Szabad Föld, 1997. július-december (53. évfolyam, 26-52. szám)
1997-07-01 / 26. szám
1997. JÚLIUS 1. A hír mindössze ennyi: 1997. július elsejétől több hazai településsel együtt Solt is városi rangot kapott. Amikor néhány hónappal ezelőtt hallottam arról, hogy benyújtották a pályázatot, látogatóba készültem a Bács-Kiskun megyei nagyközségbe. Érdekelt ugyanis, miként érlelődött meg a szándékuk a továbblépésre. „Háztűznéző” riportutam aztán elmaradt, ám ami késik, nem múlik, most felkerestem azt a helyet, ahol annyiszor átgördültem már az autómmal, és csak ritkán álltam meg alaposabban nézelődni. A múlt A solti rész a honfoglalást követő időkben fejedelmi törzsi birtok volt, azután 1384-től 1876-ig, majd’ ötszáz évig városi rangot viselt a hasonló nevű vármegye székhelyeként. Fontos útvonalak kereszteződésében, az elválasztó Duna közelében a helynek mindig is településszervező ereje volt. Nevét Zsolt fejedelemről kapta, kinek életében emeltek először földvárat arrafelé, hogy később megerősített vár legyen belőle. Aztán a török háborúk feldúlták a vidéket. Soltnak 1619-ben már volt pecsétje. Neves nemes elődök birtokairól tudunk, Révay, Berthold, Renaut, Vécsey, Benyovszky, Cebrián és Nemes grófok, bárók családi uradalmairól maradtak fenn emlékek. A leghíresebb földbirtokos gróf Vécsey Ágoston hajdani testőrkapitány volt. Gróf Vécsey Károly, az 1848–19-es forradalom és szabadságharc tábornoka, az aradi vértanúk egyike az 1816-ban épült családi kastélyban töltötte gyerekkorát. Ezt emléktábla jelzi a műemlék épület falán. Amúgy a szépen felújított és a kultúra szolgálatába állított Vécsey-kastély sorsa igen kalandos volt, amint a kastély timpanonjának közepén büszkélkedő, fából faragott Vécsey-címeré is. A közelmúltban még plébániaként szolgáló épület lakóját, Stolek Aladárt hívatta a helybeli rendőr, hogy közölje vele, távolítsa el a homlokzatról a hivalkodó grófi címert, mert az igencsak kihívó a kommunista világban. Nem lehetett könnyű helyzetben a pap, ám a krónikák szerint sikerült a rendőrt jobb belátásra bírnia, több órán át győzködte, hogy az elődök emlékeit tiszteletben kell tartani. A címer „megmenekült”, de mielőtt valaki mégis eltüntette volna, a biztonság kedvéért inkább a kastélyon belül tette ki. Ma már újra a régi helyén tündököl, és senkinek nem szúr szemet. Sőt... A jelen Solt felé igyekezve messziről feltűnik az adótorony kecses sziluettje. A 7800 lelket számláló települést a Dunántúl kapujának is nevezik. Az utóbbi hat évben nem csökken a lakosság, hanem inkább növekszik. Köszönhető ez a központi fekvésnek, a térség vonzerejének. Az 51-es, az 52-es, az 53-as főútvonalak találkozása, valamint a Duna-híd felértékeli a vidéket. Sokan megfordulnak, átutaznak ott, és újabban kereskedők vernek gyökeret, ezzel enyhítve az elkerülhetetlen munkanélküliséget, ami egyébként jóval a megyei átlag alatt van. Sokan nem szűntek meg a szövetkezetek, ma is foglalkoztatják az embereket. Évek óta készülnek (az újbóli) várossá avatásra. A pályázat benyújtásáig kemény munka zajlott. Először a teljes infrastruktúra kialakítását tűzték ki célul. Ma már 97 százalékos az egészséges ivóvízellátás, és még néhány tanyacsoport bekapcsolásával teljes körűvé válik. Az utóbbi évek fontos beruházása volt a telefonhálózat és a gázvezeték solti meghonosítása. Az önkormányzat foglalkozik a csatornázás lehetőségével, a kiviteli tervek már elkészültek, 88 millió forintjuk is van rá. A közutak állapotán is szeretnének javítani, főleg az 51-es használódott el a kelleténél jobban. Soltan mindenki tudja, még messze vannak attól, hogy valóban városnak nevezzék a települést. Ahhoz, hogy a helyiek, a vendégek egy hangulatos kisvárost lássanak, bizony először az utcák, a házak arculatán kell változtatni. A jelenlegi központ helyére sokan varázsolnának látványosabbat, hiszen igencsak megviseltek és jellegtelenek az épületek. A templomok kissé odébb állnak, a főutat a jövő-menő autóbuszok uralják. A Soltiak büszkesége a már emlegetett Vécsey-kastély, érdemes felkeresni és a parkjában elidőzni. Bizony, kell még néhány „városias” üzlet, netán bevásárlóközpont is. De fölösleges folytatni a kívánságlistát. Tisztában van a fejlesztés lehetőségeivel, irányvonalával a polgármester is. Németh József okosan látja: Solt a városi címmel még nem lett város. Ugyanolyan keményen kell megküzdeniük érte, mint a pályázat megnyerése előtt. Ami miatt bizakodhatnak, az a település gazdasági szervezőereje. Ez jogosítja fel őket a városi rangra, kapcsolatot tart fenn a közeli Hartával, Dunatetétlennel, Dunaegyházával, Apostaggal és Dunavecsével. Céljaik csak közösek lehetnek. Játékosan mondhatnánk, ők a Solt hátán Solt. A friss város nevezetességei közül az imént kihagytam a Meleghegyi pincesort. Azért, mert a múltbeli szőlős vidéknek a jövője lehet a legszebb. A napsütötte lejtőket természetvédelmi területté kívánják nyilváníttatni, a 300-400 esztendős pincék pedig műemléki védettséget érdemelnének. A hírek szerint ennek nincs akadálya. Bár Solt nem igazán szőlőtermelő régió, de azért préselnek ott jó néhány hektó finom bort. A hegyközség megerősödésével talán még azt is elérhetik, hogy a szőlőhegy gazdái saját nevükkel ellátott palackos borokkal rukkolnak elő. Aztán jöhetnek a turisták, lendületet vehet az idegenforgalom. Vannak még tartalékok a Duna-közeli Solton, a Dunántúl kapujában. Biztosan ki is használják a természet adta lehetőségeiket. Most főleg, hogy a határba kitehetik az „Üdvözöljük városunkban!” köszöntő feliratot. Berzék Tibor Nagyközségből város Solt hátán Solt Solt: 1997 nyarán Védelemre váró pincék iisiieinimvi iypu39i9vu A Vécsey-kastély és a nemesi címer A SZERZŐ FELVÉTELEI K1 A2 AD ílíségfT1 • •• 001m 000 m0 AJOVO Nagyközségből város. A köztes állapot: kisváros. A jövő terveiről Solt első embere azt mondta, a település arculatának kialakítását, ha kell, átformálását tartja a legfontosabbnak. Városhoz szélt a középfokú oktatási intézmény szervezése ugyancsak elsőrendű tennivaló, ennek előkészületei már meg is kezdődtek. Lépni kell az egészségügyi kérdésekben. Amíg mostanság bezárják a kis laborokat, Solton ezt szeretnék elkerülni, még akkor is, ha nem lesz tb-támogatás. Mi lesz a Solthoz tartozó külterületekkel, például Járáspusztával, Tételaljával? Semmiképp sem halnak meg, ellenkezőleg, fejlesztés vár rájuk. A telefont már bekötötték, hamarosan iható ivóvizet is kapnak. Sok gyümölcsöző Magyarország 2000 után A világ minden tájáról érkeztek magyar származású tudósok, közéleti emberek, művészek a Parlamentben megtartott Magyarország 2000 elnevezésű konferenciára, amelyet immár második alkalommal rendeztek meg. E rendezvények fő célja, hogy a magyarság összefogásával fejlett államként érkezzen el hazánk a jövő évezredbe. A rendszerváltozás folyamata visszafordíthatatlanná vált, negyvenévi elszigeteltség után ismét nyitottak lettünk a világ felé - e gondolattal nyitotta meg Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a kétnapos rendezvényt. A piacgazdaságra történő áttérés áldozatokat követelt, ezért most nagyon oda kell figyelni, a magyar társadalom miként éli át a több évtizedes lemaradásunk miatti erőltetett menetet. Ugyanakkor előre is kell tekintenünk, modernizálni kell a társadalmat, a gazdaságot, hogy megfeleljünk a jövő évezred kihívásainak. A tanácskozást kezdeményező Horn Gyula vitaindítóját azzal kezdte, hogy mára az ország túljutott a legnagyobb nehézségeken, az ezredfordulóig nem kell radikális változásokat végrehajtani, a megkezdett úton haladunk tovább. Külföldi vélemények szerint Magyarország éllovasa lett a kelet-közép-európai reformoknak, szomszédsági politikája elismerést vívott ki magának az egyesült nemzetek körében. A miniszterelnök sikeresnek ítéli a magyar-román alapszerződést, az annak létrejöttében segítő RMDSZ-nek külön köszönetet mondott. Arról is szólt, hogy a társadalmi stabilizáció még hátravan. Meg kell magyarázni az embereknek, hogy miért került sor az egyes megszorító intézkedésekre, s akkor beszélhetünk csak gazdasági, társadalmi stabilitásról, ha azt a lakosság is érzi. Fazekas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter szerint hazánkban kialakult a valódi piacgazdaság, végbement a szerkezet- és tulajdonváltás. Ma a GDP, azaz a bruttó nemzeti össztermék 80 százalékát a magánszféra állítja elő. Megteremtődtek a fenntartható növekedés feltételei, az ipari termelés idén 6-7 százalékkal bővül, az export pedig 8-10 százalékkal haladja meg a tavalyit. Medgyessy Péter pénzügyminiszter megjegyezte, hogy az elért eredményekért az ország lakossága nagy árat fizetett, a társadalomban feszültségek vannak. Megemlítette azt is, hogy a mezőgazdaság óriási átalakulás előtt áll, az ágazat számára nagy kihívást jelent az Európai Unióhoz való csatlakozás. A konferencia legidősebb résztvevője, a 91 éves André Kosztolányi mint pénzügyi szakértő úgy látja, hogy a magyar gazdaság a német és az osztrák gazdasági folyamatoktól függ, így azok javulásával a mi esélyeink is nagyobbak lehetnek. Szerinte hazánkat nem kell külföldön propagálni, mert a magyarok világszerte népszerűek, gondoljunk csak a híres tudósokra, írókra, művészekre. Viszont a magyar irodalom exportját, azaz a könyvek külföldi kiadatását az államnak kellene anyagilag támogatni, mert az jó üzlet lehetne. Tom Lantos amerikai szenátor azt mondta: ritkán jön Magyarországra, ezért ő jobban látja az itt végbement fejlődést, bár azt is tudja, hogy sok szegény ember él nálunk. Szerinte hazánk minden szempontból alkalmas a NATO-csatlakozásra, s egyszerre fog belépni Csehországgal és Lengyelországgal. Történelmi pillanatnak nevezte a magyar-román viszony javulását, viszont nem nyugszik, amíg a Szlovákiában élő magyarok hátrányban vannak, mindent elkövet az amerikai kongresszusban sorsuk jobbá tételéért. Külföldön élő honfitársaink természetesen nemcsak az elért eredményeket, sikereket sorolták, hanem felhívták figyelmünket olyan visszahúzó, néha szégyenletes jelenségekre is, mint a korrupció, a közbiztonság romlása, az éttermi túlszámlázások, a taxishiénák tevékenysége. Ezek rontják a rólunk kialakított képet. A kritikák ellenére a kétnapos konferencia záródokumentuma egy sor reményteljes megállapítást tartalmaz. A résztvevők elégedetten állapították meg, hogy Magyarország előrelépett az euroatlanti integrációs folyamatban, s érezhetően javult külhoni megítélésünk. Az ország igazi vizsgája azonban még hátravan: ez a nemzeti jólét megteremtése. Pethes József SZABADFÖLD 3 Pesti pillanat Átszáll a vidéki utas Pesten a vonatról a HÉV-re, és hamarjában megnövekszik a vérnyomása. Az ülőhelyek műbőr borítását festékszóróval odapingett kusza vonalak, semmit sem ábrázoló ábrák éktelenítik. A kocsi más részén romboló kezek fölhasogatták az üléshuzatokat. Valami esztelen, pusztító kedvű had támad nemcsak a HÉV-kocsik berendezésére, de a villamosok, autóbuszok, földalatti szerelvények rongálható elemeire is. És ez a szutykos hadjárat kiterjed az úgynevezett utastájékoztató eszközökre, például azokra a megállóhelyeken található táblákra is, melyek arról kínálnak felvilágosítást a közönségnek, hogy mely járatok milyen megállóhelyeket érintenek, mikor indulnak az első és mikor az utolsó közlekedési eszközök. A tolvajlások ezekhez a cselekedetekhez képest ha nem is megbocsáthatók, de indítékaik érthetőek. Mert lopják a tömegközlekedési eszközök elektromos felsővezetékeit; leszerelik és eltulajdonítják a drága tűzoltókészülékeket; elcsakliznak nálunk még villamossíneket is. De akik ezt teszik, anyagi haszonra tesznek szert, még ha tisztességtelen úton is... No de ezek a rongálások!? A faggatott közlekedési szakemberek szerint az elkövetők végső céljai tisztázatlanok. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a tettes úgymond „lebukik”. S akit elcsípnek, az jobbatlan iskolás gyermek, akit nem lehet olyan mértékben felelősségre vonni, hogy az akár őt, akár a cimboráit visszariassza az efféle cselekedetektől. A kár pedig? Csak Budapesten évente kilencvenmillió forint. Olyan összeg, mint százötven, átlagos jövedelmű ember évi keresete. Csábítanak ezek a számok, hogy az ember papírra vesse: ilyen summából hány drága külföldi gyógyászati segédeszközt lehetne beszerezni. Hány fiatalnak lehetne ösztöndíjat adni arra, hogy külföldön nyelvet és szakmát tanuljon. Hány nélkülöző család anyagi helyzetén lehetne ebből javítani. Az ilyesmire - gondolom - a kártevés mániákusai azt is felelhetnék: Ugyan már, azt a pénzt, ha megmaradna, megőrölnék a közlekedési nagyvállalat malomkövei. Hallottam olyan véleményt is, mely szerint nyilván fiatalok az elkövetők, s a fiatalságnak ki kell tombol nia magát... Igen, igen, de arra ott vannak a sportpályák... Tudok fiatalokról, akik egész nyarukat átíugja gyalogtúrákat szerveznek, és nyomot hagynak az útjukba eső történelmi emlékhelyeken. Amikor a rombolásokról beszélgettem egy klubban, valaki rám pirított: „Ugyan, irigyli a srácoktól a játékot?” De erről egy gyermekkori élményem jutott eszembe. Mint oly sokunknak, nekem is volt tízéves koromban csúzlim. Egy alkalommal, amikor vadmadarakra lődöztem vele, rám szólt a szomszéd ház gazdája. Én sértődötten visszafeleltem: „Irigyli, János bácsi, hogy játszom?” Erre ő csöndesen, de nyomatékkal így felelt: „Neked ez játék, a rigóknak meg a halál.” ...Szégyenemben elhajítottam a csúzlit. Lehet, hogy a mai károkozóknak nincs ilyen János bácsijuk? Nincs, aki a virtust ilyen Cselekedetekben látó ifjaknak megmagyarázná: nem az az irigylésre méltó, férfias tett, ha valaki rombol, majd elinal, hanem az, ha a fiatal kiválasztja magának azt a nagy célt, amiért élnie és küzdenie érdemes. Akár izgalmas körülmények között is. És mégis újra leírom: Jaj, az az évi kilencvenmillió forint... Szegények vagyunk, mégis ilyen gazdagok? (b.) Tönkretett telefonfülke