Színház, 1971 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1971-02-01 / 2. szám
jártam az országot. Nyolc és fél és tizenhat milliméteres filmfelvevőkkel bekalandoztuk szinte minden sarkát. Összesen vagy negyvenezer méter filmet készítettem. Siettette a munkánkat, hogy tudtuk, a népi mozgásanyag és hagyomány gyűjtésének, rögzítésének a huszonnegyedik órájában járunk. Ha nekünk nem sikerül a sokszor már nagymama korú adatközlőket rávenni, hogy a kertben vagy a trágyadomb mögött, ahol senki sem látja, bemutassák a legrégibb, már szinte csak az izmaikban, emlékeikben élő táncokat, az ősi mozgások egy részét, magukkal viszik a sírba. Az országjárás során összegyűjtött anyag ösztönzött rá, hogy kipróbáljam: hogyan lehetne a magyar - és nemcsak a magyar - népi tánc megőrzött elemeit, a folklór hagyományos mozgáskultúráját átmenteni és megújítani a ma számára. Abban az időben a nagy együttesek reprezentatív műsoraikkal már kivívtak bizonyos elismerést. Mi azonban, akik a népi tánc területén a bartóki utat kerestük, egy másfajta stílus, más ritmus és frazeológia kialakítására törekedtünk. Azt már az előttünk járók - táncművészek és koreográfusok - is tudták, hogy korunk táncművészetének el kell szakadnia a romantikus zenéhez kötődő klasszikus balettől, így jutottak el egyesek a gimnasztikához, gyakran spekulatív táncművészeti törekvésekhez, mások pedig az ősi néger kultúrát is magában foglaló folklórhoz. A hazai avantgarde irányzathoz sorolt koreográfusok - köztük jómagam is - a folklórból merítettük a legtöbbet. - Mit jelentett a népi tánc területén a bartóki példa? - Utaltam már rá az előbb, hogy mi nem kizárólag a magyar népi mozgásanyagot kutattuk, hanem a szomszéd népek hagyományára, erdélyi, szlovák motívumokra is támaszkodtunk. De ugyanakkor a bartóki példa ébresztette fel bennünk a szintézis igényét is. Az ő példája nyomán, a népdalok, illetve népi táncok ihletéből igyekeztünk megteremteni a ma koncertteremben is teljes értékű, izgalmas és korszerű művészetet. Foglalkoztatott a bartóki muzsikában fellelhető ősiség is. Arra törekedtünk, hogy a ránk örökített, lényegében tizenkilencedik századi mozgásanyag mögül feltárjuk és újjáteremtsük a bartóki hagyomány parancsa szerint az ősit, az eredetit. Ebben természetesen a magunk tapasztalatán és a bartóki példán kívül segítettek a kutatók - Martin György és a többiek -, valamint a különböző nemzetek mozgáshagyományát feldolgozó és összehasonlító munkák. - Mindez azonban még inkább tudomány, mint művészet. Vagy ha művészet is, elég messze van a színháztól... - Közelebb, mint hinné. Hiszen koreográfusként kezdettől a színpadi bizonyítás formáit kerestem. Hogyan lehet az eredeti anyagot a mai néző számára élvezetes formában átmenteni a koncertpódiumra. Ezt a törekvést szolgálta a Bihari Együttes, csupa tehetséges és lelkes amatőrrel. - Milyen speciális koreográfusi feladatot jelentett ez az elméleti koncepció? - Elsősorban azt, hogy meg kellett tanulni a nagy együttesek gyakorlatától eltérő több szólamú színpadi mozgás megtervezését. Kialakítani a mozgások egymáshoz való viszonyát, a térben való, esztétikus elhelyezését, az egyes szólamok variálását és késleltetését. Ebben az időben vállalkoztam először arra, hogy a népi táncot a műzenével párosítom. Talán mondanom sem kell, hogy a legnagyobb ösztönzést ismét csak Bartók adta. De terveztem táncot Sosztakovics muzsikájára is. Számaink, műsoraink ekkor még szigorúan mozgáscentrikusak voltak, tudatosan kerültünk minden cselekményt. - Az első lépést a tánctól a színház felé, úgy gondolom, a cselekmény jelentette. - Az együttes munkája és a tulajdonképpeni koreográfusi, azaz táncrendezői tevékenység szempontjából, nem kétséges. De az én pályámon ezt a lépést megelőzte az, ami közvetlenül a színházhoz, méghozzá a Nemzeti Színházhoz vezetett. - Tulajdonképpen hogyan került a Nemzeti Színházhoz? - Mondhatnám azt is, hogy véletlen volt vagy szerencse. De talán azért valamivel többről van szó. Marton Endre koreográfust keresett a Marat halálához. Lehetőleg olyat, aki nem kifejezetten balettes, és elképzeléseiben nem kötik a klasszikus szabályok. Engem ajánlottak. Amikor első beszélgetésünk alkalmával Marton vázolta a feladatot, miképpen kellene a koreográfiának szolgálnia, sőt megteremtenie azt az áttételt, ahogy az őrültek képzelik a színházat, és hogyan kellene a történelmi keretek között modern megoldásokat keresve illusztrálni a drámát - visszahőköltem. Megmondtam, hogy én ilyesmit még soha nem csináltam, és nem is látom világosan az utat. Marton arra biztatott, hogy itt mindenkinek valami olyan új művészi megoldást kell kikísérleteznie, ami eddig még nem PETER WEISS: A LUZITÁN SZÖRNY (KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ). RAJZ JÁNOS, ZOLNAY ZSUZSA,BLASKÓ PÉTER, UNGVÁRI LÁSZLÓ, IGLÓDI ISTVÁN. 19