Protestáns Szemle, 1904
I. Értekezések és tanulmányok - Természettudomány és vallás. Rácz Lajos
ben s becsületesekké saját vallásunk alapítója iránt. Egy új és valódi világba helyez át minket, a hol minden csodálatos, minden bámulatraméltó, a hol nem marad hely kis meglepetések számára, egy oly világba, a hol egy veréb se esik le az atya nélkül, a hitnek és nem a szemléletnek világába!" Az evangyéliomok a nép egyszerű hitét, naiv felfogását, a magas dolgokról való gyermekes gondolkozását tükrözik vissza; így kell azokat érteni és becsülni, nem pedig száraz rationalismussal képtelen csodákat látni bennök. Ha égi szózat hallatszik, mindig az emberen áll, hogy azt meghallja s azt úgy magyarázza, mint isteni vagy angyali szózatot. Az evangyéliumi csodák népies hagyományok, legendák; nem kell őket szószerinti értelemben venni, de ki lehet belőlük magyarázni azt a nagy hatást, amelyet Jézus rendkívüli egyénisége, magas szellemi és erkölcsi ereje ezekre az egyszerű, naiv lelkekre gyakorolt. Mi természetesebb, mint például az, hogy ezek a lelki gyógyítást testi gyógyításként, az életnek kenyerét testi kenyér és jóltartásként, az örök életet — Istenben és Istennel való élet — túlvilági életként, a szellemi fölébresztést testi feltámadásként értelmezték? A néphagyomány nem szándékos csalás, hanem mindig azzal a czélzattal támad, hogy az eléje tárt eseményt érzékelhetően feltüntesse, az a régi eszméknek, felfogásoknak az új tényekkel való összeolvasztásából születik. Csoda tehát természettudományi értelemben soha nem volt, vallásos értelemben volt is, van is, lesz is. A csoda ugyanabból a forrásból fakad, mint a mythosz, legenda, monda, népmese, néprege; mindezeket az ethnographus, nyelvbúvár, irodalomtörténész megbecsülhetetlen értékű kincseknek tekinti s nemcsak el nem veti, hanem nagy fáradsággal is igyekszik a néplélek efféle megnyilatkozásait összegyűjteni. Pedig e tudósok se űznek játékot, hanem komoly tudományt művelnek; s íme, a mi ezeknek becses dolog, a mi ezeknek tudomány, az a boroszlói egyetem chemia tanárának „phantasztaság és tudatlanság!" Vagyis nemcsak a vallás s a vele foglalkozó tudományok, hanem az ethnographia, nyelvészet, irodalomtörténet, amelyek az efféle vagy ezzel rokon lelki nyilatkozatokkal foglalkoznak, azokat tanulmányozzák, azok is phantasztaságot és tudatlanságot művelnek, ezek is phantaszta és tudatlan tudományok ! Ilyenformán lassan kint odajut a természettudomány, hogy mind elnyeli egymásután a szellemi Max Milller, Theosophíe oder psychologische Religíon. Gifford-Vorlesungen. Übersetzt von Mor. Winternitz. Leipzig. 1895. S. 24.