Magán leánygimnázium, Pestszenterzsébet, 1939

Hiszek egy Istenben, Hiszek­­egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen. AZ ISKOLA MÚLTJA. 1930 szeptemberében adott első ízben engedélyt a vallás- és közokta­tásügyi miniszter leányközépiskola alapítására Pesterzsébeten. De az iskola megnyitására abban az iskolai évben már nem kerülhetett sor, mert az iskolai év akkorra már mindenütt megkezdődött. Az újabb miniszteri enge­dély alapján 1931 szeptemberében nyílt meg a pesterzsébeti magán leány­­líceum I. osztálya mindössze 3 tanulóval. 1932 szeptemberében leánygimná­­ziiummá átszervezve, folytatta működését, megnyitva a II, III., V. és VI. osztályát is. Évről-évre fokozatosan megnyílt a többi osztálya is, az 1935— 1936­ iskolai évben lett teljes nyolcosztályú leánygimnáziummá, akkor tar­tott először érettségi vizsgálatot. A nyilvánossági jogot, illetve az állam­érvényes bizonyítványok kiállításának jogát — amióta nyolc osztálya van, az érettségi vizsgálat tartásának jogát is — kezdettől fogva minden évben megkapta. A most lefolyt 1939/40-es iskolai évben tehát az iskola betöltötte­­állapításának 9., gimnáziummá alakulásának 8., és teljessé fejlődésének 5. évét s ötödször, tartott érettségi vizsgálatot. Ezen az 5. érettségi vizsgá­laton először bocsátottunk szárnyaikra olyan növendékeket, akik a gimná­ziumot az 1. osztálytól a VIli. osztályig ebben az iskolában végezték, olya­nokat, akik teljes nyolc esztendőn át voltak a mi leányaink, a mi sze­münk előtt, a mi gondunk alatt nőttek fel gyerekekből érett, fiatal leá­nyokká. S egyre táguló gyermekértelmükbe beleivódott, egyre mélyülő fiatal érzelmeikben nagy helyet kapott a szemük láttára létesülő, kialakuló gimná­zium képe és sorsa. Meghatott és megható szavakkal adott ennek kifeje­zést iskolájuktól való búcsúzásuk alkalmával Németh Erzsébet: „Megint elmúlt egy esztendő és megint itt áll egy Vili. osztály, hogy búcsút vegyen az iskolától. Többször búcsúztunk már egymástól az iskolaév végeztével, de akkor a búcsút mindig könnyűvé tette az a tudat, hogy szeptemberben találkozunk. A jelenlegi elválás azonban nemcsak a legközelebbi szeptem­berig tart, most nem úgy búcsúzunk, hogy a „viszontlátásra“, hanem vég­érvényesen elhagyjuk az iskolát. Hányszor kívántuk már diákéveink alatt ezt a pillanatot, hányszor hangoztattuk, hogy csak már nagy lányok lennénk. És most a nagylányok sírnak, a nagy lányok félnek. Siratják az elmúlt gond­talanságot és félnek az előttük álló élettől. A VIII. osztályos búcsúzás olyan állomás az életünkben, ahonnan kezdve megváltozik minden. A meg­szokott, nap-nap utáni rendszeresen beosztott iskolaéveket felváltja egy

Next