Székely Újság, 1932 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1932-01-01 / 1. szám
Előfizetési árak: tel evre . . 90 Leu Negyed évre 45 Leu Egy hóra 15 Leu Hirdetés s*= Nyilttér díjszabás szerint. ARA 4 LEU Târgul-Săcuesc (Kézdivásárhely) 1932. január 1. Péntek, XXIX. (XVI.) évfolyam. 1 szám. SZÉKELY ÚJSÁG egyesülve a SZÉKELY HIRLAP-pal. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL. A SZÉKELY UJSÁviÜi néhai Molnár Emil, a SZÉKELY HÍRLAPOT Biró Lajos alapította. Felelős szerkesztő és kiadó: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főszerkesztő : Kovács J. István KOVÁCS-HIRLAPIRODA, Str. Gén. Avarescu (volt Gábor Áron utcai 1. szám. Dr. I. Diénes Ödön Mi lesz velünk — mit hoz a jövő?! Az év végeztével úgyszólván mindenki elkészíti mérlegét, ki feljegyzései alapján, ki pedig anélkül. Soha azonban oly szomorú eredményt nem állított fel egy társadalmi osztály sem, mint amilyen az 1931 évi. De ezen csak túl volnánk már. Ha rossz is volt, elmúlt. Istennek hála még élünk s ez megnyugtató volna, ha a holnap gondja nem vetné előre szomorú árnyékát. Mi lesz? Mit hoz a holnap, mit rejteget magában az 1932 esztendő?! Ez a kérdés aggasztja azt, akinek nincs már betevő falatja sem, de aggodalommal tölti el azt is, kinek még valamije megmaradt. Naponta hányszor és hányszor kellett e kétségbeejtő kérdést hallanunk: mi lesz? — Van-e a mai nyomorúságból kivezető út?! Hát bizony nehéz a kérdés s választ rá a világot megváltani akaró próféták: politikusok, közgazdászok sem igen tudják megadni, sőt napról-napra azt tapasztaljuk, mintha évtizedes kísérletezéseik csődöt mondtak volna. És legszomorúbb az egészben az, hogy ebben mi töltjük be a kísérleti nyúl szerepét. Azt mondják, kevés a pénz , mely nélkül nincs jólét, mert kevés a fedezetül szolgáló arany. U. i. a pénz a mai elmélet szerint csak úgy töltheti be szerepét, ha a legnemesebb, a legértékállóbb fémmel, arannyal fedezve van. És itt legyen szabad egy kérdést feltennem: vajjon mennyi aranyat szállítottak át e szomorú földiekéről a másik csillagzatra? — Ugye, egy jottányit sem? Tehát az arany mégis csak valahol megvan, sőt ha nem tévedek, több van, mint valaha. Tehát nem az arany az oka mindennek, hanem az azt kezelő emberek, államok. Hozzáértő közgazdászok állítják, hogy rosszul van megosztva az értékmérő arany. Egy pár kézben, értsd egy pár államban futott össze. Azt mondják, szét kell osztani az egyes országok között s a világ gazdasági egyensúlya mindjárt helyre áll. Hát bizony ebben az elméletben van is valami igazság, csakhogy egy a hibája: meg nem valósítható. Hisz a világháború ép az arany, a gazdagsági fölény megszerzéséért folyt. Egyszóval egyeseknek jó üzlet volt. 1914—1918-ban Amerika nagyszerűen profitált, 1918 után a győző nagyhatalmak vették át a szerepét. S az eredmény?—Amerikában ma már legtöbb üzem a hét egyik felében szünetel. Nem dolgoznak, nincs kinek. Anglia fontja bucskázik és millió meg millió munkanélküli éhezik. Hogy ez a sors a ma leggazdagabb államot, Franciaországot sem fogja elkerülni, abban semmi kétség. Hacsak idejében rá nem eszmél arra, hogy a jóvátételek, a hadikárpótlások megszüntetése ma az emberiség, a kapitalizmus létét fenyegeti. Ezek után pedig a vámok mérséklése, a mindenféle d via slb korlátozások me st te1* ‘■e keU köv. *!■< zzen De ha a világ hatalmasai rá nem eszmélnek erre, mi lesz akkor? — Kedves olvasóm, légy nyugodt, ráeszmélnek. Avagy nem hallod, hogy Brazíliában vagy tudom is én hol, kávéval sütik a mozdonyokat, ezer hajószámra elsülyesztik a gyapottat stb., akkor, amikor nemcsak Kínában, hanem az ő országaikban is rongyosan és éhesen kenyér után kiált millió és millió munkanélküli. Ráeszmélnek, mert holnap-holnapután a kávé, a gyapott után a búzát, a gyárakat és üzemeket mind elsülyeszthetik, mert a kizsákmányolt emberiség, melyet az u. n. jóvátétellel stb.-vel tönkretettek és tönkretesznek, venni nem fog tudni addig, nem lesz vásárlóképes, amíg a bosszúállás és kapzsiság felett a józan belátás, a kölcsönös megértés nem lesz úrrá. Igaz, addig szenved az emberiség, szenvedünk mi is, de a gazdasági életnek is megvan a maga törvényszerűsége : tartósan senki sem zsákmányolhat ki sem egyeseket, sem országokat anélkül, hogy ennek a levét a kizsákmányoló fél is meg nem inná. Szóval, kedves olvasóm, e keserű jelenen keresztül jön, rohamléptekkel közeleg az igazi béke, megbékülés a ma még ellenséges népek között. Kell jönni ennek már azért is, mert az egész világ adófizető alanyai roskadoznak a közterhek alatt, melyek óriási százalékát a katonai terhek teszik. Bizonyára tudod, hogy nálunk is pl. a költségvetésnek közel a fele katonai célra megy, ami annyit tesz, hogy neked, nekem, neki csak félannyi adót, illetéket kellene fizetni ma, ha meglenne a leszerelés. A közös nyomorúság rákényszeríti az államokat, sőt egyeseket is a kölcsönös megértésre és bizalomra. Ne hidd kedves olvasom, hogy csak a betétesek bizalmatlanok a pénzintézetekkel szemben, bizalmatlan egyik állam a másikkal szemben is. Ez abban jut kifejezésre, hogy alig ad egyik a másiknak kölcsönt s ha adja, drágán adja és máris nyújtja a másik kezét, hogy visszavegye. Ezt úgy hívják műnyelven: rövid lejáratú kölcsönt ad egyik a másiknak. Már t. i. hosszú időre nem meri adni, bizalmatlan. Pedig építeni, üzletet nyugodtan csinálni ily rövid kölcsönökkel nem lehet. Ezek injekciók lehetnek, melyek ideig —óráig palástolják a bajt, de meg nem gyógyítják a beteg gazdasági életet. És itt hadd térjek ki arra, hogy ez minden hitelezőre s így a betétesre, sőt főképpen reá is vonatkozik. A közös nyomorúság rávezeti a betétest is arra, hogy vissza kell tegye a pénzét a bankba, mert ha azzal ő maga produkálni nem tud, bankon keresztül el kell juttatnia ahhoz, akinek megvan erre a lehetősége, képessége, de nincs elég pénze. Mert ez a pénz hivatása és mert a kivett és a ládafiába elsülyesztett pénz magában hordja a meghalás c<iit. Az eldugott pénz bénítja a forgalmat, — megöli a hitelt, a kereskedelmet, ipart és földmivelést egyaránt. Nemcsak, hogy kamatot nem hoz, de a forgalom megbénítása folytán tönkremenő társadalmi osztályok mellett maga a betétes is forgalom és az ezzel járó jövedelem híján feleszi pénzét, tönkremegy. Kzötudomásulk is hogy az ipar, kereskedelem hitel nélkül nem tud élni s nem tud élni a gazda sem. És a betétes bizalmatlansága odajuttatta a gazdasági vérkeringést, hogy a dolgozni akaró és tudó ember a legprímább fedezet mellett sem kap ma hitelt. — Hitel nélkül pedig nincs gazdasági élet, nincs haladás, nincs jólét. Igaz, az 1931. évben a világválság hullámai kicsiny vidékünket sem kímélték meg. A be nem vált kamattörvény nyomán megrendült pénzintézetek, a költségvetési hiány nyomán, vagyonadó, infláció hírei mind a bizalmatlanság istápolói lettek. A bizalmatlanság annyira belopódzott szívünkbe, hogy valóságos tömeghisztériává fajult. Pedig mindez hiábavaló. Sorsát senki el nem kerülheti, sőt csak rontja bizalmatlanságával az amúgy is súlyos helyzetet. Honnan tudod, hogy a bankban levő, avagy a ruhaszekrénybe, vagy amögé elrejtett pénz, vagy a vett föld, ház stb. lesz a jobb. — Minden hiábavaló. — Tanácsosabb ennél becsületesen dolgozni és bízni a jobb jövőben, bízni embertársainkban, intézményeinkben és önmagunkban. S akkor megtaláltuk az álmunkat is megrontó, kétségbeejtő „mi lesz“ kérdésre a feleletet. Összegezzünk. Te azt mondod: én hiába akarok, nem rajtam fordul meg elengedik-e a jóvátételeket, leszállítják-e a vámokat, megszüntetik-e a devizakorlátozásokat, leszállítják-e a katonai terheket, adókat, megbékülnek-e a ma bizalmatlan és még mindig ellenséges államok. Én csak egy kicsi pont vagyok a nagyvilágban. — Tévedsz, mert a világ sok embere mind egy-egy emberből tevődik össze. Mindenkin fordul meg az, mi lesz — holnap. Egyiken több, másikon kevesebb. A legkevesebb pedig az: dolgozzál, munkád eredményét becsüld meg, kételkedéseddel, bizalmatlanságoddal ne nehezítsd az amúgy is nehéz helyzetet. Bízzál önmagadban, embertársaidban, intézményeidben; feleslegedet ne vond el a forgalomtól, ne sülyeszd el ládafiába. Hisz nemcsak embertársaidat, önmagadat is megrövidíted ezzel. Akinek pedig nincs feleslege, az is sokat tesz, ha mindent megtesz, hogy a lelkünkbe belapozott bizalmatlanság onnan kiüzessék. Bízzunk tehát a jövőben, bízzunk önmagunkban, embertársainkban, intézményeinkben, mert amilyen lesz bizalmunk, olyan lesz a jövőnk. Bothár L. Vilmos