Szepesi Hiradó - Szepesi Hirlap, 1928 (66. évfolyam, 20-51. szám)

1928-05-19 / 20. szám

_ ■m Levoča Lőcse 66 évfolyam EGYESÜLT SZEPESI MAGYAR LAPOK Sp. Nová Ves —Igló 44. évfolyam. Megjelenik minden sombaton. * Előfizetési ár: egész évre 72 K, havonta 6 K, egyes szám ára 1'50 kor. * Magyarországon egész évre 20'80 P. negyedévre 5'20 P. Lőcsei szerkesztőség: Kanaai­ u. 24. Telefon 50. * Iglói szerk. és kiadóhivatal: Masaryk-sor 56. Telefon 50. * Magyarorsz. szerk. és kiadóhiv. B Bpest, Vill. Mária­ u. 201 iglói szerkesztő és kiadóhivatalvezető: Főszerkesztők : TELLÉRY GYULA és KŐSZEGHY-WINKLER ELEMÉR Magyarorsz. szerk. és kiadóhivatalvezető : ARNOUL AURÉL Ügyvezető felelős szerkesztő: POLNISCH ARTUR FÖRSTER REZSŐ Modus non vivendi. Azokra a sovinista kirohanásokra és a háttérből folyó orvtámadásokra, ame­lyeket egyes sötét existenciájú egyének folytatnak a békés szepesmegyei lako­sok ellen, más következtetést nem von­hatunk, mint azt, hogy semmi szín alatt sem kívánják a békét és az egyes nemzetiségek közötti megértést. Hóna­pok óta bujkálnak ezek a sötétlelkű egyének egy hangzatos cím mögött, anélkül, hogy többszöri felszólításunkra magukat megneveznék. Amikor azután Fedor Miklós, szlovák vérből fakadó magyarbarát képviselő a szlovák nyelven szerkesztett Vola Ludu című újságban erősen rálépett ezen »dzsentimenek« tyúkszemére és felszó­lította őket, hogy nevezzék meg végre magukat, akkor egy szennyeshangú röpcédulán felelnek, annyi ostobaságot összehordva és olyan logikátlan badar­ságot állítva, hogy hangos nevetésben kellett kitörnie minden jóérzésű ember­nek, akár szlovák, akár magyar, vagy német. A magyarónok ellen indítanak har­cot. Megnevezni és pontosan körül­határolni azt, hogy ki magyarón, nem lehet. Ezt sem tudósok, sem ostobák megállapítani nem tudják. A vybornikok sem tudják, de nem is akarják, mert hiszen a magyarónok elleni harcnak a hirdetése nem egyéb, mint a magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar nemzetiség elleni küzdelem gyáva bur­kolatba rejtve. Nekik az fáj, hogy az utcán magya­rul beszélnek olyanok, akiknek »szé­gyen« magyarul beszélniök. Azt mond­ják, hogy egy szlovák vérből fakadó embernek kötelessége az utcán szlová­kul beszélnie. De ugyanezt megkövete­lik a fajtiszta magyartól is, ha véletlenül állami tisztviselő. Vagyis a szlovák vérből fakadtnak szégyen magyarul beszélnie, a magyar­nak kötelessége nemzetiségét megta­gadni. Tartsunk csak egy rövid visszapil­lantást. — A prevrát alkalmával igen elterjedt fajzat lett egyszeriben a „re­­necát*. Büszke hangzású, patinás jó magyar nevek viselői egyszerre felfe­dezték magukban, hogy tulajdonképen ők nagyon jó szlovákok, mindig is azok voltak és így méltó helyük csak a húsos fazekaknál lehet. Azt hisszük, hogy mindenki ismer legalább egy-két ilyen embert. Már most mit szólnának a vybornikok, ha egyszeriben mi is röpcédulákban és plakátokon szidnánk össze ezeket az urakat és rámutatnánk arra, hogy magyar vérből származtok, magyarok voltatok évszázadokon át és most egy­szerre renegátok lettetek, hát térjetek vissza azonnal hozzánk, mert különben »rátok nézve kellemetlen módon« fo­gunk felébreszteni ? Azt hisszük, hogy a »vybornik urak« közül is úgy egynéhány találva érezné magát. Mi ezt nem tesszük. Nagyon jól tud­juk, hogy aki meggyőződésből vagy anyagi előnyökért megtagadta a velünk való közösséget, azt morális prédiká­ciókkal visszacsalogatni nem lehet. De ha lehetne is, az ilyenből jó magyar ember már nem válhatnék. Már most az a szepesi »szlovjak«, aki gyermek­korától kezdve a legbensőségesebb viszonyban és barátságban élt az itteni magyarokkal és németekkel, nem felejt el magyarul, hanem még most is szíve­sen használja ezt a nyelvet adódó alkalmakkor, még nem lett hirtelen szlovák nemzetiségéhez. Vagy csak a beszéd­es nyilvános szereplés süti rá valakire az »igazi« fajiságát ? Rámutattunk már lapunk hasábjain arra, hogy ezek az uracsok társadalmi nincstelenségükön úgy kívánnak javítani, hogy politikai valakik akarnak lenni. Ezen céljuk elérésére minden eszközt szentnek találnak. Hogy azonban ezen cselekedetükkel mennyi kárt okoznak a saját államuknak, erre nem gondol­nak, mert nekik nem az állam fontos, hanem saját egyéni kis üzletkéjük. Ha valaki vesz magának annyi türel­met, hogy legutóbbi röpcédulájukat átolvassa, akkor egy kiváló humorral összeszerkesztett mondatkapcsolatot fog találni. Eddig úgy tudtuk, hogy a férfiasság abban nyilvánul meg, hogy egy sértő vagy követelő fél megnevezte nevét, vagy társainak a nevét, akik sértenek, vagy követelnek. A vybornikok ellen­ben azt írják, hogy magukat csak akkor fogják megnevezni, ha morálisan oly mélyre sülyedtek, mint Fedor képvi­­­­selő, aki a Vola Luduban nemtelen­­ eljárásuk felett kritikát mondott. Fedor Miklós nem szorul rá arra, hogy védjük, mert a sár ellen nem is lehet kellőképen védekezni. Ez egy piszkos úton épúgy ráfreccsenhet a tisztaruhája, mint a szennyes köntösű emberre. De annyit még­is meg kell jegyeznünk, hogy ezek a vybornikok­­ sohasem emelkedhetnek az életben oly­­ magasra, mint amilyen magasan Fedor­­ áll felettük még akkor is, amikor sze­rintük már mélyre sülyedt ! És vajjon miért sülyedt? Mert szlo­vák létére a magyar barátságot hirdeti ? Mert a morális tézist követi, hogy ne­m légy háládatlan volt szülőanyáddal szemben? Azért, mert a vybornikok között egy sincs, aki erejét vele ös­­­szemérheti ? Azért, mert nyíltan alá­írja nevét minden írására, míg a vybor­nikok még többesben is félnek? Na­gyon sok kárt okoznak és nagyon sok rosszat cselekszenek. Kulturális, társa­dalmi téren egyaránt. És ugyanakkor, amikor az állam felelős tényezői kere­­­sik a modus vivendit, ugyanakkor ezek vybornikok lehetetlenné teszik a megértést és az építés közös munkáját a Szepességen, amely soha sem volt összehasonlítható a nyugati megyékkel. Ezt a megyét a nyugatról bevándorolt vybornikok nem fogják megmételyezni, a szepesmegyei »szlovjak« továbbra is szívesen fog a magyarokkal összetartani és velük magyarul is beszélni, anélkül, hogy ez által megtagadná szláv szár­mazását. Ő marad az a mi volt és min­denesetre teljes tisztelet és becsület illeti őt. Sokkal több tisztelet és becsü­let, mint azokat, akik csak a prevrat óta fedezték fel szlovákságukat és jelenleg mint vybornikok akarják elfe­lejteni azt az időt, amikor lelkes magyar kortesek, tisztviselők, csendőrőrmeste­rek és egyebek voltak P. Az Ev. polgári Leányiskola és Keres­kedelmi Tanfolyam Schiller-estélye Iglón 1928 május 12—13. Igazi bájos kulturestélyben volt részünk. Fiatalság, tavaszi hangulat, poézis és egy­szerű keresetlen báj, — a­mi ebben a mai materialisztikus felfogású világban már szinte ritkaság — áradoztak felénk e ked­ves iskola, még kedvesebb színpadjáról. Sokan bizonyára azt hitték, hogy milyen száraz szavalóestély lesz ez a Schiller­­estély, de bizony kellemes csalódásban volt részük. Minden szám oly precízen lett előadva, a tanulók oly művészi érzéket tanúsítottak, hogy mindenki szívesen tovább álmodozott volna a Schiller költészetéből összevarázsolt világban.­­ A legnagyobb érdeme van ebben az estélyt rendező fárad­hatatlan igazgatónőnek Kintzler Árpádné­­nak, hűséges segítőtársának Szépréthy Vilmának, úgyszintén Szutorisz Margit és Ritter Gréte kisasszonynak. Az előadott anyagnak finom érzékkel való kiválogatása, a színpadi rendezés, a korhű jelmezek összeállítása, a sok szereplőnek betanítása fáradhatatlan buzgóságuknak és közismert ízlésüknek újabb ékes bizonyítéka volt. Ne várjanak tőlem részletes leírást. Több mint 50 volt a szereplők száma és ha egyet is kihagynék joggal megharagudhat­nának rám, olyan bájos volt minden. Ott voltam­ a nézők között, minden szám után jobban tapsoltam, mint a mellettem ülő gyerekek, még izgatottabban vártam függöny felgördülését, mint szomszédjaim , és bár a szereplők közül sokat ismertem, a színpadon még­sem ismertem rájuk, mert nem Hidtám elhinni, hogy ez, meg az a másik kisleányka a színpadon olyan páthosszal tud szavalni és oly graciózusan lépkedni, meg táncolni, mintha valami magasabb tánciskolát végzett volna. Mikor vége volt az előadásnak, a leg­jobban szerettem volna az egészet még egyszer újból megnézni. Pedig ezek a ki­sebb és nagyobb iskolás lányok nem is vállalkoztak valami csekély dologra. A felejt­hetetlen nagy német költő Schiller legszebb költeményeit és legklassikusabb színdarab­jait már közel másfélszáz év előtt írta és hiába a nagy másfél évszázados időközi költeményeiből oly igazságok, az emberi szenvedélyeknek, az emberi életnek oly mesterien megrajzolt képei tárultak fel elénk, hogy azokat nehéz elfelejteni. Bármily sokat haladt a világ az utolsó másfél század alatt technikai téren, de ami a költészetet illeti Schiller lelkivilágához ma is visszatérhetünk és ebből ma is legtöbbet meríthetünk lelki épülésünkre. Az estély különben három részből állott. Az első rész főképen szebbnél-szebb sza­valatokból és egy mesteri dialógból állott. Minden egyes szavaló külön dicséretet ér­demel. Ma, amikor a szavalás tulajdonkép­pen kiment a divatból, a legtöbben kiváló képességről és kitűnő előadóképességről tanúskodtak. A második rész a »Glocke» című költeménynek élő képekkel ilusztrált előadása volt. A kis iskolaszínpadon a vál­tozások oly tökéletesen lettek megoldva SZEPES-IGLÓI HITELBANK R.-T. Sp. Nová Ves (Igló) Spišsko-No vo vesská Úvěrná Bani a Úč. Spol. Zlps-Ieláer Kreditbank Aktien Gesellschaft. Csl. postatakarékpénztár: 400785 sz. — Giroszám­la: Čsl. Nemzeti Banknál. — Telefonszám 5. Alanitva 1872. — Saját tőké!­nk 3 millió. — Betétek: čk 28 millió. i k o k: di telef. 51. čsl. postkp.70689. — Sp. Podhrady: telef. 2. — Sp. Vlachy i telef. 3. ŰYFÜRDŐ TULAJDONOSA. ikLMes? .tojása és beszedése. Folyószámla, jelzálog- és egyéb kölcsönök. Kezességek­­és óvadékok.­degen pénznemek. 'int szelvények'.beváltása. Tőzsdei megbízások: Safa deposit Kežir E­­ 3 Ui­lva;A telef­of< GLÓF előnyösebb feltétel »ľ~ At . __^ - r­étr- *r~ . ■ r .1« /<• / T»___J­­ :_______ OOH.A** ■SMfflaas

Next