Magán leánygimnázium, Pestszenterzsébet, 1939
Hiszek egy Istenben, Hiszekegy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen. AZ ISKOLA MÚLTJA. 1930 szeptemberében adott első ízben engedélyt a vallás- és közoktatásügyi miniszter leányközépiskola alapítására Pesterzsébeten. De az iskola megnyitására abban az iskolai évben már nem kerülhetett sor, mert az iskolai év akkorra már mindenütt megkezdődött. Az újabb miniszteri engedély alapján 1931 szeptemberében nyílt meg a pesterzsébeti magán leánylíceum I. osztálya mindössze 3 tanulóval. 1932 szeptemberében leánygimnáziiummá átszervezve, folytatta működését, megnyitva a II, III., V. és VI. osztályát is. Évről-évre fokozatosan megnyílt a többi osztálya is, az 1935— 1936 iskolai évben lett teljes nyolcosztályú leánygimnáziummá, akkor tartott először érettségi vizsgálatot. A nyilvánossági jogot, illetve az államérvényes bizonyítványok kiállításának jogát — amióta nyolc osztálya van, az érettségi vizsgálat tartásának jogát is — kezdettől fogva minden évben megkapta. A most lefolyt 1939/40-es iskolai évben tehát az iskola betöltötteállapításának 9., gimnáziummá alakulásának 8., és teljessé fejlődésének 5. évét s ötödször, tartott érettségi vizsgálatot. Ezen az 5. érettségi vizsgálaton először bocsátottunk szárnyaikra olyan növendékeket, akik a gimnáziumot az 1. osztálytól a VIli. osztályig ebben az iskolában végezték, olyanokat, akik teljes nyolc esztendőn át voltak a mi leányaink, a mi szemünk előtt, a mi gondunk alatt nőttek fel gyerekekből érett, fiatal leányokká. S egyre táguló gyermekértelmükbe beleivódott, egyre mélyülő fiatal érzelmeikben nagy helyet kapott a szemük láttára létesülő, kialakuló gimnázium képe és sorsa. Meghatott és megható szavakkal adott ennek kifejezést iskolájuktól való búcsúzásuk alkalmával Németh Erzsébet: „Megint elmúlt egy esztendő és megint itt áll egy Vili. osztály, hogy búcsút vegyen az iskolától. Többször búcsúztunk már egymástól az iskolaév végeztével, de akkor a búcsút mindig könnyűvé tette az a tudat, hogy szeptemberben találkozunk. A jelenlegi elválás azonban nemcsak a legközelebbi szeptemberig tart, most nem úgy búcsúzunk, hogy a „viszontlátásra“, hanem végérvényesen elhagyjuk az iskolát. Hányszor kívántuk már diákéveink alatt ezt a pillanatot, hányszor hangoztattuk, hogy csak már nagy lányok lennénk. És most a nagylányok sírnak, a nagy lányok félnek. Siratják az elmúlt gondtalanságot és félnek az előttük álló élettől. A VIII. osztályos búcsúzás olyan állomás az életünkben, ahonnan kezdve megváltozik minden. A megszokott, nap-nap utáni rendszeresen beosztott iskolaéveket felváltja egy