Szabad Szó, 1950. január-március (52. évfolyam, 1-76. szám)
1950-01-21 / 18. szám
A lenini Zvins nagy eszméjének diadala Írta: IV. Jelisurov fivével ezelőtt, 1924 január 21-én halt meg a Bolsevik Párt megalapítója és vezére, a szocialista szovjet állam megszervezője, a világ dolgozóinak tanítója és vezére, Vladimir Iljics Lenin. Halálát követő napon a Bolsevik írt Vionír Bázotsága ,A Párthoz. Minden dolgozóhoz“ című kiáltványában ezeket írta: „Meghalt az az ember, akinek harcos vezetése alatt Pártunk puskapor füstjében, erős kézzel emelte fel az egész országban Október vörös lobogóját, elsöpörte az ellenség ellenállását a volt cári Oroszországban megalapozta a dolgozók uralmét. Meghalt a világkommunizmus vezére, a nemzetközi proletariátus szeretett tanítója és büszkesége, az elnyomott Kelet lobogója.“ 26 éve már, hogy Lenin nincs az élők sorában, de neve, mely az új világ jelképe lett, nagy műve, zseniális tanítása halhatatlan. Lenin tanítása azért legyőzhetetlen erejű, mert igaz. Magába foglalja minden ország nemzetközi forradalmi munkásmozgalmának tapasztalatait, kifejezi a munkásosztály és az egész világ dolgozó tömegeinek életérdekeit. Lenin tanítása lehetőséget nyújt a helyes tájékozódásra az adott helyzetben, társadalmi jelenségek belső tartalmának és összefüggésének megértésére, az események irányának és kimenetelének előrelátására. Lenin tanítása a világ valamennyi dolgozója számára megvilágítja a kapitalista elnyomás és kizsákmányolás alól a társadalmi és nemzeti felszabaduláshoz vezető utat. Tenin nevéhez fűződik az Októberbéri Forradalom győzelme, amely kijelölte minden ország és népproletariátusának harci útját és a világtörténelem új korszakának kezdetét, a kapitalizmus pusztulásának, a világ szocialista átalakulásának korszakát jelenti. Lenin műve nyitotta meg az első fejezeteket az emberiség új történetében, 1 . amelyben az emberiség lerázta magáról a kapitalista rabság bilincseit és áttért az igazi szabadságra, amit csak a szocializmus nyújt. Ezért olyan nagy és felejthetetllen Lenin. Ezért olyan mérhetetlenül mély én határtalanul forró az egész dolgozó emberiség Lenin iránt érzett szeretete. A halála óta eltelt 26 év nagy tanításának diadala volt, fényes bizonyítéka a lenini elmélet igazságának és életerejének. A világtörténelem azon az úton haladt és halad, amelyet ő előre látott és meghatározott és kijelölt. Lenin halála után a Bolsevikok Pártjának lobogóját, a leninizmus dicsőséges zászlaját átvette, magasra emelte és tovább vitte hűséges bajtársa, méltó követője, és művének nagy folytatója: Sztálin. Sztálin bátran és határozottan vezette a Bolsevikok Pártját a lenini úton, lankadatlanul és engesztelhetetlenül harcolva a Párt és nép ellenségei ellen, Sztálin megvédte Lenin lobogóját. E lobogó alatt a Szovjetunió népei világtörténelmi győzelmeket arattak. Lenin és Sztálin eszméi testet öltöttek a Szovjetunió egyre növekvő gazdasági és politikai, kulturális és katonai hatalmában, a szovjet társadalom erkölcsi és politikai egységében, a szocialista népek törhetetlen barátságában és felvirágzásában, a lángoló szovjet patriotizmusban, a dolgozó tömegek teremtő kezdeményezésében, a szovjet nép hősi munkájában. A Szovjetunió az egész világnak bebizonyítja, hogy korunkban az emberiség csak a szocializmus útján haladhat előre, fejlesztheti termelő erőit, veheti hatalmába a természet kincseit, viheti előre a tudományt, technikát és kultúrát. A világtörténelemnek Lenin halála óta eltelt 26 esztendeje teljesen igazolta annak a marxi-lenini tanításnak a feltétlen igazságát, hogy a kapitalizmus halálra van ítélve s a szocializmus győzelme nemcsak lehetséges, hanem kikerülhetetlenül szükséges is. Egyre világosabbá válnak a kapitalizmus iszonyatos társadalmi ellentmondásai, gyógyíthatatlan sebei, a termelés anarchiája, a válságok és munkanélküliség, a dolgozó tömegek nyomora és éhezése, az osztályharc, a viszályok és a háború. Az imperializmus a népeket számos olyan háborúba döntötte, amely az emberek tízmillióit irtotta ki és az emberiségnek mérhetetlen nyomorúságot és kimondhatatlan szenvedést okozott. Az imperializmus a kapitalizmus utolsó szakasza, az emberiség haladásának kerékkötőjévé vált, termelő erők, a tudomány, a technika és a kultúra fejlődésének akadályozója. Egyre gyakrabban pusztítja el azokat az anyagi és kulturális javakat, amelyeket a népek sokszázados munkája teremtett meg. Az imperializmus a legsötétebb reakció hordozója, a szabadság és demokrácia megfojtója, a békének és a népek biztonságának legádázabb ellensége, amely az emberiség számára új nyomorúságot, válságokat, háborúkat készít elő. Csodálatos pontossággal igazoló, dik Lenin és Sztálin tanítása a nemzetközi forradalmi mozgalom kilátásairól és útjairól. Most az egész világ láthatja a kommunizmus hatalmas diadalát. A Szovjetunióban felépült és megszilárdult a szocializmus és 200 millió szovjet ember sikerrel teremti meg azokat az anyagi és szellemi előfeltételeket, s amelyek biztosítják az átmenetet a szocializmusból a kommunizmusba, amelynek lobogóján ez a felírás olvasható: , Mindenkitől képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint." És a népi demokráciák százmilliónyi lakosa a Szovjetunió tapasztalataira és testvéri segítségére támaszkodva ugyancsak sikerrel végzi a szocializmus építésének munkáját. A szocializmus útján halad a mongol népi demokrácia és a koreai népi demokratikus köztársaság is. És a nagy krnai nép Lenin és Sztálin lobogója alatt harcolva, aratta történelmi győzelmét a belső reakció és az amerikai imperializmus egyesült erői felett, újabb 475 milliónyi embert kiszakítva az imperializmus láncából. Német Demokratikus Köztársaság megalakulása is a béke és demokrácia táborának hatalmas sikere és súlyos vereség az angol-amerikai imparializmus számításaiban, amellyel Németországot az új európai háború hídfőjévé és fegyvertárává akarja átalakítani. A földkerekeség lakosságának egyharmada rálépett a Lenin és Sztálin által mutatott útra, a szocializmus építésének útjára. A kapitalista országokban pedig egyre fokozódik a demokratikus és munkásmozgalmak tevékenysége, melynek élén a kommunista pártok haladnak. A béke híveinek mozgalma, mely az emberek százmillióit jelenti, óriási arányokat öltött s a Szovjetuniónak, a béke zászlóhordozójának vezetése alatt most alakult ki először az emberiség történelmében szervezett békefront. A béke, a demokrácia és a szocializmus tábora napról-napra szélesedik és erősödik. Erői és tartalékai megszámlálhatatlanok. Hatalma sokszorosan felülmúlja az imperializmus és reakció táborának erőit, amely egyre gyengül és egyik hadállását ..a. másik után veszíti el.. Az egész dolgozó emberiség büszkén és reménykedve tekint a szocializmus országára. szovjet nép, amely Lenin lobogója alatt, Sztálin vezetésével halad a kommunizmus felé, az egész emberiségnek megmutatja az utat, amely a kapitalista rabságból a szabaduláshoz, a haladáshoz, a népek új, szabad és boldogi életéhez vezet. ! Érdemes meghallgatni! Vasárnap, 20.55-or Kossuthon: Az idegen gyorsseek Rádiójáté: Skvarkin színműve nyomán SzímdSzir 3 Megalakult az új bolgár kormány Szófiából jelentik. A Bolgár Népköztársaság nemzetgyűlése egyhangúlag jóváhagyta Kolarov miniszterelnök javaslatát az új kormány összetételéről. A főbb tárcák élén a következők állnak: a minisztertanács elnöke: Kolarov, a minisztertanács helyettes elnöke: Cservenkov, a minisztertanács helyettes elnöke és külügyminiszter: Popromov, az állami tervbizottság elnöke: Kukanov, belügyminiszter: Hrisztozov, népművelésügyi miniszter: Dramaliev, pénzügyminiszter: Lazarov, nemzetvédelmi miniszter: Damjanov altábornagy, földművelésügyi miniszter: Csernikolov, építésügyi miniszter: Ivanov. A vidéki üzemekben is ünnepi szakszervezeti napokon tüntették ki a legjobb dolgozókat A vidéki üzemekben is megrendelték az ünnepélyes szakszervezeti napokat, amelyeken kitüntették a legjobbakat és megbeszélték az üzemek dolgozói, milyen eredményeket értek el a hároméves terv során és milyen feladatok állnak előttük az ötéves terv sikeres végrehajtása érdekében. A Bajai Posztógyárban négy dolgozó kapott élmunkás-kitüntetést. Kecskés Iv Mihályné, a négy gépen dolgozó sztahanovista szövődő, Kiss Béla szövődés mester, Hermanetz Dénesné és Iszkeitz Mária Sódrór.. Mind a négyen többszáz forint jutalmat is kaptak a nyereségrészesedésből. Az Újszegedi Kendergyárban 13 dolgozó kapott, 300—300 forint nyereségrészesedési jutalmat. A megbecsülést jelentő élmunkáskitüntetést pedig Zsombolyai János, Fekete Erzsébet,, Dobók Pálné, Pető Sándorné, Szilágyi János, Szügyi Jánosné és Árvai Istvánné kapták. A Szegedi Teodokombinát dolgozói is megtartották ünnepélyes szakszervezeti napjukat. Itt Zombori Zoltán, Gesitz Mihály, Bund József és Csomangó Ferenc kapott élmunkás, illetve kiváló munkás kitüntetést. A Pécsi Dohánygyárban kilencen kaptak élmunkás kitüntetést: Moltts Sándor, Bánki Lajosné, Kokály Ferencné, Takács Mária, Fodor Józsefné, Gál Ferencné, Valek Józsefné, Varga Jenő és Verle Vilmos. Kiváló munkás kitüntetést Perlaki József osztályvezető kapot. A debreceni postahivatalok dolgozói közül, élmunkás kitüntetést kapott Szabadhegyi Imréné. Nemcsak teljesítményét növelte, de teljesítette sztálini felajánlását is, vagyis megszerezte a műszerészvizsgát. így lett Szabadhegyiné a debreceni postaműszak első női műszerésze. Kiváló munkás kitüntetést kapott Koncz Béla főmérnök, akinek jó szervezőmunkája tette lehetővé, hogy az igazgatóság területén december 81-ig 254 falu, illetve tanyaközpont telefonjait kötötték le és a telefonok szerelésénél 253.000 forint megtakarítást értek el. A Hajdúsági Bőrgyárban Bakó István és Németh Károly kapott élmunkás kitüntetést. A pécsvidéki bányák dolgozói között la ünnepélyes keretek közöt osztották ki az élmunkáskitüntetéseket és a nyereségrészesedési jutalmakat. A mecsekszabolcsi kerületben Varró Lajos, Vincze Ferenc és Kakas István vájárcsapatvezetők mellére tűzték , ki az ezüstcsillagot. . . 315 élmunkás és kiváló munkás az építőiparban Az építőipari dolgozók közül 233-an kaptak élmunkás jálványt, 82-en pedig kiváló munkás kitüntetést. A kitüntetett élmunkások közül 31 nő. Két nő kapott kiváló munkás kitüntetést. A kitüntetettek száma is mutatja, hogy növekszik.•a sztahanovista kőművesek, vasbetonszerelők, vakoló munkások száma és az építőiparban dolgozó nők is mind jobb eredménye,ket érnek el. A Gyárépítési NV szakszervezeti napja A Gyárépítési NV újonnan átalakított kultúrtermében tartotta meg ünnepélyes szakszervezeti napját. Donka Mária és Kovács Istvánné szavalata után Sengel üb. titkár mondott beszédet, majd Fekete vállalatvezető beszámolt arról, hogy a Gyárépítési NV a tervet 119 százalékkal teljesítette. Fiolán átadták a kiváló munkásjörvényt Hollós András mérnöknek, a legjobb dolgozóknak és újítóknak pedig a pénz- és könyvjutalmat. v/WNK évekötő-aratógép, aratócséplőgép és újtipusú traktoreke Gépgyártásunk idei újdonságai Nehéziparunk az ötéves terv során a mezőgazdasági gépek tízez- 2 rízi mellett egész sereg újtipusú, 2 nagyteljesítményű mezőgazdasági1 gép gyártását kezdi meg. A Kühne a gyárban még az idén elkezdik az X. újtípusú traktoreke gyártását. Az új traktoreke az eddiginél lényegesen jobb munkát végez, nem törik és a mélyszántásra is teljesen alkalmas Egy másik új gépünk a kévekötőaratógép, amelynek itthoni gyártását szintén az idén kezdjük el az EMAG-gyárban. A kévekötő aratógéppel nemcsak könnyebb a munka, hanem jelentősen csökken az aratási veszteség is. A Szovjetunió mezőgazdaságában már 1940-ben 182.000 kombájn ■ arató-cséplőgép dolgozott, közel kétszer annyi, mint Amerikában. Magyarországon arató-cséplőgépet s a múlt őszi vásárig nem is láttunk, I A, gép learatja, kicsépeli észsákolja a gabonát és a zsákot vagy a tarlóra, vagy a gép mellett haladó teherautóra rakja, így két munkás vezetésével 40 ember munkáját végzi el. Mezőgazdaságunk gépesítési tervének egyik kiemelkedő eseménye lesz az aratócséplőgép gyártásának megkezdése. Az első aratócséplőgépek még ebben az évben elkészülnek. Az albán rádió küldöttsége Budapesten Az albán rádió háromtagú küldöttsége — Petro Kito, Ibrahim Uruci és Todo Bajdani — január 18-án, szerdán megérkezett Budapestre. Tíznapos budapesti tartózkodásuk idején, mint a magyar rádió vendégeiként megtekintik a fővárost, a rádió berendezését és munkáját és a magyar rádió vezetőivel előkészítik az albán-magyar rádióegyezményt. A rádióegyezmény aláírására Tiranában kerül sor.