Romániai Magyar Szó, 2002. június (14. évfolyam, 4140-4169. szám)

2002-06-01 / 4140-4141. szám

szabad szombati melléklet / FOGALMAK SETABOTJAN 2000 szeptemberében indított időszakos rovatunkban minden alkalommal néhány irodalmi fogalom értelmét adjuk meg, esetenként szépirodalmi alkotással példázva az elméleti megvilágítást (Sz. Sz.) happening - angol szó, jelentése: ’történés’, ’esemény”. Az 1950-es években Amerikában kialakult új kifejezésforma, melyben több mű híres alkotásai közé tartozik Ilosvai Selymes Péter Toldi Miklós című históriája is, amely a későbbi Arany-mű ihletője. vészeti ág (színház, képzőművészet, irodalom, zene, tánc) eszközei ötvöződnek. Az utcán vagy más, nem hagyományos színhelyen, vázlatos forgatókönyv alapján, a spontaneitás látszatát keltve játsszák a szereplők, gyakran a közönség bevonásával, amely ily módon nézője, ám részese is a művészi produkciónak és annak végkifejletének. Mindez a művészet és valóság, a magas művészet és tömegművészet közti határok lerombolását is jelképezi, kitágítva a művészet fogalmának kereteit. hármas egység - esztétikai fogalom, a francia klasszikus dramaturgiában (színművekben) a hely, az idő és a cselekmény egységét jelenti. Törvényét Arisztotelésznek tulajdonítják, aki szerint" a dráma cselekménye legyen egy szálon futó és ne tartalmazzon epizódokat, a helyszín ne változzon, a cselekmény pedig 24 óra leforgása alatt történjen. Valójában ezt Arisztotelész sem értelmezte mindenkire kötelező érvényű szabályként, csupán egyfajta javaslatként, ám annyira meggyökeresedett a színműírásban, hogy csak a romantika merte felrúgni végül ezeket az elveket. Alkalmazásuk a XVII. században is valójában a technikai körülmények folytán adódó követelményeket jelentette, hiszen pl. a színpadon nem tudták változtatni a díszletet az előadás alatt, a nyíltszíni díszletcsere pedig valószerűtlenné tette volna az előadást, márpedig e kor vezető irányzatának, a klasszicizmusnak éppen a valószerűség volt egyik alapelve. hermeneutika - elsődleges jelentésében az értelmezés tudományos módszertana, az elnevezés a ’kutatni’, ’vezetni’, ’értelmezni’ jelentésű görög szóból származik. Az ókori görög irodalom szövegmagyarázatai és az ókori hermeneutika Arisztotelész által kidolgozott fogalma közös előzményét jelentik a hermeneutika azóta kialakult három területének: filológiai, vallástudományi és filozófiai hermeneutika. hermetizmus - XX. századi költői irányzat, elnevezését a hermetikus irodalomról kapta, mely a Kr. e. VIIII. században keletkezett kopt, görög és latin nyelvű, alkímiával, mágiával és főleg filozófiával foglalkozó iratokat tartalmazza. A megváltásról, a világmindenségről, az istenekről, az időről stb. szólnak ezek a művek, a bennük jelentkező eszmék platonikus és sztoikus elemeket is mutatnak, és spekulatív, misztikus filozófiai irányzat kialakulásához vezettek, mely a reneszánsz idején volt nagyon népszerű. Az iratokat Hermész Triszmegisztoszra vezették vissza, innen kapta a „hermetikus” elnevezést. • Költői irányzatként nehezen érthető, a közönségtől elzárkózó irodalmat hozott létre, a „hermetikus” szó jelentése egyébként ’elzárt’, ’hozzáférhetetlen’, ’titkos’, ’bűvös’. Különösen a francia és az olasz irodalomban termelt ki határozott, értelmezhető költői vonulatokat (G. Apollinaire, S. Quasimodo, G. Ungaretti). históriás ének - jellegzetesen magyar, verses epikai műfaj. Hasonló műfaji kategóriát jelent a világszerte kedvelt Történeti ének. A históriás ének a XVI. századtól terjedt el, s a fontosabb országbeli eseményekről, csatákról, városromokról tudósított. A „hírvivők” vándor lantosok, hegedősök voltak, akik zenekísérettel adták elő különböző főúri udvarokban vagy vásártereken a jelen vagy a közelmúlt fontos eseményeit. Ehhez köthető a műfaj elnevezése is, ahol a líraiságot csak az énekelt forma képviseli.. Tinódi Lantos Sebestyén Cronica című 1554-es műve a műfaj első ismert darabja. E műfaj hitvitázó irodalom - különböző egyházak, vallásfelekezetek, szekták hittételeit, vallásos állásfoglalásukat tárgyaló művek alkotják, melyek rendkívül változatos műfaji kategóriákban születtek, például a retorikán és a publicisztikán belül lehetett röpirat, értekezés, intelem, szatíra, dialógus, kiáltvány (manifesztum), prédikáció, levél (misszilis vagy fiktív) vagy lírai alkotás is. A hitvitázó irodalmon belül külön műfaji kategóriába sorolható a hitvitázó dráma, mely az iskoladráma egyik válfaja. Szereplői legtöbbször hiteles, korabeli teológusok, illetve allegorikus alakok. A szatirikus hangnem legtöbbször a kortársak kifigurázásának lehetőségéből adódott, írásos formában a legrégebbi előfordulásait az ókeresztény vitairodalomban találjuk (II. század). Nagy szenvedélyeket kavart például a híres homunision-homoiusion vita (IV. század), mely a Szentháromság egylényegűségéről folyt. Igazi virágkorát a humanizmus és a reformáció korának lutheránus (evangélikus), kálvinista (református), unitárius és katolikus hívői tollán született művek jelentették. Mivel közérthető, érdekes és szórakoztató műveket kellett teremteni, a szerzők anyanyelven írtak, ami nagy mértékben elősegítette az irodalmi nyelv fejlődését. Magyar nyelvterületen az 1540-1640 között született vallásos irodalom egy részét nevezik hitvitázó irodalomnak. E kor legjelentősebb szerzői Dévai Bíró Mátyás, Méliusz Juhász Péter, Sztárai Mihály, valamint a XIX. század elejének humoros elbeszéléseiben kereshetjük. Jellemzője a rövid, vázlatszerű, humoros előadásmód, mely nem keresi a jellemek és a társadalom részletes bemutatását, sem a csattanót, inkább könnyed humorú írás, mely nem nélkülözi a groteszk, ironikus elemeket. A magyar irodalomban modellértékű Karinthy Frigyes ilyen irányú munkája, a romániai magyar irodalomban egyik jeles képviselője Bajor Andor. Idill meghatározása az idők során folyton alakult. Először Theokritosz nevezte így pásztorokról szóló költeményeit, ennek mintájára mondták idillnek a bukolikus lírai alkotásokat. A XVIII. századtól már prózai művek elnevezéseként is használták. Egyik elméleti művében F. Schiller olyan műveket nevez idillnek, amelyek az eszményit létezőnek tüntetik fel, olyan fajta örök harmóniát álmodva meg, amelyben nincsen irreális elem, csak reális. A tökéletes egység képzetében, a boldogság jegyében született művek ezek. A műfaj a késő barokkban és a rokokóban nagyon népszerű. A romantika a melankóliát, a merengést érezte ki ezekből az alkotásokból, ennek jegyében más meghatározásban kezelte a műfajt. • Mellékelten Csokonai Vitéz Mihálynak egyik idevágó versét közöljük. Impresszionizmus - a XIX. és XX. század fordulójának stílusirányzata, elnevezése alapján C. Monet Felkelő nap impressziója című festménye áll. Az irányzat képviselői szerint az élet összefüggései csak pillanatnyi benyomások alapján érthetők meg. A hangulat, a légkör kifejezésére törekedtek, ezért a festők kivonultak a műteremből a szabadba (plain air festészet), s az éles kontúrok elmosásával, a vibráló színvilággal és fCSOKONAI VITÉZ* MIHÁLY A boldogság Most jázminos lugasban, E nyári hűvös estvén, Lillámmal ülök együtt, Lillám velem danolgat És csókolódzva tréfál, Míg barna szép hajával Zefir susogva játszik. Itt egy üveg borocskát A zöld gyepágyra tettem, És gyenge rózsaszállal Száját be is csináltam. Amott Anakreonnak kellő danái vannak Kaskámba, friss eperrel. Egy öszvességgel illy sok Gyönyörűt, becsest ki látott? V S ki boldogabb Vitéznél? ! erőteljes fény-árnyék hatással dolgoztak (Monet, Manet, Cézanne, Degas és mások). Követőik egy későbbi csoportját a posztimpresszionisták alkották, akik már a kor tudományos eredményeit, a fizikai optika felfedezéseit is figyelembe vették. • Az irodalomban kedvelt költői eszközzé vált abban az időben a szinesztézia, a gondolatritmus, a mellérendelő szószerkezet, az ún. nominális stílus, azaz a névszók használatának uralma az igével szemben, ezen kívül a hangulatfestő szavak és az alliteráció (A. Rimbaud: A magánhangzók szonettje, P. Verlaine: Őszi sanzon). Az impresszionista művész szándéka az, hogy felkeltse a szemlélőben, a befogadóban az alkotás pillanatában átélt hangulatot, s ezáltal világítson rá a különböző viszonyrendszerek összefüggéseire. Az irányzat a Nyugat első nemzedékére (pl. Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Babits Mihály, Szép Ernő, Juhász Gyula, Kaffka Margit, Krúdy Gyula műveire) is hatott. Improvizáció - latin szó, jelentése: ’rögtönzés’. Minden művészeti ágban előfordulható alkalmi, rögtönzött alkotás (pl. alkalmi költészet), bár elsősorban az előadóművészetekre jellemző (pl. a zenében, különösen a dzsesszben gyakori, illetve színházi előadásokban, happeningekben, avagy spontán filmfelvételekben, gesztusfestészetben). Az irodalomban esetleg felkérésre, valamilyen alkalomból írt vers, vázlat, paródia is lehet. Az avantgárd és a neoavantgárd egyaránt nagyra értékelte a spontán rögtönzést, mely nyitottságot, állandó alkotói készenlétet, ugyanakkor gyakorlatot is kíván. Az improvizáció már a kezdetekben fontos szerepet töltött be az alkotási folyamatban, pl. a folklór egyes darabjai is ezen alapulnak. in médiás rés - latin kifejezés, jelentése: ’a dolgok közepébe vágva’. Elbeszélői módszer, mely a cselekményt nem az időrendben legkorábbi eseményekkel indítja, hanem egy előrehaladott, bizonyos feszültségi szintet már elért állapottal, hogy aztán a mű során jelzések segítségével érzékeltesse a kezdeti elemeket (egy másik módszer, melynek révén a cselekmény elemei kezdettől, a mű elejétől, sorrendben kerülnek bemutatásra, az ab ovo elnevezést viseli). Az eposzi kellékek közé sorolják (pl. Homérosz: Odüsszeia), valójában azonban nemcsak az eposz, hanem a legtöbb epikai műfaj és a dráma is felhasználja. Invokáció - a latin „invocatio” szóból, melynek jelentése: ’felhívás, hozzászólás’. Az eposzok megszokott eleme: a mű elején a szerző valamely transzcendentális lény (Múzsa, Isten, Szűz Mária) segítségét kéri, hogy legyen ereje művét a kellő színvonalon, a hősök és tetteik nagyságához méltóan megírni, előadni. A költészetben is megjelenik címben vagy alcímben, ha a vers szerzője például valamely költő elődjét, annak alkotását, szellemét idézi meg (pl. Tóth Árpád: Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz). Irónia - görög szó, jelentése ’tettetés’, esztétikai-filozófiai, retorikaistilisztikai fogalmat jelöl. Olyan gondolkodói-művészeti magatartásforma, melyben a látszólagos helyeslés mögött tagadás rejlik; olyan gondolatalakzat, mely állítás formájában fejezi ki a tagadást. Az ironikus kifejezés ellentétben áll a mű egészével, a történelmi helyzettel, a szerző nézőpontjával vagy a befogadó tudásával, ezért tagadásnak minősül. Kétértelműsége miatt a befogadótól nagyobb aktivitást, magasabb intellektuális önállóságot igényel. Az értelmezéshez a kontextusra (pl. szövegkörnyezetre) a szokottnál nagyobb mértékben van szükség. Minél kevesebb a konkrét utalás a tényleges jelentésre, annál „finomabb” az irónia. Eredetileg a komikummal összekapcsolt fogalom volt. XX. századi elméletek megfogalmazói szerint az irónia megjelenhet a mű egészében vagy részleteiben, de megvalósulhat egy szereplő személyében is (pl. Lucifer alakja Madách Imre Az ember tragédiája című drámájában). (Forrásmunka: Barta Klára - Farkas Andrea - Kis Zsuzsanna: IrodalmiJugalmitár A-Z) Heltai Gáspár, valamint a magyar ellenreformáció szellemi vezére, Pázmány Péter, aki vitairataiban mindenkit felülmúló leleményességgel leplezi le ellenfelei (például Alvinczi Péter) tévesnek ítélt „szakmai” logikáját. hommage - francia szó, jelentése: ’hódolat’, ’tiszteletadás’. Elhunyt, esetleg még élő, de klasszikusnak számító személynek (mesternek tekintett alkotónak) ajánlott, az emlékére, tiszteletből írt műalkotás. Gyakori a zeneművészetben, ahonnan átvette a költészet és a filmművészet is. Ebbe a műfajba illeszkedik például Tandori Dezső kortárs magyarországi költő Hommage című verse (mellékelten olvashatják), amely eltér a szabálytól annyiban, hogy nem egyetlen megnevezett személynek ajánlja sorait. Az értelmezők szerint több magyar költő vagy művész életművének ismert motívumait idézi fel ez a vers (pl. Ady Endre, Nagy László, Huszárik Zoltán), de nem kizárólagosan ilyen irányba utal, hanem kitágítja a képet egyetemes emberi értékek, témák, mondandók felé. humoreszk - prózai kisepikai műfaj, előzményeit az adoma, az anekdota kötetlenebb változataiban, a XVIII. századi komikus, rokokó verses és prózai idillekben, fTANDORI DEZSŐ strommafft Ki szedi össze váltott lovait, ha elhulltak, ki veszi nyakába? ki teszi meg mégegyszer az utat értük, visszafelé, hiába? Kardél-nyargalásod két oldalán még kettészelve is ez állatok hozzád lassult múlásukkal bevárják, amig kidől utolsó hátasod, most még, nem deszka-földes-álruhásan, visszanézhetnél e hűlő vetésre - hogy zokogás kockázzon koponyádban, kopogjon tört szemük dióverése. GERÉB ATTILA IRÁNYÍTÓ ÜZENETEK Nyolcadik üzenet: Az élet védelme A hatodik parancsolat, a “Ne ölj!" egyértelműen tiltja az ember megölését. Figyeljük meg Jézus magyarázatát: ‘‘Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! - méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5,21-26.) Jézus a “ne ölj” tiltás elé helyezte a “szeresd embertársadat, felebarátodat, sőt, ellenségedet is" mondást. Az élet teljes védelmét kívánta biztosítani: testi, lelki, szellemi sértések ellen. A bűn hatalma mellett felmutatta a szeretet hatalmát. Az ember minél inkább kiszolgáltatja Isten és felebarátja iránti szeretetét, annál inkább háttérbe szorul a tolakodó romboló indulat. Legyen érzékenyen szabad szeretetével, amely megkötözi gonosz indulatait. Ebben az érzékenységben válhat valóra a másik ember iránti megértés. Pál apostol így fejezte ki ezt: egy őskeresztyén himnusz szövege előtt: “Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt...” (Fii 2,5.) Ezek után megértjük a képmutató kortársakat, hogy miért vádolták Jézust a törvény eltörlésével. Azért, mert olyan finommá tette az egymás iránti viselkedés szabályait, hogy nem folytathatták volna tovább addig érvényesített életvitelüket. Jézus igazságmérlegén a szeretet cselekvése súlyosabbá vált, mint a büntetőjog érvényesítése. Ez már óriási teherré lett az önmagukat kiválóknak tartó emberek számára. A bölcsködő, dölyfös, cinikus, képmutató emberek teherbírása nagyon gyenge, nem bírja el a szeretet pazarló kisugárzását. Mert a szeretet mozdul és mozgósít az embertárs felé. Luther valahogy így fogalmazott: ha valakit szükségben látsz és nem mented meg, holott megtehetned, akkor megölted, mert megtagadtad tőle a szereteted “Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek, a nap le ne menjen a ti haragotokkal” (Ef 4,26.) Rendszrint az ember kezdetben haragszik, és azután követi el a nagyobb bajt: sérteget, vádaskodik, káromol, ütlegel, talán öl is. Káintól kérdezte Isten: “Miért gerjedtél haragra...? Hisz ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz.” (1 Móz 4,6-7.) E történetben a gyilkosság beérésének klasszikus példáját mutatja be a Szentírás. Ez alkalommal csak arra figyeljünk, hogy hol kezdődött el? A szívben. "Mert... az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok ... gyilkosságok...”. A Biblia szerint bűnös az, akinek bűnössége egy jogi eljárás révén bebizonyosodik. Például Mózes megölte az egyiptomi felügyelőt, aki a rabszolgaként dolgozó hébereket korbácsolta. Másnap kitudódott. Hiába vállalt közösséget saját népével, mint herceg, azok nem vállaltak közösséget vele (2 Móz 2, 11-14.). Tehát a bűnös fogalma viszonylagos. A Biblia szerint bűnös az az ember, aki valamilyen módon szembehelyezkedik Isten törvényével, Igéjével. Jézus is bűnösöknek tartotta azokat, akiket az akkori közfelfogás bűnösnek tartott. De kinyilvánította, hogy ő a bűnösöket hívja megtérésre, és nem azokat, akik magukat igazaknak tartják: “irgalmasságot akarok és nem áldozatot" (Hős 6,6); “Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket” (Mt 9,12.). A bocsánatkérés és a megbocsátás abból a szívből jön, amely felismerte már Isten iránta való irgalmát. “Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s vidd fel ajándékodat." (Mt 21-26.) Aki a másiktól nem kér bocsánatot és a maga részéről nem bocsát meg, az is ítélet alá esik. Jézus igazságszolgáltatásába nemcsak az ítélet és a büntetés tartozik bele, hanem a bocsánatkérés, a megbocsátás, a felmentés is. Azért fogalmazta bele a Miatyánkba a bocsánatkérés jogát a megbocsátás függvényeként, mert igazságszolgáltatásának alapjává tette. “És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” (Mt6,12.). A tanítványok bizonyára sokat vitatkozhattak egymás közt a megbocsátásról, mert Péter megkérdezte: “Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Meg hétszer is? Jézus így válaszolt: Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenhétszer is." (Mt 18,21-22.). Erre a jézusi válaszra talán a tanutványok is meghökkentek, miként sokan ma is azt tartják, hogy inkább belepusztulok, de akkor sem bocsátok meg". Valóban, szó szerint belepusztulnak azok, akik nem tudnak megbocsátani. A bűnbocsánat Isten szabad kegyelmi tette, amely kegyelmi szövetségén alapul. Jézus ezt a kegyelmi tettet kereszthalálával pecsételte meg. A kereszten elmondott hét mondata között ez volt az első: “Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34.).