Szabad Szó, 1961. július-szeptember (18. évfolyam, 155-232. szám)
1961-09-05 / 210. szám
4 Augusztus 23-stadion, 20.000 néző. Játékvezető : Mataizer Stelián (Craiova). ŞTII UTA: Curcan-Georgescu, Trean, Jenei -Petescu, Tănase-Igna, R. Lázár, Matiolache, Girleanu, Miţaru (Feodor). UTA: Coman-Szücs, Bakucz II, Seres-Kapás, Metzkas-Selymesi (Tírlea), Sasu, Pop, Floruţ, Czakó. A-osztályű bajnokság Temesvári Sitiia—UTA 1:0 (0:0) Tartományunk két A-osztályú együttesének találkozója nagyszámú közönség előtt zajlott le. Sokan jöttek át Aradról, hogy győzelemre buzdítsák kedvenc csapatukat. Az aradiak azonban mérsékelt teljesítményt nyújtottak. Immár a harmadik mérkőzésen maradtak alul a küzdelemben és így továbbra is a táblázat utolsó helyén állanak. A mérkőzés színvonala nem ütötte meg a kívánt mértéket, mindkét csapat játékosai sokat hibáztak és roszszul passzoltak. A főiskolások gyengébben szerepeltek, mint a múlt vasárnap, de ez is elegendő volt a győzelemhez, a még gyengébben játszó UTA-val szemben. A Ştiinţa védelmében Curcant nem tették különösebb próbára az aradi csatárok. A hátvédhármisból Jenei megbízhatóan játszott, a két fedezet közül ismét Petescu bizonyult jobbnak. A csatársor tagjairól kevés jót mondhatunk, hiányzott a pontos összjáték, a gyors helycserés támadás, a gólratörés. Ebből a sorból csupán Igna néhány lefutása és Girleanu lelkesedése említhető meg. Az UTA játékán meglátszott, hogy a játékosok közül többen nincsenek formában. A védelem bizonytalanul látta el feladatát, csupán Bakucz II. játéka felelt meg. A csatársor szétesően, összekötőkapocs nélkül játszott. Közülük csupán Pop igyekezete és a gyors Czakó játéka érdemel említést, kár, hogy utóbbi kevés labdát kapott. A Ştiinţa kezdi a játékot és a 2. percben Igna lövését Coman rávetődéssel védte. A 9. percben Bakucz felvágta Manolachet, de Georgescu 25 méterről lőtt szabadrúgása a sorfalról pattant vissza. Az UTA ellentámadása Selymesi lesállásán akad el. A 17. percben Sasu, majd Floruţ lövése kerüli el a kaput. A 25. percben Czakó lefutása után a beadott labdát Selymesi kapu fölé rúgta. A 34. percben Petescu megunta a csatárok pepecselését, de a 16-osról küldött erős lövése a léc fölött zúgott el. A 41. percben nagy kavarodás az UTA kapuja előtt, a védők csak nehezen tudtak menteni. Szünet után az aradi együttes lépett fel támadólag. A 46. percben Georgescu cselezgetett a saját kapuja előtt, Pop elvette tőle a labdát, de kapu mellé lőtte. A 49. percben Czakó veszélyeztetett, azonban labdája elkerülte a kaput. Ismét a hazai csapat veszi át a kezdeményezést és az 53. percben megszerezte a győzelmet jelentő gólt. Igna jó iramban húzott kapura és Seres csak szabálytalanul tudta szerelni. A jobbszélső szépen ívelte be a labdát, Manolache lövését Coman kiejtette és Lazar két lépésről nem hibázott. 1:0. Gól után a diákok tovább rohamoztak, a kitörő Ignát ezúttal Szűcs vágta fel. A megítélt szabadrúgást a belsők elpackázták. A Ştiinţának alkal-Az A-osztályú bajnokság további eredményei : Tirgoviştei Metalul-Bákói Dinamo 1:1 (0:0) CCA-Progresul 0:1 (0:1) Jiul-Kolozsvári Ştiinţa 1:1 (1:0) Steagul Roşu-Piteşti Dinamo 4:0 (0:0) Közel 10.000 néző vett részt Nagyváradon a Temesvári CFR és ASA Crişul közötti B-osztályú labdarúgómérkőzésen. Élénk küzdelem után a vasutasok megérdemelten győztek 3:2-re, akcióik átgondoltabbak, felkészültségük jobb volt. A Temesvári CFR a játékidő jó részében uralta a mezőnyt s már az első félidő elején bebiztosíthatta volna győzelmét, azonban Fodor (a 14. percben) és Ionescu (a 20. percben) tiszta helyzetben hibázott. Mindenesetre azonban, a CFR győzött első bajnoki mérkőzésén s ami még fontosabb: jó játékával jó benyomást keltett Váradon. Az első gól a 16. percben született. Bălan és Surdan akciója során utóbbi kiugrott két ellenfél között s a labda a vetődő kapus alatt a hálóba pattant. 1:0. A 24. percben Bagi jó labdát ad Podarunak s ő 20 méterről a kapu bal sarkába lő. 1:1. Csupán két perc múlva, Ionescu átjátssza a balhátvédet, középre ad s Fodor a hálóba vágja a labdát. 2:1. Szünet után a vasutasok támadnak sorra, azonban nem sikerült növelniük a gólok számát: Ionescu és Fodor újból tiszta helyzeteket vétenek el. A váradiak egy ellentámadás során, lesgyanús helyzetből egyenlítenek, Pop révén. 2:2. Alig egy perc múlva azonban Surdan ügyesen kiugratja Balant s az ő labdája nem téveszt célt. 3:2. Az utolsó percekben még Petac fut le a szélen, eljut a kapu közelébe, azonban a váradi védelem ment. Gavrilă Pop (Brassó) játékvezető a További eredmények: Nagybányai MSK-UVA 2:0 (2:0) Nagykárolyi Recolta-Mureş 0:1 (0:1) Kolozsvári MSK-Crişana 2:0 (1:0) Sodronyipar-Szatmári CSMD 3 :0 (2:0) Marosvásárhelyi IRA-Vajdahunyadi Corvin 2:0 (1:0)A következő összeállítású csapatok küzdelmét vezette. CFR: Udrea-Petac, Gáli, Radits- Dragoş, Stepan-Gergely, Ionescu (a 72. perctől Bălan), Fodor, Surdan, Bălan (a 72. perctől Ţigăniuc). CRIŞUL: Stescu-Svidovici, Vizitiu, CFR-stadion, 2.000 néző, játékvezető: Smeureanu. Aradi CFR: Demşoreanu-Mădărăşan, Babó, Damian-Szuhanek, Merle -Boros, Don, Vlad (a 78. perctől Nemes), Joanovits, Milea. Az aradi vasutascsapat teljesítményén meglátszott, hogy az együttes az osztályozó-bajnokság befejezése után RMSK: Boceanu-Plev, Becelescu, Bratu-Zsizsik, Apró-Stigelbauer (az 55. perctől Tischler), Pătraşcu, Varga, Sterlogea, Sporea. A resicai csapat kiadós győzelemmel rajtolt a B-osztályú bajnokság második csoportjában. Az első negyedóra változatos játékot hozott, utána a hazai együttes Pantea-Brandhoffer, Horváth I.-Pop, Dinu (a 64. perctől Maion), Bagi, Podara, Mészáros. Az egész vasutascsapat jól játszott, de különösen kitűnt Gáli, Petac, Radits, Stepan, Dragos, Surdan és Gergely. C. HIRSOVA (a játékosok szabadságolása miatt) nem tudott idejekorán felkészülni a B-osztályú bajnokság küzdelmeire. A vasutasok játéka ezúttal széteső volt. A 49. percben szögletrúgás után Merle labdája a hálóba surrant. 1:0. A 66. percben védelmi hibából Margineanu egyenlített, nagy fölénybe került és egymás után érte el a gólokat. A 30. percben Sporea szerezte meg a vezetést. A 35. percben ismét Sporea labdája ért hálót. 2:0. A 44. percben Aniescu szépített. Helycsere után Pătraşcu, Apró és Sterlogea növelte a hazai csapat előnyét. 1 Petrolul-Minerul 3:1 (1:1) Rapid-Bukaresti Dinamo A bajnoki táblázat: 1:2(0:1), ma nyílik az újabb gólszerzésre, de a 85. percben Feodor és két perc múlva Igna hibázott jó helyzetben. Az utolsó percben szöglet a Stiinţa ellen, Czakó beívelt labdáját hárítják a védők és ezzel vége is a mérkőzésnek. Szögletarány: 7:4 az UTA javára. Mataizer tárgyilagosan vezette a mérkőzést. ....... * K. B. III. CSOPORT Élénk küzdelem — megérdemelt győzelem Temesvári CFR—ASA Crişul 3:2 (2:1) Aradi CFR—Tordai Arieş 1:1 (0:0) II. csoport Resicai MSK—Govorai Chimia 5:1 (2:1) Pillanatfelvétel a labdarúgó-rangadóról. Progresul 3 3 0 0 9: 16 Petrolul 33 0 0 13: 46 Buk. Dinamo 33 0 0 7: 43 Tem. Ştiinţa3 2 1 0 2: 05 Steagul Roşu3 2 0 1 8: 54 Jiul3 1 1 1 3: 43 Tirgovişte3 1 1 1 4: 73 Rapid3 1 0 2 4: 32 Kvazi Ştiinţa3 0 2 1 4: 62 Bákói Dinamo3 0 2 1 1: 22 Lupény3 1 0 2 3: 62 CCA3 0 1 2 4: 91 Piteşti 4113 0 0 3 3:100 UTA3 0 0 3 1: 50 A magyar labdarúgók 1962. évi szerepléséről Magyarországon nagyban folyik a labdarúgó bajnokság, de azért a szurkolókat, a közvéleményt mégis érdekli, hogyan lesz tovább, mi a teljes őszi program, s mit várhat az igaz es évtől. S ki lehetne illetékesebb a válaszadásra, mint Honti György, a Magyar Labdarúgók Szövetségének főtitkára. - Ismeretes, hogy az 1961/62. évi bajnokságot a chilei VB miatt kezdtük a szokottnál korábban, már júliusban, így válik ugyanis lehetővé, hogy a bajnoki évet 1962 május elejével le tudjuk zárni, s minden időt, munkát a VB-nek szentelni. Az őszi idény, három tavaszról előrehozott mérkőzéssel, december 12-án fejeződik be. A tavaszi szezon ennek megfelelően február 25-én, a negyedik fordulóval folytatódik. S hogy mi lesz a két és fél hónap alatt? - December 12-től 30-ig Dél-Amerikában lesz a válogatott csapatunk. A tárgyalások szerint CHILÉBEN, BOLÍVIÁBAN PARAGUAYBAN ÉS PERUBAN játszik mérkőzéseket. Kettős célja is van ennek a „kirándulásnak“: legjobb labdarúgóink valamelyes ismeretet szereznek a dél-amerikai labdarúgósportról, megszokják a számunkra annyira ismeretlen játékmodért, másrészt a vezetőknek alkalmuk nyílik a körültekintésre, s esetleg a chilei szálláshely biztosítására is. Természetesen, ezen időszakban az NB I-es csapatok sem maradnak tétlenek, a lehetőségekhez képest túrákra utaznak. Elég sok a kereslet mostanában magyar csapatok iránt, ezt igyekszik majd kielégíteni látogatásával AZ MTK, AZ U. DÓZSA, A VASAS ÉS A FERENCVÁROS Ezeknek az egyesületeknek van ugyanis már nagyrészt kész programjuk Nyugat-Európába és Közép-Amerikába. Sokan felvethetik, hogy miért nincs a február 25-i rajtig hazai nemzetközi mérkőzés. Erre az a magyarázat, hogy a környező államokban ekkor folynak a bajnokságok, senki sem szakítja meg szívesen a bajnoki sorozatot. Részben már napvilágot látott a magyar válogatott VB előtti nemzetközi programja: április 15-én Ausztria-Magyarország találkozó lesz, A-, B-, utánpótlás és ifivonalon. A nagy csapatok és az ifik Bécsben lépnek pályára. Április 29-én Törökország A válogatottját fogadják a Népstadionban, május 13-án pedig az ír válogatott elleni mérkőzéssel fejeződik be a VB felkészülési program. Az elnökség már több ízben tárgyalt a Chilébe menésről, s arra az elhatározásra jutott, hogyaz aklimatizálódás miatt a lehetőséghez képest korán kell elutazni, így a tervek szerint MÁJUS 14-ÉN KEL ÚTRA A MAGYAR VÁLOGATOTT, útközben több mérkőzést játszik Közép-Amerikában, esetleg New Yorkban is. Ha a FIFA megadná a lehetőséget, akkor Chilében is szeretnénk egy-két mérkőzésen szerepelni, ennek azonban nem nagy a valószínűsége, mert legutóbb Svédországban sem engedélyezte ezt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség. A VB hivatalosan május 30-tól június 15-ig tart, tehát az NB I befejezésétől, május 6-tól júliusig teljes szünet van a legjobbak osztályában. Nem marad azonban program nélkül a magyar közönség, mert az alsóbb osztályú bajnokságok folynak, s élcsapataink is megkísérelnek erre az időszakra nemzetközi ellenfelet Magyarországra hozni. 1962 augusztusának első vasárnapján kezdődik majd az 1962/63. évi őszi idény, s novemberben fejeződik be. Azért ilyen korán, hogy lehetőséget adjunk csapatainknak a túrázásokra. A jövőben azután igyekszünk ezt rendszeresíteni, tehát hasonlóan kidolgozni a bajnokság műsorát. 1962 őszén válogatott csapatunk előtt a következő program áll: szeptember 2-án Varsóban lesz a lengyel-magyar A és ifi, Budapesten a B- és utánpótlás-mérkőzés. Október 14-én a szokásos négyfrontos magyarjugoszláv talákozók kerülnek sorra. Október 28-án az osztrák A- és ificsapat látogat el Budapestre, november 9-én pedig a magyar csapat utazik Párizsba, a Franciaország elleni találkozóra. A további nemzetközi műsorból egyébként még az ismeretes, hogy UEFA-csapatunk részt vesz a szokásos évi tornán, amelynek megrendezését Románia kérte, s az UEFA előzetes jelzése szerint már meg is kapta. Jövő évben ISMÉT KIÍRÁSRA KERÜL A KÖZÉPEURÓPAI KUPA, amelyben az alapító országok három-három csapattal vesznek részt (a bajnokság első hat helyezettje közül választják ki ezeket az együtteseket), s a tizenhatodik csapat az előző évi kupagyőztes. Nemzetközi műsorunk tehát igen bőséges, valamennyi rendezvényen ott lesznek a magyar csapatok. Így, ahogy már említettem - az UEFA ifitornán, a Klubcsapatok EK- jában, a válogatott együttesek részére kiírt Nemzetek Kupájában, amelynek időpontja 1962-1964. a Kupagyőztesek Kupájában, a Vásári Városok Kupájában és a Közép-európai Kupában is. A nemzetközi labdarúgó értekezletek közül a mostani szeptember 29-i londoni ülés a legjelentősebb, ekkor kerül sor a FIFA új elnökének megválasztására. 1962-ben Chilében is összeül a FIFA, s ugyancsak ülést tart az UEFA a chilei világversenyt megelőzően Bulgáriában. Lesz ezenkívül még a Közép-európai Kupa és a Vásári Városok Kupája bizottságnak is ülése, s ez utóbbiakon a magyar labdarúgósport is képviselteti magát. (A Labdarúgás című szaklap cikke nyomán) Nyomatott întreprinderea „Poligrafică“ Temesvár. SZABAD SZÓ Ökölvívás BOKSÁNI METALUL-CÂMPINAI ENERGIA 25:13 Az országos ökölvívó csapatbajnokság első fordulójában a Boksáni Metalul biztos győzelmet aratott a Címpinai Energia együttese ellen. A mérkőzést 2.000 főnyi közönség nézte végig. A boksáni ökölvívók kitűnő felkészültségről tettek tanúságot és mind technikailag, mind taktikailag felülmúlták ellenfeleiket. A győztes csapatban Surugiu, Nagy, Gongea és Csehi mutatott átlagon felüli teljesítményt. A vendégcsapatban Padurariu, Rádulescu és Pătran volt a legjobb. íme, az eredmények (az előlállók a boksáni bokszolók), Gonea pontozással győzött Stroiescu ellen, Stoian vesztett Radulescu ellen (a boksáni ökölvívót sorozatos szabálytalanságok miatt visszaléptették). Nagy Endre a második menetben győzött Birsan ellen, aki feladta a további küzdelmet. Csehi Lajos ugyancsak feladással győzött Crîmpiţa ellen, Surugiu p. gy. Stroe Trifan ellen, Cimpeanu p. gy. Patran ellen, Gheorghe p. gy. Strica ellen. Hammer az első menetben feladta a küzdelmet Padurariu ellen, Danila győzött ellenfél nélkül, Javorszki győzött Comanescu ellen, aki az első menetben feladta a küzdelmet. Kedd, 1961 szeptember 5 Befejeződött az Universiade Szombaton 30.000, vasárnap 10.000 néző kereste fel a Vaszil Levszki-stadiont, hogy a Nyári főiskolai játékok nagyszerű befejező küzdelmeiben gyönyörködjék. Az érdeklődés nagyrészt a verseny fénypontjának, az atlétikai számoknak szólt, amelynek során világnagyságok, világcsúcstartók, olimpiai- és Európai-bajnokok mérték össze erejüket. A román sportolók pompás szereplésükkel továbbra is a legjobbak élcsoportjában foglaltak helyet, eddigi „éremgyűjteményüket“ az atlétikában szombaton kivívott újabb 2 ezüst-, míg vasárnap 2 aranyos 2 ezüstérem gyarapította. A szombati eredményekből: NDK: 800 m futás: Greichfeld (NDK) 2:07.9 P- 2- Florica Grecescu (RNK) 2:08.6 p. Távolugrás: Scselkanova (szovjet) 6.40 m. Új női világcsúcs, mely azonban a kissé erősebb hátszél miatt nem lesz hitelesíthető. 2. Jorgova (bolgár) 6.12 m. 3. Kreszinszka (lengyel) 6.11 m. Gerelyhajítás: 1. Gorszakova (szovjet) 57.39 m. 2. Maria Dini-Diaconescu (RNK) 50.57 m. FÉRFIAK, 4x100 m váltó: Szovjetunió 41.1 mp. Kalapácsdobás: Zsivótzki (MNK) 64.62 m. 2. Kondrasov (sz) 63.38 m. Kosárlabda: Szovjetunió-RNK (nők) 70:60 (34:24). Végeredményben a román nők a szovjet és a bolgár együttes mögött a 3. helyen végeztek. A kosárlabda vigaszversenyében az RNK férficsapata végzett az első helyen. Vívás: Kardcsapat: Az 1-2. helyért: MNK-Szovjetunió 9:5. Vasárnap. Atlétika: Hármasugrás: Ion Sorin (RNK) 75.93 m. RNK-csúcst Kitűnő eredmény: 5.000 m: Pintér (MNK) 14.23.4 p. 2. Barabás (RNK) 14.23.8 p. Taktikai verseny, mely az utolsó métereken dőlt el. 1.300 m: 1. Salinger (csehszlovák) 3.43.7 p. 2. Vámos Zoltán (RNK) 3:43.8 p. nom gát: Csirjakov (szovjet) 14.1 mp. Gerelyhajítás: Kulcsár (MNK) 77.63 m. 2. Sidló (lengyel) 77.36. Meglepetés Sidló veresége. NŐK. Magasugrás: Balázs Jolán (RNK) 183 cm. Főiskolai világcsúcs: 2. Puskarova (sz) 167 cm. Az angol Hopkins, a régi rivális, a 3. helyen. A felemelő zéróünnepélyt egymás kezét fogva hallgatta végig a versenyen résztvett 33 ország sportolója. Európaiak és tengerentúliak, akik barátként váltak el egymástól. Az UNIVERSIADE jelszava: „TUDOMÁNY, SPORT, BARÁTSÁG, BÉKE" valósággá és továbbható tényezővé vált e nagy világverseny folyamán. Kézilabda Kispályás A-osztályú kézilabda-bajnokság TEHNOMETALSZEBENI VOINTA 36:16 (16:6) Remek játékkal a temesvári csapat valósággal lehengerelte ellenfelét. A szebeniek nem találtak ellenszert a temesváriak gyors támadásai ellen, amelyekkel egymás után bevették az ellenfél kapuját. Góllövők: Jakob 12, Neusatz 10, Hollerbach 3, Bettendorf 3, Giempel 2, Federspiel 2, Michelbach 2, Peia és Marschang egy-egy góllal a Tehnometaltól, illetve Stoica 7, Stenzei 4, Schumann 2, Ziekeli 2 és Bucur a Voinţától. TEMESVÁRI ŞTIINŢAPETROZSÉNYI ŞTIINTA 29:15 (14:8) Gyenge iramú mérkőzés, amelyen a tapasztaltabb temesvári csapat győz Jelenet a Tehnometal-Nagyszebeni Vointa kézilabda-mérkőzésről Az Oravicas SE, az Olimpia, a Temesvári Progresus, a Vörösacéll Méláiul és a Karánsebesi CFR nem vesztett még pontot Zsombolyai Ceramica-A tartományi bajnokság második fordulójában kevés váratlan eredmény volt. A második forduló után mindössze öt csapat nem vesztett bajnoki pontokat. A vasárnapi fordulóról levelezőink és tudósítóink a következőket jelentik: Temesvári Progresus-Csokovai Progresus 2:1 (1:0) Fölénye ellenére csak az utolsó percekben tudta győzelmét bebiztosítani a hazai együttes, amelynek csatárai ismét nagyon sok jó gólhelyzetet hagytak kiaknázatlanul. A 35. percben Bumbacu nevéhez fűződött a vezető gól érdeme. A 60. percben Minda góljával egyenlítettek a csákóval labdarúgók. A 83. percben Bumbacu labdáját a kapufa védte, Ofiţeru lövését pedig Zarici és Minda egyesült erővel mentette. A 85. percben Ofiteru pompás fejese nem tévesztett célt, 2:1. A 88. percben Bumbacu a kapufát találta telibe. Boksáni Metalul-Resicai Muncitorul 1:0 (1:0) Góllövő: Bădulescu. Oravicai SE-Orsovai Vaskapu 6:0 (1:0) Gólszerzők: Georgevici (4), Nedelcu és Vulturu. Cettai Furner-Zsombolyai Recolta 1:2 (1:1) A dettai csapat szerezte meg a vesztést Paul góljával, de Loch egyenlített, majd az 58. percben Laub gólja bebiztosította a Recolta értékes győzelmét. Resicai Olimpia-Gátaljai Progresul 4:1 (3:0) Góllövő: Costea (2), Marcu és Cirpaci, illetve Brizu. Aninai Minerul-Şoimii 1:1 (1:0) A 83. percben Bachici rúgta az első gólt, a Şoimii a 88. percben egyenlített. Voinţa-Boksani Izvorul 3:3 (3:1) A temesvári csapat a 30. percben már 3:0-ra vezetett, de az Izvorul csaknem egyenlített. A 7. percben Csillag tizenegyesből szerezte meg a vezetést, majd a 20. és 30. percben Bogner lőtt két gólt. A 44. percben Socola javított. Az 56. percben Perian labdája nem tévesztett célt. 3:2. A 65. percben Hoch öngólt vétett 4:2. Két perc múlva Dodleanu, majd a 85. percben Csillag volt eredményes. Cursaru (Lugos) bizonytalanul vezette a mérkőzést. II. CSOPORT Tehnometal--Electromotor 4-3(1-1) A 12. percben a hazai csapat már 3 :6-ra vezetett, de az Electromotor együttesének sikerült egyenlítenie. Az utolsó percig 3:3 volt az eredmény, de akkor újabb gólt ért el a Tehnometal, Gorohov (Electromotor) kapus hibájából. Az Electromotor védelme bizonytalanul látta el feladatát. Bus II. már a 2. percben megszerezte a vezetést. A 10. percben ugyanő fejjel küldte rendeltetési helyére a labdát. Két perc múlva Kátai háromra emelte a gólok számát. A 25. percben Hapfl javított, majd a 45. percben Balázs öngólt vétett. A 80. percben Semaca tizenegyest vétett, amelyet Bán értékesített. A 90. percben szabadrúgás után Avramovici-Bădeanțu labdája a hálóban kötött ki. ICA-Teba 1:1 (1:0) A két aradi csapat találkozója döntetlen eredményt hozott. A 22. percben Leac rúgta a vezető gólt. A 85. percben a Teba Măcean góljával egyenlített. Karánsebesi CFR-Törekvés 2:1 (0:0) Banciu szerezte meg a vezetést a 48. percben. A 60. percben Vastag góljával a cipőgyáriak egyenlítettek. A 77. percben Giucoane nevéhez fűződött a győztes gól érdeme. Banatul FZ 7:2 (3:0) A zsombolyai együttes biztosan győzött. Góllövő: Benkő (2), Mertesz (2), Zahari, Benyó és Baján, illetve Luibl és Salló. Vörösacéll Metalul- Lugosi MSE 2:0 (2:0) A 24. percben Birău, a 37. percben pedig Titel volt a gólszerző. Nadrági Laminorul- Nagyszentmiklósi Unirea 2:2 A 10. percben Rusu lőtte az első gólt, a 43. percben a Laminorul Manole góljával egyenlített. A 70. percben Ernst révén ismét az Unirea jutott vezetéshez. A következő percben azonban a hazai együttesnek sikerült Staicu góljával egyenlítenie. Lippai Victoria- Pécskai Progresul 0:0 Az első félidőben a hazai csapat, szünet után pedig a vendégegyüttes vezetett több támadást, de a csatárok a kapu előtt bizonytalanul mozogtak. Az utánpótlás-csapatok bajnoksága : Temesvári Ştiinţa-UTA tv (1:1) Tirgoviştei Metalul-Bákói Dinamo CCA-Progresul 4:1 Jiul-Kolozsvári Ştiinţa 2:0 Steagul Roşu-Piteşti Dinamo 1:1 Petrolul-Minerul 4:1 Rapid-Bukaresti Dinamo 3:1. zett. Az egyetemisták játéka nem tetszett a közönségnek, mivel éppen főerősségüket, a gyors ellentámadások fegyverét nem használták. Góllövők: Nies 7, Fuchs 5, Sauer H. 4, Vlad 4, Sauer 3, Jude 3, Margineanu 2 és Albert a temesváriaktól, illetve Sill 6, Drig 4, Szallósi 2, Suvăială, Ster és Pintea a petrozsényiektől. A-OSZTÁLYÚ NŐI BAJNOKSÁG A Banatul KSK Bukarestben az ITE ellen 7:3 (2:1) arányú győzelmet aratott. A Temesvári Ştiinţa Brassóban a Traktorul együttesétől 8:9 (5:5) arányú vereséget szenvedett. NAGYPÁLYÁS BAJNOKSÁG Bogároson 1.500 főnyi közönség jelenlétében a Resicai MSK 18:12 (10:6) arányban győzött az újonc Steaua Roşie ellen, amely jó benyomást keltett. Zsombolyán a Victoria 15:10 (97) arányú vereséget mért a Nagydisznódi Textila együttesére. — * ■»— Birkózás Két héttel az országos csapatbajnokság küzdelmei előtt a Temesvári CFR az UVA birkózóit látta vendégül barátságos találkozón. A két csapat találkozója görög-római birkózásban 8:8 eredménnyel végződött, szabadfogású birkózásban az aradiak 7:5 arányú győzelmet arattak. A viszszavágót szeptember 16-én Aradon bonyolítják le, szeptember 17-én pedig a csapatbajnokság visszavágó mérkőzéseinek első fordulójára kerül sor Temesváron. Vízilabda Gyapjúipar - Nagyváradi Vointa 4:2 (tutiu, 1:0, 1:0). - Selejtező mérkőzés Nagyváradon, az A-osztályba jutásért. - Góldobók: Bernstein, Cinteanu, Kelemen és Röhrich, illetve Karácsonyi és Varga. 0:1 (1:1) I. CSOPORT Oravicai SE2 2009:01 Olimpia 2200 6:14 Tem. Progresul2 2004:24 Recolta2 1102:13 Boksáni Metalul2 1103:23 Voința2 101 6:57 Anina2 0201:12 Csákova2 0112:31 Izvorul2 0113:51 Muncitorul 2 0111:21 Furner 2 0111:21 Șoimii 2 0111:31 Orșova2 0112:81 Váralja 2002:70 Vörösacél2 2004:11 CFR2 2005:34 Ceramica2 1109:43 Arad 102 1102:13 Tehnometal2 1106:53 Lippa2 0200:02 Electromotor2 1017:42 laminorul 2 0204:42 Unirea2 0202:22 Teba 20113:41 Lugos 20112:41 Pécska 20111:21 Banatul FZ 20022:80 Törekvés 20021:60 . Kosárlabda Osztályozó-bajnokság az A-osztályba való jutásért NŐI CSAPATOK Temesvári Stiinta-Dévas Tanulók Sportiskolája 52:29 (22:14) A tartalékos temesvári csapat gyenge színvonalú játék után fölényes győzelmet aratott. FÉRFICSAPATOK Aradi Constructor-Craiovai November 7 46:42 (42:42, 24:22) Az aradi együttes csak az ötperces meghosszabbításban tudta a maga javára eldönteni a mérkőzés sorsát. A KÜLFÖLD SPORTJA MAGYAR NB I. A vasárnapi 6. forduló eredményei azt bizonyítják, hogy egy hét leforgása alatt nagyot javult a fővárosi együttesek formája. Viszont sokat nyom a latban, hogy a vezetés kérdését eldöntő Tatabánya-Honvéd rangadón a bányászegyüttes szerezte meg a győzelmet. Meglepetés a Csepel győri győzelme és Komló nagy gólarányú győzelme az „újonctárs“ Ózd felett. Biztató a Vasas nagy formajavulása, szerdán a spanyol bajnokkal kupamérkőzésen méri össze erejét. Eredmények: Vasas-Szeged 4:1, Újpesti Dózsa-Dorogi Bányász 1:1, Tatabánya-Honvéd 2:1, Komlói Bányász- Ózdi Vasas 5:0, Salgótarjáni Bányász -Ferencváros 0:0, Győri ETO-Csepeli Vasas 1:4, MTK-Pécsi Dózsa 2:0. Szerkesztőség (Telefon 55-94, 55-95) és kiadóhivatal (Telefon 55-74), I., Engels utca 2. szám.