gazdasági élet megakadásánál, a kereskedelem és ipar pangásánál egyebet sohasem hozott. A nemzet csakhamar megundorodott az ilyen alkotmányosságtól s mentő horgonyának tekinte mindenkit, kitől a nyugalom, a rend, a személy- és vagyonbiztonság visszaállítását reménylé. Az 1848-ki júniusi zavarok késziték elő első Napóleon államcsinját s az ultrák kihágásai faragták császári trónját. Ha a szenvedélyek ama példátlan dühös küzdelmét, a bármi eszköztől vissza nem rettenő izgatást, melynek képét ma Páris nyújtja, szemléljük, úgy újólag komoly aggodalmakkal telik el lelkünk az ifjú franczia szabadság sorsa iránt. Ma ismét oly veszélyek szárnyalják azt körül, mint 1849-ben, és ma ismét azok idézték föl őket, kik 1849-ben : a szélső factiók. Nem akarjuk a császárság új alkotmányában levő előnyöket, reformokat és haladást ismét kiemelni. Mit egy Laboulaye, egy Guizot és Francziaország minden józan eszű politikusa helyeslőleg fogadott, mert benne egy jobb korszaknak legalább kezdetét látja, azt nem szükség dicsérni. Ez alkotmány legnagyobb dicsőítése az, hogy az élet tapasztalatús iskolájában megőszült Guizot és a „szabadság apostola“, Laboulaye mellette, javára szólal föl. És mit eredményezett az új alkotmány mindeddig? Zavart és rendetlenséget a nemzetnek és élete elleni merényletet a császárnak. Az ily eredmények az optimistának sem sok jó reményt nyújthatnak a jövő iránt. Ha már ma, midőn az ultrák állítása szerint nincs szabadság Francziaországban, a rakonczátlanság és zavar oly fokra emelkedik, mi fog történni akkor, ha az alkotmány még szabadelvűbb irányban módosittatik s a szélsők még több eszközt és alkalmat nyernek bűnös izgatásaikra? Ma a mérsékelt liberalizmus uralma alatt a fejdelem, kinek feje fölött egy millió szurony őrködik, nem alhhatik többé biztosan palotájában. Mi fog majd a radicálisok kormánya alatt a békés polgárokkal történni, kiknek jogait és biztonságát nem egy nagy had- és rendőrsereg őrzi ? Erre megfelel a történelem. XVI. Lajos király megöletése után, ki felett a souverain nép legalább alakilag jogszerűen ítélt, kezdődött a rémálom és a tömeges gyilkolás. Nem az ily színjáték prológusának tekinthető-e a legújabban Napóleon császár ellen szándékolt merénylet ? Nem szólunk a caesarismus árnyoldalairól, amaz alkotmányos és financziális bajok egész lánczolatáról, melybe a császárság Francziaországot sodorta és melynek emlékét egy jobb jövőre nyújtott kilátás által ki nem irthatja; de azért mindez semmit sem von le az ilyen bűnös szándék kárhozatos és megvetendő voltából. Ha már a fejdelmek elleni merényleteket ki is vesszük a közönséges bűntények sorából s a politika terére viszszük át, úgy itt is azt kérdhetjük, mi jogosíthat fel minden bitang kalandort, fanatizált iparlovagot arra, hogy magát a nemzet és fejdelme között bíróul felvesse s egyéni nézetének végrehajtásával megrázkódtassa az egész állam alapját, mely nélkül még a legutáltabb zsarnok meggyilkolása sem járt ? Ha az európai nemzetek közjoga ez elméletekre, melyeket tulajdonképen egykor a jezsuiták találtak fel és hirdettek, a szentesítés bélyegét sütné, úgy az ármányos életből eltűnnék az állandóság a tartósság minden biztosítéka. A nemzetek a legőrjöngőbb kalandorok kényekedvére lennének bízva , az állami belső béke és nyugalom folytonos hullámzások alatt állana. Nem az ily eszközökkel alapítják meg a szabadságot. Brutus tőre megölte Caesart, de nem a caesarismust s IV. Henrik gyilkosát Raveillacot apostolként dicsőíthetik a jezsuiták, de azért a Protestantismus terjedését és virulását fel nem tartóztaták. Maradjon a tőr és gyilok alkalmazása továbbra is a zsarnokok privilégiuma azokhoz, kik a szabadságot óhajtják megalakítani, méltatlan az. Annál kárhozatosabb és bűnösebb pedig most, midőn a franczia nép végre valahára megtalálni látszott amaz utat, mely a szabadság édenébe vezet: az alkotmányos jogok, a politikai és alkotmányos érzület törvényes és békés módon való kifejtését és kétségtelen jelét adá annak, hogy kész kibékülni a császársággal. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Egy erdélyi országgyűlés II. József császár korában. SZILÁGYI FERENCZTŐL. — (Felolvastatott a m. tud. akadémia máj. 2-ki szakülésén ) I.2H. József császár kormányrendszerének jellemzése. Ha H. József császár uralkodását a vallásügyben kiadott, s a keresztyén türelem életbeléptetésével a lelkiismeret kényszerítését, mint a katholikusok és protestánsok között fenálló különbséget megbüntető intézményei tették főkép emlékezetessé, s annak maradandó fényt kölcsönöztek — nem lehet tőle másfelől azon érdemet is megtagadni, hogy alatta a személyes szabadság eszméje is érvényre kezdett emelkedni,melynek ápolása fejedelmi gondossága egyik tárgyát képezte. E nemes czélja elérését a monarchia az örökös jobbágyságnak, szerinte: „az emberiség inasi és rabszolgai lealáztatásának *) eltörlése, valamint a gondolat és sajtónak engedett szabadabb mozgás által akaró eszközölni. Tudva van, hogy az utolsó bizonyos korlátok között történt,mennyiben az előleges censura fentartatott, annak szigora azonban nagy mértékben enyhítve volt, s valóban akkor az osztrák-magyar birodalom mindkét felében, túl és innen a Lajtán széles körben mozgó közvélemény és k érzülethű tolmácsának tartható sajtószabadság volt, mint ezt számos azon időbeli s a fölmerült egyházi és politikai kérdéseket megvitató érdekes röpiratok s nagyobb irodalmi művek is bizonyítják.** *) Az 1783-ban junius 14. Nagy-Szebenről gr. Pálffy Károly magyarországi alkanczellárhoz intézett legfensőbb kézirat szavai. **) Ilyenek voltak : Eikel bécsi egyetemi egyházi jogtanárnak , Mi a pápa ? cardinalis ? püspök ? pap ? s többi ilyen hires röpiratai, valamint Zakhariásnak, a pápa íródeákjának hires római levelei, mi magyar fordításban is megjelent. A 2-ik levél azon themát vitatja, hogy a felvilágosodás a lélek üdvösségére nézve ártalmas. Annál inkább lehet sajnálni,hogy a felvilágosodott, születésével maga korán felülemelkedett császár a jogot, mit az egyénben tisztelt, a népnek meg nem adta, azt a törvényhozásból kizárta, általában a politikai szabadság s alkotmányos kormányforma becsét nem méltányolva, nagyszerű terveknek s újításoknak szentelt pályáján használni nem tudta, vagy nem akarta. Korának geniusa hozta ezt egyébiránt magával; a 18-ik vagy mint nevezték : „a felvilágosodás századja“ nem kevésbbé a fölvilágosodott absolutismus czímét is megérdemli. Abból,hogy H. József az alkotmányosság hasznát,jótékonyságát nem ismerte,s attól idegen volt, minden bizonynyal nem egy tévedése, botlása, valamint félszeg és következetlen intézkedése származott; útjába a törvény mellőzése nehézségeket gördítve, nem csak sok keserűséget okozott neki, de a kívánt czélra jutásban is gátolta,közjóra szentelt tevékenységét elzsibbasztó, annak sikerét meghiúsító, s igy történt, hogy néha legjobb szándék kezdette művét, míg egyik kezével épitő, a másikkal azt úgy szólva, maga leromboló. Valóban a lángeszű s nemes indulatu fejedelem érdekében méltán lehet jó néha csodálatos ellenmondást mutató eljárást fájlalni, ki barátja lévén az egyéni szabadságnak,nem látta át mégis azon igazságot, hogy a jogot, mi az egyes Személyt megilleti, a polgári társaság is követelheti, mely annak leirása által lehet boldog és virágzó, sőt a szabadság áldásait az egyének is legbiztosabban csak a törvények oltalma alatt álló szabad államban élvezhetik. S bár II. József császár e részben a franczia nagy forradalmat megelőzve, első volt, ki a vallásos és polgári szabadságot a trónon hirdette, dicső, magasztos eszméje sokat veszt becséből az által, hogy ő a szabadságot az állam életébe bevezetni képes nem vala, s birodalmát az alkotmányos kormányzás által nem fektette azon biztos és szilárd alapra, mi azt a bekövetkezett s keményen meg ingató belviharoktól megóvta és a hatalom, jóllét, dicsőség magas polczára emelte volna. II. József császárnak trónra lépése, s a biztosító kir. leirat. Mária Teréziának 1780. nov. 29-én történt halálával fia II. József római császár a német örökös tartományok, mint szintén Magyar- és Erdélyország trónjára lépett. Az erdélyi nemzeti fejedelmek korában az uralkodó változásával, az új fejedelem az országgyűlésen a haza törvényei s alkotmánya megtartására esküt tett le, valamint az arra vonatkozó s ebbe szabott föltételeket aláírta, s mindkét okmány törvénybe igtattatott. Másfelől ez alkalommal az ország rendei a fejedelem iránt tartozó hűségre megesküdtek. Az osztrák korszakban a fejedelmi föltételek és eskü szokásból kimentek, s azok helyét az uralkodó által kiadott, de semmi törvényes erővel nem biró úgynevezett biztosító kir. leirat pótolta, míg ellenben az ország rendei a hódolati hitet testületileg letették, így a fejedelem és haza közötti kölcsönös szerződés megszűnt; a fejedelem irányában a haza kötelezettsége fenmaradt, de ez maga annak megfelelő jogát elvesztette. I. József édes anyjahalálát követő napon, nov. 30 án egy kéziratában arról az erdélyi udv. kanczelláriát értesítvén, egyszersmind megparancsolta, hogy a néhai császárnénak 1740.trónra lépésekor tett intézkedések, s azoknak a fenforgó esetben leendő alkalmazásuk felől véleményes tudósítást, s a szükséges kir. leiratok tervét is helybenhagyás végett terjeszsze fel. E legfensőbb rendelet következtében az udv. kanczellária maga jelentését még az nap a császárhoz felküldötte, s mellékelve a III. Károly király halála után a guberniumhoz,mint az ország rendeihez intézett két kir.leirat conceptusát,megjegyzé, hogy az elsőből, t. i. a guberniumhoz szólóból, ki lehetne az alávont, s inkább „ad specialra“ vonatkozó kötelezettségeket hagyni, miket egy más kifejezés pótolna, t. i. hogy ő Felsége minden alattvalóit „in communi et particular” , igazságos jogaikban megtartani fogja; más felől, az ország rendeihez, kik összegyűlve nincsenek, azért ezúttal kir. leiratot intézni szükséges nem volna. A császár e felterjesztésre, legfensőbb határozatát azonnal leadta, melyben az udv. kanczellária véleménye szerint az 1740-beli kir. leiratból az alávont hely kimaradását maga is helyesnek találta, egyszersmind még egy pár hely kihagyását, s módosítását is parancsolta. A mi már a császári határozat értelmében az uj kir. leiratból kihagyandó, vagy módosítandó helyeket illeti: e részben mint legfőbb, s igen lényeges változtatás említendő, hogy az udv. kanczellária javaslata szerint, épen a leopoldi hitlevélnek, s az ország abban foglalt jogainak, szabadságainak megerősítése kimaradt a biztosító kir. okmányból, ami pedig a régibb ilyen kir. leiratokban benne volt,és e lényeges kihagyás, az illető kir.intézmény ilyen csonkítása, most legelébb történt az osztrák korszakban; a császár továbbá e szavakat :verbo nostro caesareo regio“, valamint e helynek is: „Nos nullum Principis e Regis honi sumus intermissuros“ kitörlését parancsolta, végre a fenálló dicasteriumoknál, törvényszékeknél, s más hivataloknál szolgáló különböző tisztviselőket brit állomásukban véglegesen megerősítette, amit pedig az udv. kanczellária egyelőre csak úgy javasolt, hogy az ideiglenesen történjék. Szóval: a császár által uralkodása kezdetén az ország szabadságainak biztosítása, mint fennebb már érintve volt, csupán általános kifejezésekben történt; az alkotmány, a törvények főkép a leopoldi hitlevél megtartása a kir. leiratban meg nem említettek. Hl. Az udv. kanczellária véleménye, csupán homagium végett tartani országgyülést. Az erdélyi guberniumnak a császárné halála következtében, 1780. deczemb. 9-én az uj uralkodóhoz tett, s maga méltó fájdalmát s keserűségét kifejező, örökös hűséget s engedelmességet fogadó, ő Felsége trónralépését üdvözlő, egyszersmind az országos gyászünnepélyre vonatkozó intézkedéseit jelentő tudósítása az udv. kanczelláriának alkalmat adott 1780-ben decz. 21-én kelt feliratában a felség figyelmét az ország által leteendő homagiumra, vagy a hódolati esküre felhívni. Ámbár Hl. Károly halála után 1740-ben azon eskünek a kir. és rr. által, még pedig, mint az alkotmány és régi szokás kívánta, országgyűlésen leendő letétele, elhatároztatott, mi a következő 1741-ben egybehívott országgyűlésen meg is történt, s bár azóta sem a törvények, sem a régi utas változást nem szenvedtek, az udv. kanczellária mégisaz országgyűlésnek egybehivására nézve maga kételyét, sőt aggodalmát kijelenteni kötelességének ismerte Hivatkozik e részben az udv. kanczellária azon körülményekre és időviszonyokra, mik Mária Terézia uralkodása kezdetén a homagium kérdése nélkül is az országgyűlés tartását szükségessé tették, midőn egyfelől a pragmatica sanctio épen akkor lépett hatályba, másfelől a külháború következtében a királynénak rendkívüli segélypénzt kellett az ország rendeitő kérni, kiknek akkor az adó elvállalásáért s repartiálásáért is gyakrabban össze kellett gyűlniök. E körülmények az új császár trónra lépése alkalmával fenn nem állanak jelesen, mi az adókivetés kérdését illeti, arra nézve azóta egy külön normatívum lett életbe léptetve, s igy az a rendek befolyása nélkül is végrehajtatik, az országgyűlés egybehívása azért nem múlhatatlanul szükséges; azt csupán homagiumért tartani nem kellene, sőt tanácsosabb volna mellőzni, s a hódolati eskületételt más és bár nem törvényes, de a törvénynyel mégis megegyeztethető módon eszközölni. Tekintve, hogy a tartományi pénztár akkori szorultságában nem volna képes az országgyűlés tartására kivántató költségeket hordozni, továbbá a rendeknek sem lehetne megtartani szokásuk szerint, maguk sérelmeikkel előállani, mik a kedélyek izgatásával azokba elégületlenséget hintenének el, amit főkép egy uralkodás kezdetén gondosan eltávolitni kellene, az udvari kanczellária az utóbbi, t. i. a hódolati ténynek országgyűlésen kívül leendő végrehajtási módját ajánlaná, azon hozzátétellel, hogy ha a célba vett új institutiók oly mértékben megszilárdulnak, midőn azokat „törvényesítés végett“ — zur Legalishrung — a rendek elébe lehetne terjeszteni, akkor az országgyűlést egybehívni szükség, s a rendeket is lehető sérelmeikkel meghallgatni méltányos volna. Az udvari kanczellária véleménye szerint azért a homagiumot az egyes kerületekben, t. i. megyékben, székekben s külön törvényhatósággal biró községekben kellene letétetni, s arról, az illetőktől aláirt s a guberniumhoz beküldendő hódolati oklevelet kellene készíttetni. Az udvari kanczellária egyszersmind ez ügyben az erdélyi gubernátort meghallgatandónak vélné, ki a dolgot vagy az egész gubernium elé terjesztené, vagy csak a bizalmára méltatott kormányszéki tanácsosokat kérdezné meg, s így arra nézve, hogy mit kellene a homagium kérdésében tenni, maga véleményes tudósítását az udvarhoz felküldené. A császár legfensőbb hátiratában az udvari kanczelláriának meghagyta a gubernátort meghallgatni, s annak nyilatkozatát felterjeszteni. E császári parancsot K. Reischach 1781-ben január 3-án a gubernátornak elnökileg megírta. Fest, május 3. A képviselőház osztályai folytatják tanácskozásaikat. Leglassabban halad a niik osztály, melyben Deák, Ghyczy, Irányi, Nyáry vannak, s melyen pontról pontra, nyomról nyomra foly a vita. A törvényjavaslat sorsára nézve kétségkívül ezen osztály vitája lesz irányadó, s ennek vitái előre vetik árnyékát a képviselőház leendő vitáinak, s az ellenzék leendő ellenvetéseinek. A központi bizottságot, mint halljuk, addig rínám sommják mint azon osztály a munkálattal készen nem lesz, mi valószínűleg holnap történik meg. A IX. osztály elvégezte az első bíróságokról szóló törvényjavaslatot, s egyéb, lényegtelenebb módosításán kívül a pesti kereskedelmi váltó törvényszékre ruházza, a földhitelintézet pereire nézve azon jogot, melyet eddig a pesti váltótörvényszék gyakorolt. A többi osztályok közül az I. osztály a végrehajtókról szóló javaslatot volt tárgyalás alá veendő, midőn értesítők, hogy ezen tán némi módosítások fognak még létezni. Tárgyalás alá vette tehát az osztály a felnőttek oktatásáról szóló törvényjavaslatot s azt elvben elfogadta, azonban Iványi javaslatát nem találván kielégítőnek, abban állapodott meg, hogy a kormány felszólítandó lesz új és a czél kívánalmainak megfelelő törvényjavaslat előterjesztésére. A VII. osztály ma a királyi ügyészekről szóló törvényjavaslat 5-ik §-áig haladt. Előadók a V. osztály részéről Horváth Döme, a VII. osztály részéről Török Dániel, az I. osztály részéről Halmossy Endre. Fest, május 3. A megyei s községi törvényjavaslatokkal minél tüzetesben kezd foglalkozni a közvélemény s aligha csalódunk azon feltevésünkben , hogy Borsod példája a törvényhatóságoknál egyátalán követésre fog találni. Több megyében s ezek között Pestben tervezve is van már,hogy e czélból rendkívüli közgyűléseket hívnak egybe. A fővárosban ez érdekeltség alighanem más irányban is fog nyilvánulni. Pest képviselőtestületében úgy is általános az a meggyőződés,hogy a fővárosnak,mint ilyennek,külön törvényre van szüksége, s e felfogáshoz a kormány is, mint számos előjelből kitűnik, közel áll. Az új javaslat e nézetet csak előmozdítható, hisz kétséget sem szenved, hogy a törvényhatósági rendezés keretébe, mint azt e javaslat fölállítja, magát a fővárost csak számos viszás körülmény adoptálása mellett szoríthatjuk be.Hogy többet ne említsünk, itt van a rendőrség ügye, melyet e javaslat függőben hagy, holott minden lépten-nyomon érezzük ez ügy rendezésének kiváló fontosságát, s ennek megtörténtével nagyon valószínűleg a fővárosra nézve kivételes helyzet fog teremtetni, mi sok más egyéb körülménynyel szükségkép maga után fogja vonni egy külön törvény alkotását Buda Pest számára. Bizonyosnak látszik azonban, hogy a törvény megalkotása előtt Buda Pestre nézve is kísérlet fog létezni az általános törvényhatósági rendezéssel , de ez nem igen fogja gátolni a városi képviselőtestületet abban,hogy a külön törvény alkotása iránti óhajainak már most alkalmilag kifejezést adjon. A fővárosi társaskörök közül eddig az„Egyenlőségi kör“ kezde meg e javaslatok vitatását, mit azért említünk fel kiválólag e helyütt, mert e viták központját, a kör elnöke, Szentkirályi Mór képezi, kinek beható mély tanulmányai e tárgy körül, országszerte ismeretesek. Az „E. K.“ elé Szentkirályi füzetes munkálatot nyújtott be, melyet ott megvitatván, mint a kör emlékiratát fogják a képviselőház elé terjeszteni. Az orszggyűlési klubbok közül eddig a baloldali kör nagy véleményező bizottmányt küldött ki e tárgyban, melybe a párt minden kiválóbb férfia meg van választva. A szélsőbal, mely — közbevetőleg mondva — most ez ügyben alighanem eltér az általános népszavazás sürgetésétől, mit egykor a „Magy. Újság“ röpirata programmszerű műben oly nagy zajjal követelményeinek élére állított,e napokban követi a példát: a nemzetiségi képviselők Mocsonyiéknál tartnak ugyanez ügyben conferentiákat, s így körülbelül már mindenütt megindult a discussió, csak a Deák-párt körében van az egyelőre a publicistikában localizálva. Helyes dolognak tartanók, ha pártunkban ezúttal szakítanának a javaslatok szokásos megvitatásának eddigi rendszerével, mely kétségkívül, — csak valljuk be őszintén — aligha volt sikeres. Nálunk eddig ugyanis rendszerint úgy történt a discussió, hogy a plénum vitatta a javaslatot a nélkül, hogy más munkálat állt volna előtte, mint a kormány előterjesztése. Kétséget sem szenved pedig, hogy népes gyűlések tanácskozása, mely előlegesen megállapított programmnélkül történik, rendszerint sok nehézséggel jár , s ez minden belőle folyó következménynyel bebizonyult pártunk tanácskozásaiban is. A dolog különben oly világos, hogy fölösleges lenne rála akár egy szót is tovább vesztegetni, s ez ügy fontosságánál fogva az az indítvány, hogy a megyei javaslatokra nézve a Deák-kör is küldjön ki véleményező bizottmányt, kétségkívül önmagát ajánlja. Nem is kételkedünk benne, hogy ily bizottság már legközelebb meg fog alkottatni, s akkor az országgyűlési clubbok manifestátióiban egy-két hét múlva remélhetőleg oly tüzetes, az ügyet minden oldalról megvilágító munkálatok állanának a közönség előtt, melyek addig is, míg a képviselőház megkezdhetné e kérdésben tárgyalásait, s ez körülbelől még az őszi ülésszak előtt fog történni, a legalaposabban tájékozhatnák a közvéleményt. Addig a publicistika folytatja működését, s csak sajnálnunk lehet, hogy az ellenzéki lapokban, mint például ma is a „Hon“-ban egy (Sz.) jegyű czikkben, többnyire üres lamentatióval állunk szemközt, mely beszél „im Blitzblaue“ centralisatió, zsarnokság, Bach-kormány és Tisza Kálmánról, hogy a hiszékeny olvasó végre beleszédül. De tán az ellenzéki olvasó sem mind oly naiv, mint az bizonyos urak számításaiba illenék. A kincstári javakról. § (I.) Midőn még a bécsi bank birtokában voltak a kincstári uradalmak, kezelésük ellenőrzésére csekély, hogy ne mondjam, semmi gond sem lön fordítva. Mi volt tehát természetesebb,mint az,hogy a vidéki közegek hanyagokká lettek, s ennek folytán a haszonbérlők nagyon is eltanulták s követték Smith Ádám azon elméletét, miszerint a nemzeti gazdaság alapelve az érdek, ez alatt természetesen a magukét értvén.] Való, hogy a nemzeti gazdaság tudományának alapítója nem követte azon hitet, miszerint a közélet szabálya egy vonallal leírható ,és azért, hogy a fölvett hasonlatnál maradjak, azon vonalhoz, mely-