Pesti Napló, 1914. szeptember (65. évfolyam, 212–241. szám)

1914-09-26 / 237. szám

­ Bud­apest, szombat PESTI NAPLÓ 1914. szeptember 2.Sk (237. szám.­ 5­­ Orosz támadás Greg ellen Berlin, szeptember 25. A N­ovo­je Vremja egy ideérkezett számá­ban hevesen támadó cikk van Grey angol kül­ügyi államtitkár és Anglia ellen.­ Angliának — úgymond a cikk — esze ágában sincs be­váltani azt a régi ígéretét, hogy a német-osz­trák-magyar seregek megsemmisítésére fogja fordítani minden erejét. Ezt ígérte Anglia, most pedig csak arra törekszik, hogy a kon­tinensen az egyensúlyt megőrizze s minden gondja arra irányul, hogy valamikép a saját érdekei kárt ne szenvedjenek. A frémet-angol háború­r­e Általános hadikötelezettség Angliában Berlin, szeptember 25. l­ondoni hírek szerint az a félmillió ember, akit a hadseregbe soroztak, vagy három évre, vagy a háború tartamára kötelezte magát katonai szol­gálatokra. Kitchener lorc. csak ezzel a feltétellel vállalta el a hadügyminiszterséget. E szigorú és hosszú időre szóló kötelezettség kétségtelenül az ál­talános hadkötelezettség kezdetét jelenti. A soro­zásnál legelőször a polgári osztályból való ifjak je­lentkeztek, de később sokan besoroztatták magukat a munkásosztályból is, mert a munkáspárt parla­menti vezetői felszólítást intéztek a munkásokhoz, hogy lépjenek be a hadseregbe. Ez fontos és figye­lemreméltó jelenség, mert a munkások a hadse­reggel mindezideig minden közreműködést megta­gadtak. A felsőház szeptember 11-iki ülésén Chur­chill tengerészetügyi miniszter kijelentette, hogy­­Angliának a jövő évben 25 hadtestből álló hadse­rege lesz. Ezt a nagy számot Anglia csak a sorozás­­kötelezővé való tétele útján érheti el. A Daily Chronicle elégedetlenségét fejezi ki a sorozás mai módjával szemben. A már besorozott félmillió em­beren kívül a hadügyminiszternek még félmillió katonára van szüksége. Ezt a hadsereget azonban, ha Kitchener tudna is elegendő legénységet kapni, a jövő évig semmi esetre se tudná felruházni, fel­szerelni, élelmezni és kiképezni. A diadalmas „U. 9." hőse Berlin, szeptember 25. A császár az „U. 9." tengeralatti naszád hős kapitányának a vaskeresztet adományozta. A kapi­tány, Weddingen Ottó, augusztus 16-án tartotta es­küvőjét Wilhelmshavenben, ahová egy vakmerő A „tanulság" London, szeptember 25. A Times tengerészeti szakértője a három angol páncélos cirkáló elpusztítása alkalmából a követ­kezőket írja: Ez a legkomolyabb szerencsétlenség, amely a brit flottát a háború kitörése óta érte és nagy tanulság a flottára és a nemzetre nézve. A Daily Chronicle vezércikkében megjegyzi: Kiváló tengerészlegénységünket ért veszteségünk­kel szemben a németek egyetlen embert sem vesz­tettek. Sok és különös elővigyázati intézkedés nél­kül nehezen vihetünk areadnoughtokat nyílt vi­zekre, ha a németek sem teszik azt. A Daily Chronicle szakmunkatársa azt írja: Azt állítják, hogy a hydroplánok lehetővé teszik a megfigyelőknek a tenge­ alatti hajók jelenlétének megállapítását, de hogy történik ez, ha e felderí­tésre reggel fél 8 órakor lesz szükség egy őszi reg­gelen, vagy a hydroplánnak e célra való felhaszná­lása nem tanácsos, mert a hydroplán a támadó ten­geri erő közelségét elárulja? A Daily Telegraph azt mondja: Meg kell adni, hogy­ a támadást teljes eredmény­gel vitték véghez. Berlin, szeptember 25. ezt a fegyvert az ellenséges hadihajókkal és a tengeralattjáró naszádokkal szemben felhasz­nálni. A „Manchester Guardian" azt írja, hogy a három cirkáló elvesztését nem szabad könye­dén venni. Ha angol torpedónaszádok ilyen rövid idő alatt három német cirkálót sülyesz­tettek volna el, ezt derekas munkának tartot­ták volna. A lap reméli, hogy a következő ese­mények meg fogják mutatni, hogy a cirkálók­ legénységének magatartása megfelel az angol­­ tengerészek tradícióinak. Levertségre­­azonban nincsen ok. ./ London, szeptember 24. (Berlinen át.) A Times a brit cirkálók megsemmisítésével­ kapcsolatban a következőket írja: Az esetből azt a tanulságot is levonhatjuk,­ hogy a sülyedő hajók legénységének megmentésé­­­nél követett eddigi gyakorlatot meg kell változtat­nunk. A mentési munkálatokat talán torpedózu­zókra és más kisebb­ járművekre kell bíznunk. A lap hozzáteszi: koncedálnunk kell, hogy a német tengerészet hírszolgálati osztályát kitűnően szolgál­­ják ki. Krisztiánia. szeptember 15. Egy ismert norvég tengernagy a Morgen­bladed-be az „U. 9." német tengurulatú naszád tettéről a következőket írja: Az Északi- és Keleti-tenger blokádjának­ angol taktikája részben halálra van ítélve, minthogy a teljes angol megfigyelő láncolaton és saját bázisától­­200 tengeri mértföldnyi tá­volságban egy német tengeralatti naszád húsz emberrel át tudott siklani az évszázadok óta Anglia által uralt tengeri területen egészen a kanálisig. Hogy a megsemmisített páncélos cirkálók régiek, az mellékes. Amiként m­a meg­semmisítették ezeket a cirkálókat, úgy holnap megsemmisíthetik az egész angol tengerfeletti flottát. Az Északi- és Keleti-tenger már nincse­nek az angol hajószörnyetegek birtokában. Új kor, új metódus kezdődik, amely a kis tengeri hatalmakra nagy fontosságú, mert lehetővé válik, hogy nagy számmal beszerezzen ezek­ből a borzalmas és nem drága tengeri fegy­verekből. feladat elvégzése után a Shetland-szigetekről tért vissza hajójával. Mivel naszádján némi javításokat kellett végeznie, pár napi szabadságot kapott és ezt az időt arra használta fel, hogy testvére házánál megesküdjék menyasszonyával, a Homburgba való Prete kisasszonnyal.. Esküvője után nyolc nappal ismét elfoglalta parancsnoki tisztét, az „U. 9."-en. Weddingen kapitány jellemzésére néhány epizódot elevenítenek fel az itteni lapok. Nemrég Helgoland közelében történt, hogy az „U. 9." egyik matróza a tengerbe esett. Bár az idő zivataros volt és a tenger magas hullámokat vetett, Weddingen gondol­kozás nélkül a tengerbe ugrott és kimentette a ful­doklót. Bátor tettéért akkor megkapta az életmen­tőknek járó érmet. A Five O'clock Taube Luigi Barzini, a Corriere della Sera bires haditudósítója érdekes levélben számol be lapjának a párisi hangulat­ról. A megk­ipó cikkből az alább­i szép részleteket közöljük. Néhány nap óta nem repülnek már né­met „galambok" Páris felett és a közönség, amely már szinte várta a megszokott órában a repülőgépeket, egész csalódottnak érzi ma­gát. A „galambok" ugyan veszedelmet hoztak Parisra, de egyúttal pompás látványosság­számba mentek és a párisiak mindig készek bármit is kockáztatni, hogy csak élvezhessék az érdekes látványosságot. A párisi csak a váratlantól rémül és zavarodik meg. Az előre nem látható dolgok megdöbbentik. Ha nem tudja pontosan, mi történt, miről van szó, a legborzasztóbb dolgokat képzeli el. De ha tudja, látja, mi jár reá, nem rémül meg egy cseppet sem. Így történt, hogy míg az első német aeroplán, amely Páris felett megjelent, páni félelmet idézett elő a lakosság között, a m második már csak érdekes eseményszámba ment, a harmadikat pedig egész kedélyesen fogadták. Minden szokás dolga. A német re­pülőgép igazi német pontossággal mindig hat órakor jelent meg nagy magasságban a Mont­martre felett, majd a Notredam­e templom felé közeledett, hogy azután nagy ívben meg­kerülve a várost visszatérjen a német táborba. A párisiak az ötórai tea mintájára már úgy jelölték azt az időt, amikor a „galamb" meg­Rotterdam­on keresztül jelenlik London­ból. Az angol lapok nyugodtan ítélik meg a három cirkáló pusztulását­ Az ósdi hajók meg­semmisülése csak kis mértékben gyengíti az angol flottát, csak a sok vitéz tengerész halála sajnálatos. A lapok kiemelik, hogy két cir­kálóra aközben irányítottak torpedókat, ami­kor ezek az első cirkáló hajótöröttjeinek meg­mentésére síeltek. Ez a megrendítő tény ellen­kezik a tengeren való mentés szokásaival és hasonló magatartásra kényszeríti az angolokat az ellenséges hajókkal szemben. A lapok to­vábbá megemlítik, hogy az angolok, akik ed­dig lemondtak tengeralatti aknák elhelyezésé­ről, most már alighanem kénytelenek lesznek jeleni: „Five o'clock pigeon". Az újságok már állandó címmel ellátott rendes rovatot nyitot­tak a német aviatikusoknak s napi bulletinek­ben jelentenék: „A galamb tegnap 5 óra 25 perckor jelent meg északnyugat felől..." A reménység a türelem szülőanyja. Öt óra felé minden talpalatnyi helyet megtölt a kíváncsiak tömege. Minden útkeresztezés fe­ketéllik az emberektől, minden szem kém­lelve járja be az égboltot és mindenki aggódva várja a pillanatot amikor a tér gyík végétől a másikig fölhangzik a kiáltás: — Itt van! Nem könnyű dolog aeroplánokat kutatva öt percig egyfolytában kémlelni az eget, anél­kül, hogy bármit is fölfedezne az ember a végtelen kékségen, ami repülőgéphez hasonlít. Egész újfajta vállalkozások indultak virágzás­nak. A Montmartreon, Páris szívének e pillé­reszk, falusi szögletében, akárcsak a nap­fogyatkozások alkalmával, székeket adnak bérbe, hogy arra felállva, kényelmesebben szemlélhessék a „galambot". A kényelmes székeken ülve sokkal jobban meg lehet figyelni a különös madár repülését. Az embe­rek a kíváncsiságtól hajtva, valósággal búcsú­járást rendeznek a Sacrecoeur dombjára. A boulevardon a német aeroplánok fényképét árulják, hogy a nép „az első pillanatra rá­ismerhessen". Látcsöveket is árulnak. — Tábori látcső, darabja nyolc frank százötven helyett! — kínálják az árucikket. És a kávéházak terraszán a vállukra vetik a vendégek a látcső szíját és türelmesen várják a pillanatot, amikor a látókörön belül Berlin, szeptember 25. • A londoni Reuter-ügynökség jelenti Kalkun­iából. Az „Emden" német cirkáló megjelent Madras előtt és két olajtartályt ágyúzással lángba bom­lott. Az angol erődök viszonozták a­­tüzelést, mire az Emden kioltotta lámpásait és a sötétségben eltűnt, kaphatják a látcsővel a „galambot"... Külö­nös egy nép! Láttam, amikor utoljára repült el Páris felett­e „galamb"... Délután fél hat óra körül járt az idő. Az opera-téren, amely néhány, perccel ezelőtt üres volt, beláthatatlan tömeg tolongott a földalatti vasút monumentális bejárata körül... Mindenkire az égre nézett, már látni lehetett a gépet, amely épp a tér felé szállt és két visszahajló szárnya úgy fes­lett, mint a papi köpeny lebenye. A figyelme­sen szemlélő közönségen a félelem, aggódás vagy a gond legcsekélyebb jelét sem észleltem. Nyilván senki sem gondolt arra, hogy a német aviatikusnak eszébe juthat épp a tömeg köze­pébe dobni egy bombát. A szemekben csak a kíváncsiság és a látnivágyás mohósága tükrö­ződött. Azok, akiknek látcsövük volt, meg­jegyezték: — Páncélos repülőgép! — Alulról úgy fest, mint egy csónak! És a szabad szemmel néző emberek min­dent elhisznek a látcsöveseknek ... Minden balkonon, minden lek­aszon, minden ablak­ban és padlásablakban emberek jelennek meg. Ember ember hátán áll. Csak a rengeteg tö­meg halk morajlását lehet hallani... Az ellenséges repülőgép csillogott a nap utolsó sugaraiban. Hátrahajló szárnyain ró­zsás fény reszketett. Biztosan repült tova a végtelen kékségben. Hirtelen puskalövés hal­latszott. Azután gyors egymásutánban száz, meg száz lövés dördült el. Honnan jöttek a golyók. Nem tudni. Úgy tetszik, a háztetőkről. Bár senkit sem lehet látni, meglehet, hogy A rettegett Emden

Next