Székely Újság, 1932 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1932-01-01 / 1. szám

Előfizetési árak: tel evre . . 90 Leu Negyed évre 45 Leu Egy hóra 15 Leu Hirdetés s*= Nyilttér díjszabás szerint. ARA 4 LEU Târgul-Săcuesc (Kézdivásárhely) 1932. január 1. Péntek, XXIX. (XVI.) évfolyam. 1 szám. SZÉKELY ÚJSÁG egyesülve a SZÉKELY HIRLAP-pal. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL. A SZÉKELY UJSÁviÜi néhai Molnár Emil, a SZÉKELY HÍRLAPOT Biró Lajos alapította. Felelős szerkesztő és kiadó: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főszerkesztő : Kovács J. István KOVÁCS-HIRLAPIRODA, Str. Gén. Avarescu (volt Gábor Áron­ utcai 1. szám­. Dr. I. Diénes Ödön Mi lesz velünk — mit hoz a jövő?! Az év végeztével úgy­szólván mindenki elkészíti mérlegét, ki feljegyzései alapján, ki pedig anélkül. Soha azonban oly szomorú eredményt nem állított fel egy társadalmi osztály sem, mint amilyen az 1931 évi. De ezen csak túl volnánk már. Ha rossz is volt, elmúlt. Istennek hála még élünk s ez meg­nyugtató volna, ha a holnap gondja nem vetné előre szomorú árnyékát. Mi lesz? Mit hoz a holnap, mit rejteget magában az 1932 esztendő?! Ez a kérdés aggasztja azt, akinek nincs már betevő falatja sem, de aggodalommal tölti el azt is, kinek még valamije megmaradt. Naponta hányszor és hányszor kellett e kétségbeejtő kérdést hal­lanunk: mi lesz? — Van-e a mai nyomo­rúságból kivezető út?! Hát bizony nehéz a kérdés s választ rá a világot megváltani akaró próféták: po­litikusok, közgazdászok sem igen tudják megadni, sőt napról-napra azt tapasztaljuk, mintha évtizedes kísérletezéseik csődöt mondtak volna. És legszomorúbb az egész­ben az, hogy ebben mi töltjük be a kísérleti nyúl szerepét. Azt mondják, kevés a pénz , mely nélkül nincs jólét, mert kevés a fedezetül szolgáló arany. U. i. a pénz a mai elmé­let szerint csak úgy töltheti be szerepét, ha a legnemesebb, a legértékállóbb fémmel, arannyal fedezve van. És itt legyen szabad egy kérdést fel­tennem: vajjon mennyi aranyat szállítot­tak át e szomorú földiekéről a másik csil­lagzatra? — Ugy­e, egy jottányit sem? Te­hát az arany még­is csak valahol megvan, sőt ha nem tévedek, több van, mint valaha. Tehát nem az arany az oka mindennek, hanem az azt kezelő emberek,­­ államok. Hozzáértő közgazdászok állítják, hogy rosszul van megosztva az értékmérő arany. Egy pár kézben, értsd egy pár államban futott össze. Azt mondják, szét kell osztani az egyes országok között s a világ gazda­sági egyensúlya mindjárt helyre áll. Hát bizony ebben az elméletben van is valami igazság, csakhogy egy a hibája: meg nem valósítható. Hisz a világháború ép az arany, a gazdagsági fölény megszerzéséért folyt. Egyszóval egyeseknek jó üzlet volt. 1914—1918-ban Amerika nagyszerűen profitált, 1918 után a győző nagyhatalmak vették át a szerepét. S az eredmény?—Amerikában ma már legtöbb üzem a hét egyik felé­ben szünetel. Nem dolgoznak, nincs kinek. Anglia fontja bucskázik és millió meg mil­lió munkanélküli éhezik. Hogy ez a sors a ma leggazdagabb államot, Franciaországot sem fogja elkerülni, abban semmi kétség. Hacsak idejében rá nem eszmél arra, hogy a jóvátételek, a hadikárpótlások megszün­tetése ma az emberiség,­­ a kapitalizmus létét fenyegeti. Ezek után pedig a vámok mérséklése, a mi­ndenféle d vi­a slb korlá­tozások me s­­t te1* ‘■e keU köv. *!■< zzen De ha a világ hatalmasai rá nem eszmélnek erre, mi lesz akkor? — Kedves olvasóm, légy nyugodt, ráeszmélnek. Avagy nem hal­lod, hogy Brazíliában vagy tudom is én hol, kávéval sütik a mozdonyokat, ezer hajó­­számra elsülyesztik a gyapottat stb., akkor, amikor nemcsak Kínában, hanem az ő or­szágaikban is rongyosan és éhesen kenyér után kiált millió és millió munkanélküli. Ráeszmélnek, mert holnap-holnapután a kávé, a gyapott után a búzát, a gyárakat és üzemeket mind elsülyeszthetik, mert a ki­zsákmányolt emberiség, melyet az u. n. jóvátétellel stb.-vel tönkretettek és tönkre­tesznek, venni nem fog tudni addig, nem lesz vásárlóképes, amíg a bosszúállás és kap­zsiság felett a józan belátás, a kölcsönös megértés nem lesz úrrá. Igaz, addig szenved az emberiség, szenvedünk mi is, de a gaz­dasági életnek is megvan a maga törvény­szerűsége : tartósan senki sem zsákmányolhat ki sem egyeseket, sem országokat anélkül, hogy ennek a levét a kizsákmányoló fél is meg nem inná. Szóval, kedves olvasóm, e keserű jelenen keresztül jön, rohamléptek­kel közeleg az igazi béke, megbékülés a ma még ellenséges népek között. Kell jönni ennek már azért is, mert az egész világ adófizető alanyai roskadoznak a közterhek alatt, melyek óriási százalékát a katonai terhek teszik. Bizonyára tudod, hogy nálunk is pl. a költségvetésnek közel a fele katonai célra megy, ami annyit tesz, hogy neked, nekem, neki csak félannyi adót, illetéket kellene fizetni ma, ha meg­lenne a leszerelés. A közös nyomorúság rákényszeríti az államokat, sőt egyeseket is a kölcsönös megértésre és bizalomra. Ne hidd kedves olvasom, hogy csak a betétesek bizalmat­lanok a pénzintézetekkel szemben, bizalmat­lan egyik állam a másikkal szemben is. Ez abban jut kifejezésre, hogy alig ad egyik a másiknak kölcsönt s ha adja, drágán adja és már­is nyújtja a másik kezét, hogy vissza­vegye. Ezt úgy hívják műnyelven: rövid lejáratú kölcsönt ad egyik a másiknak. Már t. i. hosszú időre nem meri adni, bizalmat­lan. Pedig építeni, üzletet nyugodtan csinálni ily rövid kölcsönökkel nem lehet. Ezek injekciók lehetnek, melyek ideig —óráig palás­tolják a bajt, de meg nem gyógyítják a be­teg gazdasági életet. És itt hadd térjek ki arra, hogy ez minden hitelezőre s így a betétesre, sőt főképpen reá is vonatkozik. A közös nyo­morúság rávezeti a betétest is arra, hogy vissza kell tegye a pénzét a bankba, mert ha azzal ő maga produkálni nem tud, ban­kon keresztül el kell juttatnia ahhoz, akinek megvan erre a lehetősége, képessége, de nincs elég pénze. Mert ez a pénz hivatása és mert a kivett és a ládafiába elsülyesz­­tett pénz magában hordja a meghalás c<i­­it. Az eldugott pénz bénítja a forgalmat, — megöli a hitelt, a kereskedelmet, ipart és földmivelést egyaránt. Nemcsak, hogy ka­matot nem hoz, de a forgalom megbénítása folytán tönkremenő társadalmi osztályok mellett maga a betétes is forgalom és az ez­zel járó jövedelem híján feleszi pénzét, tönkre­megy.­­ Kzötudomásu­lk is hogy az ipar, kereskedelem hitel nélkül nem tud élni s nem tud élni a gazda sem. És a betétes bizalmatlansága odajuttatta a gazdasági vér­keringést, hogy a dolgozni akaró és tudó ember a legprímább fedezet mellett sem kap ma hitelt. — Hitel nélkül pedig nincs gazdasági élet, nincs haladás, nincs jólét. Igaz, az 1931. évben a világválság hul­lámai kicsiny vidékünket sem kímélték meg. A be nem vált kamattörvény nyomán meg­rendült pénzintézetek, a költségvetési hiány nyomán, vagyonadó, infláció hírei mind a bizalmatlanság istápolói lettek. A bizalmat­lanság annyira belopódzott szívünkbe, hogy valóságos tömeg­hisztériává fajult. Pedig mindez hiábavaló. Sorsát senki el nem ke­rülheti, sőt csak rontja bizalmatlanságával az amúgy is súlyos helyzetet. Honnan tudod, hogy a bankban levő, avagy a ruhaszek­rénybe, vagy amögé elrejtett pénz, vagy a vett föld, ház stb. lesz a jobb. — Minden hiábavaló. — Tanácsosabb ennél becsülete­sen dolgozni és bízni a jobb jövőben, bízni embertársainkban, intézményeinkben és ön­magunkban. S akkor megtaláltuk az ál­munkat is megrontó, kétségbeejtő „mi lesz“ kérdésre a feleletet. Összegezzünk. Te azt mondod: én hiába akarok, nem rajtam fordul meg elengedik-e a jóvátételeket, leszállítják-e a vámokat, meg­szüntetik-e a devizakorlátozásokat,­­ le­­szállítják-e a katonai terheket, adókat, meg­­békülnek-e a ma bizalmatlan és még min­dig ellenséges államok. Én csak egy kicsi pont vagyok a nagy­világban. — Tévedsz, mert a világ sok embere mind egy-egy em­berből tevődik össze. Mindenkin fordul meg az, mi lesz — holnap. Egyiken több, mási­kon kevesebb. A legkevesebb pedig az: dolgozzál, munkád eredményét becsüld meg, kételke­déseddel, bizalmatlanságoddal ne nehezítsd az amúgy is nehéz helyzetet. Bízzál önma­gadban, embertársaidban, intézményeidben; feleslegedet ne vond el a forgalomtól, ne sülyeszd el ládafiába. Hisz nemcsak em­bertársaidat, önmagadat is megrövidíted ezzel. A­kinek pedig nincs feleslege, az is sokat tesz, ha mindent megtesz, hogy a lelkünkbe belapozott bizalmatlanság onnan kiüzessék. Bízzunk tehát a jövőben, bízzunk ön­magunkban, embertársainkban, intézménye­inkben, mert amilyen lesz bizalmunk, olyan lesz a jövőnk. Bothár L. Vilmos

Next