Magyar Sakkélet, 1981 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1981-05-10 / 5. szám

110 MAGYAR SAKKELET Hol tartanak a számítógépes Az elmúlt két-három évben sokak számára meglepő, rohamos fejlődés következett be a különféle sakkprogramok teljesítményében. Amellett, hogy az óriásgépek programjai növekvő játékerőt képviselnek, és szaporodnak a feladványok fejtésére „betanított” komputerek, ezenkívül több, kifejezetten sakkozásra programozott minigép jelenik meg a világpiacon, amelyeknek képességei korlátozottak ugyan, de szórakozásra, különféle kísérletek elvégzésére, sőt az alapismeretek elsajátítására is kitűnően alkalmasak. E cikkben — az utóbbiak mellőzésével — a festő, valamint a „komoly” sakkozó programok jelenlegi fejlettségi fokával foglalkozom. Még 1978-ban értesültem arról, hogy Szálka Imre, a Számítástechnikai Koordinációs Intézet tudományos munkatársa direkt, valamint szabadmatt-feladványok fejtésére alkalmas programot dolgozott ki, egy Siemens 7755-ös típusú számítógépre. A korábban hazánkban már kifejlesztett programok alapján fejteni tudó számítógépek szerény „képességeinek” ismeretében igen meglepett az új program teljesítménye, annál is inkább, mert alkotója nem sakkozó, s nem is vett igénybe „szakmai” segítséget, elég volt számára a játékszabályok pontos ismerete. A legbonyolultabb kétlépéses feladvány megfejtéséhez 7—8 mp-re, szabadmatthoz — ahol minden lehetséges lépésvariációt végig kell tapogatni — 600 — 1000 mp-re volt szüksége. Rendkívül érdekelt, hogy miképpen viszonylik ez a teljesítmény a külföldi országokban kifejlesztett, hasonló programokéhoz, de az is, milyen különbözőségek mutathatók ki a gép és az emberi agy „gondolkodásmódja” között. Pillanatnyilag sem tartottam vitásnak, hogy egy jó számítógépes program gyorsabban fejt, mint az ember; azt tartottam érdekesnek megvizsgálni, hogy milyen típusú állások okoznak viszonylag több fejtörést nekünk, illetve a gépnek. Ebből a gondolkodásból kiindulva 1978 karácsonyára kísérletbe fogtam. Harminchat kétlépéses szabadmattot alkottam, valamennyi ötbábos — tehát rendkívül egyszerű — volt, és a sakktáblán a T betű alakját öltötte. A bábok a tábla minden lehetséges helyzetét elfoglalták; könnyű meggyőződni róla, hogy harminchat különböző „locus” létezik. Egyebekben a művek lehető legnagyobb változatosságára törekedtem. Karácsonyi üdvözlőlap formájában mintegy háromszáz példányban szétküldtem őket a világ minden tájára azzal a kéréssel, hogy a címzettek 1979. március 31-ig küldjék be címemre a megoldásokat, minden egyes mű fejtési idejével. A sorozat és a felhívás a Schwalbe és a Feenschach NSZK-beli és a Mai jugoszláv lapban is megjelent. Ugyanakkor a műveket feladtam fejtésre a Szálka-programnak, amely 1-től 49 mp-ig terjedő — tehát igen nagy szóródású — fejtési időket regisztrált. A kísérlet örvendetes és igen érdekes eredménnyel zárult. Megelégedésemmel nyugtáztam a húsz országból érkezett nyolcvanöt teljes megfejtést, amelyek jó lehetőséget nyújtottak a tervezett reprezentatív összehasonlításra. Két külföldi számítógép fejtési időit is megkaptam, az egyiket a finn Mika Korhonentől, aki PET 2001 típusú mini komputere számára, s az NSZK-beli dr. Ludwig Zaglertől, aki egy TR 440-es Telefunken-számítógépre fejlesztett ki sakkszerzemény-fejtő programot. A magyar komputer által felhasznált összes tiszta gépi idő 463 mp, a külföldieké egyformán 266 mp volt; ez az időbeli egybeesés azonban többé kevésbé véletlen, mert az egyes feladványokra fordított idők nem esnek pontosan egybe, vagyis a programok nem identikusak. (Ezt mutatta — a többi között —, hogy dr. Zagler programjába az esetleges látszólagos játékok be vannak táplálva; a másik két gép számára ezeket külön feladatként kell megadni.) Az eredmény azt mutatta, hogy Szálka Imre programja, ha nem is a lehető leggyorsabban működik, de kitűnően használható, hiszen ilyen rövid időnél a 40—50 százalékos eltérés gyakorlati szempontból alig bír jelentőséggel. Úgy vélem azonban, hogy a programok összehasonlítása — amire minden bizonnyal sor kerül — azok továbbfejlesztését segíti majd elő. Tulajdonképpeni célom, a gép „gondolkodásának” az emberivel való öszszehasonlítása érdekében a beérkezett fejtéseket csoportosítottam. Elhagytam néhány leggyorsabbat, mert ezek az átlagot csak javítják, de az egyes feladványokra felhasznált idők egymáshoz viszonyított arányát nem befolyásolják, s ugyanígy a leggyengébbeket, mert ezek véletlenszerűsége esetleg meghamisítja a valós arányokat. (Hasonlóan jártam el, mint például a műkorcsolya pontozásánál.) Ezután különválasztottam a legjobb — 1200 mp-en belüli —, az átlagos — 1200 és 3600 mp közötti —, és az ennél gyengébb — 3600-tól 9000 mp-ig terjedő — fejtéseket, s mindegyik feladványnál meghatározottan mindhárom csoport átlagos felhasznált idejét. Majd a komputerek fejtési idejével való összehasonlítás következett. Amint várható volt, kevés olyan feladvány akadt, amelyeket akár a legjobb fejtők csoportja gyorsabban oldott meg, mint a gép. Igen érdekes volt azonban, hogy teljesen más arány mutatkozott az egyes feladványokra fordított idők között az embernél és más a gépnél. Eltérések adódtak, amelyek eléggé pontosan indokolhatók. Minderről részletes, értékelő tanulmányt írtam a Die Schwalbe számára, amely 1980 áprilisában jelent meg. Táblázatban mutattam be a három komputernek és a fejtők három csoportjának (átlagos) fejtési idejét. Anélkül, hogy az eltérések indokolásának részletezésébe itt belemennénk, csupán arra utalok, hogy ezek négy irányban polarizálódtak: voltak művek, amelyek a) viszonylag könnyűek a gépnek, de nehezek az embernek; b) gépnek is, embernek is könnyűek; c) gépnek és embernek egyaránt nehezek, s végül d) viszonylag nehezek a gépnek, de könnyűek az embernek. A négy típusra bemutatok egyet-egyet a harminchat feladványból, s ezek — úgy vélem — rávilágítanak az emberi és a gépi „gondolkodásmód” közötti alapvető különbözőségekre. I. V: Kf5, Fe7 gy: f6, g7 - S: Kf7 II. V: Kh3, Bf3 gy: g3 - S: Kg1 gy: g2 III. V: Kb5, Bc4, Hc5 - S: Kd5, Fc3 IV. V: Ke6, Fd8, Fe8 - S: Kf8, Fe7 Valamennyinek követelménye: Szabadmatt 2 lépésben. A megfejtések: 1. Ke8, gSBf 2. Kf7, Bf8 m. II. 1. Kh1, Bf2 2. glB, Bh2 m. III. 1. Feb, BcS 2. Kd4, Bd3 m. IV. 1. Ff6, Ff7 2. Fg7, Fe7 m. Annak kritériuma, hogy mennyi ideig tart egy szabadmatt megoldása számítógépnek, kizárólag a lehetséges lépéspárok (sötét-világos, sötét-világos) számától függ. Az I. sz.-ban nyilvánvalóan igen kevés a lépéslehetőség, a gépnek 1 mp sem kellett e feladvány megfejtéséhez. (Itt most a magyar program fejtési időit említem, de a külföldiek — amelyek tized, illetve század másodperceket is kimutattak — aránya hasonló.) Az ember számára akkor nehéz viszonylag a sejtés, ha az egyszerű állásban is van valami rejtett, valami ravasz. Nos, itt mindenki előbb vezérátváltozással próbálkozik vagy Ke8, Ke6, illetve Kg8, KgC után gyalogmattal, s csak azután veszi észre, hogy mindez nem megy, bástyát kell behozni. S erre rájönni súlyos másodpercekbe, a kevéssé gyakorlott fejtőnek percekbe kerül. Az A-csoport (legjobb fejtők) átlaga itt 29, a B- csoporté 68, a C-csoporté 195 mp(!) volt. A II. sz.-t a gép ugyancsak 1 mp alatt megfejtette, de ez ma az embernek sem okozott problémát, a három csoport fejtési idejének átlaga 5, 9, illetve 22 mp volt. Mindhárom komputer számára a III. sz. feladvány volt a legnehezebb, mivel ebben van a legtöbb lépéslehetőség; a magyar programnak e dió feltöréséhez 49 mp-re volt szüksége. De rejtettnek bizonyult a megfejtés az ember számára is: a legjobbak 38, a továbbiak 61, illetve 489(!) mp alatt rejtettek. A legkülönösebbek persze azok a feladványok, amelyek a számunkra könnyűek, s a számítógépnek mégis „töprengenie” kell rajtuk. Érdekes példa a IV. sz. Az egyszerű mattképet a gyenge fejtő is könnyen megtalálja, a csoportok megfejtési átlaga 7, 11, illetve 26 mp volt. A számítógépnek pedig 23 mp-re volt szüksége, hiszen valamennyi értelmetlen, tárolodó futólépést, illetve azok kombinációit végigtapogatta. Hasonló elemzést, öszszehasonlítást végeztem mind a harminchat mini-feladvány kapcsán.