Szabad Föld, 1963. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-07 / 27. szám

1968. JÚLTUS ! Amiben többet segíthet a nőtanács A múltkor egy termelőszövet­kezetben kényes és nehéz problémával találkoztam. A szö­vetkezet egyik nőtagjáról volt szó, s miután az elnökkel alapo­san meghánytuk-vetettük a dol­got, arra a megállapításra jutot­tunk, hogy: bizony, a gazdálko­dás problémái mellett egyre több gondot kell fordítani az emberek­re, mert hiszen, ha azoknak nincs rendben az életük, akkor a szö­vetkezetben sem végezhetnek jó munkát, s a szövetkezet házalá­sán sem lesz rendben minden. Abban is megállapodtunk, hogy a tsz-ek vezetőinek idejét ma még nagyrészt a gazdasági problémák kötik le, tehát valahogy az em­bereknek kellene többet törőd­niük egymással. Váratlanul tet­tem fel a kérdést az elnöknek: van-e a szövetkezetben nőta­­nács? Hogyne, mondta, régóta működik már, éspedig igen tevé­kenyen. Elgondolkoztam. Nem tudom, pillanatnyi hallgatásom­ból az elnök megértette-e, min gondolkodom. A szövetkezetben kényes és nehéz probléma támad egy nő körül. Foglalkozik vele a vezetőség, foglalkozik vele az új­ságíró. Ugyanebben a szövetke­zetben a nőtanács, mint mondot­ták igen tevékeny. De, mint kide­rült, az említett probléma megol­dásában a vezetőségnek semmit nem segített. Annak a nőnek az ügyével egyedül a nőtanács nem foglalkozott. Akkor hát ugyan miben lehet tevékeny a tsz nő­tanácsa? Ezen gondolkoztam akkor és ezen gondolkozom azóta is. Annál inkább, mivel hasonló esettel többször találkozom. Nemrégiben egy fiatal leányanyá­ról írtam a Szabad Földben, egy elrontott élet helyrehozásához kértem falusi társadalmi szervek, elsősorban természetesen a nőta­nácsok közbenjárását Magányos, idős asszonyokban, segíteni kész emberekben feltámadt a felelős­ségérzet, többen felajánlották tá­mogatásukat De nem akadt egyetlen falusi nőtanács sem, ahol elgondolkoztak volna, hogy mit tudnának tenni a fiatal leányanya ügyében. Pedig, ha van társadalmi szerv, amelynek feladata törődni a nők sorsával, a nők helyzetével — akkor az el­sősorban a nőtanács. Persze, csupán ennyiből ítélve kissé elszomorító képet kapnánk. Tudom én, hogy nagy számban találni olyan falusi nőtanácsokat is, amelyek a nőkkel, az arra rá­szoruló lányokkal, asszonyokkal való törődés szép példáit szolgál­tatják. Mégis, az utóbbi időkben mind jobban elhatalmasodik az emberben az a gyanú, hogy nőta­nácsaink egy részében csak amo­lyan „egyletesdi” folyik. Mit értek ezen? Sokan emlé­kezhetnek rá, hogy azelőtt is mű­ködtek, városon és falun egy­aránt, bizonyos nőegyletek, jómó­dú polgárcsaládok asszonyainak vezetésével. Ezeknek a nőegyle­teknek tevékenysége kimerült a teaeszek rendezésében, varró tan­folyamok szervezésében, esetleg karácsonykor szegényebb sorsú gyermekek megajándékozásában. Nem arról van szó, hogy a mi nőtanácsaink farsangban ne ren­dezzenek pöttyös bálokat, a hosz­­szú téli estékre ne szervezzenek főzőtanfolyamokat, varrótanfolya­mokat; általában: ne segédkezze­nek fiatal lányoknak, asszonyok­nak hasznos tudnivalók elsajátí­tásában, s ne segédkezzenek a falu szórakozási lehetőségeinek bővítésében. Nem, nem erről van szó! Csakhogy a szocialista tár­sadalmi szervek tevékenysége nem merülhet ki pusztán ennyi­ben. Sőt, még az sem elég, bár két­ségtelenül rendkívül hasz­nos, ha a mi nőtanácsaink most a lányok, asszonyok művelődését is segítik, s a nők társadalmi akti­vizálására is törekednek. Jó az, ha valamelyik falusi nőtanács részt vesz az olvasómozgalom szervezésében, iskolákba segíti a tanulni vágyókat: szép az, ami­kor hallatják szavukat a béke­mozgalom előadói emelvényén — de nem elég. Minden program annyit ér, amennyire testet tud ölteni az élet hétköznapjaiban. A nők egyenjogúsága, részvételük korunk nagy feladataiban — ap­ró-cseprő problémák megoldásán is múlik, a közösség dolgaitól egészen az egyéni sorsok, magán­ügyek rendezéséig. Néha olyan érzése támad az embernek, hogy sok falusi nőta­nács — s ez nem csupán szójá­ték — tanácstalan affélét, hogy hol, miben működhetne közre hasznosan. Ezért merül ki tevé­kenységük a már említett dolgok­ban. Pedig az élet ott zajlik kö­rülöttük, rengeteg tennivalóival. Csak ezeket észre sem veszik, azt hiszik, nem tartozik felada­taik közé. Holott éppen az ilyen apró-cseprő, esetleg magánügy­nek látszó problémák segítségé­vel működhetnének leginkább közre nagyobb, közös célok eléré­sében, például a szocialista tár­sadalom formálásában, a nők egyenjogúságának teljes érvénye­sítésében. Néhány évvel ezelőtt sokat jár­tam az ország egyik legnagyobb üzemében, a Ganz-MÁVAG-ban. Nem a megszokott problémák ér­dekeltek akkor engem, nem az, hogy a gyárban mi készül, ho­gyan dolgoznak , hanem az, hogy milyenek a munkások élet­­körülményei, milyen a magánéle­tük. És valahányszor effelől ér­deklődtem, mindig a nőtanács­hoz utasítottak. Ilyesmikről leg­többet szinte a nőtanács mondha­tott, az volt a legtájékozottabb e téren. Azért, mert az asszonyok, lányok minden ügyes-bajos dol­gukkal ahhoz fordultak, mert a nőtanács még a férfiak előtt is tekintélyt szerzett magának. Amelyik részeges férjet, a fele­sége panaszára, a nőtanácsba be­hívtak, és ott „megmosták a fe­jét”, az szégyelnivalónak tartotta ezt, s igyekezett, hogy ne kerül­jön még egyszer hasonló hely­zetbe. A nőtanács ott nem egy züllésnek indult leányt térített a helyes útra, nem egy gyerekével magára hagyott asszonyt karolt fel, s nem egy válni készülő há­zastárs családi életét hozta rend­be. Amíg a falusi nőtanácsok is meg nem teremtik maguk iránt az ilyen irányú bizalmat is , addig az élet elfolyik mellettük, s valóban nagy feladataik eímé­re nem tölthetik be teljes ménk­­ben társadalmi szerepüket. Meglepő, hogy a bizalom sok helyütt mennyire hiányzik. Egy háromgyermekes fiatalasz­­szony Kiskunmajsáról levelet ír a Szabad Föld szerkesztőségének. Elmondja, hogy már a kétségbe­esés legvégső határáig jutott: tsz­­ben dolgozó férje állandóan iszik, keresetéből semmi se jut haza, eladósodnak, s nem tudja, mit csináljon, reménytelennek látja helyzetüket, elváljon, vagy ne váljon? Mit tanácsolhatnánk mi ilyen távolból? És a fiatalasz­­szonynak meg se fordul a fejé­ben, hogy a helyi nőtanácstól kérjen tanácsot. Körösszegapáti­ról egy idős, magányos asszony keresi fel szerkesztőségünket az­zal, hogy menye és fia nemcsak a házából, de már az ágyából is kitúrta, mindenéből kiforgatta, a szomszédok fogadták be, a he­lyi hatóságokhoz hiába fordult ilyen messziről, persze, ebben is nehéz segíteni. A helyi nőtanács­hoz pedig nem is fordult az asz­­szony. Miért? Van ebben a falun élők, a pa­raszt emberek zárkózottságából is. Szívesebben fordulnak segítsé­gért, jótanácsért idegenekhez, mint falujukbelihez. Félnek attól, hogy a falu szájára kerülnek, hogy „kipletykálják” őket Ám éppen az lenne a szocialista tár­sadalmi szervek, s így a nőta­nácsnak is egyik feladata, hogy ezt a félelmet eloszlassa, ezt a zárkózottságot segítsen feloldani. Erre szeretném felhívni falusi nőtanácsaink figyelmét Ha ilyen irányú küldetésük fontossá­gára mindenütt ráébrednek, ak­kor látni fogják, mennyi tenni­valót kínál nekik a körülöttünk zajló élet. S ha sikeresen látják el ezeket a tennivalókat, tekinté­lyük a falu előtt minden bizony­nyal tovább növekszik. Szfits László S148A D folD - 3 . A T­h­an­t, az ENSZ főtitkára Magyarországon Magasrangú vendég érkezett hazánkba. Kormányunk meghí­vására a nemzetközi élet egyik legjelentősebb tisztségviselője, Ti Thant úr, az ENSZ főtitkára látogatott el hozzánk. Az ENSZ főtitkári teendőit 1962 óta betöltő vendégünk sze­mélyében olyan politikust üdvö­zölhetünk, aki eddigi tevékeny­ségével a béke és biztonság fenn­tartását, az ENSZ legfontosabb feladatát mindig szívügyének te­kintette. Erre múlt évi munkál­kodása a legjellemzőbb. Talán valamennyien emlékezünk még az elmúlt év őszére, amikor a karib-tengeri válság idején U Thant a higgadt és körültekintő tevékenységével komoly segítsé­get nyújtott a súlyos nemzetkö­zi konfliktus megoldásához. Hazánkba érkezése során a burmai származású ENSZ fő­titkárt a magyar államférfiak élén Kállai Gyula elvtárs, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese fo­gadta, aki üdvözlő beszédben az ENSZ szerepét méltatva többi között ezeket mondotta: „Kor­mányunk támogatja az Egyesült Nemzetek Szervezetét, és önt ab­ban, hogy ez a nagy jelentőségű szervezet eleget tegyen hivatásá­nak, a béke biztosításának. Biz­tosak vagyunk abban, hogy az ön magyarországi látogatása is segíti a nemzetközi együttműkö­dést, és a béke ügyét." Xi Thant a magyar és ENSZ zászlókkal feldíszített Ferihegyi repülőtéren elhangzott üdvözlés­re, meleghangú beszédben vála­szolt, Kállai Gyula elvtársnak: „Engedje meg elmondanom, — mondotta többek között — meny­nyire örülök, hogy ebben a gyö­nyörű városban lehetek, hogy mennyire hálás vagyok a ma­gyar kormánynak, és a magyar lépnek a megkapó, meleg fogad­tatásért, amelyben országukba való első látogatásom alkalmával részesítettek. Már bizonyos ideje várakozással tekintettem az al­kalom elé, hogy meglátogassam az önök országát, és kicseréljük nézeteinket az önök miniszterel­­elnökével és más vezető szemé­lyiségekkel a fontos nemzetközi kérdésekről, és különösen az ENSZ-ben megoldásra váró prob­lémákról.” A magasrangú vendéget a főváros népe szeretettel köszön­tötte, majd az érkezése utáni órákban Kádár János elvtárs, a forradalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke fogadta. Este pedig az ENSZ főtitkár tiszteletére Pé­ter János külügyminiszter adott vacsorát. •­ U Thant ENSZ főtitkár meg­hívásával kormányunk és né­pünk ismét fontos tanúbizony­ságát adta annak, hogy rendü­letlen hívei vagyunk a külön­böző társadalmi rendszerű or­szágok békés egymás mellett élésének, s bízunk abban, hogy az Egyesült Nemzetek Szerve­zete ezt a nemes célkitűzést minden rendelkezésre álló esz­közzel segíti. Bizonyosak va­gyunk abban, hogy az ENSZ főtitkárának e látogatása során alkalma lesz meggyőződni ar­ról, hogy népünk szorgalma­san, és öntudatosan dolgozik szabad, és független szocialista hazánk megerősítésén. Mind­ezek mellett a főtitkár szemé­lyesen is megismerkedhet azok­kal az eredményekkel, amelye­ket népünk az utóbbi eszten­­dőkben elért. Az ENSZ-főtitkár látogatásá­nak második napján a Magyar Tudományos Akadémián talál­kozott hazánk tudományos éle­tének képviselőivel, é­s az Akadé­mia dísztermében előadást tar­tott. Majd Kádár János elvtárs, a forradalmi mun­kás-paraszt kor­mány elnökének kíséretében a Csepel Vas- és Fémművekbe lá­togatott és Az üzem megtekin­tése után a dolgozók nagygyűlé­sen köszöntötték a vendégeket, ahol előbb Kádár János elv­­társ mondott beszédet hazánk bel- és külpolitikájáról, majd U Thant is felszólalt A főtitkár az ENSZ feladatairól, a békés egymás mellett élés politikájáról beszélt. Kedden este a forradal­mi munkás-paraszt kormány fogadást adott U Thant tisztele­tére az Országházban. A fogadás szívélyes légkörben zajlott le. Kádár János elvtárs, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke fogadta U Thant ENSZ-főtitkárt Hibátlanul dolgoznak a gépek !— No, szomszéd, mehetünk koldulni! (Takács Zoltán rajza.)

Next