Reggeli Magyarország, 1944. szeptember (51. évfolyam, 197-222. szám)
1944-09-26 / 218. szám
1944 szeptember 26 kedd Kivándorlók Irta: Arató Béla ____ „ Az Extrán, a világ leggyorsabb hajóján, mely szédítő sebességgel szá.Tuldott az amerikai partok felé, vacsorához kondult a gong. Mély hangja tompán, színtelenül rezdült át a fénye* » b en kivilágított hajó ragyogóan tiszta fedélzetén, onnan leperjiült a luxuscabinokba, melyekben merevarcú, kis , megnézésű pénzfejedelmek, simamodorú kalandorok, figyelőszemű kémek, üzetemberek, szépasszonyok és lányok ,szebédhez készülődtek. Feszült, Gra ott rajtuk a női és férfi divat remek, leszabott alkotása, a gyémántok szikráztak, az ékszerek ragyogtak az ápolt testeken, csupa szín, csupa lün , öröklés volt mind valahány. Az étkező- teremben már játszott a zenekar, a kiizolgáló személyzet, karjukon a fehér kendővel, nesztelenül suhant a süpítkedő, vagyont érő szőnyegeken. ’ Odakint szikrázva világítottak a ■ Csillagok, vidáman mosolygott a teli- i jiold, a tenger sima tükrén a sokféle táplak ezrei, a hajó nyomában úszva, ledobott falatok után kutattak. ’ A gong néhány hangfoszlánya, a p leszkafallal elválasztott fedélközres becsapódott, de ahogy jött, úgy el is e tűnt, erejét megfeszítve fellibbent az árbocra, hogy onnan hirdesse, kezdőjíük az estebéd. A korláton túl nem kell gongütés. : Itt nincs ragyogás, se fény, se pompa, a szegénység arrafelé az úr s gyön it győző, aranyszínű bor helyett vizet isziik a nép. Olyan emberfek itt az utaz ;sok, akik mindent elveszítettek innen a tengeren és «unióival M tólűd?* ■ nekivágtak ez ismerői lennek, hogy új és bőséges életet kezdjenek. 2. Gombás Péter és fiaital felesége, Zsófi is az utazók között voltak. A korlát mellett álltak, az ismerős csillagokat nézték s beszélgettek. . — Odahaza most dél van — mondta , sóhajtva az asszony. — Az. Dél — válaszolt a férj. — Viszi anyád az ebédet az apádnak, a cséplői géphez- Mákostésztát. — Ebéd után leheverednek a cséplő mellé a jó hűvösre és alusznak egy sort. — Közben hull a pelyva izzadt hom- fokukra. Hagyjuk ezt, Zsófi. Hallgas '■suk inkább a zenét. — Nincs szebb muzsika a gép zakatolásánál, a gépész füttyénél, az etetőlányok friss dalánál. — Mindig csak robot, pihenés semmi ! — A küzdés az ember célja a földön, Péter. — A dolgozónak más is kijár. Na ’gyobb karaj kenyér és több megbecsülés. Nem hallod a poharak Csengését, a, vidám és gondtalan kacajt. Az ő életüket kívánom. A fényt, a pompát. Neked szép ékszereket, drága ruhákat, nekem ! »«ivart, aszúbort a pohárba és keményinget a mellemre. Én mondom Zsófi, ez az igaz élet- Alig várom, hogy partot érjünk. Amerika partját. — Más világ az Péter. Nekünk ide- igen. OTT is van szegénység, mint min- , denütt s a dologtalannak éppen úgy felikopuik az álla, akárcsak nálunk. Mit ér a gazdagság, a jólét, ha bőn fakadt vályné és Mary anyakirályné kivételével a rend egyetlen tagja. (MTI) a nyomában s a lelkiismeret meg örökké háborog. Azt mondtad, hogy oda fenn az úrinép vidáman kaetg, iszik s fütyül a világra. Mit tudod te, hogy napközben milyen gyötrődéseken, gondolóan mennek keresztül, hogy fenntudják tartani a ragyogást, mely tele van rettegéssel és bizonytalansággal a jövőt illetően, inkább eszem mákostésztát, iszom rá hideg vizet a korsóból s alszom a csipatt földön, minthogy álmatlanul vergődjem a csipkés, arany veretes ágyon. — Majd másképpen beszélsz te is, ha színültig tele lesz a bukszám s nem kell többé látástól vakulásig dolgoznod. Én nem fogok elesni!—mondotta nagy hangon Gombás. — Engem nem fog elkábítani a pénz, torkon ragadom, rabszolgámmá teszem s úgy bánok majd vele, hogy sose kerekedjék fölém. S így beszélgetett a szegénység két képviselője a csillagos éjszakán, a luxushajó előkelő utasai pedig semmivel se törődve táncoltak, mulattak. Ekkor még senki se sejtette, hogy rövid idő múlva elnyelik a habok a büszke hajóóriást, s a gazdagok éppen úgy mint a fáradt szegények, a hullámsírba hanyatlanak- Semmivé lesz a jólét s a reménység is füstbe megy. 4. Még sötét volt az égalja, amikor bekövetkezett a katasztrófa. Az égen haragos, koromfekete felhők úsztak délfelé, a sirályok ezrei keringtek a hajó körül. Idegölő nyugalom, ijesztő csöndesség borult a tengerre s a tapaszt alapsan is tudta, hogy vihar van készülőben. A hajó teljes iramban rohant a cég felé. Hajnal előtt tört ki a vihar. Teljesen leborult az ég, zuhogott az eső, bőgőig dübörgött, csattogott a villám, sírt, nyögött, jajgatott, acsarkodóin a szél. Hirtelen hatalmas lökés érte az Extrát. Teljes sebességgel teherhajóba öközött. Olyan nagy volt a lökés ereje, hogy az óceánjáró egész hosszában felszakadt s az óceán sós vize vastag sugaraikban ömlött a belsejébe. A gépházan elolpta a tüzet s a hajó pillanatok alatt süllyedni kezdett. A fedélköz utasai hamar észrevették, hogy megadták a gépek, az első osztály utasai, még semmit se gyanítottak. Folyt az ital, repültek a szerpentinek. Orgiáját ülte a flört, pénz és mámor játszotta halálos játékát. Felbődült a hajók veszélyt jelző kürtje. Utána idegölő némaság ömlött el a hajón, majd őrjöngő, érzékét vesztett emberek sokasága tört felfelé a fedélzetre. A hajó pedig egyre süllyedt Nem volt már fegyelem, előzékenység, ordított a tömeg, revolver durrant itt is, ott is, kés villogott arra, vad harc folyt a mentőcsónakokért. A hajó most már rohamosan sülylyedt. Asszonyokat, gyerekeket tapostak halaira, túlzsúfolt csónakok alighogy tengerszínre kerültek, nyomban elsüllyedtek. Mindenütt úszó, vergődő, hörgő utasok voltak láthatók, életüket mentő emberek. A hajó meg egyre süllyedt, süllyedt .’ A végtelen és lecsillapodott nagy vizen, roncs csónakban, két ember di* flerg’ett. Gombás gs feleség’S. Egymást «kikarolva üHetk a padon s hallgattat. Körülöttük békesség honolt, a kék égről bátorítóan és szeretettel nézett le* nap. Nem tudták a hajótöröttek, hogy merre viszi őket a végzőt, de imádkozikTM: terelje a csónakot Isten az elka-.rótt han felét R 1*9 . J A vidám hajcsár nagyot mutatott és let lovat hagyott ajándékba Pécsről jelentik: A vasasi kocsmának az udvarára két gyönyörű lovat vezetett agy Ismeretlen hajcsár Saroglyábol kötötte őket a nyitott félszerben! lucernát vetett eléjük, majd benyitott az ivóba: — Száz icce bort ide az asztalra!... Nagyot néztek a furcsa emberre, aztán csak elébe tolták a rizlinget Az atyafi mulatott, táncolt, dalolt, nagy pénzzel fizetett, gazdag borravalót adott és helyet kért éjszakára az istállóban. Amikor a vendégszobába hívták, kijelentette, jobban szeret a lovai mellett. A kocsmárosné szolgája kísérte ki, jászolhoz kötötték a lovakat, azután lefeküdtek. Ekkor még arra kérte a szolgát az ismeretlen, hogy korán hajnalban ugrassza fel, mert Soltvad kertre szeretne eljutni. Úgy is lett, ahogy parancsolta: hajnali háromkor felrázták. Nyomban felkelt, öltözött, kiment az udvarra és többé nem tért vissza s a két szép lovat is ott hagyta. Most Hird község elöljárósága vette át a két jószágot , a lovak gazdáját keresik. • Csíb, Udvarhely és Háromszék megyékkel szünetel a postaforgalom. A posta vezérigazgatóság közli, hogy Csík, Háromszék és Udvarhely vármegyék területére szóló postai küldemények további intézkedésig nem adhatók fel. Az eddig már feladott ilyen küldeményeket a posta visszakézbesíti a feladóknak (MTL) . A Műegyetem megnyitása. A budapesti József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem 1944—45. tanévét szeptember 37-én, szerdán délután öt órakor ünnepi közgyűlés keretében nyitják meg. (MOT) : ■*— Hősi halál. Böszörményi Géza ezredes, aki már korábban is megsebesült az orosz harctéren, szülőföldjének védelmében nagy túlerővel szemben a Torde körül vívott súlyos harcokban szeptember 19-én ezrede élén, ellenséges gránátszilánktól a szívén találva, hősi halált halt Szombaton temették el Dunaföldváron a magyar honvédség ás a német katonaság tiszti küldöttségének jelenlétében, felesége, Zlinszky Margit családjának sírboltjában, nagy részvét mellett. A váci püspök az itthonmaradottak kötelességeiről A Magyar Kurir jelenti: Pétery József váci püspök felkérte mindazokat a világi és szerzetespapokat, akik joghatósági területén a hívekhez szólni szoktak, hogy a szentbeszédekben minél gyakrabban emlékezzenek meg hős katonáinkról, akik bennünket a legsúlyosabb áldozatok árán is védelmeznek. »Hirdessék a szószékről — mondja a püspök — a hős és önfeláldozó fiainkkal való lelki egység szükségességét. De arra is figyelmeztessék azokat a híveket, akik itthon maradtak, hogy ne csak imádkozzanak, hanem a bűnös kicsapongások kerülésén túl a komoly időkben semmikép sem illő mulatozásoknak és zajoskodásnak teljes kerülésének mellőzésével, továbbá a kereszténység egyszerűség és vezeklés gyakorlásával is iparkodjanak hős katonáink áldozatos munkájába bekapcsolódni, valamint az irgalmas Isten segítségét országunkra és mindnyájunkra leesdeni.— Hova tűntek a 4*86# pengős bőröndök? című hírünkkel kapcsolatban közöljük, hogy Teszi József miniszteri szakfelügyelőtől vitéz Pongrácz Simon három értékes bőröndöt vett át, amelyeket a légiriadó miatt nem tudott Szolnokra szállítani, hanem budapesti nagybátyja lakására vitte, miután 12 kilométert gyalogolt a szívességből átvett 90 kilós teherrel. A bőröndök azóta jogos tulajdonosuk kezébe kerültek. — Gyufadrágítás és naptárajándékozás. Krestyén Ferencné szül. Varga Anna 48 éves fűszerkereskedő üzletébe bement egy rendőr és gyufát kért. Az asszony a gyufát nyolc fillér helyett tiz fillérért adta. Cipőkrémet is árult 80 fillér helyett 1 pengő 10 fillérért A budapesti büntetőtörvényszéken Deák Géza egyesbíró előtt azzal védekezett hogy a rendőrnek újévi naptárt is adott, annak az árát azonban nem számította fel. A törvényszék árdrágító visszaélés vétségéért 400 pengő pénzbüntetésre ítélte. (MOT.) — Plébánosbeiktatás a fővárosban. A Budapest herminamezői egyházközség plébánosát, Seres Ferencet vasárnap délután ünnepélyes formák között ikatták be, a kassai téri Szent Lélek plébániatemplomban. A szertartást Barkóczy Sándor c. prépost, esperes végezte. Utána Seres Fernc új plébános mondta el első plébánosi beszédét. Szétnyílt a vontatóhorog és a pótkocsi a járdán agyongázolt egy napszámost. Budapesten a Körösi Csoma Sándor utcán haladt a BN 540. forgalmi rendszámú pótkocsit vontató tehergépkocsi. Eddig még kiderítetlen körülmények között a vontatóhorog szenyílt, a nagy sebességgel haladó pótkocsi felrohant a járdára és agyongázolta Dudics Jakab 42 éves napszámost Négy járókelő könnyebben megsebesült. A gázoló sofőrt őrizetbe vették. — Új tiszteletbeli leventeparancsnokok. Sopronból jelentik: A honvédelmi miniszter Kamenszky Árpád polgármestert, Gzillinger József alispánt, Papp Kálmán pápai prelátus felsőházi tagot és Heiszler Béla városi tanácsnokot a leventeélet terén kifejtett érdemes működésükért tiszteletbeli leventeparancsnokká nevezte ki. Az elismerő okiratot ünnepélyesen adták át. (MTI) Romeltakarítás közben lopott. Király Pál 34 éves napszámos augusztus 6-án, a légitámadás folytán rombadőlt egyik ház romjainak eltakarításán dolgozott s közben ellopott két pár férficipőt, egy gyermek télikabátot, egy férfi bőrmellényt és egyéb ruhaneműt. A budapesti büntetőtörvényszéken Kárpáti Géza egyesbíró lopás vétségéért kéthónapi fogházra ítélte. — Új rendeletek. A hivatalos lap vasárnapi száma több kormányrendeletet közölt A belügyminiszter úgy rendelkezett, hogy kiürítés során, hírverés céljára, ideiglenes használatra igénybe lehet venni kerékpárokat, honvédelmi szolgáltatás címén, térítés ellenében. Ugyancsak belügyminiszteri rendelet intézkedik a közgyógyszerellátás, illetőleg az államkincstár terhére engedélyezett egyes gyógyszerkészítmények árának felemeléséről. A pénzügyminiszter új bélyeges ügyvédi meghatalmazás-nyomtatványok forgalombahozataláról adott ki rendeletet. Margarinnal üzérkedtek. A kassai törvényszék, mint uzsorabíróság Slrosz Anna, férjezett Ráb Józsefné 38 éves kassai lakost nyolchónapi börtönre, öccsét, Strosz László asztalossegédet hathónapi börtönre, Adametz Kálmán cukra ezt három hónapi fogházbüntetésre ítélte. Ráb József nő a fogyasztóik számára kiutalt margarinnal üzérkedett. Cselekményében segítségére volt Strosz László, Adametz Kálmán pedig megvásárolta a margarint. Ráb József Inét internálják. Az ítélet nem, jogerős. (MTI) — Razzia a Tisza Kálmán téren. Sok panasz érkezett a budapesti főkapitányságra a Tisza Kálmán tér és környéke rossz közi biztonsága miatt. Naponta történtek kisebb lopások, útonállások s a téren sétálókat , állandóan molesztálták a környék csavargói. Vasárnapra forduló éjszaka azután razziát tartottak a főkapitányság detektívjei a téren. A környező utcákat lezárták s egyre szűkült a detektívek gyűrűje a tér útonállói körül. Ezek menekülni próbáltak, de hiába, a detektívek útjukat állták. A razzia során 27 férfit és 21 nőt állítottak elő a főkapitányságra, ezek közül 28 at kellő igazoltatás után elbocsátottak.— Vlma holland királynőt a térdszalagrenddel tüntették ki. Mint a brit hírszolgálat jelenti, az angol király vasárnap a térdszalag-rendet adományozta Vilma holland királynőnek. Vilma királynő az angol ki— Mennyi élelmiszert lehet vám- és illetékmentesen a fővárosba szállítani?. Dr. Doroghi Farkas Ákos polgármester a főváros jobb közélelmezésének biztosítása érdekében szeptember 23-iki hatállyal elrendelte, hogy a mostani rendkívüli viszony tartama alatt — ideiglenesen — a burgonya 100 kilogrammig, a kukorica és az árpa együttesen 100 kilóig városi vámmentesen; az egy szállítmányban behozott legfeljebb négy csirke, vagy két tyúk, vagy két kacsa vagy két liba, vagy két pulyka; nyers hús (sejttét, marha, borjú, juh) öt kilóig fogyasztási adó, vágó- és vásárdíj, valamint húsvizsgálati díj fizetése nélkül szállítható be a székesfőváros területére. (MOT) — Tévedésből denaturált szeszt Ivott Mohóra községben özv. Zvara Lajosné tévedésből denaturált szeszt ivott. A segélynyújtás eredménytelen maradt, az asszony maghalt. (MTI) — Adjon életjelt magáról Pályi Miklósná, mert férje súlyos beteg. Sógornője, Pályi Lászlóné kéri, hogy jelentkezzék. — Pécs középiskolái tisztelegtek a nemzeti zászló előtt. Pécsről jelentik: Kegyelet?« szép szokás volt, hogy a pécsi középiskolák, a tanév elején felvonultak tisztelgésre az Országzászló elé. Az idén 30—30 főből álló díszszakaszok jelentek meg a ciszterci gimnázium udvarán tartott, délutáni ünnepségen, hogy tisztelegjemre a nemzeti zászló előtt. Az ifjúság szónoka a Himnusz után megemlékezett a hősi halált halt, volt középiskolásokról; nevüket szólította , egy-egy fiú jelentkezett helyettük. — Jelent így érzékeltették, hogy a hősök szelleme itt jár a pécsi diákok között. Ezután dr. Pálos Bearnardin tankerületi főigazgató mondott beszédet. — Halálozás. Dr. Schreiner Kálmán frgyi véd 65 éves korában Sopronban elhúnyt. Kölesden báró Wimpffen Iván ny. huszárezredes, a Wimpffen-család seniorja meghalt. A kölesdi katolikus temetőben helyezték ,örök nyugalomra. (MTI.) Rajkovits Mihály ismert pécsi kereskedő 77 éves korában meghalt Pécsett, ahol szombaton délután temették el. — Terménymegáldási ünnepség. Megható terménymegáldási ünnepséget tartottak Üllőn. A község katolikus népe behozta terményeit a templomba, hogy ott azokért az Istennek hálát adjon. Körmenet után a megáldott terményeket a szegények között osztották ki. — Ezüst Iakodalom. Szabó József MÁV állomásfőnök és nője szül. Vavrovits Káta szeptember 17-én tartották ezüstlakodalmukat az ófutaki róm. kat. temploméul. nom