Reggeli Újság, 2011. október (8. évfolyam, 2301-2323. szám)
2011-10-24 / 2320. szám
2011. október 24., hétfő HISTÓRIA Reggeli Újság / 7 I Nemzetségeink múltjának legavatottabb kutatója, Karácsonyi János a Turul nemnek a bihari ágaival foglalkozik. Jakó Zsigmond (1916-2008) történész kutatásaiból azonban kiviláglik, hogy ősi birtokaik a Berettyó felső völgyében feküdtek. Érmelléki tulajdonaik középpontja Érmihályfalva volt. 1270-ben Turul comes özvegye, a Geregye nembeli Écs fia Pál leánya, Annus a Nyírben, Szalacs közelében lévő Roff és Mihály(falva) prédiumot (robotoltató településforma) unokája férjének aayta. Pál comes IV. Béla uralkodása alatt a bihari ispánságból nagy birtokokat kapott, tehát feltehetőleg Mihályfalvát is így szerezte meg, amelyet később hozományul Annus leányának adott. E feltevés ellen szól, hogy Mihályfalvát később a Turul nemzetség kezén találjuk, és csak Roff lett az örökösöké. Mihályfalváról mint férje birtokáról az özvegynek tehát nem lett volna joga rendelkezni, vagyis a község a királyi uradalomból egyenesen a Turulok tulajdonába kerülhetett. De az is lehetséges, hogy a lakosság a tatárjárásban nagyon megritkult és a még 1270-ben is pusztának nevezett birtokot a század végén a Turul-nembéliek népesítették be újra, így a középkori község részben az ő munkájuk eredményének is tekinthető. Mivel pedig erre haladt Szalacson át az erdélyi sókereskedelem útja, s így vámja, piaca is nagy jelentőségű volt, hamar a többi település fölé emelkedett. A TURULOK JUSSA A Turul nemzetséget tartjuk a tatárjárásban elpusztult Györgyegyháza újraalapítójának is. Mihályfalvával ellentétben itt mindent egészen elölről kellett kezdeniük. Az új település azonban nem volt életképes, és a XVI. századra tanyává sorvadt össze. A nemzetség egyik ágát alapító Szerefil (Serefel) comes a XIII. század előtt megtelepült Érkenézt a század vége felé szerezte meg, úgyhogy ahhoz a többi rokon családnak semmi jussa sem volt. Ugyancsak a királyi uradalomban alakult ki a mai Értarcsa és Tótfalu is. Tótfalut a XIII. században Mihályfalva széles határai közé telepített szlávok alapították, Tarcsa eredete azonban sokkal korábbi időre nyúlik vissza. Lőrincz mester, a Turulok Kassánál vitézkedő tagja 1326 előtt kapta királyi adományként Pusztaapátit és Tarcsát. Apátit, neve után ítélve, egyháziak alapították, de mindkét falu már az adományozás előtt magánbirtok volt. A Turulok által összekovácsolt mihályfalvi uradalom nem bizonyult hosszú életű alakulatnak. Ősi jószágaik Berettyószéplak környékén feküdvén érmelléki birtokaikról korán lemondtak. Tárcsát már 1338-ban a Csanád nemzetséggel közösen birtokolták, a kezükön maradt részt és Pusztaapátit pedig 1351-ben hozományként Olaszi Marótnak adták. Györgyegyházát a váradi káptalan szerezte meg, Kenézen és Mihályfalván pedig több család osztozkodott. A községek tehát a XV. századra kisebb részekre szakadoztak, de ez a körülmény a lakosság társadalmi rétegeződésében nagyobb változást nem okozott. Olyan családok jutottak ugyanis itt néhány portához, amelyeknek másutt tekintélyes birtokaik voltak. A SZLÁVOK ÉS AZ „ÓHIT” A határmelléki Turul-falu első megylői a királyi uradalom népei közül kerültek ki. A telepesek nemzetiségét kutatva azt találjuk, hogy két falunév mutat szláv lakosságra: Kenéz és Tótfalu. Kenéz szláv nyelvű alak, de a szó a magyarok között sem volt ismeretlen, és a megye másik Kenéz nevű faluja is színmagyar vidéken állott. Itt azonban, mivel Kenéz mellett egy Császló nevű falut is találunk, valószínűleg szlávokra kell gondolnunk. Tótfalu neve ugyan magyar, de éppen a névben rejlő ellentét teszi bizonyossá, hogy szláv lakossággal kell számolni. Ezek a szláv telepítések a vidék benépesedésének két, egymástól távol eső fokán történtek, és az elsőt a magyarság már körülbelül elnyelte, amikor a másik alapjait megvetették. Beolvadásuk a színmagyar környezetbe gyorsan és teljesen végbement. A jobbágynevekben éppen úgy nem maradt semmi nyomuk, mint a földrajzi nevekben. A második szláv telepítés feltehetőleg az 1800-as évek elején a szlovák származású Szlávy család révén történt, akik a másik, egykoron szintén szlávok lakta településen, Érkenézen telepedtek le. Az ő nevükhöz fűződik a mihályfalvi kiskápolna építése is, amelyet 1818-ban emeltek a mintegy negyven lélekszámú, „óhitű” római katolikus közösségnek. A katolikus hit új gyökerei ehhez a történelmi momentumhoz kapcsolódnak, valamint az osztrák származású Stubenberg grófok idetelepülése is nagyban befolyásolta a katolicizmus újbóli elterjedését. ” KÉRDÉSEK Sass Kálmán, Mihályalva ’56-os mártír lelkésze, régi egyházmegyei iratokból ekképpen írja le Tótfalu és a város egybeolvadását: „...a mai Érmihályfalva három különálló részt foglalt magába: Újvárost, Tótfalut és Nagy Nog Mihályfalvát. Ez utóbbi a kettő között foglalt helyet, míg végre bekebelezte a két előbbit. Tótfalunak külön temploma volt, amelynek közfalára egy Pap Ferenc nevű 79 éves ember 1824-ben még jól emlékezett. A másik két helységnek egy temploma volt, a mai helyen” (a mai református templom a Bérczen). Az utóbbit az 1938-as Református Árvaházi Képes Naptár is így íja le. Ha 1824-ben még emlékeztek a templom falára, akkor 1818- ban hova épült a kiskápolna? Vagy létezett egy másik templom is? A Jakó Zsigmond által említett Tótfalu Piskolt felé állott, amely a mai Szatmár megyéhez tartozó falu (a Bihar megyei Érkörtvélyessel szomszédos). Györffy György (1917-2000) történész is egyik térképén (a mihályfalvi Mohos nevű határrésztől) Penészlek (a mai Magyarország) és Piskolt felé mutatja az utat a régi, 1329-ben alapított Tótfalut jelölendő, amelynek Bunyitay Vince (1837-1915) egyháztörténész szerint is külön temploma volt. Valószínűleg ennek egyik falára emlékezhetett a Sass Kálmán említette Pap Ferenc is. Sok térkép és valószínűleg sok helytörténész birtokában vannak még erre utaló pró és kontra információk. Ezek a kérdések a hónap eleji mihályfalvi, azaz tótfalusi kiskápolna-avatón merültek fel a jelenlévőkben. Mert a mai Tótfalu - és ez a leggyanúsabb - Érkeserű felé áll, Penészlekhez vagy Piskolthoz viszonyítva éppen az ellenkező irányban. Egyesek szerint tehát a kihelyezett emlékkövön, emléktáblán feltüntetett adatoknak és ennek a Szlávy-féle Tótfalunak semmi közük egymáshoz. Annál is inkább, mivel Érkörtvélyes határában (Piskolt felé) egy Gorove János nevű szlovák földesúrnak is voltak birtokai, amelyet a mai napig Gorvai (Gorove)-tagnak neveznek, tehát Piskolt irányában is bizonyítottan éltek szláv telepesek. Maguk a mihályfalvi helységkutatók, helytörténészek sem jutottak közös nevezőre ebben az ügyben. A kápolnaszentelő és az emlékkő letételekor voltak olyanok is, akik történelemhamisítást „kiáltottak”. A teljesség igénye nélkül írt fentiek tükrében felmerül a kérdés: ha ez a Tótfalu az a régi, 1329-es Turulnembéli Tótfalu, akkor Érmihályfalva kettős Turul-településnek számít. Ha pedig így van, akkor furcsa, hogy ezen a településen még senkinek nem jutott eszébe fészket építeni a nemzet eme nagy madarának. Sütő Éva ÉRMIHÁLYFALVA KETTŐS TURUL-TELEPÜLÉS? A vitatott Tótfalu A Turul nemzetség hat érmelléki településéből - Pusztaapáti, Györgyegyháza, Tótfalu, Érmihályfalva, Érkenéz, Értarcsa - már csak három él. Az első kettő (vagy három?) a történelem viharai okozta gyakori elnéptelenedés folytán végleg elpusztult. Érkenézben az odatelepített móc jobbágyok, majd a cigányok eresztettek gyökeret, vertek sátrat. Tótfalu, a negyedik pedig egyes feltevések szerint beolvadt Mihályfalvába. Felújítva és újraszentelve idén, a Dióverő Szép Napok alkalmával A ma is álló egyik Turul-település szimbóluma: a romokban álló órkenézi Szlávy-kastély Tótfalu a Jakó-féle térképen A tárcsás turulmadár. Az egyetlen a hat nembéli, ma is álló településen