Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1845-01-05 / 1. szám
symbolicus párt. Főbb organumai: Hengstenberg Evangelische Kirchenzeitung-ja, és a1 trigraffii papconferentia. E' pártnak elvei bárók, mégis igen divatosok, melyek magában az egyszerű életben, még a' bútoroknál is láthatók. E' párt az avultat akarja, ugy a' mint volt, helyreállítni; ennélfogva az egyház ujonan-alkotását pengeti nyelvén, de minő ujonan-alkotását? — Felelet: Egy a' történet által elavított, elkoptatott álláspontnak repristinatióját. E'párt avítva akar ujítni, — hátramenve akar haladni, — hátul kolompol a' nyájnak csak azért, mert néhány régi árokpart még kopárrá legelve ott a" háttérben nincs. Koránsem azt akarjuk ezzel állítni, mintha öt párt emberei mindegy lábig tartottek, vagy szenteskedők volnának, — távol legyen! — csak annyit mondunk, hogy mint a' kocsikban háttal ülőknek, fejők kereng, a' világ egyet fordult velők, 's azt hiszik, hogy haladva hátrálnak, hátrálva haladnak. E' párt szemében az unió nagy szálka, mit 6 symbolumokkal akarna a'porosz egyház szeméből kipiszkálni, — testnélküli igévé szeretné soványítni a' kor nagy eszméjét, mellyet magyar protestáns egyházunk is kitett, mint talált gyermeket, a templom hideg küszöbére, — a' tényt, mit fanatikus lárma többé agyon nem üthet, akarná üres hanggá tenni. Ez óhitű pártnak minden esetre vérmes reményei lehetnek, a' mennyiben azt hiszik , hogy nézetök a' legfelsőbb helyeken pártoltatik, felejtve, hogy épen ezen reményben van elrejtve halálmagva természetelleni tanúknak. E visszaható fonák párt nehezen hagyözend, miután az említett két orgánum szavaiból annyit kivenni lehet, hogy egyik sem hízik valami erősen magához. Az Evangelische Kirchemeitung és a' Iriglaffi paphad egy hiten és valláson van, — mindkettőnek egy dogmaticus alapja van, annyi igaz: azonban az elsőnek vezérszavai között olvasható többek között ímez haladási elv: „Alkalmazzátok magatokat az időkhöz"! —; ezért nem akarna örömest farkasszemet nézni az életbe lépett unióval, hanem e' helyett szeretné, másfelé kalandozva, mégis lassan-lassan a' földet alóla elhordani. Hol vette Hengstenberg e' taktikát, igen könnyű eltalálni annak, ki tudja azt, hogy a' kormány mi ellenállhatlan befolyással van az oktató* kar elveire, sőt még modorára is. Már a' triglaffi papegylet egyenesen sikra száll az unió elve s az egész ev. egyház ujabb fejlődése és iránya ellen; ott jajveszékel és töri magát a' régi árok-parton, 's veszettnek mondja mind azt, mi azon túlment az ev. egyházban. Az uniót az egyházon múlékony kórjelnek tartja; 's hogy tagjai még határozottan 's végképen át nem vonultak az óhitű lutheránusok táborába , nem egyéb ügyetlen következetlenségnél. E' pártnak jövendőjét előre lehet látni. Az egyik fél t.i, melly egyháztörténetet és egyházi életfejlődést hisz, lassan-lassan engedve a1 kor érlelő hatalmának, színt veszt a' haladó egyesült egyház föszinében. A' másik fél, mellynek üdve csak a1 mult homályán borong, mint heterogen elem, majd valahol az egyház alsó részeiben egy csomóba gyűl, 's mint valami életnélküli holttetem, seca-alakban sérvül ki a porosz egyház nagy testületén. Magyar protestáns egyházunkban is megvan ez a párt , de szép és békeséges rendetlenségben hevervén itt minden egymás mellett, még nem jött meg ideje, hogy csoportba állva, életműszeresen nyilatkozzék. — Mit is tudunk mi még egyházunk alkotó részeiről? — Egy köz-orgánumunk ugyan már van, mellyen mindegyik rész megszólalhatna, és a' pártok magokat constituálhatnák, de ez orgánum még alig került ki a' siket-némák magyarhoni nagy intézetéből's vannak, kik már azt is megsokallották, a' mit magyar protestáns egyházunkra rávallott. Néhány elv ki van már tűzve, mint lobogó, annyi igaz: de embereink még most csak bujkálnak, kémlelődnek, nézik a' lobogó szinét, meg odább állnak, 's utoljára is a' színtelen apathia lobogója alá gyülekeznek. Nogy symbolistáink vannak, mutatja a' kis pennaharcz, melly a' symbolumok felett e1 lapok hasábjain megkezdetett; és hogy viszont a' symbolumok és a' confessiók nálunk is megtették ismeretes hatásukat, mutatja a keserves sorsra jutott unió, mellyet olly szépen beneventáltunk, annyi szép szóval illumináltunk, annyi hiú reményen éheztettünk, hogy végre itt fekszik betegen , egyházaink hideg küszöbén, és Atyámfiai! nyakunkra hal meg! 's a' lélek belőle Jézusunk ímez sóhajtásán költözik ki: Jeruzsálem! Jeruzsálem! mennyiszer akartam egybegyűjteni magzatidat, miképen a' tyúk az ö fiacskáit az ö szárnyai alá ? — És nem akartátok. Luk. 13. 34. — Symbolum, confessio, unió, e' hármat együtt maga Jézus sem veheti szárnya alá még ma is ! Az egyik tulságot láttuk, nézzünk szeme közé a' másiknak. Ez a' feltétlen rationalismus. Tulajdon organuma még Poroszhonban nem találkozott, ha csak a' kötheni protestáns felek — protestantische Freunde — egyletét, a' mennyiben tagjainak többsége porosz — annak nem fogjuk. Ez is egyházi életfejlesztést, feltámadást sürget, hatalmasan okoskodik, hogy ennek igy, annak amúgy kell lenni, de a' kövek, ezen formulákra, nem mozdulnak. Ok is, mint a' symbolisták táblás serege, nem ott fogják meg a'dolog végét, hol kellene. Míg a' symbolisták t. i. a' keresztyénség romai és régi forgácsai között keresik az üdvöt, 's ezekből akarnak uj oszlopokat alávonatni, addig emezek minden régit gyanúsítva, megvetve, sok keresztyén eredetiséget kárhoztatnak. Fő bajuk az, hogy mindent tagadva, mindent lerombolva, semmi határozottat nem építnek, — ők negatiók világában élnek positivitas nélkül, — leég minden , mihez nyúlnak, 's a1 szél és vihar alá ki- S