Századok – 1963

Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka (XI–XII. század) 1

A KÖZÉPKORI MAGYAR „MAGÁNJOGI" ÍRÁSBELISÉG ELSŐ KORSZAKA (XI-XII. SZÁZAD)* 1. Az írás a római korban „a közönséges élethez tartozott".­ A középkor elején a világiak, különösen az Alpokon inneni területen, már ritkán élnek vele, s a X. és XI. században csak a fejedelmi udvarokban és a nagyobb kolostorok­ban talált melegebb otthonra. De ezekben a kultúrközpontokban még a XIII. században is sok az írástudatlan ember. „Annál kevésbé lehetett tehát általános az írástudás a reakció korában, amikor az írás jelentősége még sokkal kisebb volt és csak kegyeletes vagy tudományos célból írtak, gyakorlati célból nem."­ Még a papság túlnyomó része is megelégedett az olvasás megtanulásával. * A magyar oklevéltan kétszáz esztendős múltra tekint vissza. Modern értelemben vett tudományos művelése azonban ennek az időszaknak csak az utolsó harmadában kezdődött el, s az úttörés érdeme Fejérpata­k­y Lászlóé. Kedvelt témája az Árpád-kori diplomatika volt. Tanítványának, Szentpétery Imrének a tudományos műhelyében született meg az első módszeresen és rendszeresen megírt „Magyar oklevéltan" (Buda­pest 1930 [a továbbiakban: Oklevéltan]). Szentpétery nemcsak kristálytiszta szintézisét adta korábbi diplomatikai ismereteinknek, hanem saját kutatásaival a még sűrűn mutat­kozó hézagokat is áthidalta s újabb, főleg jog- és művelődéstörténeti stb. szempontokat is alkalmazott művében. Hatalmas oklevélkritikai gyűjteményében: „Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke (Regesta regum stirpis Arpadianae critico­diplomatica)" című regesztasorozatában (I. 1 : 1001—1225. Bpest, 1923; I. 2 : 1226— 1257; uo. 1927; I. 3 : 1257—1270; uo. 1930; I. 1 : 1255—1270, uo. 1943 [a továbbiakban: Regesta]) pedig szlárd alapot teremtett a további kutatás számára, melynek jövő fel­adatait is maga jelölte meg „Történelmi segédtudományok" című cikkében. (A magyar történetírás új útjai. Szerk. Hóman Bálint. Bpest, 1931. 321—352. 1.) Jelen értekezésem­ben (melyet nyers vázlatában a Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának 1946. nov. 11-i felolvasó ülésén mutattam be, s amely az Études historiques publiées par la Commission­­Nationale des Historiens Hongrois I. kötetében [253—290. 1.] és külön a Studia Historica Academiae Scientiarum Hungaricae 21. számaként „Die erste Epoche der ungarischen privatrechtlichen Schriftlichkeit im Mittelalter [XI—XII. Jahrhundert]" címmel 1960-ban jelent meg), az ő megállapításaikból kiindulva, —­ azokat részben módo­sítva, szempontjaikat itt-ott elmélyítve és újabb anyagnak a hozzáadásával •— a közép­kori magyar írásbeliség XI—XII. századi magánjogi vonatkozásairól szeretnék az eddigi­nél szervesebb és egységes képet rajzolni. Éppen ezért a vizsgálódásom körébe vont okleveleknek a részletes taglalásától (külső és belső jegyek stb., amire vonatkozólag o­v. Szentpétery : Oklevéltan 44—47. 1.) ez alkalommal el is tekintek. — A jogi magánírás­beliség vizsgálatának művelődéstörténeti jelentőségére von. d­v. Bolard (a 27. sz. jegy­zetben i. m.) 22. 1. és 1. sz. jegyz.­ ­ István Hajnal : L'enseignement de l'écriture aux universités médiévales. Bpest. 1955 (a továbbiakban: Enseignement) 9., 11. 1.—Hajnal István : írástörténet az írás­beliség felújulása korából. Bpest. 1921 (a továbbiakban: írástörténet) 9. 1. — Oswald Redlich : Die Privaturkunden des Mittelalters (G. v. Below und F. Meinecke : Hand­buch der mittelalterlichen u. neueren Geschichte. Abt. IV. l' . Erben, L. Schmitz-Kallenberg und O. Redlich : Urkundenlehre. III.) München u. Berb'n 1911 (a továbbiak­ban: Privat urkunden) 9—11. 1. 2 Hajnal : Enseignement 10. 1. — Ua.: írástörténet 15. 1. 9­1 Századok

Next