Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. július-december (1. évfolyam, 2/1-52. szám)
1835-07-04 / 1. szám
: „Mi szegények vagyunk, nincs cselédünk,’ jön a’ mentő válasz. Szögű tiszta szívére szólt e’ felelet, fölébreszté emberszerető szebb részét, világot gyujta elébe és látá , hogy busszuját balga előítélet szülé. Hibás lépését nyájassággal helyre hozni vágyó, emberszeretetének egész tüzével ragadá meg a’ leányka’ kezét, és édesen kére hirtelenkedéséért bocsánatot. Lizát ezen gyors átváltozás utóbbi zavarba hozá, és csak alig rebegheté ezt: „Nekem nem önsérelmem, hanem uraságod tévelygése fájt.“ „Nem fogok többé tévelyegni kedves leány !“ — viszonzá olly édes hangon Szögű, hogy a’ szorult keblű leányka kénytelen volt más tárgy által ketté vágni beszédök fonalát: „Méltoztassék megnézni, — az asztalra terítvén a’ hozott inget — megelégszik e rajta tett várásommal, és találva vágynak e ujja és nyaka ’s gallérozatjai ?“ Szögű az ing helyett a’ leányka sötétkék szemeibe nézett és felelé: „Igen szép, igen jó, tessék a’ többit is e’ szerint várni.“ Liza’ szép ajkát morsolyra huzá e’ válasz ’s mint a’ rózsabimbóról fakadó kehely, olly bájlón fessék le e’ mosoly pár sor gyöngy fogairól. Szögű keblében egy érthetetlen zavar támadt, egész vonzódással tapadt a’ lyányka’ kellemeire ’s kezére egy tüzes csókot nyomott. Ez volt az első asszonyi kéz anyjáén kívül , mellyet Szögy éltében megcsókolt. E’ perczben sem feledé ő ezredes bátyja’ rokonságát, ’s azt sem, hogy csak egy varóné keze az, még sem pirult tettén. A’ szív menté azt, ’s mellyik léptünk az, mellyet e’ hatalmas ügyész védni ne tudna ? Liza összehajtá az inget, és bocsánat-kéréssel indult. Szögű kikisérés közben kérdé, hogy akadt lakására. Liza rövid válasza ez jön : „Melly nap uraságod ide érkezett, akkor hoztam e’ házba várást, láttam midőn a’ kocsiból kiszállt, ’s mint félösmerőst bátorkodám a’ boltban megszólítni, mellyre munkám szűk léte , és szegénység kényszerbe.“ Szögy a’ kapuig kiséré varónéját, szállásáról azon szín alatt — hogy ingeiért küldhessen — értesitteté magát. Az ifjú önhazugságán, — a’ való okot takarón — pirulva vált el varónéjától, kinek lakását tudni akarta, hogy mi okon ez előtte is zavarókban állt. Fényesi kaczaja, ’s ezen kérdése fogadá a’ szobájába térőt: „Talán nem tudja barátom, hogy Pesten divat elleni a’varónét kikisérni?“ Szögű, a’ nehány perez alatt mássá alakult könnyeden felesé : „Melly divatot nem felebaráti szeretet szab, megvetem. Különben most nem varónét, egy jó leányt kisértem ki.“ „Talán még be is tudná bizonyítni jóságát?“ jegyzé kétértelműn a’kötekedő szobatárs. „Oh igen !“ viszonzá tűzzel a’ varónéja mellett küzdő, 's hidegen leveté öltönyét, le vele születési helyzetének előítéleteit. Többé nem pirult nemes létére házi vászon inge miatt a’ finomabb szövetet viselő előtt: „Nézze kegyed, ’s ne kötekedjék tovább, nézze ezen magyar vászon inget, ez kittfeje mindennek. Az ur fehérruhája mellett szégyenlém jó anyám készítetét, vásárolni mentem, a’ történet e’ varónét küldé számomra, kit haza jöttömben eltéveszték. A’ vásznat vele együtt tűnve hivém. Ő fölkeresett. Nem jóság jele e ez ? A’ bohóskodó szobatárs kezet nyújtott: „Bocsánat barátom, kötekedésem nem csupa tréfaszülemény volt. A’ leányról ferdén gondolkozom, ’s tréfagunyaimmal akarám kegyedet — a’ városi fogásokban tapasztalatlant — hálójából kimenteni. De ezen tette olly vonás charakteréből, melly további óvó komoly alapú tréfáimtól fölmenti kegyedet. Ingünk különsége pedig — mellyet anyáink fényűzése, vagy gazdálkodása határoz — sohasem leend szivünk rokonulásában gát. Ugye nem ?“ kérdő kezet nyújtva. Szögű mohón ragadá meg azt, és ezredes bátyja’ rokonságát nem feledve, uj barátja’ rangtalan származását sem, — egész lelkéből igére hű barátságot a’ tiszta czélu kötekedőnek. Midőn illy omlások történnek az előítélettel, és illy rokonulások a’ tűz és viz közt, akkor nagyot szülni készül a’ természet. — Napok múltak , Szögűt Pest, uj köteleségei, ezredes bátyja’ levelei széthordása elfoglalók, ’s a’ való leány csak ritkán tűnt, — az ingei gyors készülésével már nem sokat gondoló’ emlékébe. Georgina durva tévedése újra átnézeté Szögűvel öltönyeit, ’s ezekre nagyobb szorgalmat fordíta. Ez föleleveníté a’ szinte felejtett ingek’ emlékét ’s azonnal indult varónéja fölkeresése és sürgetésére. Egyik külváros távoli részében lelé-föl a’ nevezett szám alatti házat. Az udvarban több lakók voltak, egyike csakhamar utasító Szögűt. Benyit a’ szegény külsejű szállásra, itt asztalosi műszerek hevertek szét. Liza’ anyja az ablaknál várt, atyja betegen feküdt. Nevezé keresete tárgyát, az asszony gyors készséggel kínálva üléssel úri vendégét, leánya’fölébresztését igére. „Még alszik?“ kérdé bámulva Szögű. Kilencz után volt már az idő. Az asszony félmosolylyal viszonzá : „Azt kér-