Pesti Napló, 1914. szeptember (65. évfolyam, 212–241. szám)
1914-09-27 / 238. szám
Budapest, vasárnapi a PESTI NAPLÓ 1914. szeptember 71. V238. szám.)] 3 előrehaladtunk. Az Argonnes és Meuse közötti helyzetben nincs változás. A Woevrenél az ellenség támadt. A támadás a Meuse melletti magaslatokra irányult, Tressauvand —Viguelles—Handbcours fronton, anélkül, hogy a magaslatokon helyet foglalhatott volna. Jobb szárnyunkon Lotharingiában a németek ismét átlépték a határt kisebb csapattestekkel és visszafoglalták Donevret a Blamont északi oldalán. Ugyanekkor Bordeauxból a hadügyminisztérium a hadihelyzetről a következő jelentést adta ki: — Balszárnyunk Noyon déli részén egy lobogót zsákmányolt. Rheims a katedrális előtt még mindig ágyutűzben van. Egészben véve itt a helyzet változatlan. .Jobbszárnyunkon semmi változás, a szövetséges csapatok helyzete kedvező. Berlin, szeptember 26. Jellemző az a lakonikus rövidség, amelylyel a csütörtökön éjszaka kiadott ,párisi hivatalos jelentést megfogalmazták: Balszárnyunkon a harc tovább fejlődik, a centrum nyugodt, jobbszárnyunkon a németek, úgy látszik, abbahagyták támadásukat. Francia újság a német hadsereg erejéről Genf, szeptember 26. A Journal ezzel a címmel: „Német győzelem" -cikket közöl a katonai helyzetről, amelyben többek között ezeket mondja: „ A kilenc nap óta tartó csatának még nem mutatkozik eredménye. Komoly okok amellett szólanak, hogy a helyzet még néhány napig igy f°g tartani. Eleinte a németek megkísérelték, hogy Craonne és Rheims között operáló seregeinket bekerítsék. Néhány nap óta azonban működésük azokra a magaslatokra szorítkozik, amelyek az aragonnei síkságot körülövezik. Ha az ellenségnek sikerülne a mi frontunkat áttörni, akkor a nancy-i sereget elvágnák a főseregtől. A német erőt semmiesetre sem szabad lebecsülni. Verdun tájékán negyvenkét centiméteres mozsarakat állítottak fel, amelyeknek borzalmas pusztító ereje Lüttichnél és Maubeugenél megtette a hatását. Az erődök mindenesetre nem esnek el egy nap alatt és a Maas magaslatain olyan ellenfélre találnak a németek, amely szembe fog szállani velük. A franciák megsértik a fehér zászlót Elfogott parlamentairek Berlin, szeptember 26. A fehér zászlót is megsértették a franciák. Mikor három német parlamentáir automobilon egy, városhoz közeledett, hogy megadásra szólítsa fel, a franciák nem hederítettek a fehér zászlóra és elfogták a három parlamentairt, akik a német fővárosban nagyon ismeretes férfiak. Egyikük Arnim őrnagy a testőrlovasezredből, a másik Werner von Kummer kapitány, egy nagyobb csapattest főparancsnokságának adjutánsa, a harmadik pedig Cleving Károly, a Königliches Schauspielhaus kiváló művésze, aki a két tisztet mint lovasparancsot kísérte. A három német parlamentákrt a francia katonák kényszerítették, hogy gyalog menjenek Párisba. További sorsukról eddigelé minden fáradozás ellenére nem sikerült közelebbit megtudni. Életre-halálra Német-francia csatakép Berlin, szeptember 26. , egy gyalogzászlóalj egyévi önkéntese a nyugati fronton folyt egyik ütközetről a következő érdekes leírást adja: — Hirtelen megmozdult ezredünk, előre kellett vonulnunk. Alig hagytuk el az erdőt, már süvítve röpködtek felénk a szemközt levő magaslatról a golyók. Futó lépésben szaladtunk, hogy elérjük a patakot... Átmentünk rajta, fegyvereinket magasra emelve. Egyes helyeken a víz a katonák melléig ért. Azután föl a hegyre! Az ellenséges gránátok végigsöpörtek az egész területen, amelyen át kellett vonulnunk. Végre eljutottunk a magaslat tetején lévő erdő széléig. Itt egész fedezetet kaptunk. Egy vonalban feküdtünk, a fejünket, amennyire csak lehetett, a földre hajtottuk. A golyók zúgtak felettünk s oly sürűn jöttek, mint a cséplőgépből a buzaszemek. A francia gyalogság elvonult az erdő mellől és a következő magaslatot választotta ki védelmi pontul. Ekkor a tüzérség tette céljává az erdő szélét. A szó egész értelmében rakásra lőtték. A legvastagabb fa derékban tört ketté és gyökerestül fordult ki a földből. Fadarabok röpködtek ide s tova. Egy gránát három lépésnyire tőlem zuhant le a lövészárokba, amelyben mi sűrűn egymás mellé feküdtünk. Mint sebesült állat hangja üti meg fülünket egy kiáltás. Utána sóhajtás és nyögés hallatszik. Nagy vértócsában három bajtársunk hever. Baloldali szomszédomat fején találja egy golyó, fel akarja emelni a karját, de lehanyatlik. A második szomszédomnak karját töri szét a golyó, felkiált. Én felső karját elkötöm egy zsineggel, nehogy a vérveszteségtől haljon meg. A századoshoz kúszom, hogy megtudjam, mit tegyünk. Itt feküdni tovább nem lehet, különben mindnyájan ott veszünk. Századosom elküld a zászlóaljparancsnokhoz. Azt kell jelentenem neki, hogy az egész zászlóalj elpusztul, ha nem kapunk tüzérséget. A golyózáporban sietek le a lejtőn, balról és jobbról gránátok csapódnak a földbe. Végre megtaláltam a zászlóaljparancsnokot és jelentést tettem, hogy már négy tiszt meghalt és az egész zászlóalj megsemmisül, ha tüzérség nem segít. — Nem kapunk tüzérséget, menjen vissza Isten hírével — mondja és könyek törnek elő szeméből. Kúszva teszem meg visszafelé az utat. Századosom éppen parancsot akar adni az előrenyomulásra. Hozom a zászlóaljparancsot. Megkezdjük a visszavonulást a völgyön át, vissza arra a dombra, ahonnan jöttünk. Az út men- ten elhelyezkedtünk. Ifi w avadunk, — vi-!sier S00. Ebben a pillanatban habzó paripán egy porosz tiszt vágtat századosunkhoz. — Bajtárs, a porosz testvérek ott a jobboldalon elvéreznek, ha a bajorok nem tartanak ki! Sehol sem látunk őrnagyot.A százados parancsot ad: — Előre indulj! A dob pereg és nekivágunk a hegynek, fel sírunkhoz. Amikor az erdő szélét elértük, végre megérkezett a segítség. Éppen egy francia dandár indult zászlóaljunk ellen. Hirtelen azonban balról oldalba kapja őket a 20. ezred. Fellélegzünk, megmenekültünk, mi is, a poroszok is. Ott maradunk az erdő mellett, míg ránk nem esteledik. Akkor kihozzuk drága halottainkat az erdőből. Mind a két hadnagyunkat, az egyik aktív, a másik tartalékos és mind a ketten közvetlenül a háború előtt házasodtak meg, itt vitték el előttünk. Némán állunk, sisakjainkat levéve. Sírunk, zokogunk, akár a kisgyermekek. A süketnéma Bordeaux London, szeptember 26. A Times egyik legutóbbi számában a lap bordeauxi levelezője szeptember 12-iki ketettel a következő képeket rajzolja a Bordeauxban uralkodó hangulatról: Kezdve a háború megindulásától egészen mostanáig egyetlen egy veszteséglastromot sem tettek közzé. Egyetlen szó nem esett még a La Fére, Laon és Rheims erődök sorsáról. A nancyi és verduni rettentő harcokról semmiféle részletet nem árultak még el. Mülhausen visszafoglalása óta szó se jön többé a dl? Elzászból. A francia polgárság valósággal elsötétített szobában él és igazán megfelel a tényleges állapotnak az, hogy a posta- és távirdaminisztérium ideiglenesen a bordeauxi ,a 4 katonavilág írta: Tömörkény István Ahogy a mozgósítást kihirdették, ahogy a hirdetéseket az utcai hirdetőtáblákra meg oszlopokra fölragasztották, ahogy a kávéházak, vendéglők, korcsmák ajtajára kiszögezték, utána már fél nap múlva csak úgy dült be a városba fegyver alá a nép, mint ahogy dől a búza kifelé a zsákból, ha a száját megoldják. A vasutak ontották, a kocsik, hajók hozták, a közeli falvakból gyalog haladtak befelé az országutakon a gyalogösvényen libasorban hosszú csapatok. Egyik hozta a katonaládát, a másik a batyut tele ennivalóval, mert úgy szólt a parancs, hogy mindenki két napra való élelmet hozzon magával. Némely jobbmódú ember ugyan nem hozott magával semmiféle holmit sem, csak úgy sétált a többi között: az ilyen a bugyellárisában bizakodott. . De, mint mondani szokás, azért „arányosan tömegült befelé" a nép. Hát ezek már csakugyan tömegek voltak. Egy darab népvándorlás, a király egyetlen hivó szavára. Messzi kis falvakból és pusztákból, mert a szó azonnal és hirtelen kiment a távol mezőkre is. És sok tartozik ide. Nálunk legközelebb eső hadkiegészítő észak felé Szolnokon van, nyugat felé Szabadkán, délnek Nagy-Becskereken, keletnek Békés-Gyulán. Ami ebben a határolásban közbül esik, az ide tartozandó. Sok nép nagyon. Amely valósággal megrohanta a kaszárnyákat, hogy fegyvert adjanak neki. Ezrével lepték el a katonai épületek környékét. Körülbelül ez volt a közhangulatu mondás: — Ha bajban van az ország, hát gyerünk mindjárt. Ne céklézzünk itthon sokáig, hanem eresszenek rájuk minél hamarább. A kaszárnyák körül a kisvendéglőkre de jó világ járt. Még sok is volt a jóból, nem győzték a vendéget ellátni. De azért berúgott embert, legalább nappal, nem lehetett látni. A bort nem fogyasztották, inkább sörön éltek. Aki megitta a maga üveg sörét, elment, hogy helyet adjon a másik szomjasnak. Harmadnapra még így is kifogyott a kisvendéglőkből Flóriánék vize. A vitéz Flórián, az egykori római centurio a védszentje ugyanis a sörfőzőknek, minélfogva az italok Flórián-viznek gúnyoltatik azok által, akik nem szívelik. Egy helyen tanyaiak ülnek egy csomóban. Örökföldes gazdák, bérföldes magyarok, meg egyszerű kétkezi munkások, akik között közönséges időben elválasztó különbségek szoktak lenni, amik ilyenkor eloszlanak, mert úgy lehet, hogy a béres a szakaszvezető, a gazda meg a közember. A háboru demokratizál. — Mert — mondják az emberek — ha itthon nagyságos ur is valaki, itten ha káplár, csak káplár ur, oszt nem nagyságos ur ... Nyilik az ajtó s belép még egy tanyai magyar. Szálas barna ember, ugy közel a harminc felé, az egyenruháján látszik, hogy még a közösökhöz tartozik. A többi tanyai nagy riadalommal üdvözli: — No hát, te is begyüttél, Sándor?, » Azt mondja amaz: — Be hát. Hát mért ne gyüttem volna® Egyik ember csöndesen mondja neki: — Sok földed van... A Sándor aztán valami kényszeredett bolygással felelt vissza: — Azért én mégis könnyebben begyörertem, mint tik. — Nono! — intik az emberek — hát ket talán kötéllel húztak ide? — Hát nem éppen azért — magyarázza a Sándor. — Hanem énnekem már esztendők óta veri a fejemhöz az asszony, hogy nem értek a gazdálkodáshoz. Hát most otthagytam, gazdálkodjon, ha jobban ért hozzá. A kerösztök kint maradtak a tarlón, az eső is megverte, hát most mutassa meg, hogy, mit tud, ha olyan nagyon ért hozzá. Az emberek nevetik a Sándort, hogy ilyen tréfái vannak, egy zsellér, aki a felesége mellett ül a padon, csendesen mosolyog és nem szól semmit. Az asszony az asztal szélét simogatja a kötőjével. mi . Jöttek, egyre jöttek az öregjei is. Ugyan nem öregek, csak annak látszanak. A' negyvenegy év távol van attól, hogy öregségnek neveztessék, de azért az egyszer feketehajuak között vannak erősen őszek. S a nagy, lelógó tutajbajuszok, a nagy hirtelenségben borotválatlanul felejtett arcok öregstenek. S a nehéz munkával élő nép képén a gofidok ván-