Pesti Napló, esti kiadás, 1876. június (27. évfolyam, 126-148. szám)

1876-06-03 / 128. szám

128. szám. Bu­dapes­t, Szombat junius 3.1876. Szerkesztési iroda.: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez­ intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS: ______________27. évi folyam. Ellőfizetési feltételei*:: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felü­lfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseik szintúgy mint előfizetések a­­Pesti Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épü­let küldendők. Budapest, június 3. A képviselőház mai ülésében Er­zsébetváros küzdött Dicső-Szent-Márton ellen, és pedig szerencsével. A kormány az utóbbi város mellett szavazott; a nagy többség Er­zsébetvárost declarálta székhelyül. A pro és contra tartott beszédek alatt a ház már oly izgatott volt, hogy lezugta az egyes szóno­kokat s azok elállani voltak kénytelenek. A kérvények közül a hajdukerületi nagy vitát idézett elő, miről a reggeli lapban. Irányi interpellált, hogy mily álláspontot foglal el a külügyi hivatal a török trónvál­tozással szemben, és hogy fenntartatnak-e a berlini megállapodások? A miniszter­elnök kijelente, hogy a ház eloszlása előtt felelni fog e kérdésekre. A tegnapi nap folyamában a nagyfon­­tosságú táviratok egész sora érkezett. Murad török szultán manifestuma megjelent. Teg­napelőtt a fényes portán egy császári rende­letet hirdettek ki, mely kijelenti, hogy a jelen kormány hivatalban marad s az új uralkodó három millió arany frtot s a korona összes magánjavainak jövedelmét a kincstárnak en­gedi át. A rendelet a költségvetésben az egyen­súly azonnali helyreállítását, a pénzügyek s a közoktatás javítását, az államtanács és az igazságügyminisztérium újjászervezését ajánl­ja. A miniszterek utasíttatnak, hogy olyan kor­mányformát gondoljanak ki, mely a biroda­lom minden tagját kivétel nélkül egyenlően kielégíti s mindenkinek teljes szabadságot biztosít. A rendelet végül azon reményét fejezi ki, hogy a porta s a külhatalmak közt a ba­rátságos viszony mindinkább meg fog szilár­dulni, s ismételve hangsúlyozza, hogy »őfel­sége isten kegyelméből s a nép akaratából lép trónra.« E rendelet sokat ígér ugyan, de tényleg keveset ad. Ezek a phrasisok Abdul- Aziz hasonló okmányában is előfordulnak. Ezúttal azonban remélhetőleg komolyabban fognak vétetni, mint az előbbiek. Az új kormány eddig két nyilatkozatot intézett a külhatalmakhoz. Az egyikben tu­datja a porta külföldi képviselőivel, hogy re­­formprogrammjának közrebocsátása közvet­lenül küszöbön áll. Ez remélhetőleg részle­tezni fogja a szultán manifestumában érintett javításokat. A másik közlemény Abdul-Aziz sorsára vonatkozik. A fölmerült hírek ellené­ben a porta kijelenti, hogy a megbuktatott szultánnak semmi bántódása nem történt, s hogy a személyét megillető bánásmódban ré­szesül. Abdul-Aziz sajátkezű levelet intézett Murad szultánhoz, melyben trónralépését el­ismeri s egyúttal kijelenti, hogy ő minden jogáról a trónra lemond s visszavonultan akar élni. Ez ugyan furcsa dolog, de Abdul Aziz olyan ember, hogy tőle az is kitelik. Különben magánhírek egész máskép ad­ják elő a tényállást. Azt mondják, hogy az ex-szultán kezdetben csakugyan egy palotá­ban volt internálva, de minthogy Ignatiev tábornok segélyével két ízben tett szökési kisérletet, elfogták s ama börtönbe zárták, a­melyben ő Murad effendit tartotta egy idő óta elfogva. Még nagyobb jelentőségűek a hírek, me­lyek az angol fővárosból érkeznek. Tegnap­előtt az alsóházban Hartington marquis in­terpellálta a kormányt a konstantinápolyi dolgokról. Disraeli kijelentette, hogy arra vonatkozólag semmi újat sem mondhat; a berlini emlékirat még nem adatott át a por­tának s szónok azt hiszi, hogy az nem is fog többé átadatni. Az angol kormány­elnök azután constatálta, hogy a helyzet keleten válságos és az angol kormány elő­­vigyázati intézkedéseket tesz s fog tenni ez­után is, hogy az ország érdekeit és becsületét megóvja. Ez érdekek kielégítése leginkább a béke fenntartása által történik, az ország be­csülete pedig azt követeli, hogy Angliának jusson a »főrész« a béke fenntartására irá­nyuló lépésekben. E nyilatkozat számtalan combinatióra ad alkalmat. Azt mondják, hogy Londonban új értekezletek fognak tartatni, s hogy az öt hatalom szövetsége vagy közös actiója már felbomlott. Azt is beszélik, hogy a franczia kormány tényleg visszavonta hozzájárulását a berlini emlékirattól; a párisi kabinet ezen ígérete alól feloldottnak tekinti magát a kon­stantinápolyi trónváltozás következtében. A Hir szerint Francziaország akarja a közve­­títő szerepet átvenni egy részt, Anglia és az északi hatalmak, másrészt a hatalmak és a porta közt. Mindezen hírek azonban a legna­gyobb óvatossággal veendők. Annyi ténynek látszik, hogy az orosz kormányt a konstantinápolyi események rend­­kívül kellemetlenül érintették. Az orosz hiva­talos lap már ki is jelenti, hogy a helyzet nehézségeit Murad trónralépte nem hárította el. »Egy azonban bizonyos, —mond­ja, — és pedig az, hogy Európa ama kötelessége, hogy a válság terje­dését keleten megakadályozza, csorbítatlan marad.« Az angol cabinet, s úgy látszik a franczia is nem e nézetben vannak. Hogy e nézeteltérésből könnyen ko­moly bonyodalmak eredhetnek, az bizonyos. Párisi hírek szerint Decazes herczeg a minisz­tertanácsban előadta, hogy a konstantinápo­lyi események a czárt rendkívül elkeserítet­ték, s hogy attól lehet tartani, hogy Orosz­ország folytatni fogja a keleti viszonyok fel­forgatására c­élzó törekvéseit. Sőt azt is beszélik, hogy az orosz kormány az osztrák-magyar szerbek közt ép oly propagandát folytat, mint a török tartományokban. Igen nagy jelentőségű azon magatartás, melyet a trónváltozással szemben a souzerain államok készülnek követni. A »Times« egy híre szerint Nikita fejedelem hivatalosan tu­datta Rodics tábornokkal, hogy Szerbia, Montenegró, Románia és Görögország véd­és daczszövetséget kötött. E hír folytán a román külügyminiszter távirati után értesítette a franczia kormányt, hogy e közleménynek Romániára vonatkozó része teljesen alaptalan s hogy Románia a por­tával a legjobb viszonyban akar maradni. E c­áfolat a londoni és párisi kormányokat annál nagyobb mértékben meg­örvendeztette, mert tudták, hogy Oroszország a román kormányt arra akarta bírni, hogy tagadja meg az új szultántól a hódolatot. Szerbiában az orosz fondorlatok talán na­gyobb sikerre fognak vezetni. Komoly figyelmet érdemel, hogy a né­met hivatalos és félhivatalos lapok nem mondják el nézetüket a nagyfontosságú ügyek­ről. A különben elég bőbeszédű »Nordd. Alig. Ztg« három nap óta a hírek egyszerű regis­­trálására szorítkozik. A »Nat. Ztg« viszont csak a franczia politikát tartja szemmel, s roppant gondosan állítja össze és nyugtala­nító commentárokkal kiséri azon híreket, me­(Szerbia és a török trónváltozás.) Belgrádból, május 24-éről írják a »Pol. Corr.ének: A nagy esemény, mely tegnap Konstantiná­polyban végbement, itt természetesen roppant hatást keltett. Perai diplomatiai ügynökünk, Magazinovits legutóbbi jelentései szerint lehetségesnek,­­sőt való­színűnek tartották, hogy forradalom fog kiütni. De hogy így fog a dolog lefolyni, arra itt senki se volt elkészülve. Hogy az egész mozgalom lelke nem más, mint Hussein Avni pasa, az a szerbeket legjob­ban lepte meg, lehangolta őket és elhatározásaikra döntő befolyást fog gyakorolni. Nem kételkedik abban senki, hogy ezen igen tehetséges katona és erélyes politikus hosszú tartamot biztosított a maga túlsú­lyának, noha ez ideig (d. u. 3 óra) még nem vettünk híreket a netán történendő miniszterváltozásokról. Szerbiának nincs engesztelhetetlenebb, maka­­csabb és — a jelen viszonyok közt — veszélyesebb ellensége, mint Hussein Avni. Politikai programmja, amennyire itt ismerik — a következőkbe foglalható össze: A birodalom tagjainak szoros egybefűzése. Egyptom, Románia és Szerbia velleitásainak soha sem kedvezett. Békülékeny lépéseket nem lehet várni. Sőt majdnem bizonyos, hogy nézete szerint csak­is karddal kell a hűbérállamokat azon állásba visszaterelni, melyet a­­harc­ ok számukra kijelöltek. Belgrád és Konstantinápoly közt most igen fe­­szült a viszony. E feszültséget fokozza még az is, hogy a hűbér utolsó részletét a szerbek nem fizették meg és Kon­stantinápolyban igen jól tudják, hogy mit jelentsen ez. Hussein Avni már több ízben nyilvánította azon főóhaját, hogy szeretne Szerbiával a kurtán el­bánni« , itt azonban nem félnek tőle, sőt egyenest provokálni akarják Szerbia elleni gyűlöletét. De mégis úgy látszik, hogy kormányunk szívesebben lá­tott volna a konstantinápolyi kormányrúdon akárki mást, mint épen Hussein Avnit. Kellemetlenül érin­tette az itteni köröket az is, hogy a mozgalomnak tisz­tán »ifjú török« jellege van. Azt remélték, hogy Oroszország domináló befolyása Stambulban s Igna­tiev nagy prestigéje a szerbeknek előnyükre fog válni. Most a helyzet megváltozott; kétséget nem szenved, hogy az orosz befolyás most engedni fog az angol befolyásnak. Azt még nem lehet eldönteni, hogy a török trónváltozás és előrelátható következményei a szerb kormány magatartását lényegesen módosítani fog­­ják-e. Úgy látszik, hogy a Risztics-kormány ezúttal szilárdan el van tökélve. Meglehet, hogy az esemé­­mények az egész csendben megkezdett mozgalmat gyorsítani fogják. Városunk mintegy ki van halva. A belgrádi dandár pereputtyostul ma reggel elindult. Hogy hova, azt senki sem tudja. De sejtik, hogy Deligrádba (Alexinácz mellett.) Zuprijában lesz a fejedelem fő­hadiszállása, ott lesznek a miniszterek is. A helyzet komolysága visszatükröződik az ál­talános hangulatban. A fejedelemtől kezdve, de az utolsó szerbig mindenki hallgatag, mogorva. Min­denki érzi, hogy 1815 óta ez ország nem volt ily vál­ságos helyzetben és hogy megrendítő események kü­szöbén állunk. (A török események hatása a német fővárosban.) Berlinből, május 31-ikéről írják : A konstantinápolyi trónváltozás közvetlenül ama határnap előtt ment végbe, melyen, mint a »Reichs- Anzeiger« jelentette, Oroszország, Ausztria-Magyar­­ország, Franczia-, Olasz- és Németország képviselői a berlini megállapodásokat a portával közölni akar­ták. Némi feltűnést keltett, hogy a hivatalos lap ezen közleményében Oroszországot legelöl, Német­országot pedig legutól említi. A­mi a közös actio el­halasztását illeti, az már azért is szükséges, mert a hatalmaknak előbb az uj kormányt el kell ismer­­niök s az ottani diplomatiai kart uj megbízó­levél­lel kell ellátniok. Ha a váratlan esemény be nem áll, úgy a köz­lemény megtétele Anglia hozzájárulása nélkül ment volna végbe. A német közönség a konstantinápolyi hireket nagy tartózkodással fogadja. Itt azt hiszik, hogy az új kormány bizonyára féltékenyen fog ügyel­ni az ottomán állam területi épségére; jelszava az lesz: reformokat az összes európai török tartomá­nyoknak, de egy tartomány sem kap külön állást. Ez a jelszó azonban a lázadókat alig fogja kielégíteni s itt kétségkívül tovább is fegyveres erőt kellene al­kalmazni. Az uj helyzettel szemben a hatalmak közt uj megállapodás látszik szükségesnek, a­mi megvan könnyebbítve azáltal, hogy Gores­akoff herczeg a czárral Emsben van s nehány nap múlva Vilmos császár is ide fog utazni, így, pár nap múlva Európa szeme ismét — mint 1870-ben — Emsre lesz irányozva. Az orosz lapok megc­áfolják azon hírt, hogy a kormány azon földterület visszaadását kívánja, melyet a párisi szer­ződésben elvesztett. Ez eszmét, úgy látszik, a berlini értekezletek óta elejtette az orosz cancellár, hogy mennyi időre, azt ma még nem tudhatni. Ismét föl­merült az európai conferentia eszméje. De minthogy Anglia csak úgy fogadná el, hogy a porta is képvi­seltessék benne, ez esetben pedig a conferentia bizo­nyosan eredmény nélkül maradna, a tervnek nincs kilátása a valósulásra. (Montenegro és a felkelők.) A cet­­tinjei fejedelmi konokban f. hó 26-án a herczegovinai felkelők egy küldöttsége jelent meg; küldőik egy­hangú határozata alapján érdekeik képviseletét fel­ajánlották Nikita fejedelemnek. A fejedelem tudva­levőleg elfogadta az ajánlatot, és így most Monte­negro viszonya a portához lényegesen megváltozott. Idegen tisztek, kik a montenegrói seregnek felajánlották szolgálataikat, visszautasíttattak, mert a fejedelem nem akarta a bennszülött tisztek félté­kenységét fölkelteni. Különben nincs is szükség az idegen tisztekre. A fejedelem hír szerint a Törökországban lévő 3—400 montenegrói mind haza hívta, szemlét akar felettük tartani. Montenegro is nagyban készül a háborúra, Moszkvából 20 »irgalmas szüzet« várnak, barakko­kat, orvosszereket hozattak, Odessából meg orvosok vannak útban a Fekete-hegyek felé. Eyek Francziaország keleti politikájára vonat­koznak. E lap szerint kétségtelen, hogy a franczia és az angol kabinetek jövőre egyet­értően fognak eljárni. Budapest, június 3. (A magyar delegáció) ma délelőtt 10 órakor ülést tartott, melyben constatáltatott, hogy a két delegátió határozatai közt nincs semmi elté­rés és az egyeztető bizottság már össze is állította az 1877. évi közösügyi pénzügyi törvényt. Ezt felol­vasták és ezzel az ülés véget ért. Délután 5 órakor zárülés lesz, melyben a szentesített törvény ki fog hirdettetni. (A közlekedési bizottság­ mai ülésé­ben tárgyalás alá vette a brassó-tömösi­ vasút épí­tésére szükséges hitelről szóló törvényjavaslatot. Hieronimo közlekedési államtitkár a bizottság kívánságára beterjesztvén az említett vasút magyar­­országi részének kiépítésére vonatkozó részletes költségvetést, a bizottság a törvényjavaslatot általá­nosságban minden ellenvetés nélkül elfogadta. A részletes tárgyalás folytán a vasút 4.603,810 frtnyi építési költségeiből töröltetett az időközi kamat (415,260 frt), miután a törvényjavaslat szerint a fennebbi építési összegből 1876-ra nyitott 1 millió frt hitel az állam ingó vagyona megfelelő részének értékesítése útján fedeztetik. Azon esetre, ha a ké­sőbbi részletek más módon fedeztetnének, az »idő­közi kamat« kifejezés minden összeg megnevezése nélkül vétetett fel a javaslat szövegébe. (Muraköz egyházi viszonyai) ügyé­ben folytatott tárgyalások, a »Hon« szerint, a követ­kező megállapodásokra vezettek : Miután az elvá­lasztás következtében úgy a szombathelyi, mint a horvátországi egyházmegyékben a stallumok száma s az igazgatási költségek változást szenvednek, az érdekelt egyházmegyék felhivatnak, hogy erre vonat-­­kozólag észrevételeiket s indokolt javaslataikat mi­előbb terjeszszék elő. (Az osztrák kormány köréből.)Bécs­­ből azt jelentik a »Bad. Corr«-nek, hogy a közigaz­gatási törvényszék elnöke egyelőre nem fog kinevez­tetni, hanem csak az alelnök. Az idézett forrás fenn­tartással azon bírt registrálja, hogy a kiegyezési törvényjavaslatok letárgyalása után Lasser belügy­miniszter fogna a közigazgatási törvényszék elnökévé kineveztetni. * A „Pesti Napló“ tárczája. Raymonde. — Regény. — Irta THEURIET ANDRÉE. (Folyt.) IV. Bölcs Salamon azt mondta, hogy jobb, ha az embert jó szívvel főzelékkel kínálják meg , mint hogyha kedvetlen arczczal pecsenyét adnak eléje. De Osmin nem volt ezen a nézeten; Raymonde kitérő válaszát, bár rosz kedvvel és zavar hangján volt mondva, mégis jó ígéretnek vette. Számba vette Clo­­tilde asszony és Tremblaie úr előleges beleegyezését, már­is Raymonde jegyesének tekintette magát és buzgón udvarolt neki. Raymonde elfogadta az ügyet­len imádó bókjait, egyrészt, mert szüleinek kedvében akart járni, más­részt meg, mert nem volt egyéb dolga. Ilyen félreeső vidéken az imádók épen nem te­remnek minden bokorban ; titkon Raymonde is örült, hogy van, a­ki imádja, bár olyan férfiú imádta, a­kit ő nem szeret. A tizennyolc­ éves leány beéri az­zal, hogy egyáltalán van viszonya, ha az imádó nem tetszik is neki, ámítjuk szívünket, mint a­hogy üres fogainkkal is csámcsogunk, ha éhesek vagyunk. Ray­­mondenak tetszett az az érzet, hogy őszintén imá­­dottnak tudta magát. A szerelem, melyet iránta érez­tek, durva lepelbe burkolózott, de utóvégre is szere­lem volt és a leány gyönyörködött ez eddig nem lá­tott virág illatában. Osmin áradozó hódolatát le­­­ereszkedő arczc­al fogadta, mint egy királynő , a­ki tudja, hogy a hódolat megilleti őt. Pedig tudta, hogy Préfontaine úr minden mosolyt váltónak tekint, me­lyet lejáratkor fel fog mutatni. Csakhogy a kaczér leány épen olyan, mint az adós, azt hiszi, hogy a le­járat­­ sohanapján. Hisz még van ideje, megígérték neki, hogy nem fogják sürgetni, az esküvő napja oly ködös távolban látszott, hogy mindennap szem elől vesztette. Osmin meg úgy hitte, hogy ama boldog nap egy fehér mosolygó nőszobor, ott ama fasor végén, melyhez mindennap egy lépéssel közelebb jut. Már intézkedéseket is tett ehhez képest; la­­margellei kastélyába munkásokat hozatott, hogy az ódon épület vidorabb szint öltsön és Raymonde meg­­­­felelő lakást találjon, ha rászánná magát, hogy hozzá költözködik. Nem sokára készen leszünk, — mondá egy estre Tremblaie asszonynak, •— mindent legszebb rendbe hozok, hanem előbb még egy elkerülhetlen formalitást kell végeznem, mely miatt pár hétre el­utazom. Említettem kegyednek, hogy van egy öreg nagybátyám, Morvanban lakik, húsz mértföldre ide; keresztfia és egyedüli örököse vagyok; de fele­sége ravasz parasztasszony , ki azelőtt gouver­­nante volt nála, szeretné az egész vagyont a maga kezébe kaparitani, ha én útját nem állanám. Min­den esztendőben, mikor beáll a vadászati évad, el szoktam látogatni hat hétre az öreghez. Szeszélyes ember, és ha házassági tervemet rögtön be nem je­lenteném neki, képes volna arra is, hogy végrende­letében kijátszék. Meglátogatom, felhasználom az al­kalmat arra is, hogy kikérjem beleegyezését. Mire visszatérek, azt hiszem, kitűzhetjük az esküvő napját. Raymonde egész közönyösen hallgatta az elutazás hírét. Nem találta épen oly­an elviselhetlen gondolatnak azt, hogy néhány héten át nem fog­­ Osmin minduntalan körülötte lebzselni. Az utazást megelőző napon csak oly vndoran kalandozott az erdőben, mint máskor; hazajövet igen jókedvű volt, pompás étvágygyal reggelizett, hogy jobban élvezhesse a fiestát, lement a kertbe és ott a függőágyra vetette magát, mely két hatalmas platánfa árnyában himbálózott. Gyönyörködött a szép kilátásban. Mintegy száz lépésnyi távolságban ezüst-fodros kis patak kígyózott végig a füzesen ; odébb a falu házai fehér lettek; kéményeikből mind egy irányba hajtotta a szél a füst-fellegeket. A házak küszöbein a kakasok kukorékoltak egymás felé; a szérükben a cséplők szabályosan vál­takozva ütögették a kalászokat; tubnan a fennsíkon, hol az erdő kezdődött, pacsirták zengtek a kunyhók tetején. A fiatal leány gyönyörködve nézte a dalos madarakat,amint egy szárnysuhogtatással felszálltak a kék azúrba szüntelen dalolva, fel beláthatlan ma­gasságig, aztán hirtelen, függélyes vonalban lecsap­tak ; aztán mások szálltak fel és a kedves légi zene egy pillanatra sem némult el. Félig behunyt szemekkel, el-el andalogva, édes kéjérzettel élvező Raymonde a kimondhatlan gyö­nyört, mely bennünket elfog, valahányszor ránk jön a szendergés; a valóság tűneséiben van és csak zenét hallunk, illatot élhelünk belőle. A pacsirták azt éne­kelték : — Osmin távozik. — A malom kereke azt kelepelte: — Holnap utazik — és a déli harangszó istenhozzádot zúgott hozzá. Szemei lecsukódtak, a leány nem látott; nem hallott többé, elszenderült. Azt álmodta, hogy egy hosszú fa­sorban van, bükk és hársfák közt; a fa­sor végén Osmin lovagolt, keser lován; a ló és lovas a távolból csak egy pontnak látszottak; ő nem törődött velük; az útszélről gyűszű­virágok nyújtották felé bíboros kocsányaikat; bok­rétába szedte a kínálkozó virágokat; a sűrűből ének­szó hangzott; férfias hang gyöngéd szerelmi dalt zengett és elbűvölte őt; a bűbájos hang emelkedett, erősbödött és zöldebbnek látszik a pázsit, édesebb­nek az illat.Egyszerre lódobogás hallatszott és Osmin kaczagása; az a kábító hahota túlharsogta az isme­retlen dalnok szavát; a varázs eltűnt. Arczára, nyakára rózsalevelek zápora hullott, a leány felébredt álmából; Osmin állott előtte és hangosan kaczagott. — Bell rósz tréfa! kiáltott fel szemeit dörzsölve, duzzogó arczc­al, mint a gyermek, mikor édes álmából felébresztetik: — régóta van már itt ? — Már jó negyed órája, volt a felelet. — És nem szólt semmit ? tört ki haraggal. — Észrevette, hogy a függőágy bimbálása fellebbentet­­te ruháját és látni engedő kékfehér csikós selyem­harisnyáit ; haragja fokozódott, kis lábait sebesen ruhája alá húzta. — Ez árulás, folytatá, nézni vala­kit, mikor alszik, az épen olyan, mintha az ember a kulcslyukon hallgatózik. Miért nem ébresztett fel rögtön ? — Azt ugyan meg nem tettem volna. Ön oly szépen szendergett és én boldog voltam, hogy ké­­nyem-kedvem szerint csodálhattam. Különben úgy tetszett nekem, mintha kedveséről álmodnék. — Oh nem, vágott közbe a leányka, önről álmodtam. — Igazán! kiáltott fel Osmin, ki nagyon meg­örült e válasznak, és észre se vette annak bántó értelmét. Leült a függőágy mellett egy székre, feje még így is olyan magasan volt, mint Raymonde. — Langresból jövök — mondá­m, és nem tudtam el­menni a kapu mellett, hogy be ne tekintsek. Képzelje csak Raymonde kisasszony, holnap utazom... Milyen unalmas lesz majd ott lennem annál a mogorva ke­resztapámnál ! — Mondja csak, kérdé Raymonde gúnyosan, ő ajándékozta meg az Osmin névvel ? — Oh nem, felesé a kérdezett; ez a név már a harmadik keresztes hadjárat óta honosult meg csalá­dunkban. Ős­atyám, Huon de Prefontaine, egy Osman nevű muzulmán foglya volt, de bátorsága miatt belé szeretett a hitetlennek leánya. Ajánlatot is tett neki, hogy kiszabadítja, ha őt is magával viszi. De ős apám nem csak bátor, hanem istenfélő is volt és természetesen kereken megtagadta a leány kérel­mét. Az apa, mikor ezt megtudta, annyira meg volt hatva, hogy ős apámat minden váltságdíj nélkül elbo­csátotta, de azon kikötéssel, hogy Préfontaine báró és a család minden örököse legidősb fiát Osminnak fogja keresztelni. — így hát ön is, ha fia születik, Osminnak fogja keresztelni, szólt Raymonde csipősen.__Ne mondja már! Vagy mi! Ez a boszos tiltakozás annyi kellemes feltevést engedett meg, hogy Préfontaine úr szájában összefu­tott a nyál; rögtön kész volt megtagadni a család tiszteletreméltó hagyományát. — Annak fogják keresztelni, a­minek ön akar­ja ; felelé sugárzó arczc­al, úgy kell a saracénnak! Raymonde duzzogó arczczal megfordult, fehér arczát gyenge rózsapor futotta el. — Raymonde kis­asszony, folytató az óriás és vaskos kezét rátette a függőágy szélére, úgy, hogy az himbálózni kezdett, mint egy inga: — fog-e rám is gondolni mikor távol leszek ? Semmi felelet. — ígérje meg legalább, hogy másra se fog gondolni!­­ (Folyt. köv.) ORSZÁGGYŰLÉS. A fzépviselőház ülése június 3-kán. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Beöthy Algernon, Molnár Aladár, Orbán Balázs. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kál­­mán, Szende Béla, Trefort Ágost, Széll Kálmán, Per­­czel Béla. Az ülés kezdődik i. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, ész­revétel nélkül hitelesíttetik. Elnök: bemutatja Komlód, Tótfalu, Szamos­­becs, Tatárfalva, Költő, Csegeld, Tunyog, Dara, Ma­­tócs és Semlyén községek kérvényeit Szatmár megye közigazgatási székhelyének NI.­Károly mezővárosból Szathmár-Némethi városba leendő áthelyezése iránt. Letétetnek a ház irodájába. Elnök jelenti, hogy az igazságügyminiszter a jövő hét első ülésében fog válaszolni Simonfay kép­viselőnek a telekkönyvi­ naplók tárgyában tett inter­­pellációjára. Tudomásul vétetik: Tisza Kálmán miniszterelnök bemutatja az osztrák magyar monarchia és a romániai fejedelem­ség között kötött kereskedelmi szerződésről szóló szentesített törvényczikket. A törvényczikk kihirdetettén, hasonló kihirde­tés végett átküldetik a főrendiházhoz. Simonyi Ernő azt kívánja, hogy a kérvények a napirend megkezdése előtt tárgyaltassanak, mert a házszabályok is ezt követelik és az eddigi gyakorlat is e mellett szól. Elnök elismeri, hogy a régi házszabályok sze­rint az volt a gyakorlat, de az új házszabályok meg­­a­lkotása óta mindig az volt a gyakorlat, hogyha csak a napirendre tűzött tárgyak korábban be nem fejeztettek, 1­­ 2 órakor kezdetett meg a kérvények tárgyalása. Tisza Kálmán felszólalása után, ki egy ko­rábbi pr­ecedensre hivatkozott a tekintetben, hogy a ház korábban is felfüggesztette a napirenden levő tárgy tárgyalását, hogy az interpellációkra válasz adathassék, a ház elhatározza, hogy tekintettel azon körül­ményre is, hogy ma a kérvények tárgyalásán kívül egy interpellate is adatik be, a napirenden levő törvényjavaslat tárgyalása »fé1 órakor felfüggesz­­tessék. Ezután folytattatik a tvhatóságok kikerekíté­­séről szóló tvjavaslat tárgyalása. Dániel Márton a következő határozati javas­latot terjeszti elő: »Tekintettel arra, hogy a tervezett Kis-Küküllő megye egész területén az egyedüli város sz. királyi Erzsébetváros, mely jelenleg is a feloszlatandó Felső- Fehér megye székhelye; tekintettel arra, hogy a ter­vezett Kis-Küküllő megyének egész területén Erzsé­betváros az egyedüli pont, mely egy megyei köz­ponttól jogosan megkövetelhető igényeknek minden tekintetben teljesen megfelel, tekintettel arra, hogy Erzsébetváros egy 44 szobából és elegendő börtön­helyiségekkel álló nagy épületet örök időkre, úgy­szintén évenként 100 öl fát ingyen ajánlott fel, mi jelenleg az államnak, a házipénztár behozatala után pedig a megyének négyszáz forintra menő megtakarítást eszközöl ; tekintettel arra, hogy mindezen kellékeket nélkülözi Dicső-Szent-Márton és minden tekintetben a legprimitívebb falusi állás­ban van és lesz, mert merőben nélkülözi a haladha­­tás eszközeit; tekintettel arra, hogy a kormánynak előrelátó helyes intézkedése két megye területének törvényszékét Erzsébetvárosban egyesítette, hogy a felállítandó adófelügyelői hivatal részére már szál­lást is vettek; hogy a tanfelügyelő ottan székel; végre, hogy a 25.honvédzászlóalj elhelyezése is ott van, egy szóval, hogy a helyesen felfogott államérdekek szerint az összes kormányzati ágak öszpontosítva vannak; végre tekintettel arra, hogy ezen kérdés helyes megbírálására szükséges tényezőkkel legin­kább a kormány rendelkezik, s miután ezen kérdésre vonatkozó tényezők összegéből merített leghelyesebb megállapodás alapján a beterjesztett törvényjavas­latban is Kis-Küküllő­ megye székhelyéül Erzsébet­várost tűzte ki . Indítványozom, határozza el a ház, hogy a közigazgatási bizottság mellőzésével, a bel­ügyminiszter úr által beterjesztett törvényjavaslat első czikkelyének 9. pontja szerint, Kis-Kükü­llő me­­gye székhelyéül Erzsébetváros fogadtassák el-, Tisza Lajos a közigazgatási bizottság javas­latát pártolja s Dicső Szt.­Mártont kivánja a megye székhelyéül tétetni. Ezt indokolja nézete szerint azon czél, hogy csak azon határig történjék intézkedés. a

Next